Létezik "Divat KPopper"? - a Ti véleményetek - KÉrdekesség

2019. aug. 21.

Létezik "Divat KPopper"? - a Ti véleményetek

 Létezik-e olyan, hogy divat fan/K-Popper? Tettük fel a kérdést nemrég nektek, amit most mi is megválaszolunk nektek. Szerintem ez egy nagyon szubjektív dolog, nincs konkrét „definíció” rá, mindenkinek saját véleménye van a témában, így nekem is. Igazság szerint nem akartam a véleményembe belerakni a társadalomtudományi (szociológia és pszichológia), a marketing, kommunikáció- és médiatudomány ismereteimet, de kedves főadminunk adott hozzá egy kis löketet. Szeretném leszögezni, hogy ez a saját véleményem, ahogy TI is leírtátok azt. Szóval, kezdjük is, személy szerint mindkét tábornak igazat tudok adni, akik szerint vannak és akik szerint nincsenek ilyen rajongók, de miért is?
Tavasz végén feltettünk nektek egy kérdést, amire 155 válasz érkezett. A kérdés így hangzott: "Létezik "divat KPopper"?" és elég szélsőséges módon fejeztétek ki magatokat, olyan elvárásokat állítotok fel magatok és mások elé, amit lehetetlenség  teljesíteni. Néhány dolog, amit nem teljesen értettünk: "Nem ismeri adott banda történetét, gondolok itt a debütálásukra, esetleges tagcserékre, kiválásokra, albumok, kislemezek stb. megjelenésére.", "Azokat akik nem ismerik a bandák történetét és a banda tagok eszméletlen személyiségét, és csak a zene miatt hallgatják őket.", "(...)nem tudja mi az adott idol eredeti neve vagy hámy éves. Ja és persze nem hajlandó rendesen megtanulni a tagokat, a bandáról nem akar semmit tudni (...)", "Nem ismer "alig ismert" bandákat, projektbandákat (pl Wanna One) vagy épp elszigeteődik tőlük". - szó szerint idéztünk a kérdőívből, nem javítottunk bele a válaszokba.

Alapvetően a többség egyetértettetek azzal, hogy a BTS és a BLACKPINK fandomjában van a legtöbb "divat KPopper" , a válaszolok zöme úgy gondolja, hogy azok az emberek, akik egyetértenek azzal, hogy azért alakult ki ez a "jelenség", mert a fiatal lányok "divatosnak", avagy "egzotikusnak" gondolják magát a műfajt. Hogy ezek a lányok a bandák kinézetére koncentrálnak, nem foglalkoznak a zenével, hanem csak és kizárólag az MV-ket nézik meg, nem hallgatják az albumokat.

Természetesen érthető, ha valakit rosszul érint, ha valaki nem fordít akkorra figyelmet a saját UB bandájára, de a K-Pop koreai populáris zenét jelent, önálló műfajként nem állja meg a helyét. Úgy gondolom, nem szabadna olyan jelzőkkel dobálózni, mint a "divat KPopper", mert nem hiszem, hogy létezne a Földön egyetlen egy "true fan" is, aki mindenkiről mindent tud, tudja az összes banda, szólós történetét, vagy épp a műfej kialakulásának a történetét. Nem állíthatunk olyan elvárásokat mások elé, hogy magoljon be egy bandát, jegyezze meg, milyen magas, mi a vércsoportja, hány éves és így tovább. Voltaképp, ahogy idősödik az ember és minél tovább van benne ebben a szubkultúrában úgy változik meg a gondolkodás módja, nem akarunk majd minden bandát ismerni, nem akarunk mindenkiről mindent tudni, mivel a K-Pop is csak zene, természetesen első sorban a zene miatt hallgatunk egy adott előadót. Egy kezdő fant elijesztenek azok az elvárások, amiket felállítotok eléjük, hiszen valószínűleg te se ismered az összes eddig debütált bandát és te se ismered az összes kisebb bandát. Ebben az évben csak 100+ banda debütált és már most van köztük olyan, aki feloszlott, sajnos.
A 21. században élünk, ahol a divat, a média és az internet nagy befolyással van a hétköznapi emberekre -jobban mondva egy kisebb hatalomi eszközzé nőtték ki magukat-, de még nagyobb hatással van a tinédzserekre. Azok, akik azt írták, hogy vannak divat fanok leginkább a tinédzser korosztályt kategorizálták be ennek. A tinédzserekre nagy hatással vannak a fentebb említett tényezők, nélkülük az influencer-ek is kihalnának az instagram vagy a facebook oldaláról. A média, az internet, de a divat is megmondja mi a trendi, hogyan kell öltözködni, viselkedni, mit kell enni, hallgatni, hogy olyan legyél, mint azok az emberek, akik a tiniknek a „példaképei”. Manapság az interneten sokat lehet olvasni a k-pop-ról, már Magyarországon is van róla szó a híradókban, néhány dalt még a rádió is lead, így könnyen találkoznak a fiatalok ezzel a zenei műfajjal is. A youtube és a facebook világában tényleg könnyű beszerezni bármit. Itt kiemelném a kortárs hatást is, hiszen a fiatalok nagy hatást és nyomást is gyakorolnak egymásra, szinte versengenek egymással, ki a trendibb? Régen az én időmben (ezelőtt 8-10 évvel), még cikinek számított szeretni az ázsiai kultúrát, zenét, sorozattokat és sokszor piszkálták is az ilyen gyerekeket/tiniket, mert különcnek számítottak. Ma már fordult a kocka, menőnek számít, hiszen a TV-ben K-Pop megy, a tini magazinokban, mint a Bravo szintén ott van, interneten hirdetés formájában? Szintén. Igaz, ezek a rajongások 1-2-3 év múlva elmúlnak, mert aktuálisan ez a divat, de szerintem akkor sem jogos „le divat rajongózni” valakit, amikor csak trendi akar lenni. Persze, van a gyerekesebb réteg is, akik kiemelnek egy-két tagot, és „Oppa így”, „Oppa úgy”, de ez bármelyik fandom-ban megjelenik, még azoknál is, akik 5+ éve benne vannak a K-Pop világában. Ezelőtt 7 évvel a „Gangnam Style” volt a menő, 2-3 éve a „Despacito”, most a K-Pop. Plusz ne feledjük, jó marketinggel bármi eladható. Gondoljunk csak az LG G7 ThinQ-ra nem feltétlen az LG miatt vásárolták az emberek, mint a cukorkát, hanem a reklámarcok is nagy szerepet játszottak ebben.

Én a divat k-popperezés helyett azt mondanám, hogy vannak a rajongásnak típusai. Vannak a tini lányok és srácok, akik most ismerkednek önmagukkal, szeretnének a kortársak elvárásainak megfelelni, akik vagy tovább állnak és csapódnak a következő trendi dologhoz, vagy mégis maradnak ennél a vonalnál, és bővítik a tudásukat. Következő csoport, akik a kezdő K-Popperek, ha lehet ilyet mondani, akik most ismerkednek a koreai nyelvvel, kultúrával, zenével, sorozatokkal és így tovább. Ők azok, akik lassan nem mernek segítséget kérni, mert letámadják őket, hogy „mit akarsz te, ha ennyit se tudsz xy-ról?”. Itt kiemelném, hogy ahogy a kommenteket olvastam a kérdőívünkben, le lehet szűrni, hogy odáig mentünk el, hogy irreális elvárásokat várnak el a rajongók egymástól, még a nagyon kezdőktől is, ami nagyon nem jó.
Visszatérve az eredeti témánkra, szerintem ezután jönnek a normál rajongók és a veteránok, akik már évek óta hallgatják a koreai zenét, úgy ahogy ismerik az adott banda történetét, a tagokat, de nem viszik túlzásba (mindjárt kifejtem ezt mire értem). Hozzátenném, hogy vannak olyanok is, akik szeretik a koreai kultúrát, zenét, de felnőtt emberek, akik dolgoznak, felsőoktatásban tanulnak, van szociális életük, így nincs annyi idejük a dolgokra. Ők is divat fanok lennének? Plusz, ha az ember hosszú idő óta nem foglalkozik valamivel, felejt, hiszen az agyunk kisöpri a régi infókat, hogy az újaknak legyen hely.

S nem utolsó sorban jöhetnek a „sasaengs” rajongók (koreaboo-kat is ide sorolnám), akik bizony Magyarországon vannak. Számomra ők a beteges rajongók, akik egy vagy több banda adatlapját kitéve betéve tudják, nyomon követik az életüket, mindent tudni akarnak róla és ha Dél-Koreában lennének koslatnának utánuk. Itthon is megvan az a réteg, akik már betegesen rajonganak egy idolért, vagy az egész műfajért, az ázsiai emberekért. Hogy itt mire gondolok még? Egyszerűen lenézik Magyarországot, Dél-Koreát istenítik, holott ott is ugyan úgy megvannak a politikai, gazdasági és társadalmi problémák, mint itthon. A magyar pasikat lenézik, a koreaiakat (vagy más ázsiai nemzetiségűt) többre értékelik látatlanban is, hogy a koreai/japán/kínai pasik biztos jobbak, ott nem olyan silány a felhozatal, vagy ők sokkal helyesebbek/aranyosabbak, mint a magyarok. Csak a K-Pop-pal foglalkozik, nincs szociális élete, vagy csak nagyon minimális, az ilyen rajongóknak. A nagyon beteges rajongók pedig még iskolába, dolgozni se mennek, vagy akár 24 órán át képesek fent lenni, hogyha egy MV-t streamelni kell. Hiába vagyok én is egy blog cikkírója nem foglalkozok mindig csak a koreai dolgokkal, más is érdekel, nem csak egy adott dolog. Ha csak ezzel foglalkoznék, már rég kiégtem volna.

Így a kis monológom vége felé, megerősíteném még jobban azoknak a táborát, akik azt gondolják, hogy nincsenek divat rajongók. Valljuk be, elég drága koreai pop rajongónak lenni. Gondoljunk csak a magas lemez árakra, fancuccok árai, vagy akár a nemzetközi rajongóknak biztosított klubokra, mind-mind nagyon sok pénz, amire az ember csak akkor költ, ha egy érdekli a dolog, kettő, ha megteheti és tudatos vásárló, vagyis nem költi a pénzét minden fölösleges dologra. (És itt meg is cáfolnám magam a válaszadók másik felére, hiszen tudunk olyanokról, akik azért vettek koncertjegyet, mert az K-Pop koncert volt). Viszont, most menjünk kicsit messzebb, csak egy kicsit, na jó nézzük Dél-Koreát. Hiába van a kezükben minden, ott is nagyon drága rajongónak lenni. Nem csak az album árak miatt, mert ott 120 000 féléből választhatnak, hanem ott tényleg csak egy-kettő bandát szeretnek, hiszen drága a hivatalos klub tagsági díja, hiába kapnak prémium szolgáltatást, mellé teljesíteniük kell. Meg kell venniük az albumot, koncertekre és rajongói találkozókra kell menniük, cserébe talán még show-fellépésekre is elmehetnek az adott banda részlegére, egy maximum 10 perces előadásért. Miért? Mert ennyire véresen komolyan veszik a dolgokat.
A kérdőívünk utolsó kérdése az volt, hogyha szerintetek van divat rajongó, melyik fandom-ban van? Szeretnék, szeretnénk pártatlanok maradni, így mi ezt a kérdést nem válaszoljuk meg, legalábbis részemről, de mindenki véleményét tiszteletben tartjuk, így kérünk, tegyétek ezt TI is.

Összegezve a dolgokat konkrét véleményem nekem sincs, a saját meglátásaimat, tapasztalataimat szerettem volna leírni nektek, kicsit pro-konktra érvekkel, hogy bebizonyítsam mindkét oldalnak lehet igaza. Én inkább azt kérem, hogy tartsuk tiszteletben egymást (igen, még akkor is, ha szíved szerint leütnéd az illetőt, de szólásszabadságban élünk, így mindenkinek joga van elmondania a véleményét) és nem utolsó sorban olvassatok minket továbbra is! ^-^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése