szeptember 2017 - KÉrdekesség

2017. szept. 24.

szeptember 24, 2017

Divatvilág a kpopban: Burberry

Divatvilág a kpopban: Burberry
Felső ruházat, divat kiegészítők és parfümök, kozmetikumok gyártásával és értékesítésével foglalkozó luxus divatcég.
Thomas Burberry, a cég alapítója, 21 évesen nyitotta első üzletét  Basingstoke városában, az Egyesült Királyságban, 1856-ban. A szabadidős öltözékekről lettek eleinte híresek, majd 1888-ban szabadalmaztattak egy gabardin nevű anyagot, amely vízálló és légáteresztő. Bár korábban is felfedezte egy másik cég, amit John Emary alapított kicsit előbb, Aquascutum néven. Ez a márka kevésbé lett híres, mint vetélytársa, a Burberry. Ami még érdekes lehet, hogy ezekre 1914-ben megbízást kaptak, hogy tervezzenek egy kabátot a katonáknak a lövészárkokban. A háború után a civilek körében is népszerű lett, előszeretettel viselték. A védjegyük, a kockás minta is ezen a kabáton jelent meg először, bélésként. Nova check elnevezéssel illették a mára már klasszikus, fekete, fehér és piros mintát,  viszont csak 1967-ben kezdték szélesebb körben használni.

Idolokon:
Kris Wu egy volt EXO tag, 2016-ban hivatalosan debütált a kifutópályán modellként. Január 11-én a Burberry's Fall 2016 férfi ruházati kollekcióján sétált a londoni Kensington Gardensben.
A videóban 8:12-től és 15:14-től láthatjátok. A kabát ára pedig 1750$/ 455.500Ft.
Valamint részt vett az idén megrendezett Őszi téli kollekció bemutatásán Londonban, amit a Burberry hivatalos instagram oldala is megosztott és posztolt egy képet Kris-ről.

UEE
Ő a reptéren viselt Burberry ponchót.
Virágos pamut gabardin kabát 2995$/ 779.500Ft.
A sok kockás minta mellett engem a női csipke ruhák ragadtak magukkal. Kang SoRa színésznő (Dream Hing2/ Doctor Stranger) a HEREN magazinban, púder rózsaszín, csipke ruhában1295$/ 337.000Ft.
Valamint Magyarországon, Budapesten, az Andrássy úton találhatjátok meg az üzletüket.
Ez pedig egy Szöuli üzlet képe:

2017. szept. 13.

szeptember 13, 2017

Kpop csapatok, akik újra debütáltak más bandákban

Kpop csapatok, akik újra debütáltak más bandákban
Előfordult már egy párszor, hogy egy–egy ügynökség feloszlatott egy bandát, majd pedig újra debütáltatta őket annak reményében, hogy másodjára hátha népszerűbbek lesznek (vagy legalábbis több bevételt hoznak). Történt már olyan is, hogy egy csapat (vagy egy csapat pár tagja) ott hagyta az ügynökségét, majd máshol és más néven újra debütált. Most 17 olyan csapatot mutatok be nektek, akik feloszlás után újra debütáltak.

17. A-Prince 
2012. november 10–én debütált az A-Prince "You're The Only One" című digitális kislemezükkel. A New Planet Entertainment szárnyai alatt lévő csapat mindössze egy albumot és két mini albumot tudott kiadni (ha nem számoljuk bele a digitális kislemezeket, amelyből három van) mielőtt 2015–ben feloszlottak volna. 2015. november 10–én újra debütáltak a Dream T Entertainment alatt. Az eredeti felállásból egy tag nem debütált újra, de találtak a helyére egy másik tagot Sign személyében.

16. Xing
Xing nevű csapat 2006–2009 között volt aktív, összesen öt generációt tudhattak a magukénak, hiszen annyi tagkiválás és csere történt. Végül őket is utolérte a végzet, így 2009. decemberében nem hivatalosan feloszlottak, illetve az ötödik generáció hiába volt tervben, megvoltak a tagok, de nem debütáltak hivatalosan. 2010–ben THE BOSS néven újradebütált az egykori Xing–ből öt tag, új neveken: Mika (3. és 4. generáció tagja, Xing alatt az előadói neve White volt), Karam (4. generáció, korábban Rising), Hyunmin (4. generáció, korábbi neve Husky), Injun (szintén 4. generációs tag, Soul néven ismerhettük meg), Jay (3. és 4. generációs tag, Kipalang volt az előadói neve a Xing idejében). Új névhez új ügynökség is "járt", hiszen az újra debütálásukért az Open World Entertainment felelt, viszont a srácok visszamentek 2015–ben eredeti ügynökségükhöz a Xing Entertainmenthez.

15. MyB
A lánycsapat 2015.08.25–én debütált a Maroo Entertainment szárnyai alatt, viszont tiszavirág életűek voltak, hiszen mindössze két videóklippet és a hozzá tartozó digitális kislemezeket adtak ki, de 2016.12.14–én már fel is oszlottak. Az eredeti felállásból mindössze két tag, Monhee és Hayoon debütált újra a Bonus Baby nevű lánycsapatban, 2017. január 1–jén.

14. X-5
Az Open World Entertainment nem mondható szerencsésnek, hiszen szintén egy rövid életű banda köthető a nevükhöz. AZ X-5 nevű fiúcsapat 2011–2012 között aktívkodott. 2011 áprilisában jelent meg Xenos című debütáló albumuk, majd pedig kiadtak egy kislemezt Dangerous címmel, 2012–ben pedig csak a feloszlásukról hallhattunk. Az öt főből álló egykori fiúbanda újra debütált három megmaradt taggal, de idén ismét feloszlottak. 2014–2017 között Donghyun, J.ONE és Jinwan kiegészülve Seokhoonnal és Kyungjinnel újra debütáltak, mint a LU:KUS tagjai.

13. F1RST
A F1RST nevű vegyes csapat 2010–2013 között volt viszonylag aktív. 3 fiú és 3 lány alkotta a csapatot, de több tagcserét is megélt a banda. A 6 tagból végül hárman újradebütáltak a FameUs nevű csapatban, mely 2014–2016 között volt aktív, de végül ők is feloszlottak véglegesen.

12. Wanna B
2014–ben debütált a Wanna B nevű lánycsapat, ennél a csapatnál az az érdekes, hogy nem lehet tudni, hogy feloszlottak–e vagy sem, hiszen maga az ügynökségük, a Zenith Media Content sem erősítette meg a híreket a feloszlással kapcsolatban. Mindenesetre itt is több tag kivált, majd pedig két tag (Bom és J.Bin) 2016–ban duóként debütált, MOXIE néven. Másik két tag (Eonsom és Seoyoon) pedig Luluz néven debütált újra, de szintén tiszavirág életűek voltak, hiszen mindössze 2014–2015 között voltak a kpop iparában.

11. K-MUCH
Biztos emlékeztek még arra a videó üzenetre, amit a K-MUCH küldött a magyarországi rajongóiknak. Igaz, azóta feloszlottak, hiszen 2014–2017 között voltak aktívak. 2017–ben pedig újra debütáltak Be.A néven, szerencsére mind az öt eredeti taggal.

10. Turan
A Turan nevű lánycsapat eredetileg 6 taggal debütált 2013 júniusában a Star Pro Entertainmentnél. Szintén több tagcsere után 2016–ban feloszlottak. Mikor feloszlottak, már heten voltak a csapatban, de HINT néven 5 tag újradebütált 2017–ben, maradva ügynökségüknél.

9. Pure Boy
A fiú csapat 2014–2017 között volt jelen a koreai szórakoztatóipar tengerében, ám ahogy fentebb látható volt, őket is utolérte a süllyesztő. A feloszlásuk és az újra debütálásuk is zavaros, hiszen a tagok itt is jöttek és mentek, emellett a bandának is volt már egy korábba neve, méghozzá a a PureL. 4 egykori tag viszont biztos, hogy újra debütált B:Skit néven, még pedig Sang Yun, Kunhee, Jin Woo és Issac.

8. Bob Girls
2014 szeptemberében debütált a négy tagú Bob Girls nevű lánycsapat. Sajnos egy év után feloszlottak. 2015–ben a feloszlás után egyből új banda debütált az ügynökségüknél LoveUs néven, ahová korábbi két Bob Girls tag, Dahye és Danbi is bekerült, de ez a banda is szintén egy év után, 2016–ban feloszlott. 

7. ZPZG
Zest Play Zest Grow, vagy rövidebben ZPZG néven debütált egy négy fős fiúcsapat még 2014 augusztusában. Khan, N.K, Gyeom és Jihoon alkotta a csapatot 2014–2016 között, majd két digitális kislemez után feloszlottak. A feloszlást követően Khan és Gyeom tovább folytatta duóként Z:ON néven, ám 2017–ben szintén feloszlottak.

6. MINX 
2014–2016 között ismerhettük meg a MINX nevű lánycsapatot, ám ahogy eddig is olvashattátok rövid időn belül feloszlottak. Viszont ez a lánycsapat azért is érdekes, mert idén debütáltak újra -2 taggal, DreamCatcher néven (a két tag helyére más került, így tartva a hét fős csapatot), így viszont sokatok már biztos ismeri őket. 

5. Roadboyz
Shake It című dalukkal és videóklipükkel azt hiszem meghódították a női szíveket, viszont ez nem teljesen volt elég. Az öt fős fiúcsapat 2015. november 24–én debütált a Show Me Bang Bang című számukkal. Érdekesség lehet, hogy Ha Neul-t a BTL nevű fiúcsapatból is ismerhetjük. 2016–ban viszont feloszlottak, majd 2017–ben újradebütált 3 tag a B.Heart nevű csapatban. 

4. MOA
Szintén egyéves banda, akik 2014–2015 között próbáltak fenn maradni a koreai zenei ipar mély tengerében. MOA néven valószínűleg nem ismeritek a lányokat, viszont a 4L biztos többet mond nektek. 3 tag a MOA–ból újra debütált, mint a 4L tagja. Talán a rájuk erőltetett erősen szexuális koncepció miatt nem tudtak végül fenn maradni, talán a túl erős piac miatt 2016–ban végleg feloszlottak.

3. NOM
A fiúcsapat 2013. szeptember 4–én debütált No Other Man néven, eredetileg 7 taggal. Valószínűleg itt is a várva várt siker elmaradt, így az ügynökség feloszlatta a csapatot 2016. február 1–jén. Végül a JM Star Entertainment gondolt még egyet és 2017–ben újra csapatot hozott létre TopSecret néven, ahol helyett kapott 3 egykori NOM tag is, K, Yohan és Ain. További érdekesség lehet, hogy miután Hu kilépett a NOM–ból újra debütált, mint az Afos egyik tagja, 2016–ban.

2. TVXQ
A TVXQ esetét sokatoknak biztos nem kell bemutatni. A 2003. december 26–án debütáltak BoA és Britney Spears közös fellépésén. Majd 2004. január 14–én adták ki Hug című debütáló kislemezüket. A nevükhöz fűzödik a kpop egyik legikonikusabb dala a Mirotic, melyet 2009–ben adtak ki. Viszont 2009–ben ketté vált a banda. Hero, Micky és Xiah pert indított ügynökségük ellen, kifogásolva a 13 évre szóló szerződést, illetve azt, hogy az ügynökség kénye kedve szerint ráncigálta őket oda, ahová akarták, miközben még a szerződésükön is változtattak. A per azóta lezárult, és többször újra indult. A lényeg, hogy ez az egész a banda ketté válásához vezetett. Max és U-Know maradt az SM Entertainment alatt tovább folytatva a TVXQ–t duóként, míg Hero, Micky és Xiah trióként folytatta tovább 2010–ben JYJ néven.

1. BEAST
2009 októberében debütált a BEAST nevű fiúcsapat 6 fővel a Cube Entertainment szárnyai alatt. A srácok is sok mindent megéltek együtt, ám 2016–ban Hyunseung kilépett a bandából, aminek következtében a többiek nem hosszabították meg a szerződésüket ügynökségükkel. Helyette idén új kiadót alapítva (Around US Entertainment) debütáltak, mondhatni újra, HIGHLIGHT néven, hogy saját útjukat tudják járni.

2017. szept. 11.

szeptember 11, 2017

A SISTAR búcsúlevelei. ~ :(

 A SISTAR búcsúlevelei. ~ :(
Bora:  STAR1 , sziasztok, itt a SISTAR Bora-ja.
Minden évben mondtam a fanoknak azt, hogy boldognak kéne lennünk, és remélem, hogy ti mind azok voltatok az alatt a 7 év alatt amit velünk töltöttetek. Az idő amit én a STAR1-al és a SISTAR tagokkal töltöttem boldog és értékes volt. Azt hiszem, hogy nem tudtam annyira kimutatni az őszinteségemet, amennyire emberként megpróbáltam, és csalódott vagyok, hogy nem tudtam a legjobbat nyújtani nektek, ahogy a SISTAR egyre nagyobb lett.  Amikor a rajongók azt mondták, erősebbek lettek az én fényemtől, én is erősebbé váltam. Nem fogom elfelejteni ezt és még erősebbé válok. Amíg ezt írom, annyi emlék jön elő. Most, a tagok beleegyeztek, hogy támogatják a saját utunkat. De ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk titeket újra látni,szóval dolgozni fogok azon, hogy jobb Yoon Bora lehessek mostantól. Minden STAR1-nak akik szerették a SISTAR-t és Bora-t,hálás és boldog voltam, hogy velünk voltatok. Maradjunk továbbra is boldogok. Szeretlek titeket ^^

 Dasom : Sziasztok, itt Dasom. Már egy ideje.
Van egy csomó minden  amit el szeretnék nektek mondani, de aggódom, hogy mivel is kezdjem. Már 7 év eltelt, amióta a SISTAR debütált. Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki végig támogatott és szeretett minket ez  alatt a hosszú idő alatt. Azt hiszem, boldogan befejezhettem volna a 7 évet veletek, amikor nehéz lett volna. És ez is motiváció volt mindannyiunk számára, hogy fejlődjünk. Nagyon szomorú, de a SISTAR úgy döntött, hogy neki kezd egy különálló útnak  az album befejezése után. Olyan nagy szeretetet kaptunk, SISTAR-ként, és mostantól kezdve azt szeretnénk, hogy ebből kicsit visszaadhassunk nektek. Megpróbálok majd többet beszélgetni a rajongókkal mostantól. Kérlek, támogassatok minket. Köszönöm. 
Hyorin :
A STAR1-oknak akik mindig szerették és támogatták a SISTAR-t.
Sziasztok, itt a SISTAR leader-e Hyorin, már 7 éve, hogy a SISTAR debütált. Az idő amit a SISTAR Hyorin-jaként töltöttem a SISTAR-al és a rajongóimmal, egy értékes idő volt, amit semmire sem cserélnék el. Olyan volt ,mint egy álom. Most mi, a SISTAR tagjai , a saját utunkat fogjuk járni , a második életünkben.  Szeretnék őszintén köszönetet mondani a rajongóinknak, hogy hagyták megtudni, mennyire boldogok és szerencsések voltunk, hogy énekelhettünk , színpadra léphettünk, szeretve voltunk és szeretünk másokat. Magunk mögött hagyjuk a nagy szomorúságot és támogatjuk egymás álmait, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a legjobbak legyünk a saját területeinken.
A tagok és a STAR1, akiket szeretek, mindig a szívemben fognak maradni. A STAR1 értékes és mindig bőséges szeretetet és erőt adott nekem, még akkor is, ha hiányoztam. Teljes szívemből köszönöm. Szeretlek titeket…


Soyu:

Már 7 éve.  Azt hiszem a boldogabb időkben még boldogabb voltam, és a nehéz időkben is jobb volt, mert a tagok és a STAR1-ok mindig mellettem voltak. Amikor visszatekintek, szomorú vagyok és sajnálom amiért nem tudtam annyi időt eltölteni a rajongóinkkal. Nem számít milyen színpadon fogok állni mostantól, soha nem fogom elfelejteni ezt az érzést, a tagok és a fanok iránt. Szeretlek titeket, sajnálom, ls köszönöm.  Hagylak titeket hallgatni a jó zenét. Legyünk mind boldogok az utolsó pillanatig.

Rebeka
szeptember 11, 2017

2017-ben feloszlott bandák~ Part 1

2017-ben feloszlott bandák~ Part 1
                                                                               I.O.I                                                                      
  Lényegében ők 'csak' egy project voltak - Amit én személy szerint borzasztóan sajnálok-.
Sokan tudjátok, hogy ezek a lányok a a Produce 101 első évadát 'nyerték' meg, így egy időre debütálhattak. Elég szép sikert arattak, így rengetegen hiányolják őket. De amint 2017 januárjában lejárt kötelezettségeiknek az ideje, ők is visszatértek a saját ügynökségeikhez.

History
Május 12.-én az ügynökségük bejelentette a  srácok hivatalos Fan Cafe oldalán, hogy a History hivatalosan is feloszlik attól a naptól kezdve. Okként Kyungil decemberi katonaságba vonulását hozták fel, és hogy a többi tag is hamarosan be lesz sorozva, emiatt pedig lehetetlen lenne folytatni a tevékenységeiket.

Spica
  Különösebb kemény oka nem volt a feloszlásnak.  A B2M alól átszerződtek a CJ E&M Entertainmenthez. Viszont az új comeback sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a lányok közösen döntöttek úgy, hogy különválnak. Mindenesetre a lányoknak még mindig él a szerződésük.

M.I.B
 3 Tag szerződése lejárt 2016 októberében, és úgy döntöttek közös megegyezés alapján, a zenei stílus különbsége miatt, hogy nem hosszabbítják meg azt. Mindazonáltal Kangnam szerződése ez év márciusáig élt.



Wonder Girls
  Hosszú megbeszélések után úgy döntöttek, hogy feloszlanak 10 év után. Yubin és Lim megújította a szerződését, azonban szerencsétlenségünkre Yenny és Sunmi nem.  Ennek ellenére, hogy megmutassák szeretetüket a rajongóik felé, akik 10 éve változatlanul viszonyultak a lányok felé, február 10.-én kiadták utolsó albumukat.

Sistar
 A Sistar lényegében azért oszlott fel 7 év után, hogy követhessék az álmaikat. Rengeteg mindent értek el együtt és a tagok ugyanúgy szeretik egymást, de úgy érezték ennek itt kell vége szakadnia. Hatalmas szeretetet kaptak a rajongóiktól, tőlünk, és ezt egyesével, egy kis bejegyzésben mind meg is köszönték, és biztosítottak minket, hogy követni fogják a saját álmaikat , és támogatni egymásét. Csodálatos 7 év volt.
Rebeka













2017. szept. 6.

szeptember 06, 2017

Egy falat Korea: Édességpróba

Egy falat Korea: Édességpróba
Az augusztusi fizetésemből ebayen keresztül rendeltem egy mini édesség csomagot egyenesen Koreából. A csomag nagyon hamar ideért, sokkal hamarabb, mint ami ki lett volna írva. Az eladó nagyon kedves, aranyos volt, két plusz cukorkát is kaptam, aminek én személy szerint örültem.
Mit kellene mondanom? Meg is érte, meg nem is. Megérte, hisz isteni finom nyalánkságokat tudtam venni, amikhez amúgy nem sok eséllyel jutottam volna hozzá. Nem érte meg, hiszen tényleg mini csomagot kaptam. Egy tíz darabos csomag, amihez kaptam két plusz cukorkát. A kávémat még nem próbáltam, azokat majd az elkövetkezendő két reggel teszem próbára, hátha sikerül valahogy túl élnem az iskola gyötrelmeit.
Az édesség kóstolóban segítségemre volt a hat éves kishúgom is, egyszerűen nem bírta ki, hogy ne avatkozzon be :D.
Az első cukorka, amit megkóstoltam nurungaji ízesítésű volt.
Most biztos sokan felvonják szemöldöküket, hogy mégis mi az a nurungaji. A nurungaji egy hagyományos koreai étel, ami magyarul sült, pirított, égetett rizst jelent. A nurungajit még ropogós állapotában fogyasztják snackként vagy forró víz hozzá adásával teaként.
A cukor íze elsősorban a pirított gabonafélékre emlékeztetett, szó szerint a Kinder Country ízvilága jutott először eszembe. Gyerekkoromban nagyon szeretem a benne lévő gabonákat, így nem csoda, hogy az egyik kedvencem lett.
A második cukorka egy Lotte termék volt. Én csak bocis cukinak szoktam emlegetni, ha találkozok vele valahol az interneten.
A Lotte egy dél-koreai cég, amelynek székhelye Japánban és Koreában van. A Lotte 1848 júniusában Japánban jött létre a koreai üzletember Shin Kyoho jóvoltából. 1867 áprilisában pedig Koreába is eljutott a Lotte Cukrászda.
Két különböző ízesítésben is kaptam. Az első próbám az epres tejes volt…
A húgommal elfeleztem a cukrot, muszájnak érezte, hogy beleszóljon, hogy megkóstolja ő is ezeket az „egzotikus” cukorkákat.
A húgom szerint az íze leginkább ahhoz az eper ízű porhoz hasonlított, amit a tejhez hozzáöntünk, hogy epres tejet kapjunk. Amiben sok igazság van.
Szerintem: Ahogy bekaptam rögtön megcsapott egy furcsa, ismerős íz… nem tudtam, honnan volt ismerős, de ahogy egyre többet forgattam a számban rájöttem! A tejporra hasonlított!
 A harmadik cukor sima tejes ízesítésű volt, ami már nekem jobban tetszett, de először nézzük meg a húgom véleményét:
Szerinte a kávés cukorkára hasonlított az íze, mert ő már igen, kóstolta már kávés cukorkát. :D.
Az én véleményem a következő lenne: Ez már sokkal jobban ízlett, habár nem sokban tért el ízben a két édesség. Az íze leginkább a tejszínére emlékeztetett, habár az első másodpercben a tápszer íze csapott meg, de nem volt vészes: Hamar eluralkodott a számban a tejszínes, tejszínhabos íz.
A negyedik hegyen túli nasim otthon is ismeretes, nem is fogom részletesen bemutatni. Mindenki jól ismeri és szereti. Én legalábbis oda vagyok a savanyú cukrokért, a hugi pedig a „herkentyű burgerért” :D.
A soron következő cuki egy mentolos finomság volt.
Mivel a hugi nem szereti a mentolos dolgokat, legyen az bármi nem kóstolta meg.
A képen nem jön át, de közepen van, vagyis volt egy fehér csík. Ezt muszáj volt leírnom, lejjebb fontos lesz.
Tehát az ízpróba: Első körben a szőlőcukor ugrott be. A fehér csíknak, ott közepén volt szőlőcukor íze, majd nem sokra rá jött a mentol frissítő és már jól ismert íze. Ahogy forgattak a számban a cukrot úgy váltakozott a két íz a számban.

 Ha jól számolom már a hatodik cukiról írok. Ez volt mindkettőnk kedvence, isteni finom volt!
A húgom véleménye erről a finomságról röviden és tömören: Mogyis
Személyes véleményesem: Karamellizált földimogyoró íz. Mennyei kombináció, mennyei megvalósítás! Ahogy szopogattam a cukrot, úgy találkoztam néhány apró (és mennyei) mogyoró darabkával. Ebből majd még be kell szereznem!
A következő cuki egy szőlő ízű, kemény cukorka volt.
A húgom véleménye: „Szerintem… Zöld szőlő ízű.”
Az én személyesem: Nagyon édes cukorka. Szinte már éreztem, ahogy szuvasodik a fogam, pedig épphogy csak bevettem a számba! Az íze valóban a szülőjére emlékezetet, de valahonnan ismerős volt nekem. Csak később jöttem rá, hogy lényegében olyan az íze, mint a régi üdítőporoknak. Mert igen, voltunk olyan rosszak, hogy magában ettük általános iskolás korunkban!
 Nyolcadik kör: Szőlős savanyú.
A húgomnak volt egy nagyon aranyos megnyilvánulása, amin én személy szerint egy jót mosolyogtam: „Kicsit az édesre emlékezetet, meg a savanyúra.”
Az én áltudományos, álkorrekt véleményem: Az első néhány pillanatban a szőlő íz uralkodott. Csodálkoztam is, hogy ez most mitől is savanyú cukor, egész kellemes íze van, de ahogy a gondolatom végére értem az egész arcom összerándult! Több kellett volna, több!
+1 barack íz.
Ezt ajándékba kaptam, annak örömére, hogy megrendeltem a mini csomagot. Hát, mit ne mondjak, nagyon örültem neki, legalább többet tudtam kóstolni!
A hugi véleménye szó szerint: „Barack íz.”
Az enyém: Ahogy kinyitottam azonnal megcsapott a barack tömény illata, de ebben az esetben volt inkább szag. Nem volt nagy szám, nem igazán ízlett. Az íze leginkább az őszibarackéra emlékeztetett.
+2 Pokemon drazsé.
Már maga a csomagolás megér egy misét, egyszerűen nagyszerű! A hugi teljesen lázba jött Pikachut látván, nagyon meg akarta már kóstolni, alig bírta kivárni :D
Az íz semmi extra, teljes egészében átlagos.

Egyenlőre ennyi lenne. Nagyobb csomagot nem tudtam venni, sajnos diákként nincs önálló keresetem, diákmunkát vállalhatok maximum, de ebben az évben ez se fog összejönni, másik városba kell majd bejárnom a gyakorlatok miatt, se kedvem, se energiám, se hangulatom, se semmim  nem lesz utána még dolgozni.
Adományokat elfogadunk, ha vagytok oly' kedvesek, hogy megszántok minket néhány száz forinttal :P

2017. szept. 4.

szeptember 04, 2017

Divatvilág a kpopban: ADIDAS Korea

Divatvilág a kpopban: ADIDAS Korea
A Puma X BTS után elhoztam a másik testvért is. Az ADIDAS sztárja pedig nem más, mint a gyönyörű rapper CL.
Miután feloszlott a 2NE1, 2016 novemberében, akik több mint 5 évig voltak a márka arcai, CL elfogadott egy új ADIDAS kampányszerződést.
„CL olyan reprezentatív alkotó, aki kreatív és kihívásokkal teli mozdulatokkal inspirálja a nőket. Ez volt az oka, hogy CL-re esett a választás.” – nyilatkozta az ADIDAS márka képviselője.
Adidas küldetések CL-lel.
#HereToCreate Mutasd meg a képzeleted!
„„Azok az alkotók, akik nem hagyják abba az új kihívásokat” – mondta CL. – „Találkozom olyan alkotókkal, akik rendkívüli képzelőerővel változtatják meg a világot.”
Ez egy esély, hogy hozzájuthass az Ultra-Boost X ajándékhoz.
Csatlakozzon a HTC misszióhoz ma!” – írja a videó alatt az Adidas Korea youtube csatornája.

ULTRABOOST X SHOES 180$/45.600Ft, WANTERTAG JACKET red night színű 100$/ 25.300Ft, WARP KNIT kék, feszes jóga nadrág 100$/ 25.300Ft
WARP THINGS fekete, feszes yoga nadrág 100$/25.300Ft, INTERVAL REVELSIBE fehér csuklószorító 7$/ 1.800Ft, WARP KNIGHT fekete top 60$/ 15.200Ft, ULTRABOOST UNCAGED cipő 180$/ 45.600Ft.
ADIDAS MMTTD sportmelltartó 44euro/ 13.300Ft.