A 6 legutáltabb rajongói tábor - KÉrdekesség

2019. aug. 7.

A 6 legutáltabb rajongói tábor

A főadminnal való beszélgetésem közben valahogy szóba kerültek a díjátadók, és, hogy egyes rajongók mikre nem képesek azért, hogy a kedvencük győzzön. Ekkor elkezdtem gondolkodni, hogy van-e olyan lista, ami tartalmazza a legutáltabb K-Pop csapatokat vagy fandomokat, és találtam egy 2018-as videót a témában, ami összefoglalta a dolgokat és megindokolta azt. Ez a cikk nagyon szubjektív lesz, mely tényekre alapoz, ezért megkérnénk mindenkit, hogy ne essünk egymás torkának, ha a felsoroltakkal nem értetek egyet. Én is tartozom a felsoroltak közül egy fandom-ba és igazat kellett adnom a készítőnek, hiszen tudjuk milyenek a rajongók úgy 80%-a. A cikk a nemzetközi és a koreai tábort is kivesézi, most pedig lássuk. /A cikk nem valósulhatott volna meg P-Chii48 videója nélkül!/

High (Pristin)
Igaz a Pristin sajnos idén feloszlott, de mivel csak 2018-as listát találtam, így benne hagytam ebbe a cikkbe is, főleg, hogy a rajongóiknak bizony itt a helye (akinek nem inge...). A legtöbb fandom és a netizenek nagy százaléka, akkor kezdte el utálni a High-tokat, amikor Kyla-t piszkálni kezdték. Majdnem fél évvel a debütálásuk után Kyla-nak hiátusra kellett mennie, mert annyira sok kritika érte a súlya miatt. A lányt annyira megviselte a dolog, hogy haza utazott az Amerikai Egyesült Államokba, hogy egészségi állapota javulni tudjon. Ennek persze jóval több előzménye is volt, mint a kritika. A koreai fanoknak annyira nem tetszett Kyla, hogy fellépéseken és rajongói találkozókon is ignorálták a lányt, hiába próbálta magára felhívni a figyelmet, hogy ő is ott van. Ezután ő és a bátyja is azt nyilatkozta, hogy nem szándékozik visszatérni Dél-Koreába. A csapat végül 2019 májusában feloszlott és többek között Kyla sem újította meg a szerződését a Pledis Entertainment-nél.

Wannable (Wanna One)
A Wanna One debütálása óta tartotta a többi fandom túl hangosnak és zavarónak/mérgezőnek a Wannable-k bizonyos százalékát, ez addig fajult, míg a többi rajongói tábor kijelentette, hogy nem akarnak Wanna One fan-t látni a fandom-jukban. Többek között azért is, mert tiszteletlenek voltak más idolokkal/csapatokkal szemben, ahonnan a Wanna One-ban bekerülő tagok is "jöttek", többek között piszkálták, kritizálták az I.O.I volt tagjait (akik nélkül ugye nem lett volna második évadja Produce 101-nak), a NU'EST, HOTSHOT tagjait, valamint Youngmin-t és Donghyun-t. Nemcsak a netizeneknek, más rajongói táboroknak volt baja a Wannable-kel, hanem bizony a rendezvény szervezőknek is. A rajongók nagyon sok szemetet hagytak hátra maguk után, nem törődtek semmivel, sőt, képesek voltak barikádokra, emelvényekre is felmászni, hogy jobban lássák kedvenceiket. A Wanna One feloszlása után a fandom is szétoszlott, mindenki "ment a kedvence után", őket követik nyomon.

ONCE (TWICE)
A ma is működő bandák közül a TWICE-nak egy elég masszív és erős rajongói tábora van, így nem meglepő, hogy valami oknál fogva a rajongóikat, az ONCE-okat utálják. Itthoni körökben nem igazán találkoztam ezzel a jelenséggel, így azt hittem, hogy egy csendes rajongói táborról van szó, akik oda vannak a lányokért, de ez nem így van, legalábbis nem Dél-Koreában és nemzetközi szinten. A többi fandom szerint a ONCE-ok többsége éretlen, gyerekes személyek, akik nem képesek a bandát segíteni, de annál inkább harcolnak a lányokért, ha népszerűségről vagy versenyről van szó (vagy ha csak szimplán szóba kerül a TWICE). Az utálók viszont a lányokat és a rajongókat a sikereik miatt is utálják, főleg azóta, hogy a TWICE lett a koreai nemzet lánycsapata. 

BLINK (BLACKPINK)
A Wanna One-hoz hasonlóan nagyon sok BLINK már a BLACKPINK debütálása óta fejfájást okoz a többi fandom számára. Nemcsak, hogy nem támogatják a lányokat, hanem képesek szekálni a tagokat is, főleg Jennie-t és Lisa-t akár minden ok nélkül, keresnek rá valamit. Emellett más rajongói tábort is igyekszenek piszkálni, több cikket is feljelentettek már a közösségi médiában, ami nem tetszett nekik valamilyen oknál fogva, ezzel rombolni a csapat és a többi BLINK imázsát. Nagyon agresszívan viselkednek, mind a YouTube-n, mind a cikkek alatt, ami a többi fandom-nak se tetszik, jogosan. Ha ez nem lett volna elég több BLINK annak szenteli az idejét, hogy az ONCE-okkal harcoljon, így több TWICE videoklipet is dislike-olnak, ami már nemzetközi szinten működik.

EXO-L (EXO)
Az EXO-L-ek is a viselkedésükkel érdemelték ki a második helyet a legutáltabb rajongói táborok között, ami kicsivel a debütálás után már megjelent. A netizenek körében volt egy felmérés, miszerint melyik az a csapat, akiknek a rajongóit a legjobban utálják. Nos, az EXO 21,1%-ot kapott; a netizenek szerint nagyon éretlenek, bosszantóak és zavaróak a rajongók főleg akkor, ha az EXO nyer valamit. A csapat nyerésével egyenesen arányosan hozzák le, kritizálják, alázzák meg a többi csapatot, akik elől elhappolta az EXO a díjat. Sok esetben olyan kommenteket is hagynak, amelyben az EXO-t dicsőítik indokolatlan helyeken.  

ARMY (BTS)
Azt hiszem ez az a fandom, amit nem kell bemutatnom haza körökön belül sem. Mondhatni a BTS a legnépszerűbb fiúcsapat, nemcsak Dél-Koreában, hanem a világon is, így mindent megkaptak, ami ezzel jár. Igen, a negatív rajongókat, a legkedveltebb/legutáltabb fiú csapat címet és még sorolhatnám. A nagy mennyiségű rajongó pedig nem egy-két problémát okozott már a srácoknak és más K-Pop csapatnak, rajongónak vagy akár fandom-nak (vagy olyan embereknek, akik egyáltalán nem szeretik ezt a műfajt, de a rajongók miatt volt kellemetlen élménye). Hogyha meglepődtünk az EXO-L-ek 21,2%-án, akkor vagy megfogunk vagy nem az ARMY-k 52,9%-án, magyarán a rajongói táborok több, mint fele gyűlöli ezt a fandom-ot. A többi netizen/fandom szerint bizony a BTS rajongói a leghangosabbak, legidegesítőbbek és legzavaróbbak, főleg azért, mert mindenhol ott vannak. Nincs olyan poszt, videó vagy cikk, ahol ne lenne legalább egy olyan ARMY, aki feszültséget generál vagy ne lenne olyan komment, hogy "ARMY-k hol vagytok?". Az EXO-L-ekhez hasonlóan szeretnek ezen rajongók más csapatokat lejáratni és piszkálni, illetve igyekeznek mindent megnyerni a BTS számára, ami miatt pláne az utálat középpontjában állnak. Általában a rajongói háborúk középpontjában is ők állnak (már ha nem ők robbantják ki) és igyekszenek megmutatni, hogy mennyivel erősebbek, "jobbak", mint más fandom-ok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése