FEKETELISTA - KÉrdekesség

FEKETELISTA

Az okok:
Sok pletyka indult útjára, amikor elindítottuk a listát, amit tisztázni szeretnénk, szóval, még egyszer az okok. Nagyon sok (általában) instagram oldal úgy gondolta joguk van más oldalról lopni. A lentebb felsorolt oldalak szó szerint kimásolták a cikkeinket, a forrást nem feltüntetve, később, hogy szóltunk kerültünk ki jobbik esetben, mint forrás. Továbbá elegünk lett abból, hogy mindenkihez egyesével oda menjünk, szépen kérve, hogy ugyan tüntessenek fel bennünket, mint forrást, hiszen azokkal a cikkekkel mi szenvedünk akár több óra hosszán át. A végső mélypont az volt, amikor az egyik Jonghyun-os cikkünket emelték el szó szerint, amivel Minhyun sokat dolgozott, nem mellesleg lelkileg is megviselik ezek a cikkek, az meg különösen rosszul esett a szerkesztőségnek, hogy egyes emberek egy halott ember emlékén akartak nyerészkedni.

Instagram oldalak: 
@kpop.korea.erdekesseg - Több bejegyzésünket is elemelte, azonban miután felvettük vele a kapcsolatot egy hosszabb és fáradalmas csevej után csak néhányhoz rakott ki forrást, de akkor se a teljes nevünket, hanem csak a blogunk rövidítését.

@daenyss_00 - Legkorábbi ismereteink szerint a koreai LMBTQ-hoz kapcsolódó bejegyzéseinket tulajdonította el, azonban miután felvettük vele a kapcsolatot letörölte a képeket, azonban újraindította az oldalát kpop_interjuk néven és ezúttal az Életképeinket lovasította meg, egy hosszadalmas csevejt követően mindent levett az oldaláról és nevet is váltott. 

@random_kpop_cuccok - Ez a felhasználó elemelte az egyik nagy becsben tartott JongHyunos cikkünket, valamint a Koreában illegális dolgokat érintő cikkünket, felvettük vele a kapcsolatot, sikeresen letöröltettük a képeket. Hozzá tartozik a @kpop_interjuk oldal is, valamint közösen vezeti egy másik személlyel a @keleti_lgbtq oldalt.

@kpop_szerkeztes - Ez a személy az Idolok részegen gyűjtésünkből csemegézett, miután felvettük vele a kapcsolatot, hogy jelöljön meg minket forrásnak, erre ő nem megjelölt, hanem felhasználva a mi egyedi hastagünket elkezdte megbélyegezni a bejegyzéseit, ám miután megkértük, hogy jelöljön meg minket a @ segítségével, letörölte a képeket.  

@baekhyuntenyek - Mint ahogy a nevéből is sejthető a BaeHyun profilunkból mazsolázott össze néhány extra érdekességet, miután felvettük vele is a kapcsolatot megjelölt minket forrásnak, de ő is csak a rövidítésünket használja. 

@nctenyek - Saját maga rakott ki minket sztoriba, hogy lemásoltuk az egyik tényét, viszont az oldalunkon 2016. 08.25-e óta elérhető az említett tag profilja.

Wattpad könyvek:
@hobislaughsavemylife - BTS horoszkóp könyvének Sasaeng sztorik című fejezete: A Sasaeng sztorik bejegyzésünket vette át teljes egészében, miután felkerestük csak sokára sikerült elérni, hogy tegye ki a forrást is. 

19 megjegyzés:

  1. Huuuuuu most hogy így elolvastam sajnoos nagyon sokan vannak..és ráadásul még nem is tisztességesek..
    Felháborító

    VálaszTörlés
  2. Kérlek szedjétek le,most nagyon sok ember utált meg titeket...Ha fent marad akkor,rengetegen követnek ki... Nem tudtátok, hogy nem szabad másokat megalázni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tolvaj emberekre nincs is szükségünk olyan követőkre, akik másolnak tőlünk, aki felháborodott az magára ismert, ezután mosom kezeimet.
      Valamint nem a követők száma miatt csináljuk, ha valaki kikövet, csak tessék, hanem az olvasóinkért csináljuk, akik hálásak nekünk, mi pedig hálásak vagyunk azért, hogy szeretnek és támogatnak minket. .

      Törlés
  3. Tudjátok megértelek titeket.. De egy-egy oldalban nagyon sok idő és munka van.. Az összes "poszt lopót" úgysem tudjátok megállítani... Nem állok senki oldalán sem, de lehet hogy valamelyik oldal valaki kedvenc oldala, és ezt tönkre tenni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy olyan oldal, ahol csak lopott tartalom van nem dolgozik, nem öl bele munkát. Öt perc alatt összedob egy poszzzot, míg mi órákon keresztül foglalkozunk egy-egy bejegyzéssel.
      Plusz ezeket máshol is megtalálja, mivel valahonnan lopta.

      Törlés
    2. Igen természetesen értem amit írsz/írtok. De esetleg az is benne lehet, hogy ugyanarról az oldalról néztétek vagy fordítottátok az adott tényt.

      Törlés
    3. Nem lehetséges, mivel szóról szóra ugyanaz. Értsd meg, hogy azzal van a bajunk, ha valaki szóról szóra kimásolja a tartalmunkat.

      Törlés
  4. namjoon_szerzetes2019. augusztus 21. 17:16

    ENGEM IS TEGYETEK FEL, MAGYAR VANNER TÉNYES OLDALT VEZETEK---��

    Mások nem fordíthatnak arról az oldalról mint ti? Vagy mi van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel te se érted, elmondom: Azzal van a bajunk, ha valaki szóról szóra kimásolja a tartalmunkat, majd a sajátjának tünteti fel. Ha te is ide tartozol, akkor szól, küldj linket és ezer örömmel kiteszünk ide.

      Törlés
  5. Ti ahogyan kitették ezt a cuccot, (idk miért, mert ha jobban bele gondoltok, akkor ez baromság, privártban bőven elég lett volna megdumálni és nem megírni ezt) megtámadtak titeket, hogy ti is "tolvajok", amiben van logika, de erre azonnal kiteszitek a forrásokat, ahonnan vannak a dolkod, pedig eddig sehol sem lettek feltüntetve xd. Na mindegy is. A lényeg, hogy azt megértem, hogy azokat hívjátok "tolvajnak" akik a CIKKEKET másolják ki szórol szóra és meg sem jelölik forrás ként. Mert az undorító is. De jézuskám, tényeket? Csak mert pl xy is ugyan úgy kimásolta az adott tényt, ugyan onnan, mint ti, akkor már rá kell tenni erre az értelmetlenségre? Az meg a tu részetekről undorító azt kell, hogy mondjam....

    VálaszTörlés
  6. A források már vagy 3 éve kinn vannak, folyamatosan bővítjük, de örülök, hogy jobban tudod. Remélem a jövőben is hasonlhasonlóan megvezethető leszel, további sok sikert az életben.

    VálaszTörlés
  7. Nem éri meg nektek a feketelista csak dühítitek a tömeget és ezzel TI nem jártok jól és CSAK MAGATOKNAK ártotok és azon fenn akadni ,hogy csak a rövidítést rakta fel teljesen felesleges ,ha valakit nagyon érdekel a forrás max rákérdez...értem én ,hogy nem jó ,ha valaki lop tőled ,de tényeket nem lehet lopni azok információk amiket tovább adnak ,ezért függeszd fel a feketelistát ,mert a saját sírodat ásod és bele is fekszel és be is temeted magad

    VálaszTörlés
  8. Körülbelül két tucat tizenéves kisgyerek háborog csak, akik utána se néznek. A többség még mindig egyetért a listával, a haszna meg van és még sokáig meg is lesz. Nem fognak többet lopni, talán mostantól el fogják kérni.
    U.i..: csak azok háborognak, akik magukra ismertek és tudják magukról, hogy másolni szoktak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én figyelmeztettelek, de magadra vess ,ha pofára esel

      Törlés
    2. Sose fogunk pofára esni, főleg nem egymarkonyi tizenéves kislány miatt, akik bosszút esküdtek egy holmi lista miatt.
      Egyszer fel fogtok nőni és rá fogtok jönni, milyen butaságot csináltok.

      Törlés
  9. Igenis kell a Fekete lista!!!

    Felháborító, hogy egyes emberek mikre nem képesek, azzal hogy más munkáját elviszi és villog azzal, hogy úgy teszi ki, hogy ő írta. Undorító!
    Nagyon jól tettétek, hogy kiraktatok, azok pedig akik itt haborognak, b.tokmeg!
    Az ilyen embereknek meg kell tanulniuk, hogy a lopás nem szép dolog, arról nem is beszélve, hogy az oldalon ki került cikkeket a lányok nem csak úgy készítik, hogy a hasukra csapnak, aztán lesz ami lesz kiteszik, hanem többször is át nézik, hogy kiadható legyen! Jó magam tudom, tagja voltam ennek a nagyszerű csapatnak. Források pedig már első poszt óta meg vannak jelölve. Sokan itt csak szájkaratézni tudtok, név nélkül, főleg azok akik a listán vannak, mert fáj az igazság!

    KÉrdekesség, csak így tovább! Aki ezt megalázónak tartja, húzzon a francba az oldalról, mert az nem is igazi olvasó! Igenis álljatok ki a munkátok mellett és védjétek!

    És hogy ne legyen belőle gond, bemutatkozom. Lex vagyok régi admin!
    Nyugodtan nekem lehet majd esni, de nem érdekel ��
    Én csak a blog adminjait támogatom. ✊

    VálaszTörlés
  10. Eléggé szánalmas, amit csinálsz, már ne haragudj. Csinálsz egy feketelistát, gondolván, hogy ebből majd tanúl mindenki.
    Le kislányozol másokat, pedig te is voltál az, és követtél el hibákat. Te is háborogtál amikor valaki "beárult" téged.
    Hihetelen, hogy nem veszed észre magad, hogy az amit most csináltál az ugyan olyan gyerekes, mint amit ők csinálnak. Árulkodsz, mintha nem lenne jobb dolgod.
    Most felfigyeltek rátok páran, gondolom ezért csináltátok ezt az egészet. "Most majd mindenki kirak insta storyba és húúú de jó lesz". Nem, egyáltalán nem jó. Ilyen bejegyzésekből szerzett hírnév, mint ez az elég gáz.
    Lenézted a tizenéveseket, pedig most te is úgy viselkedsz mint egy 13 éves kisgyerek jelenleg.
    Nekem lehet esni, de a negatív vélemény is vélemény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérlek, vállald fel a neved.
      Mi nem drámáztunk, nem hisztiztunk instan két ember felkapta és elkezdtem terjeszteni, még hozzá úgy, hogy elferdítette az egészet. Nevetséges pletykákat terjesztve rólunk. Ha gondolod elmondom a nevűket, ők kezdtek el kötekedni, hazudozni, bunkózni és zaklatni minket.
      A közel négy év alatt sikerült akkora hírnévre és presztízsre szert tennünk, hogy minket ez a két tucatnyi nyávogó kislány nem tud minket meghatni.
      Hidd el, hogy emiatt a műdrámától senki se lesz népszerűbb, maximum a tolvajok kapnak egy bélyeget, amit soha a büdös életben nem tudnak majd levakarni magukról.
      Mi nem háborgunk, mi szóltunk, többször is figyelmeztettük az embereket, erre vgy hülyének néztek minket vagy úgy beszéltek velünk, mint a kutyákkal. Mielőtt megszólalsz és "itélkezel", előtte kérdezd meg az igazi okot, rendben?
      U.i.: Minket nem lehet beárbeárulni mert magyar oldalakról nem dolgozunk és a forrásaink is meg vannak jejelölve. Ha lejebb görgetsz, megtalálod.

      Törlés