A Burning Sun botránytól napjainkig 1/3 - KÉrdekesség

2019. márc. 19.

A Burning Sun botránytól napjainkig 1/3

Dél-Korea egyik legismertebb botránya mostanában a Burning Sun-ban történt dolgok, amelyekről már korábban írtam, de annyira hosszúra sikeredett a cikk, hogy úgy gondoltam egy újabb bejegyzésbe kezdek az üggyel kapcsolatban, így a friss híreket ebben a cikkben fogjátok megtalálni. A botrány első felét "A Burning Sun botránytól Seungri visszavonulásáig" bejegyzésben olvashatjátok, amely 2019.01.29-03.18-ig dolgozza fel az eseményeket. 
~A cikk ITT folytatódik~
Április 10.
Roy Kim április 10-én koreai idő szerint 14:45-kor sajtótájékoztatót adott a Szöul Fővárosi Rendőrkapitányság előtt. A tájékoztató során bocsánatot kért a családjától, rajongóitól, akik végig támogatták őt, valamint a koreai néptől, amiért aggódniuk kellett. Roy kijelentette, hogy együtt fog működni a rendőrséggel, viszont nem válaszolt a riporterek kérdéseire.

Április 9-én a CBS "Radio Kim Hyun Jung" című hírműsorában vendégeskedett egy Baek Sung Moon nevű ügyvéd, aki megosztotta véleményét Roy Kim és Eddy Kim ügyével kapcsolatban. Véleménye szerint az a tény, hogy Jung Joon Young titokban videofelvételeket készített szexpartnereiről, majd azokat megosztotta egy chatszobában megbocsáthatatlan bűn. Az ügyvédúr a későbbiekben felhozta Eddy és Roy Kim-et is, elmondása szerint, ha valóban az történt, amit Eddy Kim ügynöksége is állít, mégpedig hogy az interneten keringő felvételeket osztottak meg chatszobákban, akkor "csak" két törvényt sértettek meg, egyet a pornográfia terjesztésével kapcsolatban, míg a másik esetben kommunikációs hálózat, információvédelmi törvényt sértette meg, ugyan ez a helyzet Roy Kim-mel is. Emiatt a két törvénysértésért az énekesek maximum egy év börtönbüntetést vagy maximum 10 millió won-os (kb. 2,5 millió forint) bírságot kaphat. Az ügyvédúr szerint Roy és Eddy Kim-et nem szabad Jung Joon Young-gal egy kalap alá venni, mivel Joon Young sokkal súlyosabb törvényeket sértett meg. "Roy Kim és Eddy Kim tévedett" - nyilatkozat Baek Sung Moon ügyvédúr.

Yoochun (JYJ) egy rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amely során reagált arra a pletykára, miszerint Ő lenne Hwang Ha Na által említett "A" nevű híresség, aki arra kényszerítette, hogy drogokat szedjen. Yoochun határozottan tagadja a vádat, miszerint valaha is illegális kábítószert vett volna be, viszont azt elismerte, hogy egy alkalommal bevett egy altatót, amit Ha Na-tól kapott. A sajtótájékoztató során az énekes elárulta, hogy jelenleg is depresszióval küzd és már az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Jelenleg is pszichiáter kezeli.

A rendőrség folytatja a vizsgálatot Seungri ellen, a külföldi befektetők számára nyújtott szexuális jellegű szolgáltatások ügyében. A JTBC “Newsroom” című műsorában arról számoltak be, hogy 2015 decemberében az énekes, egy híres éttermet foglalt le a külföldi befektetők számára, ahová Seungri prostituáltakat is rendelt. A rendőrség most a tanukat hallgatja ki, hogy a feltételezésük megalapozott legyen. Az étteremben dolgozó egyik munkatárs elárulta, hogy amióta kiderültek Seungri dolgai márciusban a rendőrség folyamatosan nyomoz az étteremben is. A rendőrség egyik forrása megerősítette, hogy az énekes aznapi menetrendjét összetudták állítani. A rendőrség továbbá vizsgálja azt is, hogy a nők a kezdetektől a helyszínen voltak-e, illetve hogy ténylegesen miért voltak ott. Seungri ügyvédje tagadja a vádakat ismét. 

Go Jun Hee ügyvédei megtették a megfelelő jogi lépéseket a rosszindulatú pletykák ellen. A színésznő ellen megy a spekuláció miszerint köze van a Burning Sun-ban történtekhez és Seungri-hoz. A színésznő és az ügynöksége többször kifejezte, hogyha nem csillapodnak a pletykák, akkor feljelentik a rosszindulatú kommentelőket. 

A CBS "Radio Kim Hyun Jung" című hírműsorának másik vendége Kim Sang Kyo volt, az a férfi, aki azt állította, hogy kidobták a Burning Sun-ból és bántalmazták őt, miután egy kábult lánynak próbált segíteni, s ez az ügy vezetett többek között ahhoz, hogy kirobbanjon a botrány. Sang Kyo mesélt arról, hogy azóta milyen nehéz az ő és édesanyja élete. Elárulta, hogy legális módon kell feltárni a tanúkat, az informátorokat és az áldozatokat, segíteni a rendőrség munkáját, de a sajtó van, hogy hamarabb tudja meg a dolgokat, mint kellene és ez nagyban nehezíti a dolgát. Azt is elárulta, hogy azóta a Burning Sun vezetősége beperelte őt, valamint az édesanyjához is többször elmentek és megfenyegették őt. Sang Kyo elárulta, hogy édesanyja szerint a férfiak gengszterek voltak, és amit a fia (vagyis Sang Kyo) csinált azt el kell rendezni. Azt is elárulta, hogy ennek ellenére az édesanyja támogatja őt ebben. 

Április 9.
Roy Kim megérkezett Dél-Koreába, hogy a rendőrség megkezdhesse a kihallgatását, mindezt titokban, csendes körülmények között. Mindeközben Roy egy hónap múlva végezne a Georgetown University-n, mint szociológus, viszont az egyetem szabályzatát is megsértette a botrányával, mely a helytelen szexuális viselkedés irányelveit, ami miatt lehet nem végezhet és kirúghatják az egyetemről, amennyiben a rendőrség megerősíti bűnösségét. 

A KBS vezetősége úgy döntött, hogy Jung Joon Young-t, Seungri-t, és Choi Jong Hoon-t felveszik azon személyek listájára, akiknek a megjelenését bármilyen műsorból kitiltották vagy korlátozták. A vezetőség elárulta, hogy ez csak ideiglenes, ha a vádakat ellenük visszamondják, akkor újra láthatóak lesznek a csatornán.

A "DongA Ilbo" egy exkluzív jelentése szerint Seungri, Jung Joon Young és más személyek is a csoportos beszélgetéseket használták a kábítószeres dolgokkal kapcsolatban. Néhány beszélgetésben olyan kifejezéseket használnak, mint a "gogi", ami koreaiul húst, de a szlengben marihuánát jelent, vagy az angol "candy" kifejezést, ami ugyan cukorkát jelent, de a szlengben szintén egy drogra, az ecstasy-ra utalnak vele. Bár az üzenetek önmagukban nem jelentenek semmit, a rendőrség nyomoz ebben az ügyben is, hogy kiderülhessen a teljes igazság. Egy forrás szerint 2016 októberében olyan beszélgetések voltak a chat szobában, mint az "együnk húst" vagy "édességet ettem a barátnőmmel". A forrás szerint 2016-2017 során a chat szobában szereplők ellen volt eljárás, kábítószer használat gyanúja miatt, de a tesztek negatívak lettek, mert különböző módszerekkel elrejtették a kábítószer használat nyomait például hajszőkítést végeztek, vagy sok olyan folyadékot ittak a teszt előtt, ami kitisztította a szervezetüket. Egy embernek azonban nem sikerült ez, letartóztatták marihuána használatért.

A "Namyang Dairy Products" nyilatkozatot adott ki Hwang Ha Na ügyében, a vállalat tagadja, hogy a színésznőnek bármilyen köze lenne az ügyhöz, az ellene felhozott vádakhoz. Mindeközben Ha Na ügyvédje beismerte a színésznő ellen felhozott vádakat, aminek hatására letartóztatták Ha Na-t, nehogy elhagyja Dél-Koreát. 

Roy Kim ügynöksége a Stone Music Entertainment nyilatkozatot tett közé, miszerint az énekes kihallgatása nem kezdődött el, csupán visszatért az Államokból, hogy segíteni tudja a rendőrség munkáját.

Április 8.
Felmerült a gyanúja annak, hogy Seungri-nak Hong Kong-ban is voltak vállalatai. Az SBS nyolc órási híreiben boncolgatták a témát, miszerint az énekesnek volt Hong Kong-ban egy cége "BC Holdings" néven, amely csak papíron létezett, nem volt se épülete, se alkalmazottja, illetve aktív tevékenysége sem volt a vállalatnak. Ezt a vállalatot Seungri a Yuri Holdings volt vezérigazgatójával, Yoo In Suk-kal közösen alapította, de a "BC Holdings" vezetője egy Ryu nevű férfi volt, aki 15 000 won-t fektetett a cégbe (kb. 3500-4000 Ft). Az SBS riporterei a cég regisztrációs adatlapján szereplő címre mentek, de nem találták meg azt, hiszen helyette ott egy koreai adótanácsadó irodát találtak. Az egyik alkalmazott a kérdésekre azt nyilatkozta, hogy: "Ez nem olyan dolog, amit megerősíthetünk. Semmit sem mondhatunk el az ügyfél engedélye nélkül." Ezután a riporterek megpróbálták megkeresni a cég korábbi címét, de itt sem jártak sikerrel. A munkatársak szerint a BC Holdings egy "shell vállalat" (szerk. megj.: olyan vállalat, ami vagy fiktív, fedőcég vagy pedig egyfajta üres társaság, aminek a célja átruházni a dolgaikat a vevőkre. A szakirodalom szerint a szervezett bűnözés egyik kulcseleme). Annak ellenére, hogy a riporterek nem találtak semmit, a vállalat honlapján található adatok szerint 2017-ben 30 billiárd won (kb. 7 milliárd 260 millió forint) nyereséget tudhattak maguknak, Ryu ezt később tagadta miszerint "csak" 10 billiárd won (kb. 2 milliárd 420 millió forint) volt a nyereségük. A hír hatására a hong kong-i adóhatóság is bejelentette, hogy megkezdi a vizsgálatot a BC Holdings ellen. Az adóhatóság egyik képviselője elmondta, hogyha adócsalás történt, akkor büntető jogi eljárást indítanak a tulajok ellen, vagy akár a bevétel háromszorosát is kiszabhatják bírságként. Az SBS arról is beszámolt, hogy a vállalat részvényesei nagyon gyorsan eladták a részvényeiket, nem sokkal azután, hogy Seungri visszavonult a szórakoztatóiparból március 11-én. Március 15-én egy koreai üzletember átadta a részvényeit egy meg nem nevezett japán személynek, míg a magas rangú vietnami vezetők hirtelen kiléptek a pozíciójukból. Egy tőke szakértő is megjegyezte, hogy a vállalat 10 billiárd won-os nyereséget tudott hozni, amikor összesen 40 ezer won (kb. 9600 Ft) nyereséget szereztek maguknak induláskor.  Továbbá a koreai székhely ugyan abban az irodaházban helyezkedik el, mint a Yuri Holdings irodája. A rendőrség tovább vizsgálja az ügyet, hogy a vállalat kapcsolódik-e más offshore adócsaláshoz.

Az MBC “Newsdesk" értesülései szerint Hwang Ha Na megvesztegette Cho nevű ismerősét, hogy eltudja tusoltatni saját drog ügyeit. A csatorna szerint 2015-ben, ezért tudta elkerülni Ha Na, hogy komolyabb ügye legyen a drogok miatt. Ekkor 0,5 gramm narkotikumot (philopon) vett meg egy Cho nevű ismerősével. 2017-ben mégse tudott a rendőrség vádat emelni a színésznő ellen, bizonyítékok hiánya miatt. A Jongno Rendőrkapitányság ezért továbbította az ügyet az ügyészségnek, akik felmentették Ha Na-t minden vád alól, míg Cho 3 év felfüggesztett börtön büntetést kapott. Viszont ekkor egy Kim nevű személlyel is találkozott Ha Na és Cho, mind a hárman vettek be akkor narkotikumot. Kim ekkor nem kapott büntetést, Ha Na-t felfüggesztették, míg Cho vitte el a "balhét". Egyes források szerint a színésznő 100 millió won-t (kb. 24 millió Ft) fizetett Cho-nak ezért, plusz az volt a feladata, hogy fedezze Ha Na-t. Kim egyik ismerőse szerint Cho folyton a színésznő zsákban tartott pénzéről beszélt. A rendőrség most Cho ellen is nyomozást kezdett hamis vádaskodás miatt. Továbbá a rendőrség azt is nyomozza, hogy van-e valamilyen kapcsolat a két lány és Lee Moon Ho és a Burning Sun egyik promótere között, akiket már letartóztattak a kábítószer miatt. Lee Moon Ho emellett 2011-ben Cho párjaként mutatkozott be a médiában. Ha Na-t április 6-án vették őrizetbe, mert féltek, hogy illegálisan elhagyja az országot.

Április 7. 
A "Channel A" exkluzív jelentése szerintem Seungri nyolc prostituáltnak fizetett azért, hogy részt vegyenek 2017-es palawani születésnapi partiján. A rendőrség is megerősítette a hírt, hogy a lányok valóban prostituáltak voltak. Seungri fizette a 8 lány összes utazási költségét, hogy részt tudjanak venni a partin. A születésnapi partin külföldi befektetők és az új potenciális befektetők is részt vettek. A lányok feladata a régi befektetők megtartása és az új befektetők bevonzása volt. Erre az állításra Seungri ügyvédje ezt válaszolta: "A prostitúcióra vonatkozó állítások nem igazak." A parti összköltsége megközelítőleg 600 000 000 won (kb. 151 000 000 Ft) volt. Egyes állítások szerint a partin kokaint is fogyasztottak a vendégek. (Szerk.megj.: Dél-Koreában nemcsak a drog, hanem a prostitúció is illegálisan számít!)

A "Yonhap News" értesülései szerint új bizonyítékokat találtak Seungri ellen, miszerint részt vett a Burning Sun vezetésében, valamint arra is, hogy sokkal több részvénye volt korábban a Yuri Holdings-nál, amelyeknek egy része eltűnt. 

Április 6.
Hwang Ha Na azzal védte magát a drog botránya kapcsán, hogy kénytelen volt használni azokat, mert más, híres barátai kényszerítették rá. Az SBS több dolgot feltárt Ha Na drog használatáról, és ezt egészen 2015-ig vezették vissza. A színésznő elismerte, hogy kábítószert fogyasztott és, hogy hibázott. 2015-ben "philopont" (az amfetamin egy fajtája) kezdett el szedni, melyet egy időre abbahagyott, majd újra szedni kezdte. 2018-ban leakarta tenni a drogot, de "A" nevű, híres barátja kényszerítette, hogy tovább szedje, Ha Na ügyvédje szerint. Ha Na-t már 2016-ban is kikérdezték drog használat miatt, de akkor elengedték a színésznőt kapcsolatai miatt. A különleges bánásmódja miatt is nyomoz a rendőrség, a drog használat és illegális felvételek megosztása mellett. 

Április 5.
Szöul Fővárosi Rendőrségi Hivatal tartományi speciális nyomozóosztálya április 4-én reggel kihallgatta Seungri-t. A vád szerint Seungri felszólította a chat-szobában lévőket, hogy váltsák le telefonjaikat, ezzel a bizonyítékokat semmisítve meg. A bizonyítékok megsemmisítésének a gyanúja először múlt hónapban, márciusban merült fel, amikor a chat-csoportból többen is új telefont adtak le a rendőrségen. Amikor a rendőrség kikérdezte Choi JongHoon-t, akkor azt felelte, azért váltotta le telefonját, mert Seungri ezt mondta, ezt az okot Jung Joon Young és mások is osztották. Ha elegendő bizonyítékot sikerül összegyűjtenie a rendőrségnek, Seungri-t öt bűncselekménnyel is gyanúsítani fogják, prostitúció közvetítéssel, az élelmiszer-higiéniai törvény megsértésével, az illegális felvételek terjesztésével és a sikkasztással.

A rendőrség nyilatkozata szerint Eddy Kim gyanúsítottá vált illegálisan felvett felvételek terjesztése miatt. Ezzel Eddy Kim lett a nyolcadik hivatalosan is megerősített személy és az ötödik, hivatalosan is megerősített híresség, aki részt vett a botrányban. Mindeközben a Green Plugged Seoul zenei fesztivál szervezőbizottsága hivatalos Facebook oldalára kitett egy posztot, miszerint Eddy Kim nem fog fellépni a fesztiválon.

Shin Ki Hyun, színész tagadja a vádakat, miszerint ő "Shin színész" az egyik nemrégiben felfedezett chat-szobából. Shin Ki Hyun egy instagram live-ban válaszolt néhány kérdésre a botránnyal kapcsolatban. A netizenek amiatt gondoljak, hogy Shin Ki Hyun a "Shin színész", mert találtak egy képet, amin Seungri, Jung Joon Young, Choi Jong Hoon és Roy Kim társaságában látható. A fénykép egy önkéntes rendezvényen készült, aminek a keretein belül szén-briketteket adományoztak rászorulóknak. Shin Ki Hyun elmagyarázta, hogy azon a rendezvényen találkozott először Joon Young-gal, valamint nem is akart közös fényképet a fiúkkal. Arra is választ adott, hogy miért követi még mindig Seungri-t az instagramon, Seungri-t továbbra is közeli barátjának tartja, s emiatt a botrány miatt nem fog neki hátat fordítani, azzal viszont egyetért, hogy ha valóban bűncselekményt követett el, akkor bűnhődnie kell.

Április 4.
A rendőrség jelenleg nem tervezi, hogy kihallgassa Kangin-t, Jeong Jinwoon-t, és Lee Chul Woo-t a Jung Joon Young-gal közös chat-szoba végett. Jelenleg őket úgy kezelik, mint referenciát és tanúkat, míg Lee Jonghyun (CNBLUE) és Yong Junhyung (ex-HIGHLIGHT) esetében befejezték a kihallgatásokat, és a későbbiekben nem tervezik őket behívni.

Roy Kim mindeközben gyanúsítottá vált, és a rendőrség őrizetbe vette az információvédelmi törvény megsértése miatt. Jelenleg nincs megerősítve, hogy illegális felvételeket készített vagy terjesztett volna. A rendőrség forrása megerősítette, hogy Kangin (Super Junior), Jeong Jinwoon és Lee Chul Woo továbbra is tanúként vannak nyilvántartva. 

A Dél-Gyeonggi Tartományi Rendőrség Kábítószer-vizsgálati Osztálya pszichoaktív gyógyszerek befecskendezéséért és kábítószerek terjesztéséért letartóztatták Hwang Ha Na-t. Már tavaly is folytak nyomozások Hwang Ha Na ellen kábítószer-használat gyanúja miatt, az informátor Ha Na egyik ismerőse volt. Kétszer is nyújtottak be ellene letartóztatási parancsot, azonban mindkét alkalommal elutasította a Suwon kerületi ügyészség, ami valószínűleg szerteágazó kapcsolatai miatt lehetséges. Korrupció miatt is nyomoznak utána. Ezen túlmenően Hwang Hana-t rejtett videofelvételek terjesztésével is vádolják. A bejelentő szerint több embert is zsarolt a videóival, az egyik videóban például egy meztelen, valószínűleg bedrogozott lány táncol. Egy internetes forrás szerint legalább négy áldozata van Ha Na-nak, a róluk készült videók forrásai jelenleg ismeretlenek.

Roy Kim édesapja, Kim Hong Taek azt tervezi, hogy lemond jövőre minden pozíciójáról jövőre fia botránya miatt. Hong Taek jelenleg a Hongik Egyetem Építőipari- és Mérnöki Karának professzora, valamint a Seoul Takju Company volt vezető ügyvezetője. Az előadása közben beszélt diákjainak fia botrányáról, és ezután jelentette be, hogy miután végzett az osztálya visszavonul. Beszédéből kiderült, hogy magát okolja a történtekért és bocsánatot kért a diákjaitól. Roy Kim szülei egyébként ellenezték a barátságát Jung Joon Young-gal még 2016-ban, de fiuk figyelmen kívül hagyta szülei intő szavait. 

Mindeközben az MBC „Newdesk” arról számolt be, hogy Eddy Kim tagja egy olyan csoportos csevegőszobának, amelyben Jung Joon Young szexuális tevékenységet, illegálisan rögzített felvételeket osztott meg. A jelentés szerint a szóban forgó chatszobába összesen 9 énekes volt - Seungri, Jung JoonYoung, Roy Kim, Kangin, Lee JongHyun, Yong JunHyung, Jeong JinWoon, Choi Jong Hoon és Eddy Kim -valamint egy modell, Lee Chul Woo. Eddy Kim ügynöksége, a Mystic Entertainment hivatalos jelentése szerint ki fogják vizsgálni a dolgot. Később Eddy Kim ügynöksége hivatalos nyilatkozatot tett közé, hogy Eddy Kim része volt "Seungri csevegőszobájaként" ismert chat-szobának, viszont tagadja a illegális felvételek készítését, terjesztését. A nyilatkozat kitér arra a tényre, hogy a rendőrség megerősítette, hogy Eddy Kim is osztott meg egy pornográf jelleggel bíró felvételt, viszont azt a képet a neten találta, nem ő készítette - állítja Eddy Kim.

Az SBS feltárta, hogy még több chat-beszélgetés került elő. Több, mint 100 kép és videofelvétel került elő, amit bizonyítékként fognak felhasználni. Ebben a chat-szobában egy Han és Shin vezetéknevű színész, egy Jung nevű modell és a Samsung egyik korábbi ügyintézőjének a fia osztott meg pornográf jelleggel bíró felvételeket. 2016-ban egy „A”-ként azonosított nő egy külső merevlemezt talált barátjának, Kim-nek az otthonában. Kíváncsiságból megnézte a merevlemez tartalmát és akkor tudta meg, hogy nem csak róla, de több tucat más nőről is talált felvételt, legtöbbjük bódult állapotban vagy eszméletlen volt, nem tudták, hogy filmezik őket. „A” ezeket a felvételeket áthelyezte saját USB-jére, viszont nem sikerült az összeset, viszont így is több, mint 100 felvételt tudott leadni a rendőrségnek. „A” panaszt nyújtott be Kim ellen 2018. júliusában, a rendőrség nem csak Kim ellen nyomozz, hanem a chat-szoba többi tagja után is.

Április 3.
Az április 2-i hírek után Roy Kim ügynöksége is nyilatkozott az ügyben, miszerint az énekes jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tanul, ezért nem tudnak semmit, igyekeznek minél hamarabb elintézni, hogy az énekes visszatérhessen Dél-Koreába megkezdeni a kihallgatásokat. Míg Kangin ügyében a Label SJ (az SM Entertainment egyik leányvállalata) nyilatkozott. Az ügynökség arra a hírre, miszerint érintett lehet Kangin (Super Junior), Jeong Jinwoon és Lee Chul Woo, az SJ azt felelte, hogy: Kangin benne volt egy chat-szobában Jung Joon Young-gal, amikor három évvel ezelőtt egy közös műsorban vettek részt, de ez csak munkaügyi volt és a műsor vége után törölve lett a chat. Kangin azt nyilatkozta, hogy ő nem készített és terjesztett semmilyen videót, a rendőrség sem kereste meg őt kihallgatás végett. Később az SM Entertainment is kiadott egy nyilatkozatot az ELF-ek unszolására, miszerint jelenleg ellentmondásos az ügy és kérik a rajongókat, hogy a legnehezebb időszakában is támogassák az énekest, annak ellenére, hogy többször is csalódniuk kellett benne.

Közben kiderült, hogy Seungri nemcsak a Monkey Museum-nál sikkasztott, hanem a Burning Sun-nál is követett el adócsalást. A Joongang Ilbo április 3-i hírei szerint a rendőrség egyik forrása erősítette meg a hírt, miszerint a Burning Sun-nak több bankszámlája is volt más-más néven, de az összes rajta lévő pénz és a számlák valódi tulaja Seungri volt. Összesen 5 ilyen számla létezik, és mind az 5 számla tulajdonosát felhívták, miután mélyebbre ástak a klub tőkeáramlásában, a felek elismerték, hogy csak a személyes adataikat adták a számlákhoz, minden pénzmozgás Seungri-hoz került. A hatóságok kijelentették, hogy azok a pénzösszegek, amelyek a számlákon mozogtak saját felhasználásra kellettek, az összeget több tíz millióra becsülik. Az énekest mindeközben őrizettbe vették adócsalásért, de az ügyvédje szerint még mélyebben kell megvizsgálni az ügyeket, hogy a rendőrség bármit is tegyen, vagy nyilatkozzon. Jelenleg Seungri ellen a vádak: adócsalás, megvesztegetés, prostitúció közvetítés, illegális fényképek/videók terjesztése.

Yang Hyun Suk (a YG Entertainment ex-vezetője) elismerte, hogy több törvényt is megszegett. Az adócsalások közepette kiderült, hogy illegálisan bővítette az "A" épületet Seogyo szomszédságában, Mapo kerületében. Nem kapta meg a bővítési engedélyt az épületre, egy évvel később mégis bővítette azt. A bővítés Mapo Kerületi Hivatal engedélye nélkül történt, így megszegte az építési törvényt. Két raktárat építettek, valamint az "A" épület tetejét bővítették egy tető terasz résszel. Ebben az épületben található két klub “Samgeori Pocha” és a “Samgeori Star Night", mindkettő Yang Hyun Suk tulajdona, valamint a “Samgeori Star Night” rendelkezik tánctérrel, de általános étteremnek van bejelentve, így szintén adócsalás vádja alá került. Az ügy korábban a YG Entertainment-et is érintette, hiszen illegálisan történt irodabővítés volt, emiatt a YG-nek minden évben 10-20 millió won bírságot kellett fizetnie (kb. 2,5-5 millió forint). A YG jelenlegi vezetősége nem reagált a hírekre. 

Jeong Jinwon (2AM) ügynöksége is reagált a hírekre művészével kapcsolatban. A Mystic Story nem tudta a híreket se megerősíteni, se cáfolni, hiszen az énekes jelenleg a kötelező sorkatonai szolgálatát tölti. Közben Lee Chul Woo ügynöksége, az ESteem is reagált a hírekre, miszerint a rendőrség nem vette fel még a kapcsolatot a modellel, de ennek ellenére állítják, hogy Chul Woo nem vett részt illegális fényképek és videók készítésében, a "Hitmaker" című, 2016-os műsor miatt készítettek egy chat-szobát munkaügyből. Ebben a chat-szobában benne volt mindenki, aki a műsorban részt vett, vagy dolgozott rajta, hogy megtudják az ütemterveket beszélni.

A korábbi F.T. ISLAND tag, Choi Jong Hoon elismerte, hogy 2016-ban megvesztegetett egy rendőrtisztet, aki ittas vezetésen érte. Április 4-én a Szöul Főváros Rendőrkapitányság forrásai is megerősítették a hírt. A Yongsan Rendőrállomás rendőrtisztje, aki a 2016-ban Choi Jong Hoon részeg vezetési incidenséért felelős, korábban kijelentette, hogy Choi Jong Hoon 2 millió won-t  (kb. 500 ezer ft) ajánlott fel neki, amit viszont elutasított. A legújabb források szerin valójában 10 millió won-nal (kb. 2,5 millió) lett megvesztegetve a rendőrtiszt.

Április 2.
Március 23-án az SBS “Unanswered Questions” című műsorában szó volt Seungri egy japán bulijáról, ami még 2015-ben volt, ekkor egy beszélgetést hoztak ismét nyilvánosságra. A chat-szobában Choi Jong Hoon, Jung Joon Young, Seungri és mások is benne voltak, a lányok előkészítését tárgyalták, illetve egy ismert színésznőről is beszélgettek, akire Seungri-nak szüksége lett volna, de akkor New York-ban tartózkodott. A műsor után mentek a spekulációk, így szóba került Go Jun Hee is, aki abban az időben szintén külföldön tartózkodott. Akkor tagadta a vádakat saját instagram fiókján, de addig fajult a dolog, hogy április 2-án bejelentette, hogy a további pletykálkodás után megteszi a megfelelő jogi lépéseket, hiszen egy főszereptől is elesett a rosszindulatú pletykáknak "köszönhetően".

A jelentések szerint Roy Kim benne volt abban a 7 tagú csevegőszobában, amelyben Jung Joon Young, Choi Jong Hoon, Seungri és a többiek is. A rendőrség jelenleg csak annyit tett közzé, hogy az énekest behívják kihallgatásra, elsősorban, mint tanút. A jelen állás szerint az eddig kiderített 16 főből 13 megkérdőjelezhető, nem tudják, hogy mennyire érintettek az ügyben, hiszen fontos bizonyítékok tűntek el a telefonok eltüntetésévél. Perpillanat 7 embert vettek őrizetbe, ami lehet több is a tanú vallomásoknak megfelelően. Arra a kérdésre, hogy Roy Kim le lesz-e tartóztatva annyit felelt a rendőrség, hogy a kihallgatás után többet tudnak majd mondani. Az énekes ügynöksége annyit nyilatkozott, hogy nem tudnak semmiről, Roy jelenleg az USA-ban tanul.

Az MBC április 2-án a “Newsdesk” című műsorában beszámoltak Hwang Ha Na drogfogyasztásáról, illetve arról, hogy a rendőrség kedvező bánásmódban részesítette a színésznőt, annak ellenére, hogy törvényt szegett. Az MBC értesülései szerint a színésznő gyakori vendég volt a Burning Sun-ban, illetve több barátja is volt a klubból, akik valószínűleg drog kereskedők/terjesztők voltak, akik közül a rendőrség már tartóztatott le embereket. A színésznőről egy 2015-ben készült videó látott napvilágot, ahol jól látszott rajta, hogy szer hatása alatt állt. A csatorna szerint Ha Na metamfetamin-t szívott/szedett. A Dél-Gyeonggi Tartomány Rendőrsége elárulta, hogy a színésznő ellen már tavaly október óta nyomoznak kábítószer használat miatt. 

Április 1.
A botránya és a letartóztatása miatt Jung Joon Young el lett távolítva a tvN “4 Wheeled Restaurant” című műsorának a poszteréről, valamint a tvN nyilatkozata szerint az egész műsorból ki lesz vágva emiatt, hiába értek véget a munkálatok a főzőműsorral kapcsolatban.

A Szöul Fővárosi Rendőrség szóvivője Won Kyung Hwan sajtótájékoztatóján elárulta, hogy eddig 13 embert tartóztatták le és 103 főt vettek őrizetbe. 53 főt vettek őrizetbe kábítószerrel kapcsolatos ügyletek okán, közülük 7 főt már letartoztattak. 15 főt vettek őrizetbe és 4 főt tartóztatták le Burning Sun drogjainak használata és/vagy terjesztése miatt. További 29 embert tartóztattak le előzetesen, ebből 2 embert tartóztattak le ténylegesen, akik a Burning Sun-on kívül is terjesztettek drogokat. 9 embert vettek őrizetbe, ebből 1 embert tartóztattak le gina terjesztés miatt. Lee Moon Ho, a Burning Sun vezérigazgatója elleni letartoztatási parancsot elutasították, hiába reagált pozitívan a drogteszten. Seungri továbbra is határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat, beleértve külföldi befektetők számára nyújtott prostitúciós szolgáltatások lebonyolítását, a rendőrök megvesztegetését, az adócsalást, a Monkey Museum sikkasztásait, a külföldi szerencsejátékozást, kábítószer-fogyasztást, illegális felvételek terjesztését, készítését és így tovább. A rendőrség követik és felülvizsgálják a korrupt rendőrök bankszámláit és pénzügyi nyilvántartásait, felkeresik és ellenőrzik a golfklubokat, ellenőrzik a hívásokat, valamint kihallgatják azokat az alkalmazottakat, akik legalább egyszer beszéltek, találkoztak Seungrival. 

Április 1-én kiderült továbbá, hogy Seungri 3 db BIGBANG koncertjegyet adott Yoon magas beosztású rendőrtisztnek. Yoon-t őrizetbe vették bizalmas információk kiszivárogtatásáért és korrupcióért. A rendőrség megerősítette a tényt, hogy a volt rendőr elfogadta az ebéd és golf meghívásokat, amiért nem kellett fizetnie, vagyis "megvesztegetett" volt. Seungri és Yoo In Suk (a Yuri Holdings volt vezérigazgatója) állta a meghívásokat, az énekes végül elismerte, hogy adott ajándékokat Yoon-nak. A rendőrség szerint egy másik rendőr is kapott koncertjegyeket, aki ellen szintén eljárás indult.

Choi Jong Hoon-t szintén őrizettbe vették a Szöul Fővárosi Rendőrség munkatársai. A rendőrség jelentései szerint Jong Hoon összesen hat videót osztott meg "Seungri chat-szobájában", ebből egyet saját maga készített, míg ötöt terjesztett. Az ittas vezetésének az ügye és a rendőrség lefizetése mellett illegális videó készítése és terjesztése is a vád ellene.

A Szöul Fővárosi Rendőrség további nyilatkozatot tett közé Seungri-val kapcsolatban, a tanúvallomásoknak köszönhetően kiderült, hogy az énekes lányokat közvetített. Egy magas beosztású rendőrtiszt elárulta, hogy két hete zajlanak a kihallgatások és négy-öt nő is volt a tanúk között, akik elárulták, hogy Seungri valóban közvetített prostitúciós szolgáltatást. A nyomozás azonban még tart, hiszen a rendőrség még nem tudja, hogy az énekes a lányokat pénzért közvetítette-e ki, hol zajlott ez a dolog, valamint kiknek, illetve, hogy Seungri volt-e az, aki a parancsokat osztogatta. A "Seungri csevegőszobája" néven elhíresült chat-szobát a rendőrség még nyomozza, és összevetik az eredményeket a Korrupcióellenes és Polgári Jogok Bizottságának adataival. 

Mindeközben Seungri-t és Yoo In Suk-ot őrizetbe vették sikkasztás vádjával. Won Kyung Hwan a rendőrség szóvivője elárulta, hogy több millió won-ról van szó, de a pontos összeget és a felhasználásukat még nem tudják. 

Március 29.
Jung Joon Young ügyét hivatalosan is továbbították az ügyészség felé, hogy vádat emeljenek a számtalan illegális felvétel készítéséért, valamint terjesztéséért. Az énekes jelenleg a Jongno-i fogdában tartózkodik és várja az ítélethozást. Perpillanat előzetes letartóztatásban van. Mindeközben az OSEN arról számolt be, hogy nemcsak a felvételek terjesztése történt abban a 7 chatszobában, hanem többen szexuális szolgáltatásokra kerestek lányokat, itt beszélték meg a rendőrök megvesztegetését. Továbbá a rendőrség jelen nyomozása alapján ebben a 7 chatszobában beszélték meg a tagok a telefonok eltűntetését, itt figyelmeztették egymást a várható dolgokra. 

A Yonhap News felfedte a Burning Sun menedzsmentjének a működését, és cáfolta Seungri azon állítását, hogy nincs köze a Burning Sun-hoz és az ahhoz kapcsolódó vállalatokhoz. A hírügynökség értesülései szerint szóba került egy másik vállalat is az ügyben, mely a Jun Won Corporation, amelynek Seungri volt a HR képviselője. Az énekes Madam Lim-mel 2017 októberében és novemberében találkozott Gangnam-ban (Szöul), hogy aláírjanak egy befektetési szerződést, amivel Lim a Burning Sun részvényese lett. Valószínűleg a Jun Wok Corporation-nak volt kapcsolata a hölggyel. A vállalat üzemelteti a Le Méridien Hotel-t is, amelyben a Burning Sun is található. A Jun Won Corporation összesen 1,2 billiárd won-t (kb. 2 milliárd 77 millió forint), Madam Lim 1 billiárd won-t (kb. 244 millió forint), míg Seungri 225 millió won-t (kb. 55 millió forint) fektetett be a klubba. Seungri korábban azt nyilatkozta, hogy nincs köze a klubhoz és annak vezetéséhez sem, mindössze az arcát és a nevét adta a reklámokhoz. Az egyik forrás szerint a Burning Sun-ba készpénzben fektetett be a Jun Won Corporation és Madam Lim, míg a Yuri Holdings vásárlás nélkül jutott részvényekhez. Ez a megoszlás teljesen más, mint amiről eddig a rendőrség tudott. A rendőrség szerint a Burning Sun legnagyobb részvényese a Jun Wok Corporation 42%-kal, a Yuri Holdings és Madam Lim 20-20%-kal, Lee Moon Ho a Burning Sun egyik vezérigazgatója 10%-kal, míg a másik vezérigazgató Lee Sung Hyun 8%-kal. Egyes források szerint Seungri részvénye 20% volt, ami most hirtelen eltűnt. A rendőrség jelenleg nyomoz Jun Won Corporation, Madam Lin és Seungri ügyében vizsgálva, hogy részt vettek-e ténylegesen a klub irányításában, illetve hogy milyen befolyásuk volt. Továbbá az adócsalás vizsgálata jelenleg is tart, ahogy a bankszámlák átnézése is.

Március 28.
A mai nap folyamán a Szöul Nemzeti Rendőrségi Hivatal közleményt adott ki, miszerint Seungri is illegálisan felvett fényképeket terjesztett. A prostitúciós vádakat még nyomozza a rendőrség, állításuk szerint még néhány ember vallomását vizsgálniuk kell, miközben két hete a bűnügyi osztály vezetője azt nyilatkozta, hogy kézzel fogható bizonyítékaik vannak Seungri ellen, de még a nyomozás tart. Jung Joon Young letartóztatása után kiderült, hogy további három videófelvételt találtak, amit maga Joon Young készített és terjesztett. Eddig összesen 11 felvételt találtak meg a nyomozók. Choi Jong Hoon esetében további kettő fényképet és videófelvételt találtak, ezekkel együtt négy felvételről tud a rendőrség. A rendőrség nyomoz, hogy ki vehette fel a videókat, illetve a nyilatkozatuk szerint Jung Joon és Jong Hoon esetében más videókról van szó. A videókat március 29-én fogják az ügyészség részére megküldeni. 

Március 23-án az SBS “Unanswered Questions” című műsorában szó volt Seungri egy japán bulijáról, ami még 2015-ben volt, ami önmagában nem lenne érdekes, de egy beszélgetést hoztak ismét nyilvánosságra. A chatszobában Choi Jong Hoon, Jung Joon Young, Seungri és mások is benne voltak, a lányok előkészítését tárgyalták, illetve egy ismert színésznőről is beszélgettek, akire Seungri-nak szüksége lett volna, de akkor New York-ban tartózkodott. A műsor után mentek a spekulációk, így szóba került Go Jun Hee is, aki abban az időben szintén külföldön tartózkodott. A színésznőt egy netizen kérdezte meg az ügyről, hogy igaz-e, hogy benne volt Seungri prostitúciós ügyében, illetve közel áll-e Choi Jung Hoon-hoz? Jun Hee tagadta, hogy személyesen ismerné a két idolt és azt is, hogy részt vett volna prostitúció közvetítésben.

A Sports Seoul március 27-ei jelentése szerint a botrány hatására és a tőzsdei helyzete miatt a YG Entertainment elvesztette a státuszát, mint a "Big 3" tagja. A "Burning Sun" botrány kitörését követően zuhanni kezdett a YG részvényára. A befektetők szerint hiába népszerű a WINNER és az iKON, ha a fandom nem elég nagy ahhoz, hogy dome turnékat tudjanak szervezni köréjük, mint annak idején a BIGBANG vagy a 2NE1 esetében és ugyan a BLACKPINK mind Koreában, mind nemzetközileg népszerű, mégse tudják megtölteni a stadionokat. A legújabb jelentés szerint a „Big 4” tagjai: az SM, az JYP, a CJENM és a Big Hit.

Seungri fodrásza tisztázta az énekes megjelenését a rendőrségi kihallgatásokra, ami miatt most (többek között ezért is) szétszedik a netizenek. A fodrász elárulta, hogy az énekes egy hajigazításra ugrott be hozzájuk, valamint nem volt rajta teljes smink és csupán, azért készült így, mert tudta, hogy a rendőrség előtt sok riporter lesz. A fodrászat igazgatója hozzátette, hogy látták rajta, hogy nagyon kimerült és megtettek mindent annak érdekében, hogy a helyzethez képest jól nézzen ki. Hozzátette, hogy mindössze korrektort kapott, amivel a karikáit/táskás szemeit eltüntették, hogy nehéz időn megy keresztül és nem beszélt túl sokat, míg készülődtek.

Mindeközben Seungri beismerte, hogy illegális fénykép- és videófelvételeket terjesztett, osztott meg másokkal a csoportos csevegőszobában. Viszont az énekes állítása szerint ő csupán csak továbbította a videókat/fényképeket, az anyagot mástól kapta, ő sosem készített illegális felvételeket. Jelenleg a rendőrség vizsgálja, hogy ki készíthette a felvételeket. A rendőrség azonban továbbra is nyomoz Seungri ellen a prostitúciós és a Burning Sun-hoz köthető ügyek miatt. Update: Az SBS 8 órás híreiben megosztottak egy képet egy chatszobából, amely bizonyítja, hogy Seungri meztelen nők képeit osztotta meg a chatszobában 2016. június 12-én, ami megkérdőjelezi azt az állítását is, hogy ő nem készített képeket. Az üzenetre Mr.Kim reagált az énekes barátja, "Most?" kérdésével, mire Choi Jong Hoon megkérdezte az énekest, hogy "Seungri, mi ez?" Seungri a kérdésekre csak röhögős hangulatjelekkel válaszolt. 

Az MBC hírei szerint a chatszobában lévők többsége lecserélte a telefonját, valamint telefonszámot változtatott, miután a KakaoTalk-os hírek napvilágot láttak. Március 11-e után kezdett gyanakodni a rendőrség erre, amire kézzel fogható bizonyítékot is találtak, egy üzenetben arra figyelmeztette Seungri, Choi Jong Hoon-t, hogy cserélje le a telefonját. Később Jung Joon Young is beismerte, hogy amikor Los Angeles-ben tartózkodott és értesült a hírekről lecserélte a telefonját, illetve több telefontól is megpróbált megszabadulni, miközben a rendőrségnek azt mondta, hogy az összes felvételt átadta a részükre, amelyek a telefonján vannak (jobban mondva maradtak). Seungri-n kívül 6 másik résztvevő küldött új telefont a rendőrség számára, miközben a régiektől megszabadultak. A rendőrség ezért a 2015-2016 közötti beszélgetésekhez nem tud hozzáférni, és az ott megosztott felvételekhez sem, amelyek terhelő bizonyítékok lennének szintén.

A rendőrség átkutatta Choi Jong Hoon és két rendőr házát, akik érintettek lehetnek az F.T. Island volt tagjának és JJY ügyében is. A News1 értesülései szerint a Szöul Nemzeti Rendőrségi Hivatal nyomozó osztálya átkutatta az idol házát és kocsiját, valamint a Yongsan Rendőrségállomás egyik rendőrének lakását és autóját is, aki a zenész ittas vezetését eltusolta. Továbbá a Szöul Seongdong Rendőrállomás egyik rendőrénél is házkutatást tartottak, aki eltusolta Jung Joon Young illegális kamerás felvételeinek az ügyét. 2016 februárjában Jong Hoon-t Itaewon-ban kapták el részeg vezetés miatt, ahol a helyszíni bírsága 2,5 millió won (kb. 605 000 Ft) volt és 100 nap jogosítvány elvétel. Viszont egy rendőr elsimította az ügyét, ezért nem vették el a jogosítványát, akinek ezért a zenész 2 millió won-t (kb. 484 000 Ft) fizetett. A rendőrség nem tudta megszerezni a rendőr telefonját, ami valószínűleg bizonyítékokat tartalmazott, illetve beismerték, hogy az ügyről nem kaptak konkrét jegyzőkönyvet, ezért most azt vizsgálják át, amiket kaptak (telefonok és a házkutatás során talált dolgok).

Mindeközben a Yonhap News megerősítette, hogy a rendőrség jelenleg 23 chatszobáról tud, amelyből 16 szoba volt az, ahol az illegális fényképek és videók továbbítása történt. Ezekben a chatbeszélgetésekben 7 ember van/volt benne: Jung Joon Young, Seungri és Choi Jong Hoon, akik ismertek, a maradék 4 ismeretlen. Míg az MBC “Newsdesk” című műsorában arról számoltak be, hogy Jung Joon Young chatszobájában 14 ember volt benne, akik közül nyolcan énekesek. A műsor értesülései szerint a beszélgetések tele voltak olyan szövegekkel, amelyekben diszkriminálták a nőket, vagy zsarolták őket az illegális felvételekkel. Jung Joon Young-on, Seungri-n, Choi Jong Hoon-on és Yong Junhyung-on kívül másik négy énekes van benne a dologban. Az értesülések szerint a nevük "K"-val és "J"-vel kezdődik, illetve egy "L" nevű modellről tudnak még, illetve üzletemberekről, mint a Yuri Holdings volt vezérigazgatója Yoo In Suk, a Burning Sun két promótere és Jung Joon Young egy barátjáról tud a rendőrség, akik benne vannak még az ügyben. Továbbá 7 olyan csevegőszoba van, amelyek 3-4 vagy 5-6 embert tartalmaznak. “K” képvidelője már nyilatkozott az ügyben, miszerint “K” emlékszik arra, hogy egy chatszobában volt Joon Young-gal, viszont abban nem osztottak meg semmilyen videót. Emellett Seungri egyik ismerőse, Kim úr mint kiderült az egyik ilyen videóval zsarolt meg egy nőt, aki tartozott neki: Nyilvánosságra kellene hoznom a videót, ha nem fizet?" - hangzott el a chatszobában, majd megosztotta a videót.

Mindeközben a rendőrség tovább nyomozott Kim Sang Kyo ügyében, akit még 2019 januárjában bántalmaztak a Burning Sun-ban, miután segíteni próbált egy lányon, aki összeesett a klubban (valószínűleg egy áldozat volt). A Szöul Fővárosi Rendőrség nyomozócsoportja továbbította az ügyet a Korrupcióellenes és Polgári-jogok Bizottságának, akik szintén elkezdték a nyomozást a bántalmazott férfi ügyében. Az ügyet továbbították még az Ellenőrzési és Nyilvános Panaszok Hivatalához, akik azt nyilatkozták, hogy a helyszínre érkezve a rendőrök passzívak voltak, és egy tanúból vádlottá csináltak, akit letartóztattak. A Hivatal megállapította, hogy a rendőrök nem a szabályoknak megfelelően jártak el az ügyben. A kihallgatások miatt Sang Kyo-nak nem volt lehetősége kórházba mennie, ezért a bizonyítékok híján vannak, de az kiderült, hogy a rendőri jelentések hamisak voltak. Továbbá a Bizottság megállapította, hogy a rendőrség megsértette Kim Sang Kyo emberi jogait, amikor letartóztatták. Miközben a rendőrség jelentéseit, a letartóztatásról szóló jelentéseket, a CCTV felvételeket és a rendőrök testkameráit vizsgálták, megállapították, hogy ezek eltérnek a rendőrség eddigi állításaitól, vagyis a rendőrség hazudott.

Március 26-27.
A SpoTV értesülései szerint több ügynökség tesz/fog tenni intézkedéseket a fiú/férfi gyakornokok és idolok megvédése érdekében. Céljuk az, hogy a senior idolok ne tudják a fiatalabbakat befolyásolni, és ne tudják őket a Burning Sun-hoz hasonló dolgokba belerángatni. Prezentációkat akarnak a gyakornokoknak, idoloknak tartani, amellyel szeretnék őket megtanítani nemet mondani a különböző meghívásokra vagy, hogy ne reagáljanak kétes tartalmú üzenetekre. Természetesen az ügynökségek tisztában vannak azzal, hogy nem követhetik az idoljaik minden lépését, hogy kikkel tartják a kapcsolatot, vagy hogy mit csinálnak a szabadidejükben, a tevékenységük inkább prevenció lenne.

Az SBS 8 órási híreiben (2019. március 27.) közölték miszerint a Burning Sun valóban összejátszott a rendőrséggel, melyre tanú is van. Egy Kim nevű hölgy, azzal kereste meg a Gangnami Rendőrállomást, hogy bedrogozták a Burning Sun-ban és megtámadták őt. A lány elmondása szerint egy kínai férfitől kapott egy pohár pezsgőt és mire észhez tért már a rendőrségen volt. Furcsállta is, hogy rosszul lett, amikor a limitje egy vagy két üveg pezsgő. A rendőrség viszont azt mondta neki, hogy néhány promótert (vagyis drogkereskedőt) már letartóztattak a Burning Sun-ban. Kim azt mondta, hogy nem emlékezett semmi másra, a rendőrség annyit mondott neki, hogy a CCTV (megfigyelő kamerák) felvételeit átnézték, amelyeken ő is szerepelt, viszont, nem mutatták meg neki, azt mondták a lánynak, hogy már úgy sincs semmi haszna annak, ha látja. A lány a mai napig azt gyanítja, hogy szexuális bántalmazás áldozata lett, hiszen másnap zúzódásokkal volt borítva a teste és nem érezte jól magát, viszont nem mert kórházba menni zaklatott állapota miatt, most már sajnálja, hogy akkor nem ment el. Kim viszont kért drogtesztet a rendőrségen, amit megtagadtak tőle. Végül, a lányt bűntették meg 1 000 0000 won-ra (kb. 250 000 Ft), mert bizonyítékok nélkül vádaskodott. Az SBS is utána járt az ügynek és a rendőrség tagadott mindent, megpróbáltak egy dokumentumot megkeresni Kim esetéről, de csak annyit tudtak kideríteni, hogy arról a decemberi estéről a Burning Sun törölte az összes felvételét. A lány követeli azóta az ügye újraindítását és négy rendőr ellen indított pert hanyagság és kötelességtörés miatt.

Mindeközben úgy tűnik, hogy a YG Entertainment nagyon megakar szabadulni Seungri-tól, még annak a tényét is törölni, hogy valaha az előadójuk volt. Néhány rajongó tegnap (március 26-án) észrevette, hogy a YG Select webáruházból eltűntek a Seungri-hoz kapcsolható merchek. Seungri szóló turnéjához, a THE GREAT SEUNGRI-hoz kapcsolódó összes termék eltűnt, valamint arcképeit is elkezdték eltávolítani azokról a termékekről, amelyeken mind az öt BIGBANG tag látható. Továbbá Seungri Facebook oldalát törölték, a YG weboldaláról is leszedték a profilját, valamint a BIGBANG oldaláról az egyéni képeit is.

Seungri körül pedig tovább nőt a botrány, hiszen még március 25-én hozta le a "Newsen" azt az infót, hogy az énekes Vietnámban (Hanoi városában) egy luxus apartmant kapott. Egy vietnami építőipari cég Seungri-val reklámozta saját magát azzal a címmel, hogy "az énekes Seungri lakástulajdonos lett". A hirdetés mellett számos fénykép volt az énekesről és néhány vietnami emberről is, akik meglátogatták azt a modellházat, ami Seungri-é lett, közös képeket készítve. Seungri mindössze 1 napig tartózkodott a városban 2016 április 3-án vagy 2017 április 3-án, a dátumot még nem sikerült tisztázni, annyi biztos, hogy az, akitől az apartmant kapta és annak a fia ott volt az átadón. A "Newsen" azt is kiderítette, hogy olasz dizájner bútorok vannak a lakásban, melyek krokodilbőrből, minőségi tehénbőrből és ritka erdők fáiból készültek. A lakás egy gazdag lakónegyedben található, 240 négyzetméter és 1 billió won-t ér (kb. 243 milliárd forint). A hírek szerint az énekes a világ minden tájáról kapott segítséget gazdag emberektől, amikor a Yuri Holdings menedzsere volt. Seungri ügyvédje még nem reagált a hírekre. De nemcsak ezért került a kritikák kereszt tüzébe. Március 26-án volt a kihallgatásának ötödik köre, ami mindössze 3,5 óra hosszáig tartott és JJY rejtett kamerás felvételeiről szóltak (Seungri is benne volt abban a KakaoTalk-os chat szobában, ahol az illegális felvételek kibeszélése és megosztása történt). A netizeneknél az verte ki a biztosítékot, hogy a megbánás legkisebb jelét sem mutatja és, hogy a kihallgatások előtt megcsináltatja a haját és a sminkjét, mintha valami bemutatóra vagy a vörös szőnyegre készülne.

Az "Ulzzang Generation" című műsor egyik volt szereplője, Kang Hyuk Min kitálalt, hogy milyen volt Jung Joon Young 2011-ben. A fiú közel egy évig szerepelt a műsorban, így megtudta ismerni az énekest. A botrány hatására úgy döntött, hogy ő is elmondja a véleményét és megosztja a tapasztalatait, illetve számos kérdés is felmerült a kettőjük kapcsolatáról, amire reagálni szeretett volna. Hyuk Min szerint már 2011-ben is olyannak ismerte meg, mint aki megőrül a nőkért és a szexért. Kicsapongó életet élt, ami már-már morbid volt. A fiú elárulta, hogy az énekes többször mondta, hogy részeg volt és ezzel-azzal lefeküdt a közös chatszobában (amiben a műsor szereplői lehettek), ezért nem tudott senkivel sem közelebbi kapcsolatot kialakítani, mert mindenki furcsának találta. Hyuk Min elárulta, hogy neki is van egy nővére és talán ezért is nem tud közel kerülni az olyan emberekhez, akik azzal dicsekednek, hogy más nőkkel alszanak vagy, akik egy éjszakás kalandokba keverednek, ezért mindig figyelmeztette az "Ulzzang Generation" lány tagjait, hogy vigyázzanak Joon Young-gal. Kang azt is kifejtette, hogy nem tudott a rejtett kamerás felvételekről és más dolgairól, illetve bízok abban, hogy megkapja a megfelelő büntetést.

Seungri mellett Jung Joon Young is a netizenek kereszt tüzébe került azzal, hogy a börtönben képregényeket olvas, amit a "Channel A" hozott le hírként még március 26-án. JJY-t még március 21-én tartóztatták le illegális szexvideók készítéséért és terjesztéséért. A rendőrségi vizsgálat során három mobiltelefont adott le a rendőrségnek, de csak egyet tudtak használni. A másik kettőnél vizsgálják, hogy mikor állították vissza a telefont gyárira és annak az okát. A netizenek a legkülönfélébben reagáltak a képregény dologra, néhány: "Milyen nagyszerű élete van, LOL.",/"Valószínűleg R besorolású szexi képregényeket olvas.",/Wow, hihetetlenül erős mentálisan... Képregényeket olvasni az ő helyzetében. Elképszető.",/"Milyen jó neki, aludhat, etetik, ruházzák, hadd tudjon képregényeket olvasni.,/"Nincs jobb dolga, ez van, ha börtönben vagy."

Március 24-25.
Még március 23-án az SBS “Unanswered Questions” című műsorában kikerült "Madam Lin"-ről egy kép (egy tajvani befektető, aki a Burning Sun részvényeinek a 20%-át birtokolja). A műsorban a nő Ji Chang Wook színésszel készült fotóját rakták ki, ami nagy port kavart a neten, hiszen azt sutalgák ezzel, hogy a színésznek köze lehet a Burning Sun-ban történtekhez, amit a színész ügynöksége tagadott. A csatorna március 24-én rakott közé egy hivatalos nyilatkozatot, amelyben bocsánatot kértek a történtekért és tisztázták, hogy annyit szerettek volna bemutatni, Lin több híres embert is ismer(het) és, hogy jól kiismeri magát a sztárok világában. A műsorban Seungri-val, Ji Chang Wook-kal és más híres, befolyásos emberekkel készült közös képei is napvilágot láttak.

Március 23-án megjelent egy interjú Seungri-val, amiben egy Kimmy nevű lányra hivatkozott, aki sokat segített neki Szingapúrban és aki a Valencia CF nevű focicsapat tulajdonosának a lánya. A lányra már korábban is hivatkozott, amikor a külföldi kapcsolatai szóba kerültek, most Kim Lim vagy más néven Kimmy is megszólalt az ügy miatt. Lim úgy érezte, hogy el kell mondania az ő álláspontját is instagram fiókján keresztül, hiszen a neve összekötődött a botránnyal. A lány elmondása szerint mielőtt robbant volna ez az egész kapott egy hívást Seungri-tól, aki furcsa kérdéseket tett fel neki, majd letette a telefont. Ezelőtt már kapott egy hírt, miszerint az énekes külföldi befektetőinek prostituáltakat keresett, s amelyről beszélgetések szivárogtak ki. Lim azt mondta nem tudta, hogy egyáltalán miért hívta Seungri, nem értette és összezavarodott, s már azt se tudta, hogy egyáltalán köze van-e a dologhoz. A rendőrség nyilatkozata szerint a hírek igazak voltak, míg Seungri mindent tagadott. A lány tisztázta, hogy 2015. december 9-én tényleg Dél-Koreában tartózkodott a szingapúri barátaival és a Club Arena-ban buliztak, ahová Seungri rendezett nekik egy VIP asztalt. A lány elárulta, hogy nem kaptak semmilyen extra szolgáltatást, nem kérték, hogy más lányok is bulizzanak velük, csak ő volt ott és három másik barátja. Lim szerint, csak Seungri-val való ismeretsége miatt került bele ebbe az ügyben és, mert rosszkor volt rossz helyen. A lány elmondása alapján nem tudott semmit Seungri ügyeiről, így, ha továbbra is szerepelni fog a médiában megteszi a megfelelő jogi lépéseket.

Yoon főfelügyelő felesége, aki jelenleg Malajziában rezidens rendőr, elismerte, hogy koncert jegyeket kapott Choi Jong Hoontól, azonban azt tagadja, hogy Seungri-vel vagy más hírességgel golfozott volna. A rendőrség a Külügyminisztériumhoz fordult, minél hamarabb Koreában szeretnék tudni Yoon feleségét, hogy ki tudják vizsgálni hogyan és miért kapta a koncert jegyeket, valamint hogy Choi Jong Hoon kapott-e valamit a jegyekért cserébe. Korábban Choi Jong Hoon saját maga vallotta be egy telefonos tanúvallomásban, hogy golfozott Yoon főfelügyelővel és annak feleségével. A vallomásban azt is elárulta, hogy VVIP jegyeket (210 ezer won, azaz megközelítőleg 52 ezer forint) és VIP jegyeket (150 ezer won, vagyis 37 ezer forint) adott Yoon főfelügyelő feleségének.

A rendőrség az "Aori Ramen"-ben dolgozókat is kikérdezték, ami korábban Seungri tulajdonában volt. Az MBC interjút készített a rámen étterem jelenlegi főtulajdonosával, hiszen a "Burning Sun"-ban történtek a vállalkozását befolyásolták, azáltal, hogy Seungri étterme volt korábban a hely, amelyet megvett tőle és szerette volna a történetüket elmondani. A tulaj elárulta, hogy a napi forgalma 70%-kal csökkent, miután összemosták a "Burning Sun" eseményeit Seungri korábbi vállalkozásaival. Jelenleg 44 étterem van Dél-Koreában és további 7 külföldön szétszórtan. Seungri az éves bevételt korábban 26 billiárd won-ra (kb. 62 milliárd forintra) becsülte. A jelenlegi tulaj annyit árult el, hogy a Burning Sun botrány miatt nagyot esett a nyereségük, és ha valamit most elront, akkor az alkalmazottakat se fogja tudni kifizetni. Az üzlet egy másik tulajdonosa elárulta, hogy ez olyan mint egy álom, valami elképzelhetetlen és olyan, amitől sebes lesz a szája, s nem tud az alkalmazottak szemébe nézni a kialakult helyzet miatt. A tulajdonosok elmondták, hogy nincs közük az énekeshez, kivéve azt a párat, amit még Seungri nyitott a korai szakaszokban a többi az ő munkájuk révén fejlődött, amit ez a botrány tönkretesz. Amikor kiderült az ügy január-február hónapban 23%-os veszteséggel zártak, miután a rendőrségi korrupció és a szexuális bántalmazások napvilágot láttak a Burning Sun-ban 47%-kal csökkent a bevételük, miután kiderültek Jung Joon Young ügyei is 74%-os veszteséggel zártak.

Március 23.
A rendőrség Park Han Byul színésznőt is kikérdezte a Burning Sun kapcsán, mint tanút. A színésznő tanú vallomását felvették férje Yoo In Suk, Seungri, Choi Jong Hoon és több személy ellen is. Az YTN értesülései szerint március 23-án reggel érkezett a rendőrségre és pár óra után hazatérhetett. Egyes források szerint a színésznőt is megkérdőjelezték, hiszen a férje, a Yuri Holdings vezérigazgatója volt, aki ellen most többek között korrupció miatt is eljárás folyik. Han Byul-ról az a hír is járja, hogy ott volt Malajziában, amikor Choi Jong Hoon, a férje, Yoon rendőrtiszt és felesége együtt golfoztak. Azt nem tudni, hogy pontosan mit mondott a színésznő, vagy, hogy mit kérdeztek tőle, de a média állítja, hogy az ominózus golfozás biztos a kérdések között szerepelt.

Shaun ügynöksége a DCTOM E&C tagadja a vádakat, miszerint közük lenne bármilyen illegális tevékenységhez, vagy a Burning Sun-hoz. Még március 22-én hozta nyilvánosságra a Kuki News, hogy az ügynökség klubja a MU:IN február óta zárva van, továbbá azt is, hogy a klub vezetői az ügynökséghez tartoznak. A cikkben azzal vádolták a klub vezetőségét, hogy étteremként regisztráltatták a szórakozó helységet, hogy alacsonyabb mértékű adót kelljen fizetniük. Ugyan ezt játszotta ki a Monkey Museum és a Love Signal is. A cikk továbbá megkérdőjelezte a Burning Sun-hoz kapcsolódó viszonyát az ügynökségnek, hiszen Park Seung Do a DCTOM E&C vezérigazgatója a Burning Sun zenei igazgatója is egyben, továbbá minden csütörtökön közös estét tartottak MU:IN Sun Day néven, valamint pénteken és szombaton közösen rendeztek medence partikat.

Az SBS 8 órási hírei új információkat fedett fel Seungri-val kapcsolatban. A hírcsatorna újabb üzeneteket fedett fel Seungri és Yoo In Suk között, amelyek prostitúcióval kapcsolatosak. Egy japán befektetőnek kerestek lányt, aki üzleti útra ment Dél-Koreába. Ez még 2015-ben egy karácsonyi parti előtt történt és egy "alapos előkészületről" folytatott a fentebb említett két személy eszmecserét. Mivel a befektető sokszor variált Yoo In Suk azt nyilatkozta, hogy aznap ne engedjenek be a klubba lányokat csak azokat, akiket ismernek. A japán vezérigazgató számára küldött egy üzenetet, miszerint ajándékot fog neki küldeni, és elkérte az ügyfele tartózkodási címét. Az ügyfélnek és kísérőjének két lányt küldtek. A hírek szerint amiért annyira "törődtek" a japán befektetővel, vezérigazgatóval segített Seungri-nak megnyitni az első éttermét még 2016-ban. Seungri ügyvédje tagadja a vádakat, azt mondta, hogy az összes vezérigazgatóval kapcsolatos hír hamis.

Mindeközben Seungri-val interjút készített Chosun Ilbo. Az énekes szerint valóban nincs abban a helyzetben, amiből már "jól" tud kijönni, de azt se mondja, hogy igazságtalanul bánnak vele. Azt nyilatkozta az énekes, hogy nem úgy viselkedett, ahogy egy közéleti szereplőnek illik és valóban rossz üzleteket kötött, de szerinte a mostani híreknek köze sincs az igazsághoz, a valósághoz, ezért is vállalta az interjút, hogy tisztázza magát. Seungri szerint a nyilvánosság rosszul értelmezte az "I Live Alone" és azokhoz hasonló műsorokban tett nyilatkozatát, miszerint "futtatja a vállalkozásait". A klubokkal és a szállodával (amibe befektetett a Le Meridien) a fiatalokat és a külföldieket szerette volna bevonzani a profit reményében, amihez az arcát és a nevét adta a promóciókhoz, ami szerinte segítette a félreértések kialakulását és a hamis híreket. Seungri azt nyilatkozta, sose gondolta volna, hogy ekkora rossz döntést hozott és, hogy ilyen baja fog belőle származni. Elmagyarázta, hogy öt évvel ezelőtt találkozott Lee Moon Ho-val és Lee Sung Hyun-nal, akik a Burning Sun vezérigazgatói, s így lett a klub reklámarca, amivel 10 millió won-t (kb. 2,5 millió forint) keresett a Yuri Holdings-on keresztül, de nem fért hozzá a klub alkalmazottjaihoz, a bérszámfejtésükhöz és nem is vett részt a klub ülésein. Az énekes azt mondta, hogy igaz részvényes volt, de sose tudott semmiről (kihangsúlyozva az illegális dolgokat), ezért minden amit tehetett, hogy támogatta őket. Seungri azt beismerte, hogy 2015-től beszélt Jung Joon Young-gal, de elmondása szerint nem emlékszik az üzenetekre. A további vádakat is tagadta kezdve az illegális felvételektől, a prostitúción át, az adócsalásig. Hozzátette, hogy azért kezdett bele üzleti tevékenységekbe, hogy egy korábbi veszteségét helyre tudja hozni, hiszen egy befektető átvágta őt több millióval és reméli, hogy a vizsgálatokat és az eredményeket a közönség objektívan fogják majd nézni. Továbbá kifejezte, hogy jelenleg össze van zavarodva, de igyekszik a rendőrség munkáját segíteni.

Március 22.
A mai nap folyamán ülésezett a YG Entertainment vezetősége, hogy megtárgyalják a továbbiakat, valamint, hogy leváltsák-e Yang Hyun Suk-ot, a YG mostani vezérigazgatóját és ügyvezető igazgatóját. Az ülést 15 perc alatt lezárták és Yang Min Suk-ot (Yang Hyun Suk testvére) tették meg az új vezérigazgatónak. Továbbá Choi Sung Joon lett az ügyvezető igazgató, aki egyben a Shanghai Fengying Business Consultant Partnership Ltd. vezérigazgatója, valamint Jo Young Bong lett a külső igazgató, aki az E.N Cast’s vezérigazgatója. Yang Min Suk a sajtónak azt nyilatkozta még az ülés előtt, hogy komolyan veszi az ügyet és megerősítette azt a tényt, hogy az adóhivatal vizsgálatot folytat az ügynökségben, illetve, hogy szeretne releváns eredményeket kapni, amelyet a vizsgálat után kívánna megosztani. A Love Signal adócsalásával kapcsolatban is megkérdezték őt, amire annyit felejt, hogy sajnálja. Továbbá Seungri ügye is szóba került, amit annyival zárt le, hogy ezt a kérdést nem ott kellene megvitatni, illetve hogy érzik a társadalmi felelősségüket, ezért a későbbiekben nyilatkozatot fognak az ügy miatt közzétenni. A YG Entertainment jelenleg 25,47%-os veszteséget szenvedett a botrány hatására, ami eredményezte Yang Hyun Suk leváltását.

Jung Joon Young-ot tovább szállították a letartóztatása után egy úgynevezett fogolytáborba. A KST értesülései szerint a rendőrség jelenleg a Dél-Szöuli Fogolytáborba vitte JJY-t, aki a későbbiekben ott fog maradni, míg nincs meg az ítélethozás. A fogolytáborban azok tartózkodnak, akik ellen folyamatban lévő vizsgálat van, de már letartóztatták őket, viszont a bíróság még nem adta ki a végleges ítéletet. Seungri, Choi Jong Hoon és még legalább öt ember sorsa kérdéses. Kiderült mindeközben, hogy Jung Joon Young ügyvédje, korábban magas rangú ügyész volt, ezért sokan aggodalmukat fejezték ki, nehogy az ügyvéd kapcsolatai befolyásolják az ügyészséget, amikor az ügyet a rendőrségtől átveszik ítélet hozásra (korábban más volt az ügyvédje, akiről kiderült, hogy 2016-ban bizonyítékokat semmisített meg, így került képbe a volt ügyész). Továbbá meglett Joon Young "arany telefonja", amiről eddig mentek a pletykák, a hírek szerint március 14-én adta át a rendőrség számára a telefont másik két készülékkel együtt. Az "arany telefont" jelenlegi állapotában adta át, míg egy telefont a mai napig használt. A rendőrség nyilatkozata szerint az énekes megpróbálta a bizonyítékokat megsemmisíteni, hiszen a harmadik telefonon gyári alapbeállításban adta át, ami az alapértelmezett beállításokat takarja, így a rendőrség nem tudta az adatokat a telefonon visszaállítani jelen állás szerint. A március 21-ei letartóztatás alapja is ez volt, a bizonyítékok megsemmisítésének megpróbálása a többi fizikai bizonyíték mellett, ami ellene szól. Jelenleg a telefonok átvizsgálása és visszaállítása folyik.

Mindeközben Seungri tovább tagadja az ellene felhozott vádakat, többek között azt is, hogy rendőröket vesztegetett meg az ügyei eltusoltatására. Kiderült, hogy Yoon magas beosztású tisztségviselő állhat Choi Jong Hoon ittas vezetése mögött is, valamint az élelmiszer-egészségügyi dolgok mögött is, ami miatt most Seungri ellen eljárás indult (Monkey Museum ügye). Seungri egyedül azt ismerte el, hogy a Monkey Museum nem volt átlagos étterem, hanem valóban szórakozóhelyként funkcionált. A március 21-ei kihallgatáson az énekes beismerte, hogy találkozott Yoon-nal és volt, hogy együtt vacsoráztak, de a volt rendőr maga fizette az étkezéseit. Yoon telefonjának kivizsgálása akadályokba ütközött, hiszen gyakran használt telegramot, ami lehetővé teszi az adatok törlését, akár véglegesen is.

További Burning Sun alkalmazottakat kérdeztek ki a szexuális zaklatás és visszaélés ügyében. Az MBC “Newsdesk” című műsorában lehozták, hogy újabb illegális videókat találtak a klubban, amelyek rögzítettek több szexuális támadást is az alkalmazottak részéről. A februári eset CCTV felvételeiből azonosítani lehetett az elkövetőt, akit nemrég letartóztattak, de most egy másik alkalmazottról is kiderült, hogy szexuálisan zaklatott vagy támadott meg nőket. A rendőrség megkezdte a szükséges vizsgálatokat. Figyelmeztetés: részletek a támadásokról Az alkalmazottakat "A"-nak és "B"-nek nevezték, akik követtek három nőt a mellékhelységben, ahol rájuk támadtak. "A" kamerázta a történéseket "B" telefonjával. A rendőrség szerint a VIP szobák mellékhelységeit gyakran használták az alkalmazottak támadásokra és illegális videók készítésére. Ahogy a rendőrség elkezdte a vizsgálatot "A" ellen "B" elkezdte eltüntetni a bizonyítékokat, ezért ebben az ügyben is eljárás indult. Egy másik alkalmazott elárulta, hogy "B" a laptopjára rejtve is átmásolta a videókat és megerősítette a tényt a bizonyítékok eltüntetésére. Gyári visszaállítást csinált "B" valamint azt tervezte, hogy vesz egy ugyan olyan telefont, mint az övé és azt adja át pluszba a rendőrségnek. A rendőrség mindkét telefont elkobozta és próbálják visszaállítani a felvételeket. "B" viszont nem hajlandó együtt működni a rendőrséggel ügyvéd nélkül.

Shaun ügynöksége is érintett lehet a Burning Sun ügyében. Egyes információk szerint a DCTOM E&C-nek köze van egy klubhoz, a MU:IN-hez, ami a Monkey Museum-hoz és a Love Signal-hoz hasonlóan alacsonyabb adókulcsot használ a törvényben megengedettnél. Mivel a klub általános étteremként van regisztrálva alacsonyabb adót kell fizetnie, mint egy normál klubnak, ami adócsalásnak számít. A MU:IN a Eumjugamuin nevű cég tulajdonában van, de a regisztrált címe megegyezik a DCTOM E&C címével, valamint a vezérigazgatója, ügyvezetője és pénzügyi vezetője ugyan az a személy, mint a DCTOM E&C esetében és ő is írt alá az Eumjugamuin esetében. A hírek szerint a két klub szoros kapcsolatot ápolt egymással, hiszen minden csütörtökön közös estét tartottak MU:IN Sun Day néven, valamint pénteken és szombaton közösen rendeztek medence partikat. Seungri, Shaun-ra úgy hivatkozott, mint a Burning Sun rezidens DJ-jére. Shaun ügynöksége viszont tagadta a híreket és a közös kapcsolatot.

Március 21.
Új bizonyítékokat talált a rendőrség Choi Jong Hoon ellen, aki ellen az ittas vezetésének eltusoltatása miatt nyomoz a rendőrség. Az új bizonyítékok szerint 2016-ban Jong Hoon még a helyszínen megpróbált egy rendőrt megvesztegetni, hogy nézze el az ittas vezetését. Jong Hoon 2 millió won-t (kb. 500 000 forintot) ajánlott a rendőrnek a helyszínen, hogy fedezze az ittas vezetését. Előtte viszont megpróbált futva elmenekülni a helyszínről, mikor a rendőr megakarta szondáztatni (a jelentések szerint 0,097 volt a véralkohol szintje, ekkor elvették a jogosítványát és bírságot kapott) és mikor utolérte a rendőr hazudott az identitásáról és azt mondta, hogy munkanélküli. Kiderült, hogy a rendőr elutasította az ajánlatot. A rendőrség egyik forrása elmondta, hogy megerősítést nyert, hogy Jong Hoon kenőpénzzel próbálkozott. A most már volt ügynöksége az FNC Entertainment a mai nap folyamán nyilatkozatot tett közé, miszerint nem kívánják a kapcsolatot se tartani az F.T. Island volt tagjával, hiszen folyton ellenmondásos nyilatkozatokat tesz, ezért a bizalmi kapcsolatuk nem folytatható, a szerződését véglegesen megszüntették. Az FNC innentől kezdve a Jong Hoon-nal kapcsolatos híreket nem ossza meg és nem is hajlandóak nyilatkozatot kiadni róla, most már nem hozzájuk tartozik.

Ma fél 9-kor érkezett meg Jung Joon Young a Szöuli Központi Bíróságra, hogy meghallgassa elfogadták-e a letartóztatási parancsát. A bíró ekkor még azt mondta, hogy valószínűleg este lesznek meg az eredmények (koreai idő szerint). A vád Jung Joon Young ellen illegális rejtett kamerás videók és fényképek felvétele, terjesztése főként a csevegő szobákban. Az énekes a bíróság előtt azt nyilatkozta, hogy sajnálja és, hogy megbocsáthatatlan bűnt követett el. Elismerte az ellene felhozott vádakat és alázatosan be fogja tartani a bíróság döntését. Estére a hír jött (helyi idő szerint), hogy az énekest letartóztatták, ahogy a Burning Sun-ban dolgozó Kim-et is. Egyenlőre még nem tudni, hogy mennyi időre fogják elítélni, vagy hogy egyáltalán kiket fognak még elítélni, mind a hírességek, mind a nem hírességek, üzletemberek, rendőrök közül. Mindeközben Seungri ügyvédje tagadja a védettje ellen felhozott összes vádat.

Seungri is tovább tagadja a vádakat, illetve most már azt is, hogy a Golden Monkey nevű éttermében illegális tevékenységek folytak volna. Az énekest a rendőrség már negyedik körben hallgatta ki. A Fővárosi Rendőrségi Hivatal nyomozási osztálya bizonyítékokat talált, hogy Seungri megszegte az élelmiszer-egészségügyi törvényt és ezért, mint magánszemélyt ismételten kihallgatták. A BIGBANG volt tagja a Yuri Holdings volt vezérigazgatójával nyitotta az éttermet 2016-ban (vagyis inkább étteremként regisztrálták, de szórakozó helyként funkcionált). A bizonyítékokat és az ellene felhozott vádakat továbbra is vizsgálják.

Az MBC "Newsdesk" című műsorában beszámolt a YG Entertainment adócsalás ügyéről. A hírek szerint a helyi adóhivatal az ügynökség ellen speciális adóvizsgálatot folytat. A jelenlegi jelentések szerint az adócsalás a külföldi bevételekkel kapcsolatosak, a YG a tengerentúlról közel 300 billiárd won bevételt szerzett (kb. 73 milliárd forint), mely magában foglalja a koncerteket, fellépéseket, albumeladásokat stb... Az adóhivatal szerint az ügynökség a külföldi koncertjövedelmeket nem jelentette be a koreai Nemzeti Adó- és Vámhivatal számára. Az adóhivatal nyilatkozata szerint az előadóművészek után az ügynökségnek kevesebb adót is kellett volna fizetnie. Viszont az adóhivatal azt is elárulta, hogy kifejezetten Yang Hyun Suk-ra fog összpontosítani és az ő ügyeit fogják kifejezetten vizsgálni. Az ügynökségnél jelenleg 100 szakember tevékenykedik, hogy fényt derítsen az igazságra. Mindeközben a YG Entertainment vezetősége pénteken gyűlést fog tartani Yang Hyun Suk-kal kapcsolatban és a leváltását tervezik, azzal indokolva, hogy nem volt még ennyi botránya a YG-nek és nem tartják már alkalmasnak a vezetői feladatok ellátására, illetve pár hónap alatt a bevételük negyedét vesztették el a tőzsdén mióta tart a Burning Sun botrány.

Március 20.
Az SBS "Night of Real Entertainment" című műsorában beszéltek Choi Jong Hoon (ex-F.T. Island) esetéről. A műsorban szó volt arról, hogy a volt gitáros számíthat-e börtönbüntetésre. Jong Hoon ellen jelenleg vizsgálat folyik illegális rejtett kamerás videók és fényképek megosztása miatt, illetve a 2016-os ittas vezetésének az eltusoltatása miatt. Jong Hoon igaz beismerte az ittas vezetés tényét, de a mai napig tagadja, hogy a rendőrség "segítségét" kérte az eltusolásra. Kim Young Joo ügyvédnő beszélt a műsorban arról, hogyha Choi Jong Hoon (ex-F.T. Island) és Jong Hyun (CNBLUE) nem készített felvételeket és nem osztotta meg azokat, akkor nem számíthatnak börtönbüntetésre, azonban ha megosztották őket, akkor három év letöltendő, míg ha terjesztették is azokat öt év letöltendő börtönbüntetésre számíthatnak.

Elutasították Lee Moon Ho letartóztatási parancsát. A Szöuli Központi Kerületi Bíróság megkérdőjelezte Moon Ho vallomását és szavahihetőségét a Burning Sun ügye kapcsán, ezért a letartóztatási parancsot is elutasította a kerület főbírója. Shin Jong Yeol főbíró azzal indokolta a tettét, hogy: "A kábítószer használatának és birtoklásának az ügye vitatható. Nehéz felismerni annak szükségességét és ésszerűségét, hogy valakit letartóztassanak miközben a bizonyítékok összegyűjtése még folyamatban van. Meg kell vizsgálni a gyanúsítottak tartózkodási helyét és a kapcsolataikat, főleg a megszakítottakat, a gyanúsítottak hozzáállását a vizsgálatokhoz, a kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárásnak a folyamatát, a felnőtt szórakoztató intézmény és a rendőrség kapcsolatát."

Az MBC "Newsdesk" lehozta az Anna-hoz köthető dolgokat. Jelen állás szerint a kínai származású nő, a Burning Sun-ban dolgozott, mint promóter A rendőrség eljárást indított ellene kábítószer kereskedelem miatt, az egyes források szerint ő osztotta el a drogokat a Burning Sun-ban a VIP vendégek számára. Amit Anna-ról tudunk, hogy valószínűleg ismeri Seungri-t személyesen is, hiszen több közös képet is feltöltött a szociális médiában, de Seungri tagadja, hogy ismerné. Anna is beperelte Kim Sang Kyo-t még februárban, akit akkor szexuális zaklatással vádoltak és kidobtak a Burning Sun-ból. Anna-nak is volt vizelet és haj vizsgálata március 16-án, melyet az Országos Igazságügyi Szolgálat végzett el, ennek az eredménye ma jött meg és első fordulóban pozitív lett ópiumra, marihuánára, ketaminra (fájdalomcsillapitó gyógyszer, mely Dél-Koreában drognak számít), ecstasy-ra és metamfetamin-ra (köznyelven kristály, meth, speed). 2018 szeptemberében indult már emiatt ellene eljárás, de az eredményei negatívak lettek. A második körös vizsgálata megkezdődött. Jelenleg a letartóztatás még kérdéses, hiszen Anna együttműködik a rendőrséggel, de a letartóztatás iránti kérelem esélyes lehet. A nő végül elismerte a kábítószer használatot, de azt tagadja, hogy kihallgatásának a napján használta azokat. Felmerült annak a híre is, hogy csempészett drogokat külföldre is, amelyet a rendőrség megerősített és tisztában vannak vele.

A Katonai-Erőforrás Igazgatósága megerősítette a hírt, miszerint Seungri által benyújtott halasztási kérelmet elfogadták. Az Igazgatóság nyilatkozatot adott ki miszerint a rendőrség kérésére fogadták el a halasztási kérelmet, hogy az ügyet teljes egészében kitudják vizsgálni fényt derítve ezzel minden igazságra és bűntettre. A katonaság jelenleg egy törvény módosítási javaslatot nyújtott be, miszerint függesszék fel teljesen azon személyek bevonulását, akik ellen büntető eljárás folyik, vagy nyomoznak ellene, hogy a vádlottak ne tudjanak a katonasághoz menekülni, elkerülve a büntetésüket. Ha nem történik addig vádemelés és nem kerül az énekes börtönbe, akkor a katonai szolgálatát június 25-én kezdheti meg, aktív katonai szolgálattal.

Mindeközben az MBN „8 O'Clock News” adása szerint a rendőrség birtokába került egy olyan tanúvallomás, miszerint Seungri kábítószert, egészen pontosan kokaint fogyasztott. A rendőrség, akik hitelesnek gondolják a tanúvallomást nyomozni kezdtek az ügyben, igyekeznek megállapítani, hogy Seungri mikor is fogyaszthatott kábítószert. Seungri ügyvédje tagadja a vádakat, továbbá azt is kijelentette, hogy Seungri hajlandó a hazugságvizsgálatra is, ezzel is bizonygatva ártatlanságát.

Míg március 18-án a YG Entertainment tagadta, hogy speciális adó-ellenőrzést végeznének rajtuk, addig ma (március 20-án) nyilatkozatot adott ki az ügynökség az üggyel kapcsolatban, miszerint szorgalmasan együtt fognak működni az adóhatóságokkal. Március elején merült fel az adócsalás gyanúja konkrétabban, amikor Yang Hyun Suk és a testvére közös klubjában a "Love Signal"-ban adócsalás gyanúja miatt kutattak, így terjedt át a dolog a YG Entertainment-re is. Az ügynökség rendszeresen kapott adó-ellenőrzéseket, ami normális esetben 5 évenként esedékes. A vizsgálat nemcsak a pénzügyekkel foglalkozó osztályokra fog kiterjedni, hanem a speciális osztályokra is, mint a teljesítmény (a művészeik után) és marketing. 

Az SBS „8 O'Clock News” mai adásából kiderült, hogy Yoo In Suk, a Yuri Holdings volt vezérigazgatója a Burning Sun botrány kitörése előtt is találkozott már az SBS riportereivel. Ez még azelőtt történt, mielőtt nyilatkozatot tett volna a Burning Sun botránnyal kapcsolatban. A nyilatkozatában minden ellene felhozott vádat tagadott, kezdve a chatbeszélgetésekkel, -amiket egyszerű "viccnek" nevezett- a rendőrökkel való összejátszásig. Az SBS korábbi interjújában minden vádra azt válaszolta, hogy "blöff, hazugság, vicc", amikor egy képet mutattak neki Yoon rendőrnagyról, egyszerűen csak ezt válaszolta: "Egyáltalán nem ismerem őt.". Azt is kijelentette, hogy ne ismeri Yoon feleségét, aki jelenleg Malajziában él, valamint a közös golfozást is tagadta. Azonban március 19-én közzétett egy bocsánat kérő levelet, amelyben Yoon-ra, mint Hyung hivatkozik, illetve azt is elismerte, hogy gyakran ettek és golfozott együtt Yoon-nal.

Március 19.
Március 18-án a TV Chosun egyik műsora a "Current Events Show: This is Politics" arról számolt be, hogy Seungri más ügyben is gyanúba keveredett, miszerint a telefonjáról folyamatosan törli a terhelő bizonyítékokat, amelyek bizonyítanák a rendőrséggel való kapcsolatát, összeköttetéseit. Jelenleg azzal gyanúsítják az énekest, hogy törölt magáról egy képet, ahol rendőri egyenruhában volt látható, a szóban forgó képet 2014. november 25-én töltötte fel magáról instagramjára. 2014. szeptember 12-én autó-balesetet szenvedett a Gangbyeon autópályán, a hírek szerint ittas vezetés miatt, de a rendőri jegyzőkönyvben "csak" gyorshajtás szerepelt. A kép törlése azért vált gyanússá, mert szóba került a régi autó-balesete, miközben a rendőrséggel való kapcsolatát vizsgálták. Mindeközben a YG Entertainment törölte Seungri összes, hivatalos profilját, amit az ügynökség adott ki (hivatalos honlapok és Naver). Továbbá a bevonulásának elhalasztásának kérelme újra tárgyalva lesz az ügy súlyosságára nézve, de a jelenlegi katonai törvények maximum 3 hónapos halasztást engednek meg, ha második körben elfogadják azt (első körben el lett utasítva). Ha ezt is elutasítják, Seungri-nak még egyszer be kell a kérelmét nyújtania a Szöuli Regionális Katonai-Humánerőforrás Adminisztrációs Központnak, viszont a központ igazgatósága kérelmét nyújtotta be a parlament felé, hogy változtassák meg a katonai törvényt, miszerint, aki ellen büntetőjogi eljárás van folyamatba ne léphessen be a katonaságba, ezzel menekülést adva nekik.

Seungri továbbra is tagadja a vádakat a szerencsejátékokkal és a prostitúciós szolgálatosokkal, illetve a rendőrségi kapcsolataival kapcsolatban (egyedül a rendőr főfelügyelővel való barátságát ismerte eddig be), szerinte az egész egy nagy "blöff" és semmi köze az egészhez. Viszont eközben kiderült, hogy az egyik kiskorút, akit beengedtek a Burning Sun-ba személyesen ismeri. Az ügy 2018 júliusában történt, amikor egy édesanya felhívta a rendőrséget, hogy a 2000 januárjában született fia belépett a klubba, tehát akkor még a fiú kiskorú volt. Az üggyel egy hónapig foglalkozott az ügyészség, de végül bizonyíték hiányában ejtették az ügyet és a rendőrség hiába érkezett akkor a helyszínre a kiskorúakat nem vizsgálták ki. A hírek szerint Lee Sung Hyun simította el az ügyet, aki Kang-nak és csapatának 20 millió won-t (kb. 5 millió forint) adott az ügy elsimítására. A Newsdesk információi szerint a rendőrség ebben az ügyben is nyomoz Seungri ellen, mivel az ügyben KakaoTalk-os beszélgetések is voltak közte és a Burning Sun két vezérigazgatója között.

TV Chosun hírei szerint bizonyossá vált, hogy Seungri is drogokat szedett egy vallomás alapján (Burning Sun dolgozói részéről), de a helyszín és idő ismeretlen, így a rendőrség a sötétben tapogatózik, főleg hogy az énekes eredményei eddig negatívak lettek. A rendőrség továbbra is megkérdőjelezi Seungri vallomásait, ezért minden ügyében tovább folytatódik a nyomozás.

Choi Jong Hoon az F.T. Island volt gitárosa kritizálta a rendőrség róla készített fényképét instagrammon. Sokan eddig is kritizálták, hogy a botrány tetőfokán is képes a szociális médiában aktívan részt venni. Továbbá a rajongók róla feltöltött képeit (még ha a rendőrség előtt is állt) kedveli. Sokan azért is kiakadtak, mert a legtöbb szociális média aktivitása azokban a napokban történt, amikor kihallgatták őt, s azok ellent mondanak annak, amiket eddig nyilvánosan nyilatkozott. 

A rendőrség a mai nappal megteszi a megfelelő lépéseket az áldozatok megvédésének az érdekében, hiszen az áldozatokról pletykák terjengnek, illetve a róluk készült illegális fényképek és videók napvilágot láttak. A rendőrség most azon van, hogy ezeket eltüntessék. Miután kiderült Jung Joon Young esete, megugrott a koreai interneten a keresés a "Jung Joon Young videói" kifejezésre, és spekulálni kezdtek az áldozatokat illetően, belekeverve több idolt is. A jelenlegi koreai törvények szerint, akik illegális fényképeket és videókat terjeszt öt év börtönbüntetésre és 30 millió won bírságra (kb. 7,5 millió forint), akik pedig hamis pletykákat terjesztenek hét év letöltendő börtönbüntetésre és 50 millió won (kb. 12 millió forint) bírságot kaphat. A rendőrség tisztázta azt is, hogyha a videók a chat-beszélgetésekből kerültek ki szintén büntetés tárgyát fogják képzeni (szerk. megj.: volt egy olyan pletyka, miszerint Jung Joon Young vírus videóként terjesztette szexvideót airpod-ján keresztül, ez nem nyert megerősítést, ezért nem posztoltuk ki). Ezen kívül illegális videók feltöltésére való buzdítás és segítés is bűncselekmény tárgyát képezik, amelyeket a rendőrség és ügyészség ugyan ilyen szigorúan bírálhat.

Egyes hírek szerint Park Han Byul is ismerhette azt a magas beosztású tisztségviselőt, aki az idolok ügyeit elsimította férje, Yoo In Suk a Yuri Holdings volt vezérigazgatója által. Choi Jong Hoon a rendőrségnek árulta el március 16-án, hogy együtt golfozott Yoon rendőr főfelügyelővel, Yoo In Suk-kal és feleségével Park Han Byul-lal. A színésznő ügynöksége a Fly Up Entertainment nyilvánosságra hozta, hogy a művészük ugyan úgy forgatja a sorozatához kapcsolódó részeit (Love in Sadness), de nyomon követik az eseményeket.

A rendőrség hírei szerint a jelen állásban Jung Joon Young legfeljebb 7 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetést kaphat. A "Section TV" kérdéseire Soo Jin Oh ügyvéd válaszolt, aki szerint ennek akár másfélszeresét is kaphatja az énekes, hogyha több bűntény elkövetése miatt is elítélik. Mindeközben JJY-nek volt egy koreai étterme Párizsban "Maison de Corée" néven, amely a botrány kitörésekor bezárt és jelenleg is zárva tart. Jelenleg Joon Young március 21-én fog felelni a bíró kérdéseire másik két gyanúsítottal együtt.

Yoon-nak (a magas beosztású tisztségviselőnek/rendőr-főfelügyelőnek) és Yoo In Suk-nak (a Yuri Holdings volt vezérigazgatója) megtiltotta a rendőrség, hogy elhagyja Dél-Koreát. Mindeközben a Monkey Museum (Seungri egyik vállalkozása) ellen is vizsgálat folyik, miszerint az étterem többszörösen is megszegte az élelmiszer-egészségügyi törvényt, ami miatt büntetőeljárás indult ellene. A rendőrség nemcsak ezt vizsgálja, hanem azt is, hogy ebben az esetben is volt-e rendőri korrupció. A mai nap folyamán kihallgatták a Szöuli Fővárosi Rendőrségen Mr.Kim-et, akinek az ügye januártól kezdve húzódik (bővebben a cikk első felében), Lee Moon Ho-t (a Burning Sun egyik vezérigazgatóját) és egy kínai nőt másodjára, aki Anna becenéven ismert és a Burning Sun promótere volt, a rendőrség kábítószer kereskedelemmel gyanúsítja (a Burning Sun VIP ügyfelei részére árulta a drogokat jelen információk szerint).

Yoo In Suk (Park Han Byul férje és a Yuri Holdings volt vezérigazgatója) nyilvánosan, kézzel írt levélben kért bocsánatot, melyben tagadja az ellene felhozott vádakat. Kijelentette, hogy ő csak tanácsokat adott, hogy "nem kellene ilyen vállalkozásokba kezdeniük" (Seungri-nak mondta a Monkey Museum kapcsán).

Forrás: sbs.com/news.mt.co.kr/Soompi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése