Manhwa ismertető ~ A Guy Like You (BL, 18+) - KÉrdekesség

2019. aug. 6.

Manhwa ismertető ~ A Guy Like You (BL, 18+)

Mielőtt belevágnánk az egészbe úgy gondolom, hogy tisztáznom kéne mi is az a manhwa, hiszen avatatlan füleknek furcsán hangozhat. A manhwa-t definiálhatjuk úgy is, mint koreai képregényt, hiszen ez a lényege. A koreaiakra a japán manga-k hatottak igazán, szintén fekete-fehéren adják ki a képregényeket, de japán társaikkal ellentétben úgy kell olvasni azokat, mint nyugaton, vagyis balról jobbra, míg Japánban ez az olvasás jobbról balra történik. Plusz érdekesség, hogy Dél-Koreában a könyveladások 25%-át a képregények teszik ki, illetve 2007-től Magyarországon is lehet kapni manhwa-kat, ilyen például az "Árnybíró", "A Tarot Café" vagy "A vízisten menyasszonya". 

Szerkesztőségen belül pedig már tervezzük egy ideje, hogy írni fogunk manhwa/webtoon ismertetőket, amire most végre sor kerül~. Most egy webtoon (szerk.megj.: a webtoon vagy más néven "webcomics"/"digitális manhwa" Dél-Koreából származik és egyfajta digitális képregény, ami általában nem kerül nyomtatásban, ezt a koreaiak az okos telefonjaikon olvassák, csupán az utóbbi pár évben lett nemzetközileg is népszerű ez a műfaj) ismertetőt hoztam el nektek, ami nem más, mint "A Guy Like You".

Adatlap
Eredeti cím: 너란 남자 (Neolan Namja)
Angol cím: A Guy Like You/A Man Like You
Alkotó: Waje
Kiadás dátuma: 2018.08.31-2019.03.19
Formátum: Internetes
Kiadó: Lezhin Comics
Műfaj: Dráma, Felnőtt, Misztikus, Amnézia, Romantikus, Boys Love, Természet feletti 
Állapot: Befejezett
Hossz: 84 fejezet
Online elérhető:
  • Angolul: 84 fejezet
  • Magyarul: 50 fejezet
Ismertető
Go Siwon álmait folyamatosan látogatja az okos és jó képű Kang Jinha, aki ezekben az álmokban folyton egy köztük megtörtént dolgot emleget, ám főhősünk, Siwon nem emlékszik semmire, hiszen nem is ismerik egymást, hogy lehetne akkor közös múltjuk? Mégis, ezek az álmok annyira valósághűek, annyira igaznak hatnak, hogy Siwon teljesen összezavarodik, de ez megadja számára a kezdő lökést, hogy elkezdje megkeresni és összerakni a kirakós hiányzó darabjait. Vajon képes lesz főhősünk arra, hogy visszaállítsa az emlékeit? Tényleg van közös múltja Kang Jinha-val, meg amúgy is ki az a Kang Jinha? Mindenki egy maximalista, de arrogáns személyként emlegeti, aki nem mellesleg nyíltan meleg, hogy ismerhetne az ártatlan főhősünk egy ilyen személyt? Hogy lehetséges az, ahogy az álmaikban találkoznak? Mi a kulcsa a titkoknak?

Karakterek
Go Siwon
Siwon 23 éves, a Ganzi Egyetem másodéves hallgatója, grafikai dizájn szakon. Kedves, ám naiv személyiséggel rendelkezik, feltétel nélkül megbízik mindenkiben. A rajzoló elárulta, hogy karaktere szeret forgolódni az ágyban, rajzolni és számítógépes játékokkal játszani, míg a bogarakat utálja és azt is, hogyha átöltözött, de hirtelen el kell mennie valahová és újra öltözködnie kell.

Kang Jinha
Jinha szintén 23 éves és a Ganzi Egyetem másodéves hallgatója, grafikai dizájn szakon. Siwon-nal ellentétben magabiztos, eléri a céljait, maximalista, de arrogáns és nehezen kezeli az érzelmeit, ami a múltját tekintve nem is csoda. Nehezen bízik meg az emberekben. A rajzoló elárulta, hogy Jinha imád takarítani, szereti a tiszta és szép környezetet, míg az édességeket nem szereti, ahogy azt sem, ha a tervei nem úgy alakulnak, ahogy eltervezte azokat.

Jang Donghyun
Donghyun inkább mellékszereplő, mintsem főszereplő, de sok szerepe lesz a történtek alakulásában. A két főszereplőhöz hasonlóan 23 éves és a Ganzi Egyetemen tanul grafikai dizájnt másodéven. Főszereplőnk, Siwon legjobb barátja, akivel már általános iskola óta ismerik egymást.

Vélemény
Nehéz volt eddig a karakterekről írnom spoiler nélkül, így véleményt is nehezebb lesz megírnom, de igyekszem maximum rébuszokban írni. Szóval, amikor én elsőként találkoztam a manhwa-val nagy hype övezte egy animés csoportban, így nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy elolvassam az addig megjelent magyar részeket. Igazság szerint nem is terveztem, hogy elolvasom, de ugyan úgy jártam ezzel is, mint a Banana Fish vagy a Yuri on Ice esetében, így hát belekezdtem.

Döbbenetemre nem csalódtam, teljesen megértettem a hype okát. Elsőként kezdeném az alkotó, Waje rajz stílusával, ami számomra nagyon tetszett. A lánynak ez volt az első, publikált munkája a Lezhin-nél, ezért voltak fenn tartásaim a webtoon-nal kapcsolatban. Féltem, hogy nem elég kidolgozott a történet, összevisszaság lesz, nem fogok belőle érteni semmit, de szerencsére nem így lett, sőt kellemeset csalódtam. A történet szépen halad, tökéletesen adagolja a dolgokat, még ha időbe is telik, de könnyű megérteni a karakterek cselekedeteit. Plusz pozitívuma volt a képregénynek, hogy az alkotó nem ugrált össze vissza a múltban, a jelenben, a jövőben, amivel engem, személy szerint ki lehet készíteni, ilyen esetekben instant dobom a képregényt, még ha érdekes is lenne a történet. Visszakanyarodva, tehát szépen van vezetve a történet, külön tetszett a karakter fejlődés és a képregény érzelmi világa, de erről majd a karaktereknél bővebben írok. Kiemelném azt, hogy sokan negatívumnak tudták be az alkotó rajz stílusát, különösen Jinha szemöldöke verte ki a biztosítékot néhány embernél, miszerint túl vastag és egy különálló szereplő is lehetne, amivel egyet kell értenem, az elején tényleg furcsa a szemöldöke, ami kicsit vicces, de ha nem hívják fel erre a figyelmem, szerintem észre se veszem, vagy nem ült volna ki úgy. Szerintem ez is az alkotó egyedisége, ami sok esetben igaz.

A karakterek... Az elején, na jó, végig tudott idegesíti Siwon naivsága, hogy feltétel nélkül, mindenkiben megbízott, csak abban nem, akiben kellett volna.... De annyira passzolt a karakteréhez, hogy megbocsáthatónak találtam a dolgot, mert végül is, egy teljesen szerethető szereplőt kaptunk a személyében, aki betudta bizonyítani, hogy ő is tud erős és magabiztos lenni, ha kell. Mégis, hiába hasonlít rám a karakter (kedvenc és utált dolgok terén, amit az alkotó is megosztott a karaktereiről) azt mondanám, hogy számomra Jinha volt a legszerethetőbb karakter, vele tudtam a legjobban azonosulni. A történtek haladtával annyira könnyű összerakni mindent az ő esetében, a webtoon leglogikusabb karakterének mondanám, mindig megvan, hogy mit, miért csinált, illetve pszichológiailag is hatalmas jellem fejlődésen ment át, kitudott lépni a múltjából. Viszont, míg Siwon gondolkodás nélkül kimondott mindent, addig Jinha pont az ellenkezője volt, a legfontosabb dolgokról is csendben maradt a legvégéig, ami nem egy-két kisebb/nagyobb bajt hozott rájuk és tényleg egy arrogáns, flegma /s*ggfej/ karakter az elején, aminek megvolt az oka. Most, hogy kicsit lehúztam a karakterét, akkor felhúzom megint, hiszen az a szeretet és törődés, amit Siwon felé közvetít, még akkor is, ha rosszban vannak, valami hihetetlen, tényleg emberi és realisztikus a karaktere, amit egyszerűen imádni lehet, még ha a szemöldöke a harmadik főszereplő is. A kitartása pedig megérdemelne valami hűség pontot vagy díjat, hiszen azóta a nap óta vár Siwon-ra, hogy újra találkoztak (~Team Jinha~). Persze vannak mellék szereplők, de annyira jelentéktelenek (Donghyun-t leszámítva, de számomra egy semleges karakter volt mindvégig, akit megértettem, a fájdalmait, a céljait, az egész "lényegét" a műben, de különösebb nyomot nem hagyott bennem, maximum bizonyos esetekben sajnálatot éreztem), vagy annyira taposni valóak, mint Jinha apja és nevelő anyja, valamint Siwon édesapja, hogy róluk nem írnék. A későbbiekben lesz, majd egy harmadik főszereplőnk Lu Xuan Run, aki az igazán taposni való karakter Jinha múltjából (nem csak, hogy szadista, de önző, egoista, imád másokat bántani és megalázni, tipikusan az elkényeztetett gazdag kölyök, aki próbál valamit ezekkel a tulajdonságokkal kompenzálni), de az, ahogy felbukkan és annak az oka túl nagy spoiler lenne, hiszen kapcsolódik a történet misztikus részéhez.

A webtoon-nal kapcsolatban nagyon tetszett még (és ez szerintem a különlegessége is a műnek), hogy Waje a "dimenziókat" külön színekkel ábrázolta, ha fehér volt a háttér, akkor a jelenben, ha fekete, akkor a múltban, ha lila akkor az álomvilágban, ha kék, akkor a karakter álmodik vagy álmodozik, de nincs benne egy dimenzióban sem, míg ha rózsaszín egy teljesen más dimenzióban játszódott a történet, ami szerintem nagyon egyedi és ezzel tette különlegessé a manhwa hangulatát, emellett sokkal jobban ellehet boldogulni az olvasásban, hiszen mindig jelezve van, mikor és hol vagyunk.

A történet misztikus részéről, azon kívül, hogy imádtam, ahogy kitalálta a szerző a dolgot, nem írnék semmit, mert nagyon nagy spoiler lenne, hiszen ekörül forog az egész történet, még a romantikus szálak is, mondhatni a későbbi szerelmi háromszög.

Összességében, egy kidolgozott, fordulatos, szépen ábrázolt és szerethető történetet kapunk, néhány komolyabb részt leszámítva. Mindenkinek lesz olyan karakter, akit imádni fog, vagy éppen utálni, belőlem minden főbb szereplő váltott ki valamilyen érzelmet. A manhwaka fejlődése pedig az 1. és 30. fejezet között már észrevehető, a későbbiekben pedig tényleg gyönyörű rajzokat kapunk, mivel maga a mű színes, így még jobban fel volt adva Waje számára a lecke, de tényleg szépen megoldotta a dolgot és nagyon egyedien bánt a színekkel, mondhatni a színek adták a mű hangulatát (egyedüli ilyen webtoon még a Killing Stalking, amire ez a jelző ráhúzható). Igaz, lehet közre játszik esetemben a szubjektivitás, hiszen én is 23 éves vagyok, voltam egyetemista és az egyik hobbim a rajzolás volt, ezért remélem nem magasztaltam túlságosan fel a webtoon-t ><"... Mindenesetre, ha felkeltettem az érdeklődésed, szereted a romantikus és misztikus dolgokat, valamint a meleg száltól sem riadsz el, neked találták ki a művet, hidd el imádni fogod ^-^. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése