január 2020 - KÉrdekesség

2020. jan. 26.

január 26, 2020

Észek-Koreából menekült Youtuber megosztja velünk, mennyire is valósághű a Crash Landing On You

Észek-Koreából menekült Youtuber megosztja velünk, mennyire is valósághű a Crash Landing On You
A CLAB Girls névre hallgató YouTube csatorna egyik észak-koreai színésze, Kang NaRa megosztotta a csatornán, hogy mi valós és mi nem a nagy sikerű Netflix sorozatban. Mielött belekezdenénk a tényleges kitárgyalásba, gondoltam kicsit bővebben írnék néhány szót NaRa-ról: 
NaRa 2014-ben szökött meg Észak-Koreából, amikor is éjszaka át akart kelni a Yalu folyón, ami elválasztja Északot Kínától. Mivel nem tudott úszni, majdnem megfulladt, a folyó sodrása folyamatosan lenyomta a víz alá, ám végtelen akaraterejének és kitartásának köszönhetően sikeresen kijutott a szárazföldre. Az édesanyja, -aki két évvel korábban szökött meg Észak-Koreából-megbízott egy kínai brókert, hogy épségben juttassa el lányát Dél-Koreába. NaRa 14 nap alatt Kínán, Mianmaron és Thaiföldön keresztül jutott csak el Dél-Koreába, ahol újra találkozott édesanyjával. 

NaRa-nak esélye volt arra, hogy tanáccsal lássa el a forgatókönyvírókat, érdekességeket, tényeket mondott el az észak-koreai életről, mindennapokról, ennek fényében szerinte 60%-ban pontos képet fest le a sorozat az észak-koreai mindennapokról. Szerinte "meglehetősen jól" kopírozták le az átlagos észak-koreai otthont. A legapróbb részletekre is odafigyeltek, ami még hitelesebbé teszi a sorozatot. Ilyen apróság például az is, hogy az ebédlőasztalokhoz nem gyártanak székeket, ezért a földön ülve étkeznek a lakosok. 
"És a függönyök... Az észak-koreai gazdagabb családok szeretik megmutatni, milyen tehetősek is, ezért csipke függönyöket tesznek ki az ablakokba. Szóval ezt nagyon jól ábrázolták... És a kimchi barlang! Mivel a vidéki városok, faluk nem kapnak áramot, nincsenek hűtőszekrények. Kimchi barlangjaik vannak, ahol a kimchit tárolják."

Kang NaRa játékosan megemlítette, hogy nincsenek olyan kapitányok, mint amilyent Hyun Bin is alakít. A négy másik katona viszont nagyon természetesnek hat. Az egyenruháik pontos másai az észak-koreai katonai viseletnek, ami természetesen szintén hozzájárul a valósághűséghez. 

"Nem tudom, hol tanulták az észak-koreai nyelvjárást, de nagyon jók benne. Különösen Pyo ChiSu katona."

NaRa arra is rámutatott, hogy az észak-koreai nők összefogva hordják a hajukat, mint ahogy azt az egyik epizódban el is mondanak. Elmondása szerint az észak-koreaiak szerint a kibontott haj társadalmi szempontból elfogadhatatlan.
"Saseukke-nak mondják, amikor egy nő kibontva hordja a haját. Az emberek megjegyzéseket tesznek egy olyan nőre, aki kibontva hordja a haját, mint például "Ő egy furcsa Saseukke" és hasonlók. Számukra elfogadhatatlan, ha ki van bontva a hajad, tehát mindenki lófarokba köti. Ezért is van egy olyan jelenet, amikor Hyun Bin összeköti Son YeJin haját. Igen... A kibontott haj a kapitalizmus jele és elfogadhatatlan."

Ugyan a sorozat egész szépen leköveti az észak-koreai divatot van egy jelenet, amiben Seo JiHye karaktere Seo Dan egy zubbony kabátban és térdig érő csizmában van. NaRa megjegyezte, hogy mindkettő nagyon ritka Észak-Koreában, sőt az ilyen divatos csizma egyáltalán nem engedélyezett.

Összességében NaRa szerint a Crash Landing On You az egyik legjobb K-dráma, ami leghitelesebben, legpontosabban mutatja be az észak-koreai életet.

2020. jan. 25.

január 25, 2020

Az állatövek: A patkány

Az állatövek: A patkány
Mivel a blogon is jelöljük az idolok állatövi horoszkópját, valószínűleg már találkoztatok a kínai állatövi jegyekkel. Idén egy új  12 éves ciklus kezdődik meg a patkány évével. Mivel az idei év a változás éve, ezért most tartunk egy kis kitérőt és egy egész éves projektbe kezdek bele: Az év összes hónapjában elhozok nektek a kínai állatövi jegy egyik képviselőjét elmesélve a legendáját, miként került a naptárba, s hogy milyen jellemzőkkel születnek azok az emberek, akik az adott évben születtek.
A kínai holdnaptárt értelemszerűen a holdfázisok szabályozzák, amik pedig a nap és a föld viszonyára épülnek. Egy holdévet 12, körülbelül 29,5 napos hónap tesz ki. Minden kínai holdújévkor más-más csillagjegy veszi át az uralmat – ez egy folyamatos, 12 éves ciklust eredményez. Ez a Patkánnyal kezdődik és a Disznóval zárul.

A legenda:
Nefrit császár, az Ég uralkodója, aki a mennyben élt egy nap meginvitálta az állatokat egy versenyre: Az első 12 állat, akik megérkeznek a mennyek bejáratához, a Felhőpalotában helyet kapnak mellette, csillagképként, egy-egy övet képviselve. A részvevőknek egy hosszú úton kellett részt venniük, ám az Ég uralkodójának volt egy kikötése: Csak olyan állatokat fogad el, akik az emberek hasznára van, vagy aki legelsőnek ér célba.

A patkány, aki elsőnek ért célba:
Mivel a patkány tudta magáról, hogy se nem hasznos, se nem gyors egy cselhez folyamodat: Felpattant hát a Bivaly szarvai közzé, s megbújva ott megvárta, hogy a szorgos bivaly elsőként érkezzen meg a palota bejáratához, aki lelkiismeretesen várta a kapunyitást, ám a patkány gyors leugrott a bivaly szarvai közül és egy ajtórésen beszökve elsőként ért célba. Az Ég uralkodója betartva szavát nem taszította vissza a patkányt a Földre.

A patkány évei:
1972 február 15. - 1973 február 2.
1984 február 2. - 1985 február 19.
1996 február 19. - 1997 február 6.
2008 február 7. - 2009 január 25.
2020 január 25. - 2021 február 11.
2032 február 11. - 2033 január 30

A patkány tulajdonságai:
Pozitív: Kedves, kiváló humorérzékkel rendelkező, ragaszkodó, hűséges, őszinte, humoros, hódító, intelligens, kreatív, találékony, talpraesett, jó megfigyelő, aprólékos, 
Negatív: Nem tud titkot tartani, hiú, érzékeny, pletykás, ingerlékeny.

Patkány idolok:
ex-B.A.P - Zelo
Super Junior - Yesung
ATRO - JinJin
Lee Hi
Chungha

2020. jan. 22.

január 22, 2020

A K-Pop sötét oldala: A szponzorok

A K-Pop sötét oldala: A szponzorok
Valószínűleg sokan hallották már azt a szót, hogy "szponzor", "szponzorálás" esetleg "szponzorált tartalom", ha máshol nem is YouTubeon már egészen biztosan. A szponzor szó jelentése a wikiszótár szerint: "anyagi támogató intézmény vagy személy, amely egy művészt, sportolót vagy közhasznú szervezetet önzetlenül vagy reklámozásért cserébe pénzel". Igen, ezzel nincs is gond, teljesen természetes, normális dolog, ha valaki egy ígéretes tehetséget támogat, azonban - mint mindig - Koreában ez egy kicsit máshogy zajlik. 
Most egy olyan férfi gyakornok történetét mesélem el, aki véletlenül egy olyan ördögi körbe pottyant bele, amiből nagy eséllyel soha vagy csak nagyon sokára fog csak kilábalni. A cikk egy koreai dokumentumfilm alapján íródott, amiben egy a nevét elhallgató gyakornok vallott. 
"Az ügynökség egyik munkatársa felhívott és ezt mondta: "Nehéz gyakornoknak lenni, igaz? Gyere ki egy percre. Menjünk el enni. Amíg eszünk jön majd még valaki."
Egy gazdag, házas nő volt. Ők igazán élvezik a bárokat."

Az első találkozok alkalmával a gazdag, koreai nő ajándékokkal lepte meg a gyakornok fiút, majd még "pénzjutalmat" is adott neki.

"Eleinte zsebpénzt adott nekem. Talán 80 000 wonnal (20 600 forint) kezdődött, majd legközelebb 100 000 wont (25 700 forint) , később 200 000 wont (51 500 forint) adott, majd így tovább nőtt az összeg."

Mivel a fiúnak nem volt más bevételi forrása engedett a csábításnak és elfogadta a pénzt, mivel az asszony örömmel adta. Miután a nő majdnem megszerezte a fiú teljes bizalmát, egy viszonylag nagyobb összeget ajánlott fel.
"Aztán azt mondta: "Sokat gondolkodtam ezen és pénzt fogok utalni neked." és egy millió wont (257 500 forint) utalt át nekem. Teljesen lesokkoltam. Folyton ezt kérdezgetem: "Megengedi, hogy megtartsam? Mit kellene tennem? Elfogadhatom?"
De utána megnyugtatott és ezt mondta: "Csak vedd el, szívesen adtam. Rendben van. Sok a kiadásod."
Körülbelül 4 hónappal később egy üzenetet küldött nekem, amiben ez állt: "Mostanság olyan magányos vagyok. Át tudsz jönni?"
Amire én azt válaszoltam, hogy "De van férjed.", de erre azt mondta, hogy a férje dolgozik és aznap haza se jön. Általában a szponzorok skinshipet (ez egy olyan szó, ami a fizikai kontaktusra utal) vagy hogy maradjunk egy egész éjszakát velük."

A fiú kellemetlenül érezte magát az üzenetváltást követően, ami miatt udvariasan elutasította a kérést és megígérte, hogy az asszony összes pénzét vissza fogja fizetni, ám ekkor a nő hozzáállása 180°-os fordulatot vett.

"Ezt mondtam neki: Nem hiszem, hogy ez helyes lenne. Tudom, hogy pénzt fogadtam el magától, de ez nem helyes. Sikeres leszek és mindent vissza fogok fizetni, ezért kérem, ne keresse tovább a kapcsolatot. Ezután kinyomtatta a számlakivonatát és ezt mondta nekem: "Olyan sokat tettem érted, és most ezt érdemlem?!". Azt hiszem őrült volt, de ezt akkoriban nem tudtam."

A végén a gyakornok rájött, hogy ez egy olyan ördögi kör, amiből nem tudnak kilépni, mivel nincs más választásuk, mint egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedni szponzorált adósságban, hiszen a környezetükben mindenki ezt mondja: "Csak fogad el, szponzorálnak téged, szóval csak vedd el.".

2020. jan. 21.

január 21, 2020

A női idol, akit egy sasaeng elrabolt

A női idol, akit egy sasaeng elrabolt
A sasaeng jelenség valós, létező dolog, s sajnos nem új keletű dolog. Már a 90-es években is jelen voltak, már akkor is üldözték, zaklatták az idolokat. Aki nem tudná, mit jelent maga a kifejezés, hogy sasaeng: Ezt a megnevezést azokra a beteges rajongókra használják, akik belepofátlankodnak az Idolok életébe. Minden létező eszközt felhasználnak, hogy mindent (!!!) megtudjanak "szeretetük tárgyáról" - néha tényleg úgy tűnik, mintha csak tárgyként tekintenének a sztárra.
Most egy olyan sztorit hozunk el nektek, ami a napokban látott napvilágot. 

Az első generációs női szólista, Lee Bon a Kim Soo Mi’s Did You Eat? nevű műsorban bevallotta, hogy egy sasaeng rajongója az 1990-es évek közepén elrabolta. 
Egy hosszan elnyúlt filmezés végéről indultak volna haza. Lee Bon menedzsere hamarabb távozott a forgatásról, hogy bemelegítse az autót, azonban amikor az énekesnő épp a kijárat felé tartott hirtelen minden elsötétült körülötte. Másnap egyedül, egy idegen szobában ébredt. A színésznő így emlékszik vissza a helyzetre:
"Másnap, amikor felébredtem, rá kellett jönnöm, hogy nem a saját szobámban ébredtem. A szobába beszűrődött két személy beszélgetése: Mért hoztad ide? Mért tetted ezt?", ekkor rájöttem, hogy nem akarnak ártani nekem. 
Kimentem és megkérdeztem, mért raboltak el.
Az emberrabló azt mondta nekem, hogy a bátyja nagy rajongóm, ezért rabolt el neki.
Miután megértettem, hogy rajongóm, megkértem őket, hogy mutassák meg a környéket."

Az énekesnő annak érdekében, hogy fenntartsa a békét és a nyugalmat napokat töltött együtt az elrablóival, akik pár nap múlva szabadon engedték.
Mint kiderült a rajongó megpróbálta megkérni Lee Bon kezét, még egy sportautót is ajándékozott az énekesnőnek, amit az otthona elé küldetett, a rajongó végül feladta, miután újra és újra elutasította az énekesnő.
"Miután szabadon engedtek, másnap egy sárga sportautót küldtek az otthonom elé. Ez volt a rajongó leánykérése.
De többször is elutasítottam, és végül abba maradt."

Lee Bon az 1990-es években népszerű szólóénekes és színésznő volt. Gyönyörű vizuáljáról és színpadi jelentétéről volt ismert.
Itt megtudjátok nézni az egyik leghíresebb előadását:

2020. jan. 19.

január 19, 2020

Melyik BTS tag vinne el álmaid randevújára?

Melyik BTS tag vinne el álmaid randevújára?
Már biztos, sokatok elképzelte, milyen lenne álmai randevúja a kedvenc idoljával, biasával, Oppájával. Mit venne fel, hogyan készítené el a haját vagy éppen a sminkjét, milyen lenne a hangulata. A mostani kis tesztünkben a BTS egyik tagja visz el titeket egy álom (vagy mégse?) randira, ha válaszoltok a kérdésekre megtudhatjátok mit rejtenek a válaszok. Jó szórakozást!
Balról jobbra a tagok: V, Suga, Jin, JungKook, RM, Jimin, J-Hope.

2020. jan. 18.

január 18, 2020

Játék ismertető ~ BTS World

Játék ismertető ~ BTS World
2019. június 26-án jelent meg android-ra és ios-ra a BTS saját játéka, melynek kivitelezője a Takeone Company Corp és a BigHit Entertainment volt, míg a publikáló és fejlesztője a Netmarble. A játék hamar népszerű lett, nemcsak a rajongók, de a K-Pop fanok körében is. Most a Mystic Messenger után ezt a játékot szeretném nektek bemutatni. /FIGYELEM! A játék esetleges spoilereket tartalmazhat!/
Röviden a játékról és a kezdetek
Ahogy fentebb is írtam a játékot android-ra és ios-ra is kiadták. Miután letöltöttük az alkalmazást kezdődik is a játék egy kis frissítés után. Kapunk egy ismeretlen sms-t, ami egy linket tartalmaz. Egy kommentet kell írnunk, hogy virtuálisan nyerhessünk egy jegyet, ez sikerülni is fog. Hirtelen az egyik BTS koncerten tombolunk, amikor váratlan dolog történik. Elvesztjük az emlékezetünket és totál máshol ébredünk. Konkrétan másik időben, hiszen hirtelen 2019 helyett 2012-ben találjuk magunkat. Elsőnek nem is fogjuk fel a dolgot, hiába jelez a telefonunk 2012-t, sőt még a koncertjegyről is eltűntek a srácok.

Szóval, útnak indulunk és kezdődnek az események. Kell hozzá egy kis idő, de megértjük, vagy inkább elfogadjuk a tényt, hogy időutazás áldozatai lettünk, ha pedig nem volna ez elég, még feladatunk is van. A BigHit egyik friss menedzsere leszünk, akinek az lesz a feladata, hogy létrehozzon egy új fiúcsapatot, meghallgatásokat szervezzen, vegyen részt és azokkal foglalkozzon, akiket már felvettek. Igen, az lesz a feladatunk, hogy megalkossuk a BTS-t és a tagok már adottak. Rajongókból a kedvenc csapatunk menedzsere leszünk. 

A játék folyamatosan  frissül jelenleg 11 epizód érhető el és minden taghoz tartozik egy "another story". Minden epizódhoz 20 "feladat", kisebb rész tartozik. Van, ahol videó, párbeszéd van (itt a tagoknál működik egyfajta esélymérő, vannak, olyan válaszok, amik az esélymérőt kicsit mozdítják meg, de van olyan, ami nagyon), de működik benne egyfajta kártyajáték, ahol, ha három csillagra teljesítjük a kihívást egy-egy ruhadarabot kapunk valamelyik sráchoz. 

A játék részei
Ahogy fentebb említettem van maga a sztori, ahol a BTS útját egyengetjük, van egy "another story", ahol egy kiválasztott tag magánéletébe látunk betekintést (egyszerre akár az összes tag vihető). Továbbá van a játékban hívás, sms, chat funkció, illetve egy instagram szerűség. ahová mi is tölthetünk fel képeket, de a feltöltött tartalmak alá kommentelhetünk is. Lehetőségünk van a srácokat képezni, ahol figyelnünk kell az egészségükre/hangulatukra is egyaránt, nem terhelhetjük le őket.  A kártyáknak pedig nem csak a feladatokban van fontos szerepe, de a funkciók között van fotó album is, ahol egy-egy képhez össze kell gyűjteni a megadott kártyákat. 

A játék élményt tovább gazdagítja, hogy lehetnek barátaink, napi és heti feladatok vannak, tudunk venni kártyákat (sőt naponta 2x ingyen tudunk pörgetni), illetve bizonyos alkalmakkor event is szokott lenni, ami tovább segíti a haladásunkat a játékban, plusz a srácokat is lehet kedvünk szerint öltöztetni a már megszerzett ruhadarabokkal. 

A kártyák 
Alapvetően minden kártya 1-5 csillag besorolású, ezeket különböző módokon megszerezhetjük (vagy megvesszük őket, vagy kipörgetjük), illetve minden kártya négy féle besorolást kaphat (empátia, szenvedély, kitartás, tapasztalat), amikben fejlesztenünk kell őket egy különleges kék virág segítségével. Ez segít abban, hogy a kártyák nagyobb szintre lépjenek az 1-3 csillagos kártyák maximum 30-as szintet, míg a 4-5 csillagosok maximum 50-es szintet érhetnek el, illetve bizonyos időközönként a kártyák fejlesztéséért jutalmat kapunk, ahogy az epizódok haladásáért is. 
Szereplők
A játékban nagyon sok alkalmazott, tanár, egyéb szereplő feltűnik, de a legfontosabbak ugye a BTS tagjai, akik jelenleg gyakornokok. A történetben RM kreatív írás és irodalom szakon egyetemi hallgató, Jin egy hotelben gyakornok, Suga szintén egyetemi hallgató zene szakon, ahol a zongora a specialitása, J-Hope is egyetemi hallgató, éppen állatorvosnak tanul, míg Jimin, V és Jungkook középiskolás diákok.

Vélemény
Már a megjelenése előtt nagy médiavisszhangot kapott a játék, sokan gondolták úgy, hogy sikeres is lesz a CNBC már ekkor azt nyilatkozta, hogy ez egy óriási lehetőség lesz a mikrótranzakciókat (szerk.megj.: egy ingyenes vagy már megvett játékban további pénzköltési lehetőség, amikor azért fizetsz, hogy gyorsabban haladhass az adott  játékban) illetően. Az MTV szerint pedig ez egy jó lehetősége arra, hogy jobban megismerjék az emberek, hogyan működik a zene világa. A Netmarble elárulta, hogy a játékon két évet dolgoztak, a tagok személyiségét vették figyelembe és az egész játékot erre alapozták, emellett úgy gondolták, hogy a BTS-nek van annyira erős rajongói tábora ahhoz, hogy egy sikeres, új játékot dobjanak a piacra. A pozitív fogadtatásnak meg is lett az eredménye, hiszen 2019-ben a BTS Word, a Korea Game Awards legjobb játékának, míg a Golden Joystick Awards az év játékának járó díjat zsebelte be. 

Ami pedig engem illett.... Személy szerint tetszett a játék, hiszen mielőtt megírtam ezt az egészet már játszottam vele, emlékfrissítésként pedig újra végig vittem az első szintet. Szóval, kezdem a negatívumokkal, ami nagyon bántja a szemem az az átírás Yoongi-ból lett Yunki, Namjoon-ból Namjun, valószínűleg így is helyesen vannak írva, de ez nekem annyira fura volt és bennem azt a reakciót keltette, hogy ezt miért kellett? Ahogy van az úgy nem volt jó? A másik negatívum pedig, hogy nagyon idő és energiaigényes, ha tényleg haladni akarunk a játékban, ami munka mellett nem igazán van. A BTS World tipikusan az a játék, hogyha foglalkozol vele akkor tényleg nagyon gyorsan lehet haladni, de ha nincs annyi, akkor lassan és nem tudsz minden lehetőséget kihasználni a nap folyamán. A lassú haladáshoz még annyit, hogy az első rész kb. erről is szól. Fokozatosan jönnek fel a funkciók a játékban, megmutatják mit hogy kell stb..., ami egy kicsit ideg őrlő, főleg, ha elfelejted melyik e-maileddel regisztráltál és tényleg elölről kell kezdened mindent. 
A negatívum tényleg ennyi, a többi pozitív csalódás volt. Tetszett, hogy a srácok egy másik oldalát ismerhetjük meg, hogy valamilyen szinten mi irányítunk. Külön piros pont az "another story" részért, ami tényleg egy-egy tagra összpontosít, azt a hatást keltve, mintha egy kicsit mi is az életük részei lennénk, amit tovább erősít a chat/hívás funkció is. Könnyen kezelhető a felület, folyamatosan frissítik és mindig van valami kis különleges esemény. Tényleg igyekeznek a rajongók igényeit kielégíteni legyen az új kártya, napi jutalom, aranyos beszélgetések stb... Nemcsak a BTS rajongóinak ajánlanám ezt a játékot, hanem minden K-Pop fannak, akiknek egy kicsit több szabadideje van (és folyamatos internet hozzáférése, hiszen csak ezzel megy), de olyan személynek is, aki az angol, német, francia (és még egy jó pár nyelv) tudását szeretné karbantartani. A játék nem jelent meg magyarul, viszont vagy 10 nyelven elérhető. A fő nyelv az angol és a koreai. 

A játékot app store-ban és play áruházban tudjátok letölteni, valamint megtekinthető a játék intro-ja/beharangozója is.
január 18, 2020

Milyen a kapcsolatod a Day6 fiúkkal?

Milyen a kapcsolatod a Day6 fiúkkal?

2020. jan. 17.

január 17, 2020

Hírességek, akik 2019-ben elhunytak

Hírességek, akik 2019-ben elhunytak
2019 sokak szerint egy sivár, fájdalmas, borzasztó, botrányokban gazdag év volt, sokan minden idők legrosszabb évének is elkönyvelték. Való igaz, hogy ez az év botrányokban gazdag volt, jobban mondva egyetlen egy botrány miatt fordult ki magából az egész iparág, igen, most a Burning Sun-ra gondolok.
Ebben a cikkben azokat a személyekről szeretnénk megemlékezni, akik 2019-ben eltávoztak közülünk. Nyugodjanak békében!

Ha YongSoo - Színész divattervező 
Ha YongSoo 19 évesen, 1969-ben debütált színészként. Számos sorozatban és filmben szerepelt az évek során, majd később divattervezőként kezdett el tevékenykedni, azonban a színészkedéssel nem hagyott fel, utolsó szerepét 2018-ban kapta, egy támogató szereplő képében az A Living Being című filmben. A színész  a családja szerint január 05-én hunyt el, koreai idő szerint 2:45-kor, amikor is legyőzte a rák. A színész a májrák és epehólyagrák ellen küzdött. 

Jin Hyoung - Trot énekes
Jin Hyoung 2006-ban debütált a "Announcing the Breakup" című kislemezével, amit több sikeresnek mondható lemez is követett.2018-ban vette feleségül szerelmét. A fiatal énekest 33 évesen, január 07-én szívroham vitte el. 

Lee IlJae - Színész
Lee IlJae 1960-ban született, majd miután lediplomázott a Hanyang Egyetemen színház és filmművészet szakán 1981-ben debütált, mint színházi színész. 1990-ben szerepet kapott a "The General’s Son" című filmben, amivel kezdetét vette TV-s karrierje. 2000-ben feleségül vette szerelmét, akitől két lánya született. A színész 58 évesen április 05-én a Szöuli Szent Mária Kórházban hunyt el tüdőrákban.  

Koo BonIm - Színésznő
Koo BonIm 1969-ben született, aki hatalmas sikerre és népszerűségre tett szert aktív évei alatt. Többek között olyan népszerű sorozatokban és filmekben szerepelt, mint például a "A Werewolf Boy", "Panda and Hedgehog" vagy "The Hotel King". A színésznő egy év kezelést követően 50 éves korában orrgarat rák vitte el.

Han JiSeong - Színésznő
Han JiSeong 2010-ban debütált a B.Dolls lánybanda tagjaként, majd a bandából való kiválása után úgy döntött színészi karrierbe kezd. Első szerepét a 2016-os "Second to Last Love" doramaban kapta. A színésznő május 06-án autóbalesetben hunyt el, miután két autó is elütötte. A baleset az Incheon nemzetközi repülőtér gyorsforgalmi útján történt. A rendőrség szerint be lett kapcsolva az autón vészvilágítás, amikor a színésznő és a férje leparkoltak a háromsávos autópálya második sávján, mivel a férjének sürgősen könnyítenie kellett magán. A harmadik sávon haladó taxi sofőr (56 éves) látta, hogy a színésznő férje kilépett az autóból, ezért megpróbált sávot váltani, ekkor gázolta el a színésznőt, aki szintén kiszállt az autóból. Az ütközés következtében az első sáv közelébe esett a színésznő, majd áthajtott rajta egy Szudán sofőrje (73 éves).

Jeon MiSun - Színésznő
Jeon MiSun 1990-ben, 21 évesen debütált színésznőként. Koreai kor szerint 50 évesen hunyt el. MiSun ügynökségének nyilatkozata szerint a színésznő depressziós volt, ami miatt kezelést is kapott.A színésznő holttestére a menedzsere talált rá a szobájának fürdőszobájában. Az északi-jeollai tűzoltóság nyilatkozata szerint január 29-én koreai idő szerint 11:43 körül kaptak egy hívást. Amikor megérkeztek a színésznő eszméletlen volt, nem lélegzett, nem volt pulzusa, és a szíve se vert. A rendőrség szerint Jeon MiSun öngyilkosságot követett el.

Miwoo - Énekesnő
Miwoo, születésinevén Woo HyeMi 1988. áprilisában született. Először 2012-ben a The Voice of Korea tehetségkutatóban tűnt fel, amiben végül negyedik helyezettként kiesett. Első dalát 2012-ben adta ki "Stand Up for You" címmel. A rendőrséget az énekesnő ismerősei értesítették, mivel már napok óta nem tudták elérni. A halál oka nem ismert. 

 Song YoungHak - Színész
A színész számos területen jeleskedett, filmekben és doramakban is gyakran szerepelt, a legemlékezetesebb szerepeit a "Prison Life of Fools", "Life on Mars", "Lovely Horribly", "The Fiery Priest" és "My Fellow Citizens" művekben alakította. Song YoungHak kilenc nappal 43. születésnapja előtt, szeptember 24-én hunyt el. A halál okát nem fedték fel.

ex-F(x) Sulli - Idol
Sulli 1994-ben született, s karrierjét 2005-ben kezdte gyerekszínészként, majd 2009-ben idolként is debütált, mint az F(x) tagja. A Seongnam Sujeong rendőrkapitányság szerint Sullit a menedzsere október 14-én, körülbelül 15:21 órakor, a Gyeonggi tartománybeli, Seongnamban található otthonában holtan találta meg. A rendőrségi jelentés szerint Sulli valószínűleg öngyilkosságot követett el október 13-én éjszaka vagy október 14-én reggel. A pontos okot nem hozták nyilvánosságra. 

Ham JungAh - Énekes
Az énekes 1978-ban született. November 1-én egy busani kórházban hat évnyi küzdelem után tüdőrákban elhunyt. Tavaly a Life Documentary My Way című műsorban elárulta, hogy a sok alkohol miatt májcirrózisban (májzsugorodás) is szenvedett.

Goo HaRa - Énekesnő
 Goo HaRa 2008-ban debütált a KARA tagjaként, majd később szólóművészként kezdte meg karrierjét Japánban és Koreában. A szöuli Gangnam rendőrség közlése szerint Goo HaRa-t november 24-én 18 óra környékén holtan találták meg otthonában, Szöuli Cheongdamban. A rendőrség a családja kérését figyelembe véve nem történt boncolás, a halál lehetséges oka öngyilkosság.

Cha InHa - Színész
Cha InHa 1993-ban született, majd 2017-ben kezdte meg színészi karrierjét, miután debütált a Surpise 5 idol-színész csapat tagjaként. Elsőként a 2017-es "Temperature of Love" című doramban tűnik fel, utoljára pedig a 2019-es "Love with Flaws" sorozatban. A színész december 03-án hunyt el, holttestére az igazgatója talált rá InHa otthonában. A halál oka ismeretlen, a család nem kért boncolást, privát temetést tartottak.

2020. jan. 16.

január 16, 2020

2019-es év összes debütálása

2019-es év összes debütálása
Ebben az évben egészen pontosan 138 debütálás történt, ami brutálisan sok. Ijesztő tény, hogy a legtöbb dal el se jut hozzánk, bele se merek gondolni, hogy vannak olyan csapatok, akiknek még MV se jutott.
A lista mellett el készítettünk egy lejátszási listát YouTubon, ami egy csokorba szedi az összes debütáló MV-t. Itt tudjátok meglesi: Lejátszom!
$ammy
Debütáltált: 2019. március 06. Debütáló szám: Sammy-Pro

1TEAM
Debütáltált: 2019. március 27. Debütáló szám: Vibe

1THE9
Debütáltált: 2019. április 12  Debütáló szám: Domino

3YE
Debütáltált: 2019. május 21. Debütáló szám: DMT

4CARAT
Debütáltált: 2019. március 11. Debütáló szám: NANLY

7SENSES
Debütált: 2019. február 12.  Debütáló szám: Swan

AB6IX
Debütált: 2019. május 22. Debütáló szám: BREATHE

Aftermoon
Debütált: 2019. november 23. Debütáló szám: I Want It All

AleXa
Debütált: 2019. október 21. Debütáló szám: Bomb

ANS
Debütált: 2019. augusztus 15. Debütáló szám: Wonderland

ARGON
Debütált: 2019. március 11. Debütáló szám: Master Key

ARIAZ
Debütált: 2019. október 24. Debütáló szám: Moonlight Aria

ARRAN
Debütált: 2019. július 11. Debütáló szám: Puzzle

ASTIN
Debütált: 2019. március 07. Debütáló szám: Mirror Mirror

AWEEK
Debütált: 2019. január 31. Debütáló szám: THE MORE I SEE

BDC
Debütált:  2019. október 29. Debütáló szám: REMEMBER ME

BIBI
Debütált: 2019. május 15. Debütáló szám: BINU

BIG Naughty
Debütált: 2019. november 21. Debütáló szám: 시발점 Remix

BLACK BUNNY
Debütált: 2019. június 05.  Debütáló szám: Oh! My Girl

Block Chain
Debütált: 2019. október 13. Debütáló szám: You are mine

Blue.D
Debütált: 2019. december 02. Debütáló szám: NOBODY

BUILD UP
Debütált: 2019. november 24. Debütáló szám: Think Of You 

BVNDIT
Debütált: 2019. április 10. Debütáló szám: Hocus Pocus

Bz-Boys
Debütált: 2019. június 17. Debütáló szám: Question 

Chai
Debütált: 2019. június 19. Debütáló szám: Give and Take 

Chang SukHoon
Debütált: 2019. március 22. Debütáló szám: 장석훈 (Chang Suk Hoon)

Cherry Bullet
Debütált: 2019. január 21. Debütáló szám: Q&A

CICI
Debütált: 2019. június 27. Debütáló szám: CC

CIX
Debütált: 2019. július 23. Debütáló szám: Movie Star

CoCo
Debütált: 2019. január 21. Debütáló szám: TalkTalk

Cold Bay
Debütált: 2019. december 07. Debütáló szám: FASHIONABLE 

CSVC
Debütált: 2019. augusztus 04. Debütáló szám: Summer Love...

D.A.N
Debütált: 2019. március 07. Debütáló szám: Suicide Squad -1

D.COY
Debütált: 2019. augusztusa Debütáló szám: Nincs, feldolgozásokat adnak ki

D1CE
Debütált: 2019. augusztus 01. Debütáló szám: Wake Up

DONGKIZ
Debütált: 2019. április 24. Debütáló szám: NOM
2019-ben újra kiadták a 2018-as predebüt számukat.
DPR CREAM
Debütált: 2019. július 05. Debütáló szám: Color Drive

Elan
Debütált: 2019. április 17. Debütáló szám: burning

ENOi
Debütált: 2019. április 19. Debütáló szám: bloom

EVERGLOW
Debütált: 2019. március 18. Debütáló szám: Bon Bon Chocolat

EXO-SC
Debütált: 2019. július 22. Debütáló szám: Just us 2

FANATICS
Debütált: 2019. augusztus 06. Debütáló szám: Sunday

FANXY CHILD
Debütált: 2019.  augusztus 09. Debütáló szám: Y

FANXYRED
Debütált: 2019. augusztus 28. Debütáló szám: T.O.P

Fka
Debütált: 2019. február 24. Debütáló szám: Early

G-MOST
Debütált: 2019. március 06. Debütáló szám: ATTRACTION

GIRL CRUSH
Debütált: 2019. április 08. Debütáló szám: Memories

GIRLKIND XJR
Debütált: 2019. augusztus 28. Debütáló szám: Money Talk

GXXD
Debütált: 2019. január 05. Debütáló szám: Bellboy

HIGHCOLOR
Debütált: 2019. február 26. Debütáló szám: Your Season

HINAPIA
Debütált: 2019. november 03. Debütáló szám: Drip

Ho1iday
Debütált: 2019. április 19. Debütáló szám: Fantasy

HoooW
Debütált: 2019. augusztus 16. Debütáló szám: Game Over

Hoppipolla
Debütált: 2019. november 16. Debütáló szám: About Time

HOT TEEN
Debütált: 2019. június 01. Debütáló szám: Bonita

I LUV
Debütált: 2019. április 30. Debütáló szám: Got It

ICU
Debütált: 2019. október 22. Debütáló szám: CUPID

ITZY
Debütált: 2019. február 12. Debütáló szám: DALLA DALLA

Ji JinSeok
Debütált: 2019. augusztus 18. Debütáló szám: Good Night

Jiselle
Debütált: 2019. február 02. Debütáló szám: Don't Take It

JIWOO
Debütált: 2019. júlis 06. Debütáló szám: Comme des Garçons

Jo WooChan
Debütált: 2019. július 13. Debütáló szám: Reality Check

Jus2
Debütált: 2019. március 4. Debütáló szám: Focus On Me

JxR
Debütált: 2019. december 03. Debütáló szám: ELEMENT

K-Tigers Zero
Debütált: 2019.  szeptember 19. Debütáló szám: Now

Kang Xi Won
Debütált: 2019. április 04. Debütáló szám: CLICK CLICK

Khakii
Debütált: 2019. október 24. Debütáló szám: Bass

Kim Gyu Ri
Debütált: 2019. július 9. Debütáló szám: Morning Call

Kim Sun Jae
Debütált: 2019. május 7. Debütáló szám: Radio


Kim Yoon Hee
Debütált: 2019. március 12. Debütáló szám: Rain Drop

LALARY
Debütált: 2019. augusztus 28. Debütáló szám: Lalary

LANA
Debütált: 2019. június 27. Debütáló szám: Take The Wheel

Lee Woo
Debütált: 2019. március 30. Debütáló szám: The Different Day

Leenzy
Debütált: 2019. október 31. Debütáló szám: It's Alright

Lil Cherry x JitoMo
Debütált: 2019. május 31. Debütáló szám: All You Can Eat

Lim Ji Min
Debütált: 2019. május 9. Debütáló szám: Loveholic

LIMITLESS
Debütált: 2019. július 9. Debütáló szám: Dream Play

LION
Debütált: 2019. február 24. Debütáló szám: Early

LOGAN
Debütált: 2019. április 17. Debütáló szám: black

Lusty
Debütált: 2019. június 26. Debütáló szám: Mogmalla

M1NU
Debütált: 2019. december 3. Debütáló szám: Stole

Maddox
Debütált: 2019. április 3. Debütáló szám: But Maybe

Mokyo
Debütált: 2019. március 2. Debütáló szám: Something

M.O.N.T
Debütált: 2019. január 4. Debütáló szám: Will you be my girlfriend?

MUSTB
Debütált: 2019. január 21. Debütáló szám: I want you

N.CUS
Debütált: 2019. augusztus 27. Debütáló szám: Super Luv

Na Dan Bi
Debütált: 2019. december 3. Debütáló szám: Winter Sonata

NewKidd
Debütált: 2019. április 23. Debütáló szám: Tu eres

Obze
Debütált: 2019. augusztus 19. Debütáló szám: Hard to see you

ONEUS
Debütált: 2019. január 9. Debütáló szám: Valkyrie

ONEWE
Debütált: 2019. május 13. Debütáló szám: 0&4

OnlyOneOf
Debütált: 2019. május 28. Debütáló szám: time leap

Orly
Debütált: 2019. november 17. Debütáló szám: Crush on You

OYEON
Debütált: 2019. november 27. Debütáló szám: Pretend it's fine

P.L.T
Debütált: 2019.január 9. Debütáló szám: Mad City

PEACE
Debütált: 2019. április 12. Debütáló szám: Yallacha

PinkFantasy MDD
Debütált: 2019. december 19. Debütáló szám: Not Beautiful

PinkFantasy SHY
Debütált: 2019. március 26. Debütáló szám: 12 O'Clock

PLUMA
Debütált: 2019. december 27. Debütáló szám: RACKS

Pony
Debütált: 2019. szeptember 26. Debütáló szám: Divine

PURPLEBECK
Debütált: 2019. június 24. Debütáló szám: Crystal Ball

Queen B
Debütált: 2019. február 21. Debütáló szám: Flash

Rocket Punch
Debütált: 2019. augusztus 7. Debütáló szám: Bim Bam Bum

Rockit Girl
Debütált: 2019. május 30. Debütáló szám: little cat

RUANN
Debütált: 2019. július 31. Debütáló szám: BEEP BEEP

SAewoo
Debütált: 2019. június 15. Debütáló szám: A white knight A

SIGNAL
Debütált: 2019. augusztus 28. Debütáló szám: You Down

SKYGIRLS
Debütált: 2019. november 14. Debütáló szám: Because of You

SLO
Debütált: 2019. július 7. Debütáló szám: Party

Sohl Hee
Debütált: 2019. április 30. Debütáló szám: Purple

Som Hein
Debütált: 2019. május 23. Debütáló szám: Mini Radio

Sung Dam
Debütált: 2019. július 3. Debütáló szám: Rain

SuperM
Debütált: 2019. október 4. Debütáló szám: Jopping

Team X
Debütált: 2019. január 2. Debütáló szám: Modern

TEEN TEEN
Debütált: 2019. szeptember 18. Debütáló szám: It's on you

The Pink Lady
Debütált: 2019. február 20. Debütáló szám: God Girl

The T-Bird
Debütált: 2019. március 14. Debütáló szám: Rock Star

TREI
Debütált: 2019. február 19. Debütáló szám: Gravity

Tur-v
Debütált: 2019. augusztus 2. Debütáló szám: bbaji go

TXT
Debütált: 2019. március 4. Debütáló szám: CROWN

UHSN
Debütált: 2019. július 4. Debütáló szám: Popsicle

VANNER
Debütált: 2019. február 14. Debütáló szám: Better Do Better

Venus
Debütált: 2019. augusztus 6. Debütáló szám: Turn Signal

VERIVERY
Debütált: 2019. január 9. Debütáló szám: Ring Ring Ring

Vincent Blue
Debütált: 2019. március 24. Debütáló szám: It's Raining

WE IN THE ZONE
Debütált: 2019. május 27. Debütáló szám: Bet On Me

Wh3n
Debütált: 2019. május 24. Debütáló szám: Call

WOOSEOK X KUANLIN
Debütált: 2019. március 11. Debütáló szám: I'm a Star

X1
Debütált: 2019. augusztus 27. Debütáló szám: Flash

Xina
Debütált: 2019. október 18. Debütáló szám: Bellum

Xydo
Debütált: 2019. augusztus 14. Debütáló szám: #OOTD


Yo Da Young
Debütált: 2019. január 18. Debütáló szám: One Side Love

Yong Zoo
Debütált: 2019. április 10. Debütáló szám: This Time


Yoo Hyun Woo
Debütált: 2019. augusztus 6. Debütáló szám: Analog


Yoo Jae Suk
Debütált: 2019. november 16. Debütáló szám: Redevelopment of Love

Z-STARS
Debütált: 2019. február 22. Debütáló szám: What You Waiting For (Z-Girls)/No Limit (Z-Boys)


Zayvo
Debütált: 2019. szeptember 17. Debütáló szám: Bowwow