A Burning Sun botránytól napjainkig 2/3 (+18!) - KÉrdekesség

2019. jún. 20.

A Burning Sun botránytól napjainkig 2/3 (+18!)

Mivel a második cikk is már elég hosszú, úgy döntöttünk, hogy egy újabb cikket nyitok az eseményeknek. Az eddig történtek első és második felét eltudjátok olvasni a korábbi cikkekből.  

~A cikk ITT folytatódik~
Június 20.
Ismét felmerült a gyanúja annak, hogy Seungri és Yoo In Suk, Madam Lin-nel közösen sikkasztott a Burning Sun-tól. A rendőrség korábbi nyilatkozata szerint Seungri és Yoo In Suk közösen 530 millió won-t sikkasztott (kb. 124 millió forint). Június 19-én a Szöul Fővárosi Rendőrkapitányság egyik nyomozócsoportja felfedte, hogy sokkal több pénzről is lehet szó, közel egy milliárd értékű won-t sikkaszthattak el hárman (kb. 234 millió forint) a Burning Sun 1,8 milliárd won értékű nyereségéből (kb. 413 millió forint). A maradék pénzt feltehetőleg a Company Jun Won Corporation részvényese, a Burning Sun két vezérigazgatója Lee Moon Ho és Lee Sung Hyun sikkaszthatta el, hiszen ezen összegek nem szerepelnek a nyilvántartásban. A rendőrség szerint Seungri és Yoo In Suk akkor is sikkasztott a Burning Sun-tól, amikor az veszteséges volt. Azonban a rendőrség nem tervez kettejük ellen újabb letartóztatási parancsot indítványozni, mert kicsi az esélye annak, hogy a bíróság elfogadná azt kevés bizonyítékra hivatkozva.

A CBS "No Cut News" című adásában arról számoltak be, hogy 2016-ban, amikor folyt Han Seo Hee és B.I kivizsgálása, Seungri-t is kivizsgáltak drogfogyasztás miatt. Seungri-t 2016-ban ecstasy használat miatt vizsgálták ki, a vád szerint a Club Arena-ban használta a kábítószert. Az ügyet a Suwon Kerületi Ügyészség vizsgálta ki, de a házkutatás után sem találtak az énekesnél semmit, valamint végeztek hajtüsző és vizeletvizsgálatot, amelyek negatívak lettek, ezért drogfogyasztás miatt nem vádolták meg. Seungri vizsgálata közel áll ahhoz az időponthoz, amikor B.I-t és Han Seo Hee-t vizsgálta a Yongin Dongbu Rendőrállomás. A műsor szerint számos kérdést vett fel ez az eset, tekintve, hogy Seungri és Seo Hee kivizsgálásának időpontja elég közel állt egymáshoz, valamint B.I ügyében sem történt konkrét nyomozás. A műsor munkatársai felkeresték az ügyészségeket, de érdemi választ nem kaptak, az egyik szóvivő nyilatkozata szerint a feltételezett bűncselekmények tényállásáról nem nyilatkozhatnak, mert törvénybe ütköző lenne, majd hozzá tették, hogy a Suwon Kerületi Ügyészség nyilatkozatot fog közzétenni a közeljövőben. Az elmúlt napok eseményeire Yang Hyun Suk azt nyilatkozta, ezek a vádak egyoldalú vélemény alapján indultak el, amelyek nem igazak.

Június 19.
Mindeközben az Aori Ramen új tulajdonba kerül, ez volt az a japán étterem, mely Seungri kezében volt, majd eladta azt, de mivel sokan még mindig az idolhoz kötötték az Aori Ramen vezetőinek döntéseket kellet hozniuk, hogy megmentsék a vállalkozást immár Seungri nélkül. Az Aori Ramen vezetői bejelentették, hogy új tulajdonosai lesznek az étteremláncnak, Seungri 5%-os részvény nyereségeit törölték, míg a Yuri Holdings 39%-os részesedését értékesítik, s a befolyt összeget a Green Umbrella’s Gyermekalapítványnak ajánlják fel, ezzel a tulajdonosok teljesen elvágták a kapcsolatot az étteremlánc, Seungri és a Yuri Holdings között. A láncolat 100%-san magánbefektetők kezébe fog kerülni. Az új vezető Kim Hoon Tae lett, aki 22 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik. A döntésre azért volt szükség, mert az éttermet valóban Seungri nyitotta, de kevés részesedést követelve eladta azt, de a köznyelvben úgy élt tovább, mint Seungri étteremlánca, viszont a botrány miatt 2018 decembere óta a 44 étterem egyharmadának be kellett zárnia vagy átmenetileg szünetelnie pénzügyi nehézségek miatt. Márciusban pedig a maradék étterem ügyfeleinek és vendégeinek a száma drasztikusan csökkent, így a vezetőség válaszút elé került. Az új döntések jövő hónaptól lépnek életbe, a részvények elvétele Seungri-tól és a Yuri Holdings-tól azonnali hatállyal életbe léptek.

Hwang Ha Na tagadja az eddigi nyilatkozatát. Június 19-én tartották Ha Na második tárgyalását a Suwoni Kerületi Bíróságon, ahol az eddigi vallomásait tagadni kezdte. Egyes források szerint a kihallgatása előtt 14 bocsánat kérő levelet írt, amelyben azt állította, hogy Park Yoochun egyedül használta a drogokat. A tárgyaláson pedig kifejtette, hogy nem ért egyet a bizonyítékok egy részével. Ha Na ügyvédje elárulta, hogy a nő állítása szerint 2019 március 12-én és 13-án Yoochun-nal volt, de egyedül az énekes fogyasztott drogokat, védence nem. Áprilisban, amikor Ha Na-t letartóztatták azt állította, hogy Yoochun-nal háromszor vásároltak drogot, majd hét alkalommal fogyasztották el közösen a philophon-t. Ha Na drogtesztjei mind pozitívak lettek. Mindeközben Hwang Ha Na következő tárgyalása július 10-én lesz, a büntetést július 2-ig tárgyalják meg. Park Yoochun-ról nem tudni semmit, a legutolsó hírek szerint 1 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélték, és további 1 400 000 won bírságra (kb. 325 000 Ft). 

Június 18.
Seungri, akit adócsalással, prostitúcióval és további 6 pontnyi váddal gyanúsítanak, valamint jelenleg büntetőeljárás alatt van, 2019. június 24-én megkezdheti a kötelező sorkatonai szolgálatát, amennyiben nem nyújt be még egy kérelmet az elhalasztását kérve. Márciusban nyújtotta be először a halasztás iránti kérelmét, melyet megkapott három hónapra, Seungri döntéséről egyenlőre nincs hír. A koreai törvények szerint a bevonulást megelőző 5 nappal lehet ezt a dokumentumot legkésőbb be kell nyújtani, ami az énekes esetében június 19-e. A törvények kimondják továbbá, hogy még további négy halasztást kérhet, addig, míg be nem tölti a 30. életévét "egyéb, elháríthatatlan körülményre" hivatkozva. 

Yang Hyun Suk-ot továbbra is prostitúcióval vádolják. Június 18-án hívta be a Szöul Fővárosi Rendőr-főkapitányság Madam Jung-ot kihallgatásra, a Yonhap News értesülései szerint. A hölgy részt vett azon a partin, ahová Yang Hyun Suk és PSY hívta a thaiföldi és maláj üzletembereket. Jung elismerte, hogy hívtak lányokat is a partira, akiknek az volt a feladata, hogy a két üzletembert szórakoztassák, de azt tagadta, hogy történt volna bármilyen prostitúció. A rendőrségnek az elévülési idő miatt csupán egy hónapja maradt kivizsgálni az ügyet, utána le kell zárniuk. A rendőrség nyilatkozata szerint most a lányokat vizsgálják, hogy kaptak-e nagyobb összegű pénzt, ami prostitúcióra utalhatna, illetve a fő céljuk a médiában elhangzottak kivizsgálása. 

Június 16. 
A YG Entertainment botrányai miatt úgy döntött a rendőrség, hogy külön nyomozócsoportot hoznak létre, jelentette be a Gyeonggi Déli Tartományi Rendőrségi Hivatal. A rendőrség nyilatkozata szerint megtanulták a leckét a Burning Sun-ból, ezért is hozták létre a nyomozócsoportot, hogy átfogó képet kapjanak a kábítószeres ügyekről, illetve további vizsgálatokra is szükségük van. Yang Hyun Suk ügyeire csak annyit feleltek, hogy nem tehetik még közé a vizsgálatok eredményeit. 

Június 14.
2019. március 22-én váltották le Yang Hyun Suk-ot a YG Entertainment vezérigazgatói pozíciójáról, ekkor testvére vette át a helyét Yang Min Suk, és teljes vezetőség váltás történt. Ekkor Choi Sung Joon lett az ügyvezető igazgató, aki egyben a Shanghai Fengying Business Consultant Partnership Ltd. vezérigazgatója, valamint Jo Young Bong lett a külső igazgató, aki az E.N Cast’s vezérigazgatója. Most 2019. június 14-én Yang Hyun Suk bejelentette, hogy végleg kilép a YG Entertainment életéből és vezetéséből (szerk.megj.: márciusban az a hír járta, hogy Hyun Suk főrészvényes és tulajdonos maradt, ami miatt volt beleszólása a YG életébe, de konkrét vezetői pozíciója nem volt). A nyílt levelét itt tudjátok elolvasni. Nem sokkal később a jelenlegi CEO Yang Min Suk (Hyun Suk testvére) is lemond a vezérigazgatói pozíciójáról. Az ő levelét itt tudjátok elolvasni.

Helyi idő szerint Park Yoochun első tárgyalása 2019. június 14-én, délután 2 órakor kezdődött a Suwon Kerületi Bíróságon. A vádak szerint Yoochun a volt menyasszonyával, Hwang Ha Na-val közösen intravénásan adtak be maguknak hat alkalommal philophon-t 2018 szeptembere és októbere között. Yoochun-t 2019. április 26-án tartóztatták le drogfogyasztás vádjával annak gyanúja miatt, hogy 2019 februárja és márciusa között három alkalommal vásárolt Ha Na-val drogot. Az első tárgyalásán Yoochun beismert minden vádpontot. Az ügyészség jelen állás szerint az énekest egy év és hat hónap letöltendő börtön büntetésre, valamint 1,4 millió won (kb. 325 000 Ft) bírságra bűntette Park Yoochun-t. A következő tárgyalástól, vagy arról, hogy ez a végleges döntés-e egyenlőre nincs hír.

Június 13
Egy új jelentés szerint Jung Joon Young szexuális bántalmazásos ügyét még 2016-ról szándékosan rosszul vizsgálta ki a rendőrség. Június 13-án a Szöul Fővárosi Rendőrkapitányság jelentette be, hogy letartóztatták Joon Young "B" ügyvédjét, mert feltehetőleg bizonyítékokat tüntetett el és több dokumentumot nem küldött el az ügyészségnek, a rendőrség bűntársként kezeli. A Szöul Seongdongi Rendőrállomás "A" hadnagyát szintén letartóztatták, aki a vádemeléssel kapcsolatos ajánlásokat elfogadott (szerk.megj.: valószínűleg kenőpénzt kapott a bizonyítékok elrejtéséért), valamint hamis dokumentumokat készített elő, s azt továbbította az ügyészség felé a vádemelésre. Ez az ügy 2016 augusztusában történt, amikor Jung Joon Young volt barátnője feljelentette az énekest illegális felvételek készítéséért. A hadnagy elintézte, hogy ne kobozzák el az énekes telefonját, az ügyvéddel együtt elrejtették a hadnagy irodájában és hamis adatokkal készített beszámolót a rendőrségnek. 2016. augusztus 20-án történt az eset, a jelentés szerint Joon Young telefonja annyira elromlott, hogy nem lehet bekapcsolni se, ezért nincs meg a terhelő bizonyíték. A telefont végül elvitték egy digitális igazságügyi céghez, akiket megkértek, hogy írjanak egy nyilatkozatot miszerint a telefon nincs visszaállítható állapotban, a vállalat elutasította ezt a kérést, ekkor került a hamis vallomás a dokumentumba. A rendőrség egy belső forrása elárulta, hogy 3-4 hónapig tart egy ilyen ügy kivizsgálása, de Joon Young esetében ez mindössze 17 nap volt. Nem vizsgálták a felvételek terjedésének a lehetőségét, az áldozat személyiségi jogainak megsértését, de mivel nem találtak korrupcióra utaló jeleket, így a hadnagy terve megvalósulhatott. Jung Joon Young-nak ezt az ügyét újra megnyitották és továbbították az ügyészség felé. 

Mindeközben Kim Sang Kyo instagramján folyamatosan posztolja, hogyan zsarolja/molesztálja őt a rendőrség, hogy ne adjon ki semmilyen információt a Burning Sun-ról. Kim Sang Kyo volt az az ember, aki az egyik áldozatnak segített a Burning Sun-ban, s akit ezért a biztonsági őrök megvertek, a rendőrség pedig Sang Kyo-t akarta lecsukni, szexuális zaklatásért, később a rendőrség elengedte, jelenleg "védelem" alatt áll és a rendőrségnek segít a nyomozásban. Viszont a férfi elárulta, hogy három hónapja folyamatosan telefonhívásokat kap, hogy lépjen tovább és fejezze be (az üggyel való foglalkozást). Emellett folyamatosan kérdezik tőle, hogy mit csinál, illetve folyamatos rendőrségi megfigyelés mellett tartják annak ellenére, hogy ez nem lenne indokolt. Megkérdezték tőle, hogy meddig akarja még ezt folytatni, burkoltan céloztak rá, hogy itt kéne abba hagynia a dolgot. Kim Sang Kyo már azt mondta, hogy a rendőrségi motívumoktól is hányni tudna, letette a kezét az ügyről, csak hagyják békén a saját házánál. A koreaiak szerint is a rendőrség nyomást gyakorol Sang Kyo-ra, hogy tartsa a száját, sokan úgy vélik, hogy ez már nevetséges, egyesek szerint ezt az energiát, amivel megfélemlítik Sang Kyo-t az igazi bűnösök leleplezésére kéne fordítaniuk.  

Június 12. 
Hét személyt letartóztattak hamis, rosszindulatú pletykák terjesztése miatt, miszerint van női idol áldozata Jung Joon Young-nak. Kang Kyung Yoon (az SBS funE riportere, aki az egyike volt azoknak, akik leleplezték a Burning Sun-ban történő eseményeket) egyszer már leállította a pletykákat, miszerint nem szerepelnek az ügyben női idolok. A netizeneket viszont ez nem hagyta nyugodni, így elkezdődtek a találgatások, rosszindulatú pletykák. A letartóztatott férfiak 19-38 év közöttiek, hárman főiskolai hallgatók, ketten munkanélküliek, a többiekről több infó nincs. A rendőrség megerősítette, hogy a jelenlegi koreai törvények szerint, ha egy másik személyről sértő vagy meggyalázó információt osztanak meg a közösségi médiában, akkor becsületsértésért letartóztathatják az egyént, még akkor is, ha az eredeti író/terjesztő nem az adott személy volt. 

Június 5.
2019. június 5-én megtörtént Choi Jong Hoon, Jung Joon Young és Mr. Kwon ügyvédjeinek közös, első tárgyalása. A Szöul Központi Kerületi Bíróság megerősítette a hírt, hogy ez igaz, hiszen Jong Hoon és Joon Young ügye kombinálható, hiszen mindketten szereplői voltak a 2016-os nemi erőszakoknak, illetve Mr. Kwon is részt vehetett bennük. Jong Hoon ellen súlyosbított nemi erőszak a vád továbbra is. Jung Joon Young az elején beismerte az összes vádat ellene, a szexuális erőszakot illetően. A közös tárgyalást Choi Jong Hoon ügyvédje kérte. Ha a vádlottak elfogadják az ügyvédeknek mondottakat, akkor június 27-én fognak elsőnek találkozni újra, mióta letartóztatták őket, egy előkészítő tárgyaláson. 

Namyang Dairy Products elnöke, Hong Won Sik nyilatkozott Hwang Ha Na ügyében, miután Ha Na beismerte a bíróságon az ellene felhozott vádakat. Az elnök azt nyilatkozta, habár Ha Na a rokona, nem rendelkezik befolyással a vállalat életébe, és igyekszenek a társadalmi felelősségüket az ügy miatt felvállalni, s helyre tenni. Ha Na előkészítő tárgyalása június 5-én volt, ahol az ügyvédjével beismertek minden vádpontot, a tényleges tárgyalása június 19-én lesz. A legutolsó hírek szerint Yoochun esetében az első tárgyalás június 14-én lesz. 

Yang Hyun Suk esetében tovább folytatódik a vizsgálat adócsalás és bizonyítékok megsemmisítésének ügyében. A Kukinews értesülései szerint a Club NB-ben többször is szabálytalan tranzakciók zajlottak le. A klub 1999-ben nyílt, a YG Entertainment által, vagyis Yang Hyun Suk-é a klub, aki 2004-ig többször volt DJ is a bulikon. Egyik dokumentum szerint sem szerepel a YG volt vezetője tulajként, de egy, a nevét elhallgatását kérő személy elárulta, hogy ez közel sincs így. A forrás szerint a klub nagy százalékú osztalékot fizet Yang számára. Ez az a klub, ahová a maláj és thai üzletembereket vitte. A forrás még elárulta, hogy Yang azelőtt semmisített meg bizonyítékokat, mielőtt az adóhivatal kiment volna ellenőrizni, s KakaoTalk-on hívta fel a dolgozók figyelmét az ügy elintézésére, még akkor, amikor a Burning Sun botrány kirobbant. A Club NB még nem nyilatkozott az ügyben.

Június 3.
Az MBC "Straight" című műsorában jobban utána néztek Yang Hyun Suk és Jho Low kapcsolatának. PSY mutatta be a malajziai üzletembert, Low-t a YG Entertainment akkori vezérigazgatójának, Jang Hyun Suk-nak. A YG ex feje nemrég prostitúció kereskedelem gyanúja/vádja alá került a média részéről, de tagadja a híreket, hogy 2014-ben prostituáltakat rendelt volna Low és egy thaiföldi üzletember számára, elmondása szerint csak közeli jó barátok a maláj üzletemberrel, akivel néha evett. Viszont, miután kiderült ki is Jho Low, Yang Hyun Suk egyre gyanúsabbá vált. Jho Low korábban a maláj miniszterelnök jó barátja volt, akinek köszönhetően 4,5 milliárd dollárt sikerült elsikkasztania az állami kasszából, amiért az Interpol, a nemzetközi rendőrségi szervezet is körözi. Miután tavaly májusban, az akkori miniszterelnök Najib Razak elbukott Jho Low is eltűnt. 

Május 31.
Choi Jong Hoon "habeas corpus" petícióját elutasította a Szöul Központi kerületi Bíróság. Jong Hoon-nak ezzel kapcsolatban május 29-én volt tárgyalása, és május 31-én erősítette meg a bíróság, hogy Lee Il Yeom bíró elutasította azt. A "habeas corpus" lényege, hogy a bebörtönzött személy letartóztatásával kapcsolatban panaszt/kifogást emelhet és felkérheti a bíróságot, hogy vizsgálják felül az ügyét. A bíróság ezzel kapcsolatban tájékoztatást adott, hogy a volt idol előzetes letartóztatási parancsa továbbra is érvényes, melyet május 9-én fogadtak el. A bíróság fél a bizonyítékok megsemmisítésétől, ezért is utasították el Jong Hoon petícióját. A vád a volt idol ellen súlyosbított nemi erőszak.

Május 30.
Jung Joon Young feltárta, hogy hányan voltak benne a chat-szobában, ahol az illegálisan felvett fényképeket és videókat terjesztették. Az énekes elmondása szerint nyolc énekes, egy modell, két Burning Sun dolgozó (akik MD-ként dolgoztak) és négy, olyan személy volt még a chat-szobában, akik JJY közeli barátai, ami tizennégy embert jelent. Az énekesek/idolok, akik benne voltak: Seungri, Jung Joon Young, Roy Kim, Kangin, Lee Jonghyun, Yong Joonhyung, Jeong Jinwoon, Choi Jong Hoon és Eddy Kim. A modell Lee Cheolwoo, a személyes barátok neveit nem hozták nyilvánosságra. A hírt a Newsdesk is megerősítette. Yong Joonhyung nem vett részt a fő chat-szobában, egyedül Joon Young-gal beszélgetett külön. Összesen 23 chat-szoba volt, ami Joon Young nevéhez köthető. 

Az MBC híreire reagált a YG Entertainment képviselője is, miszerint Yang Hyun Suk valóban rendezett egy három napos, két éjszakás találkozót az üzletemberekkel és voltak a partiban prostituáltak, de nem szervezetten voltak ott. A képviselő elismerte, hogy közel 10 olyan lány volt jelen, akik különböző felnőtt cégektől jöttek, de emögött nem állt szervezés, állítása szerint ha volt is nemi aktus az természetes úton történt. Yang Hyun Suk azt nyilatkozta, hogy az üzletemberek szórakozni akartak menni, így elvitte őket egy olyan klubba, ahol DJ is játszott hetente egyszer, hozzátette, hogy sose ajánlott számukra prostitúciós szolgálatot, mint ahogy az MBC állítja. 

Május 29.
A thai üzletemberen kívül, egy malajziai üzletember, Jho Low is ott volt Yang Hyun Suk 2014-es rendezvényén. Low tagadja, hogy prostitúciós szolgálgatást kért volna a YG Entertainment volt vezetőjétől. Az üzletember amerikai jogi képviselője kifejtette, hogy Jho Low valóban Dél-Koreában tartózkodott, hogy találkozzon Yang Hyun Suk-kal, valamint barátjával PSY-jal.

Ezen a napon PSY is reagált a hírekre, saját instagram oldalán. Az énekes elismerte, hogy Jho Low a barátja és ő mutatta be Yang Hyun Suk-nak, miután visszatért Dél-Koreába a tengeren túli tevékenységei után. PSY elmondása alapján a vacsora és ivás után eljött a partiról Yang Hyun Suk-kal együtt, nem tud semmit a szexuális szolgáltatásokról. 

A KBS 9 órási híreiben ismét szó volt Yang Hyun Suk botrányáról, amelyben PSY-ról is beszéltek. A KBS értesülései szerint a rendőrség belső vizsgálatot folytat, és nyomoznak az ügyben. A csatorna úgy tudja, hogy a rendőrök találtak egy tanút, aki vallomást tett, miszerint a szóban forgó partin jelen voltak a felnőtt, szórakoztatási cég alkalmazottjai. A YG egyik alkalmazottja adta ki a forrást, aki hozzátette, hogy több olyan cégtől hívtak nőket, de ha volt is szexuális aktus, az beleegyezéssel, természetesen történt. Az alkalmazott tagadta, hogy fizettek volna prostituáltakért. Az MBC híreit tagadja továbbra is, mind a YG Entertainment, mind Jho Low, malajziai üzletember, illetve PSY csak annyit erősített meg, hogy valóban ott voltak a bulin, hiszen ő is vacsora meghívást kapott Yang Hyun Suk-tól, akivel közösen elmentek a buliról. 

Május 28.
A Szöul Fővárosi Rendőr-főkapitányság szóvivője nyilatkozott Yang Hyun Suk ügyében, miszerint megpróbáltak kapcsolatba lépni az MBC-vel, hogy ellenőrizni tudják a tényeket, illetve a csatornát együttműködésre kérték, hogy azonosítani tudják a tanúkat, valamint kihangsúlyozta, hogy az ügy kivizsgálásához szükség van a csatorna együttműködésére is. Valószínűsíthető, hogy a rendőrség is az MBC adásából értesült, hiszen úgy nyilatkoztak, hogy: "ez nem egy olyan eset, ami a Burning Sun vizsgálatához köthető lenne", ezért megvizsgálják az ügyet, felülvizsgálják az eddigi tényeket, illetve, ha szükséges belső vizsgálatot is folytatni fognak.

Az MBC "Straight" című műsorának egyik riportere, Go Eung Sang felfedte, hogy Yang Hyun Suk a 25 lánynak Channel táskát vásárolt, melynek darabja 3-4000$-ba (kb. 825 000 - 1 1000 000 Ft-ba) kerül. 

Mindeközben az Mnet Gallery reagált a Yang Hyun Suk miatti botrányra, miszerint megszakítják a kapcsolatot a YG Entertainment-nel és nem kívánják a YG előadóinak a dalait leadni. Az Mnet vezetői úgy gondolják, hogy a YG nem felel meg a társadalmi és erkölcsi értékeknek, valamint, nem tudtak felelősséget vállalni a K-Pop globális növekedését illetően sem, ezért nem fognak sem leadni, sem fogyasztani semmit sem, ami az ügynökséghez köthető.

Az MBC "Straight" című műsorában felfedtek egy klubbot Gangnam-ban, mely Label néven fut, és a második Burning Sun-ként emlegetik. Két hónappal azután, hogy bezárt a Burning Sun egy új klub nyílt Sinsa-ban. A Burning Sun egy volt alkalmazottja meglátogatta a Label-t, és feltűnt neki, hogy a Burning Sun és a Club Arena volt alkalmazottjai dolgoznak ott. Nemcsak a dolgozók voltak ugyan azok, de a szolgáltatások is, mint tűzijáték show,vagy alkohol menü. A volt alkalmazott szerint csupán helyet változtattak, de minden ugyan az, a Label a második Burning Sun. Az MBC, ezért azt feltételezi, hogy ugyan azok az illegális tevékenységek mennek ott is.

Az MBC műsorában Miss B-n, a Club Arena és a Burning Sun volt dolgozóin kívül más tanúkat is megkérdeztek. A negyedik tanú, Miss Lee azt állítja, hogy Seungri egy üzleti partnere a Burning Sun-ban bedrogozta őt. Miután megitta a whiskey-je felét, amit egy thai üzletembertől kapott, elveszítette az eszméletét. A nő nem emlékszik semmire mi történt azután, egy szállodába vitte a férfi és ott ébredt fel, ahol megtámadta és megerőszakolta őt. Később, kénytelen volt a férfivel közös képet csinálni, ahol mosolyognia kellett. Eleget tett a férfi kívánságának, mert félt, hogy megtörténik újra vele a dolog. A támadás után rettegett, és hiába fordult a rendőrséghez, azt mondták neki, hogy a fotó alapján konszenzusos szex-re lehet következtetni. Az ügy kapcsolható Yang Hyun Suk 2014-es botrányához, hiszen Miss Lee elárulta, hogy a YGX ügyvezetőjét látta még a klubban a sarokban ülni, valamint a férfiről kiderült, hogy Seungri egyik üzleti partnere. Az ötödik tanú azt állítja, hogy ezt a férfit látta Hwang Ha Na-val és egy DJ-vel együtt. A thai üzletember most hazájában próbálja magát tisztára mosni, tagadva, hogy ismerné Seungri-t. A hatodik tanú az a hölgy, akit egy kínai üzletember drogozott be, december 23-án, később őt is az utcára dobták a Burning Sun alkalmazottjai, majd pedig a rendőrségen ébredt, mert elvileg rátámadt egy női biztonsági őrre a Burning Sun-ban, ami miatt letartóztatták. Március 28-án mesélte el a történetét a Donga Ilbo-ban. A nő beperelte azt a négy rendőrt, aki az ügyében bizonyítékokat semmisített meg és tévesen jártak el. Joo Won Kyu, író volt a hetedik tanú a műsorban, aki a maga módján nyomoz a Burning Sun ügyében. Az író elárulta, hogy egy S nevű fiúcsapat tagjai is benne vannak a dologban, mint részvényesek és számos nagy híresség Y részvénytársaság részvényesei is egyben, akik szintén érintettek. 

Mindeközben a Burning Sun egy volt társelnöke elismerte, hogy megvesztegették a rendőrséget, de a "baleseteket" és a megvesztegetést nem jelentették Seungri-nek, aki mint kiderült házigazgatóként szolgált. Lee Seong Hyun, 46 éves, a Burning Sun társelnöke, és egy részvényes, Kang, május 27-én lett kihallgatva a Szöul Központi Kerületi Bíróságán. 

Május 27.
Az MBC "Straight" című műsorában felfedte, hogy 2014 júliusában thai befektetők számára kerített Yang Hyun Suk prostituáltakat, ahol az egyik gazdag befektető szexuálisan zaklatta a lányokat. Azt az állításukat továbbra is fenntartják, hogy Yang Hyun Suk volt a közvetítő a VIP befektetői számára, illetve egy YG énekes is érintett az ügyben, akit egyenlőre nem neveztek meg. A rendőrség is megkezdte a nyomozást, mind a YG Entertainment, mind Yang Hyun Suk esetében, viszont nyilatkozatot még nem tettek közé.

Később cikkeztek a műsorban hallható dolgokról, így további információkat nyújtva az olvasók számára. Egy nevét elhallgatását kérő tanú is nyilatkozott: "A YG-nél legalább háromszor találkoztak a befektetőkkel. Azt is tudom, hogy a YG híres énekesei is többször beszéltek velük. Akkor (2014 júliusára utal) körülbelül 8 férfi befektetőt hívtak meg és mintegy 25 nőt, akik közül 10 főt Madam Jung intézett, ő hozta a lányokat a szórakoztató intézményből. Hwang Ha Na is ott volt az eseményen." A tanú folytatta: "Az étkezés után az NB-be indultak Gangnam-ba, a hely Yang Hyun Suk-hoz köthető, a többiek szórakoztak, míg Yang Hyun Suk az erkélyről figyelte őket. A külföldi befektetők választottak a lányok közül tetszés szerint és visszatértek velük a szállodába. Legtöbbjük másnap is maradt vacsorára. Minden találkozón sok B-Girls volt (szerk.megj.: olyan lányok, akik a bárokban az alkoholt árulják), akiket a partin második körbe is vittek. Néhány nő, még külföldre is utazott a befektetők magán helikopterein." A népszerű énekes csak annyit nyilatkozott, hogy ő a befektetőket és a lányokat csupán üdvözölte, nem kísérte el őket, és a prostitúciós szolgáltatásról se tudott. Elismerte, hogy Madam Jung-ot ismeri. Korábban szóba került, hogy a YG Entertainment szerepet játszott a prostitúciós szolgáltatásokban, hiszen emiatt Seungri is használta az ügynökség vállalati bankkártyáját, de ezt a rendőrség nem nyomozta tovább, nem vizsgálta ki a YG felelősségét. 

A műsorból kiderült még továbbá, hogy a YG Entertainment egyik leányvállalatának a YGX-nek ügyvezetője is jelen volt 2014-ben. Az egyik nőt kérdezték meg, aki azt állította, hogy a thai befektető szexuálisan bántalmazta azokat a nőket, akiket bedrogoztak a Burning Sun-ban. Ez a nő erősítette meg, hogy a YGX ügyvezetője is jelen volt a partin, a ő felelt a gazdag thai befektetőért. A thai befektető azt állítja, nincs köze Seungri-hoz, az ügyre nem reagált. Yang Hyun Suk viszont reagált a hírekre: "Igaz, hogy jelen voltam az eseményen, de nem tudtam arról, hogy prostitúciós szolgáltatást kértek (a befektetők). Nem fizettem az étkezés költségeit se. A befektetőkkel, így nem volt további kapcsolatom. Tudtam, hogy Madam Jung is ott lesz, de nem tudom, hogy miért vitte a lányokat." A Straight című műsor már többször sürgette a rendőrséget, hiszen többször párhuzamot húztak a Gangnam Kerületi Rendőrség, a Burning Sun és a Club Arena kapcsolata között, miszerint összejátszanak és mindegyiknek köze van a prostitúciós szolgáltatásokhoz is. 

Yang Hyun Suk botránya miatt a YG Entertainment részvényeinek az ára és tőzsdei értéke tovább csökkent. Közel 12,5%-os csökkenést produkáltak a részvények, jelenleg 4100 won-ért, vagyis kb. 950 forintért lehet egy részvényt megvenni, míg a napot 28 700 won-os "nyereséggel" zárta, ami 6666 forintnak felel meg, ez 50%-os csökkenést jelent a botrány kirobbanásához képest, amikor 50 800 won volt a napi nyereség, vagyis 11 800 forint. Ez hatalmas csökkenés ahhoz képest, hogy az ügynökség az évet 704,6 millió $-os (kb. 194 milliárd forint) nyereséggel kezdte, jelenleg 253,3 millió $ (kb. 697 millió forint) veszteséggel kell a cégnek szembenéznie. 

Az MBC műsora nemcsak Yang Hyun Suk ügyében turkált, hanem felkerestek egy olyan lányt is, aki korábban a Burning Sun-ban és más gangnam-i klubban is dolgozott, mint kiskorú prostituált. A lányt "Miss B" néven interjúvolták meg. A lány elárulta, hogy átlagosan 300 000-500 000 won-t fizetettek az ügyfelek a szexuális szolgáltatásért. A klubbok, ezért kereskedőket (Merchandiser-eket, rövidítve MD-ket )alkalmaztak, akiknek az volt a feladata, hogy a VIP tagoknak keressenek szórakoztatókat. A lány elárulta, hogyha a klubbon belül történt a szex, akkor 300 000 won-t, ha klubbon kívül, akkor félmilliót fizetett nekik az MD, aki reggel a szobában fizetett. Miss B elárulta, hogy a lányok többsége olyan volt, aki elszökött otthonról, általában középiskolás lányokról volt szó, volt közöttük 14 éves is. *Innentől Miss B a gyermek pornográfiáról is beszélt, így aki erre a témára érzékeny csak saját felelősségre olvassa tovább!* Miss B elárulta, hogy a VVIP tagok akár 10 millió won-t is képesek voltak kiadni egy kiskorú lányért. A lányokat előre kijelölt apartmanokba vitték, ahol szexuálisan bántalmazták és bedrogozták őket. Gyakran videókat is készítettek, amiért a lányok 1 millió won-t kaptak. A nő hozzátette, hogy Gangnam-ban könnyebb drogot találni, mint cigarettát, ami a legrosszabb. A kiskorú lányok tönkreteszik a testüket és az elméjüket is, csak azért, hogy az adósságukat kitudják fizetni. Gyakran a klubbok szalonjaiban dolgoznak és később ott is maradnak. A droggal kapcsolatban elárulta, hogy a hozzá való tűket az apartmanokban találják a VVIP vendégek, általában 14 éves lányokat kérnek, de ha az MD trükközni próbál, és nem 18 éven aluli lányt visz, akkor a VVIP vendégek se fizetnek, így senki se kap fizetést.*Érzékeny rész vége* Miss B is alátámasztotta azt a tényt, miszerint van egy tisztító csapat, akik az esetek után kitakarítják az apartmanokat, a lány elmondása szerint találkozott velük, de az arcuk el volt takarva, így nem ismeri az arcukat. 

A Club Arena egy korábbi alkalmazottja, aki korábban kereskedő volt, hasonlót nyilatkozott, mint Miss B. Az alkalmazott elárulta, hogy a felső vezetés dönt a takarítást illetően, miután a VVIP/VIP vendégek távoznak, a szobát, a szobában található asztalokat, üléseket, vagyis szinte mindent ki kell takarítania a csapatnak. Az alkalmazott elárulta, hogy látott egy beszélgetést, miszerint a 20-as számú asztalt kell körbe takarítania a csapatnak. 

Az MBC műsorában egy volt Burning Sun alkalmazottal is készítettek interjút: "Van egy csomó fürdőszoba a klubban, ahol a VIP vendégek dohányozni tudnak, vagy ott adják be a gina-t a lányoknak. A fürdőszobák a VIP szobákhoz kapcsolódnak, gyakran ott erőszakoltak meg nőket. A vendégek gyakran hagyták ott őket. Volt egy szabály, miután a lányokat kirúgták a klubból le kellett a csuklójukról vágnunk a karszalagot. Így azt állíthattuk, hogy az adott személy más klubban ivott, de ide jött jelenetet rendezni. A klubból való kilépéskor, így megszabadulunk a bizonyítéktól, miszerint a Burning Sun-ban tartózkodott. A klub környékén lévő padokon hagytuk a lányokat, hogy ott ébredjenek fel."

Május 26. 
Május 26-án robbant a hír, miszerint a YG Entertainment volt vezérigazgatója és jelenlegi tulajdonosa Yang Hyun Suk szexuális szolgáltatást intézett külföldi befektetőinek számára. A hírt az MBC "Straight" című műsorában közölték, a csatorna azt állítja, hogy videós bizonyítékuk van a volt vezérigazgató ellen, aki 2014 júliusában két, délkelet-ázsiai befektetőjének szervezett szexuális szolgáltatást. A műsorban elhangzott továbbá, hogy Yang Hyun Suk és egy YG énekes várta a lányokat, egy gangnami étteremben. Ekkor 8 befektető számára kerítettek 25 lányt, akik közül 10 fő egy felnőtt szórakoztatási cég alkalmazottjai, s ez a cég szoros együttműködésben van az ügynökséggel. Ezután egy szintén gangnami klubba mentek át, ami Yang Hyun Suk tulajdonában van. Az MBC bizonyítékot szerzett, hogy az NB klubban valóban történt szexuális szolgáltatás. Mindeközben a YG Entertainment mindent tagad: "Az állítások hamisak. Igaz, hogy Yang Hyun Suk a klubban tartózkodott, de egy ismerőse hívta meg, és soha nem vett részt semmilyen szolgáltatásközvetítésében."

Május 24.
A Yuri Holdings volt vezérigazgatója, Yoo In Suk megdöbbentő vallomást tett. Yoo In Suk elismerte, hogy Seungri és jó maga is fizetett prostitúciós szolgáltatásokért. Yoo In Suk korábban már elismerte, hogy az ügyfeleik, befektetőik számára béreltek fel örömlányokat, és nemrégiben azt is bevallotta, hogy 2015. december 23-án Seungri lakásán két prostituáltat bérelt fel. Elmondása szerint, azért feküdtek le a prostituáltakkal, hogy "teszteljék a lányok minőségét", mielőtt "átadják" őket japán befektetőiknek. Az érintett nőket kihallgatták és megerősítették Yoo In Suk vallomását. A hír a Chosun Ilbo-ban jelent meg. 

Hiába a vezetőváltás a Burning Sun botrány óta a YG Entertainment részvényei folyamatosan esnek, egyedül a BLACKPINK comeback-jénél erősödött meg kicsit az ügynökség. Jelenleg a részvények piaci ára 33 750 won (kb. 7700 Ft), ami 35%-os visszaesést jelent januárhoz képest. 2018 végén a piacelemzők pozitívak voltak, nagy nyereséget jósoltak a YG számára. Teljesen az ellenkezője történt Seungri botránya miatt. Az elemzők szerint a részvények egy darabig nem fognak emelkedni, ami nemcsak a botrány következménye, hanem az ügynökség folyamatos adóellenőrzés alatt is áll, nyilatkozta Nam Hyo Ji, a KTB Értékpapírelemzője. 

Május 23.
Park Yoochun első hivatalos meghallgatása június 14-én lesz, jelentette be a Suwoni Kerületi Bíróság. Korábban droghasználat gyanúja merült fel az énekes esetében, melyet a rendőrség kivizsgált. A rendőrségi jelentés szerint Yoochun 1,5 gram philopont használt 2019 február-március között. 

Május 18.
A Channel A értesülései szerint Seungri beismerte korábban a prostitúcióval kapcsolat vádakat, miszerint fizetett ezért a szolgáltatásért, melyet 2019. május 14-én, az előzetes letartóztatása alatt ismert el. A többi ügyét, mint a sikkasztás, az élelmiszer-egészségügyi törvény megsértését, a prostitúció kereskedelmet és egyéb dolgait továbbra is tagadja. Ügyével a rendőrség jövőhéten tovább fog foglalkozni, s igyekeznek büntetőeljárás alá vonni az énekest. 

Május 17.
Park Yoochun ügyéről május 22-től már a bíróság dönt. Az ügyészség egyik forrása elárulta, hogy május 22-én lejár a rendőrség határideje a bizonyítékok begyűjtésére, és a tények feltárását illetően. Ezt követően már a bíróság dönt, mind Hwang Ha Na, mind Park Yoochun ügyében, illetve abban is, hogy együtt kezelik-e őket.

Május 16.
A C-JeS Entertainment eltávolította Park Yoochun-t a JYJ hivatalos profiljáról és weboldalairól. A csapat hivatalos Facebook oldalán is már csak Jaejoong és Junsu szerepel. A három tagú JYJ fényképeit egyedül a csapat Weibo oldalon lehet még fellelni. 

A hivatalos információk szerint Seungri 2019. június 25-én kezdené meg a kötelező sorkatonai szolgálatát. A Katonai Humánerőforrás Adminisztrációs Központ egyik szóvivője nyilatkozott az ügyben, hogy habár egyszer már kérték a bevonulásának az elhalasztását, a botrány és az énekes ügyei miatt még van lehetőségük egyszer erre. Az adminisztrációs központ munkatársa kifejtette, hogy az ügy fényében nem kötelesek felvenni Seungri-t, kérhetnek halasztást, de Seungri is dönthet az ügyben, kíván-e halasztani, vagy pedig megkezdi a sorkatonai szolgálatát június 25-én. Viszont, a szóvivő elárulta azt is, hogy abban az esetben, ha nem tartóztatják le az énekest június 25-ig, vagy ha az ügyészség, katonai bíróság nem dönt másképp, akkor nem kezdheti meg Seungri a katonai szolgálatát. Mindeközben több lesi-fotó is készült Seungri-ról, ahogy edz a katonai felvételire.  

Május 16-án az ügyészség továbbította Choi Jong Hoon és a Kwon nevű férfi vádemelését a rendőrség számára, súlyosbított nemi erőszak vádjával. 

A SPOTV News értesülései szerint Roy Kim sikeresen letette záróvizsgáját szociológiából, így diplomát szerzett a Georgteown-i Egyetemen, de a május 15-én tartott diplomaosztó ünnepségen nem vett részt. 

Május 15.
Miután Seungri és Yoo In Suk letartóztatási parancsa elutasításra került az MBC lehozta a parancsban szereplő vádpontokat a Newsdesk című műsorukban. Az MBC elárulta a műsorban, hogy a prostitúciós szolgáltatások leginkább 2015-ben történtek. Ez az esett is 2015 decemberében történt, amikor Seungri tajvani befektetőket várt. Az énekes lányokat hívott a befektetők szórakoztatására, amiért Yoo In Suk fizetett, de 3,6 millió won-t (kb. 825 000 forintot) nyert vele. Néhány nappal később szintén Yoo In Suk intézte a "szolgáltatást", amikor kilenc japán befektető érkezett Dél-Koreába. Ez volt az, amikor Seungri fizette a befektetők költségeit a YG Entertainment bankkártyájával, s mely 37 millió won-ba (kb. 8,5 millió forint) került. Az MBC értesülései szerint 2015 decembere és 2016 januárja között 12 olyan esemény volt, amelyre vagy Seungri, vagy Yoo In Suk intézet prostitúciós szolgáltatást. A 12 esemény összesen 43 millió won-jába (kb. 10 millió forint) került a két személynek. A bankszámla kivonat alapján a rendőrségnek bizonyítéka volt arra, hogy Yoo In Suk a nagymamája bankszámláját használta a dolgai kifizetésére, hogy a sajátja ne legyen gyanús. A lányokat a "felnőttek szórakoztatására specializálódott cégektől" invitálták az összejövetelekre, az egyik céggel van kapcsolata Seungri-nak. Továbbá kiderült, hogy Seungri és Yoo In Suk együtt 550 millió won-t (kb. 127 millió forint) sikkasztottak, ebből 520 millió won-t (kb. 120 millió forint) a Burning Sun-tól sikkasztottak el 2018 szeptemberétől 2019 januárjáig. A bíróság úgy döntött, hogy ebből kifolyólag a bankszámlájukat, kiadásaikat, bevételeiket tovább kell vizsgálni. 

Mindeközben a Szöul Fővárosi Rendőr-főkapitányság egyik forrása elárulta, hogy Yoon magas beosztású tisztségviselő ellen vádat kívánnak emelni hatalommal való visszaélés vádjával, mivel Seungri és Yoo In Suk számára hivatalos, bizalmas információkat szivárogtatott ki a Golden Monkey kapcsán. Viszont a kenőpénz elfogadásának bizonyítása még mindig nehézkes a nyomozó osztály számára, ezért tovább vizsgálódnak az ügyben. Yoon-t egyenlőre őrizetbe vették. 

Kim Sang Kyo ügye miatt a rendőrség megkezdte a belső vizsgálatokat, hiszen több rendőr is 2018 novemberétől hamisan vádaskodott a férfi ellen, valamint bizonyítékokat semmisítettek meg annak érdekében, hogy Sang Kyo-t letartóztassák (Szerk.megj.: az egyik oka az volt, hogy kirobbant a Burning Sun botrány, hogy Kim Sang Kyo-t kidobták a Burning Sun-ból miután egy bedrogozott, magán kívüli lánynak próbált segíteni, s aki feltehetőleg egy VVIp szobából szabadult. Az alkalmazottak és a rendőrség is Sang Kyo-t gyanúsította nemi erőszakkal, miközben ártatatlan volt. Az eset során több CCTV és fekete kamerás felvételt is megsemmisítettek, vagy megmásítottak)

Május 14.
Május 13-án tartott sajtótájékoztatót Won Kyung Hwan, a Szöul Fővárosi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Nyilatkozatában szó volt arról, hogy Yoon magas beosztású tisztségviselő vizsgálata lezárult, miután az összes információt, tényt megvizsgálták és bizonyságot nyertek valódiságukról. Reagált arra is, hogy mind a sajtó, mind a koreai állampolgárok, netizenek kritizálják a rendőrséget lassú nyomozásuk, haladásuk miatt, amire Kyung Hwan annyit reagált, hogy igyekszenek mindenre fényt deríteni és sok esetben még mindig tartanak a vizsgálatok. A rendőrség korrupciójáról is szó volt a Burning Sun-nal kapcsolatban. A szóvivő azt nyilatkozta, hogy összesen nyolc rendőr van benne a dologba, beleértve Yoon-t is, akik ellen a vizsgálatok még folynak, vagy már lezárultak. Az egyik érintett a Szöul Fővárosi Rendőr-főkapitányság Regionális nyomozóegységének hadnagya, a másik pedig a Gangnam Kerületi Rendőrállomás őrmestere. Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy 2017-ben harmadik féltől pénzt fogadtak el, hogy a Club Arena ügyei ellegyenek simítva (szerk.megj.: a Club Arena azért került bele a botrányba, mert többször engedtek be kiskorút, még gyereket a klubba). Yoon leginkább a Monkey Museum ügyeivel foglalkozott, de az érintettek között van még két tiszt, akik a Burning Sun-ba belépő kiskorúak miatti ügyet elsimították és egy tiszt a Seongdong Rendőrállomásról, aki Jung Joon Young botrányait simította el és, aki segített neki a vizsgálatok során. Won Kyung Hwan, arról nyilatkozott még, hogy igaz május 14-én várták az eredményét Seungri és Yoo In Suk letartóztatás iránti kérelmüknek, de továbbra is vizsgálódnak mind a két ügyben. Yoo In Suk esetében előkerültek olyan dokumentumok, amelyek egy kozmetikai céghez kötik őt. Az érdekesség a dologban, hogy volt vállalati kártyája, miközben nem dolgozott ott.  Seungri-ról nem mondott több infót. A tajvani befektető, Lin esetében az ügyvédek együtt dolgoznak a hölggyel az írásos vallomásán, de még nem tartóztatták le és nem vették őrizetbe.  A rendőrség eddig Lin hátterét nyomozta le, és az e-email-jeit nézte át, mert fenn állt a gyanúja, hogy köze van a pénzmosáshoz és a kínai bűnügyi triádhoz. A Club Arena két vezérigazgatóját Lim-et és Kim-et illegális szerencsejátékokkal gyanúsítják, a rendőrség úgy véli, hogy külföldi szerencsejátékokra használták fel a klub bevételeit, ezzel is kijátszva a koreai adóhivatalt. Jelenleg illegális szerencsejáték miatt tartóztatták le őket május 12-én. 

3 óra tárgyalás, és 48 óra előzetes letartóztatás után Seungri szabadon hagyhatta el a Szöul Kerületi Bíróságot, miután a bíró elutasította az énekes és Yoo In Suk letartóztatási parancs iránti kérelmét, melyet a rendőrség nyújtott be május 10-én. Shin Jong Yeol bíró az alábbit nyilatkozta: "A fő gyanú, mely a sikkasztás, vitathatatlan. A fennmaradó vádpontok esetében nehéz felismerni a fogva-tartás okait, mint például a bizonyítékok lehetséges megsemmisítésére való törekvést."  Mindeközben Park Han Byul, Yoo In Suk felesége kiáll férje mellett, de továbbra is részt vesz a rendőrségi kihallgatásokon, segíti a rendőrség munkáját. 

Május 13.
A Channel A "News A" című műsorából derült ki, hogy a rendőrség azzal gyanúsítja Seungri-t, hogy legalább háromszor fizetett prostituáltnak szexuális szolgáltatásokért, amelynek hírét a rendőrség is megerősítette. Az énekes továbbra is tagad, de a rendőrséget a nyomok elvezették egy felnőttek szórakoztatására specializálódott létesítménybe, ahol egy pincérnő elárulta, hogy többször járt Seungri az otthonában. Seungri állítása szerint, csak ismerősi kapcsolat fűzi egymáshoz őket, nem pedig szexuális. Mindeközben bankszámla kivonat is megerősíti, hogy járt a szóban forgó épületben az énekes és fizetett ott. Viszont nem ez az egyetlen gyanús dolog, ami a bakszámláját érinti. A Newsen értesülései szerint 335 000 000 millió $-t (vagyis kb 92 milliárd 125 millió forintot) fizetett az énekes egy barátjának privát bankszámlájáról.  

Május 10.
Május 10-én helyi idő szerint délelőtt 11 órakor volt Jung Joon Young első tárgyalása letartóztatását követően, a vád ellene speciális nemi erőszak. Ez a tárgyalás egyfajta előkészítő tárgyalás volt a bíróság számára, hogy eltudják dönteni, hogyan járjanak el a továbbiakban Joon Young ellen, illetve ilyenkor lehetősége van, mind a felperesnek, mind az alperesnek arra, hogy nyilatkozzanak, amit az ügyészség meghallgat. Az alperesnek ilyenkor nem kötelező megjelenni, de JJY részt vett a tárgyalásán, 9 óra 30 perckor érkezett a Szöul Központi Kerületi Bíróságra, ahogy a Kim nevű férfi is, akit szintén nemi erőszakkal vádolnak. Rajtuk kívül négy ügyvéd is részt vett a tárgyaláson, akik a vádlottakat védték, illetve az egyik áldozat is részt vett rajta az ügyvédjével. Joon Young ügyvédjei és az énekes is elismerte az ellene felhozott vádakat, azokat is, amik összeköthetőek Choi Jong Hoon-nal. Az ügyvédek kéréseit figyelembe véve az Igazságügyi Minisztérium a következő tárgyalást június 14-re, délelőtt 11 órára tűzte ki. 

Az MBN exkluzív jelentései szerint Seungri nemcsak 2015-ben hívta házába a prostituáltakat, de egészen a botrány kirobbanásig visszakövethető a dolog (szerk.megj.: Dél-Koreában még mindig illegális a prostitúció, és a szexuális szolgáltatás igénybe vétele is), az énekes azonban ezt továbbra is tagadja. Seungri azt nyilatkozta, hogy ez csupán egy normális találkozó, szexuális kapcsolat volt férfi és nő között. Az énekes ellen jelenleg 4 vádpontban adtak be letartóztatási parancs iránti kérelmet: sikkasztás, prostitúciós kereskedelem, élelmiszer-egészségügyi törvény megsértése és szexuális szolgáltatás igénybevétele. 

Május 10-én délelőtt 10 órakor letartóztatták Choi Jong Hoon-t súlyosbított nemi erőszak, és illegális felvételek készítése/megosztása miatt, tudta meg a KST a Szöul Központi Kerületi Bíróságától. Jong Hoon nem válaszolt a riporterek kérdéseire, a bíróságot elhagyva annyit mondott, "Sajnálom". A rendőrségi kihallgatás során a volt gitáros mindent tagadott. Továbbá a Kwon nevű férfit is letartóztatták nemi erőszak miatt, a férfi egy ismert lánycsapat tagjának a bátyja. Heo esetében a bíróság továbbra is elutasítja a letartóztatási parancs iránti kérelmet. 

Május 9.
Május 9-én röppent fel a hír, miszerint Seungri nemcsak befektetői számára, de saját magának is intézett szexuális/prostitúciós szolgáltatást. A Szöul Fővárosi Rendőrkapitányság megerősítette a hírt, miszerint Seungri szöuli szállodákat látogatott és ott fogadta az eszkort lányokat. Ez 2015-ben történt, amikor a japán befektetős, karácsonyi bulija is. A bizonyítékok elegek voltak, így ezt is hozzáírták a letartóztatási parancs iránti kérelmükben, azonban ezt a tényt csak május 9-én hozták nyilvánosságra, miután a pletyka felröppent ezzel kapcsolatban. Később, az MNB megvizsgálta Seungri számlakivonatát, a gyanús pénzmozgásoknak a rendőrség utána járt, és kiderült, hogy 2015-ben az énekes otthonában is fogadott lányokat. Az MBN értesülései szerint Seungri beismerte a szexuális kapcsolat létesítését és a lányok fogadását, azt azonban tagadta az énekes, hogy prostituáltak lettek volna. 

Choi Jong Hoon május 9-én délelőtt 10 óra 10 perckor érkezett a Szöul Központi Kerületi Bíróságra, hogy megkezdjék a tárgyalást a letartóztatási parancsot illetően. A tárgyalás kb. 2,5 óráig tartott a KST értesülései szerint, ezután az F.T Island volt gitárosát egy cellába szállították tovább, ahol várnia kellett az ítéletét. A vád ellene súlyosbított nemi erőszak, mely jogi szaknyelven azt jelenti, hogy olyan szexuális erőszak, melynél kettő, vagy több elkövető van. A bíróság elfogadott egy előzetes letartóztatási parancsot, így 48 óránál tovább van őrizetben Jong Hoon, míg a tárgyalása tovább folyik. A bíró kijelentette: "a bíróság elismeri a bűncselekmény gyanúját, ezért aggodalomra adhat okot, hogy megpróbálja (a vádlott, vagyis Jong Hoon) a bizonyítékot megsemmisíteni", ezért lett indokolt az előzetes letartóztatás. További két ember ellen is beadott a rendőrség letartóztatási parancsot, egy Kwon és Heo vezetéknevű férfi ellen, előbbi letartóztatását elfogadták nemi erőszak vádjával, míg Heo esetében, aki a szórakoztató iparban elég jártas személy, elutasították.

Május 8.
A rendőrség benyújtotta az ügyészség számára Seungri és Yoo In Suk, a Yuri Holdings volt vezérigazgatója ellen a letartóztatási parancs kérelmét. Az ügyük még kivizsgálás alatt van, így a rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, emiatt nem tud többet mondani, de annyit elárult, hogy sikkasztás és prostitúciós kereskedelem vádjával nyújtották be ellenük a parancs iránti kérelmüket. Az előzetes letartóztatási parancs lehetővé teszi, hogy 48 órán keresztül őrizetbe legyenek a vádlottak. Mindeközben a Szöul Fővárosi Rendőr-kapitányság letartóztatási parancs kérelmét nyújtotta be Choi Jong Hoon ellen súlyosbított szexuális erőszak vádjával, rá is azok vonatkoznak így, mint Seungri-ra és Yoo In Suk-ra. Az ítéletek valószínűleg május 9-én délelőtt 10 óra 30 perckor hirdeti ki a Szöul Központi Kerületi Bíróság.

Május 7.
Roy Kim ügynöksége, a Stone Entertainment megerősítette a hírt, hogy művészük záróvizsgát tehet a Georgetown Egyetemen május 15-én szociológia szakon. Az ügynökség azt is elárulta, hogy Roy jelenleg Dél-Koreában tartózkodik és a családjával van.

Május 5. 
Az SBS “Unanswered Questions” című műsorában szóba került Hwang Ha Na drogbotránya, mely összefügghet a Burning Sun-nal. A műsorban az ellentmondásokat vizsgálták. A műsorban egy "A" megnevezésű személlyel készített interjút mutattak be, aki elmondása szerint 2017-ben találkozott Hwang Ha Na-val Macau-ban, és Park Yoochun-nal, aki akkoriban Ha Na párja volt. "A" elmondta, hogy Ha Na-n látszott, hogy drogokat használ, illetve beszélt egy Lee nevű férfiről is, ami bizonyítja, hogy létezik a "Hwang Ha Na lista". Lee egy ismert bűnöző, akit 2019 januárjában tartóztattak le gyermekprostitúció és és prostitúció kereskedelem miatt, amit külföldön folytatott. A forrás elmondása szerint Ha Na, Lee számára egy listát adott át azokról a hírességekről, akik drogokat fogyasztanak. Ha Na a listáért alkut ajánlott, amiben benne volt az ügyészség is. Az interjúban megkérdezték "A"-t, hogy Lee elárulta e neki a listában szereplő neveket, mire azt felelte, hogy hiába volt rájuk kíváncsi, sose mutatta meg Lee számára. Az SBS műsorában felfedték, hogy Ha Na neve egy 2015-ös ügyben nyolcszor is felmerült, amikor egy "J" nevű egyetemi hallgató drogügyében nyomozott a Jongno-i rendőrség. A rendőrség egy belső forrása azt nyilatkozta, nem emlékszik az ügyre. "J" egyik beszállítója egy híres DJ volt, akinek a vezetékneve Oh, s aki közeli kapcsolatot ápol Seungri-val, Hwang Ha Na-val és köze van a Burning Sun-hoz is. 

A JMsolution kozmetikai cég jogi lépéseket fog tenni a rosszindulatú pletykák megfékezésében, modelljeik és saját maguk megvédésének érdekében. Az SBS “Unanswered Questions” című műsorában megnevezték Jung Eun Chae és Han Hyo Joo színésznőket, mint azokat, akiknek köze lehet még a Burning Sun-hoz, mert a JMsolution reklámarcai. A kozmetikai vállalatot szintén belekeverték az ügybe, ezért is emelték ki a két színésznőt. A pletykákat az váltotta ki, hogy a JMsolution egyik eseménye a Burning Sun-ban volt még 2017-ben, amikor a vállalatot próbálták beindítani. A cég megerősítette a hírt, hogy ugyan az első eseményeik a klubban voltak, semmi közük sincs a Burning Sun-hoz, ahogy a modelljeiknek se. 

Május 4.
Hwang Ha Na drogfogyasztásával kapcsolatban egy másik belső forrás is megszólalt. A forrás szerint Seungri és Lee Moon Ho mellett különleges kapcsolatot ápolt még Cho Moo-val, akit 2016-ban tartóztattak le kábítószer használat miatt. Akkoriban Ha Na-t nevezte meg, mint "dílert", de őt nem vádolták meg drogterjesztés miatt. A forrás elárulta, hogy Ha Na gyakran tartott "hapa" partikat, ahová barátait és ismerőseit hívta el, ahol gyakran fogyasztottak drogokat közösen, vagy folytattak szexuális tevékenységeket. A "hapa" a "hallucináció" rövidítése volt, és ezeket a bulikat, olyan luxus villákban tartotta, amelyek Hannam-dong-ban, Cheong-dam-ban, Yeoksam-dong-ban vagy Szöulban, azon belül is Apgujeong kerületében találhatóak. A bennfentes elárulta, hogy ő is részt vett ezeken a bulikon, így tudja, hogy mik történtek ott, elmondása szerint gyakran összegyűjtötték a pénzt leginkább drogokra, és olyan férfi ismerőseit hívta meg a buliba, akik egyedülállóak voltak, ezért csinos lányokat is hívtak. Egy drogszállítót is megkérdeztek Ha Na-ról, aki azt felelte, hogy hallott már róla, szerinte szép és ismert a drogszállítók között. 

Kim Young Sam, népszerű kultúra kritikus beszélt arról, hogy szerinte Park Yoochun emberi jogait megsértették. A kritikus elárulta, hogy objektívan mérte fel a helyzetet, a bűncselekménytől függetlenül. Young Sam előtérbe helyezte a Yoochun-nal való bánásmódot a többiekével szemben. A kritikus pontokba szedte, és kifejtette a véleményét:
  • Park Yoochun önként csatlakozott a rendőrség vizsgálatához, ezért a házkutatás és tulajdonai lefoglalása nem lett volna szükséges, ennek ellenére ügyében az első lépés az volt, hogy elkobozták használati tárgyait, házkutatást végeztek nála, valamint az autóját is átnézték. A rendőrség továbbá bizonyítékok nélkül letartóztatta, hogy "ne tudja a bizonyítékokat megsemmisíteni és elmenekülni az országból". A kritikus feltette a kérdést: "Park Yoochun önként kérte, hogy végezzenek rajta vizsgálatokat és önként csatlakozott, úgy nézett ki, mint, aki menekülni akar?"
  • A rendőrség másik indokát, miszerint, ne semmisítsen meg bizonyítékokat is elemezte a kritikus. A kritikus folytatta a kérdések sorát: "Akkor miért kell még mindig elkobozni a dolgait és házkutatásokat végezni?" A rendőrség a kutatás során nem talált semmit, így meg sem tudhatnák állapítani, hogy mennyi drogot fogyasztott Park Yoochun. A rendőrség pedig nem talált bizonyítékokat se valójában a házában és a kocsijában, akkor honnan tudnák mennyi drogot fogyasztott és mennyi hiányzik azokból? És amikor nem találtak semmit bejelentették, hogy 1 gr hiányzó drogot találtak.  
  • A rendőrség fénykép vonalt használt Yoochun-nal szemben. Ebbe a sárga háromszögbe azoknak a politikusoknak, cseboloknak, magas rangú tisztségviselőknek, újságíróknak vagy korábbi elnököknek kell állniuk, majd a kezüket a földre tenniük, akiknek elnézést kell kérniük az állampolgároktól bűnük miatt, és biztosítani a többi állampolgárt, hogy a rendőrséggel együtt fognak működni. Yoochun esetében ezt a vizsgálatok kezdetén használták, holott, a sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy önként kíván részt venni a nyomozásban. A fénykép vonal, vagy más néven photo line csak azok esetében használható, akik hivatalosan bűnözők. Yoochun akkor még nem volt az, az ügyészség se ítélte el, az énekes ekkor még civil volt. 
  • Ami pedig a legjobban sérti az emberi jogait a bilincs, amiben elvezették, hiszen könnyen látható, a médiának ki kellett volna cenzúráznia azt. Továbbá nemcsak, hogy egyes újságírók cenzúra nélkül közölték le a nyers fotókat, de azelőtt verték bilincsbe az énekest, hogy a letartóztatási parancs megszületett volna és az ügyészség elítélte volna.
  • A kábítószer-vizsgálat túl gyors volt, Yoochun esetében 3-4 nap alatt megvolt, holott ez egy 2-3 hetes procedúra. Egy intenzív teszteléshez 2-3 hét szükséges, amiből már egy reális, egyértelmű képet lehet kapni, de a rendőrség a nyilvánosság tájékoztatásával együtt ezt 3 nap alatt elrendezte és egy hét alatt letartóztatták az énekest.
  • Hwang Ha Na-t sok szempont alapján vizsgálták, míg Park Yoochun-t nem. Ha Na-t az utolsó pozitív drog teszt után tartóztatták le, majd Yoochun-ra fókuszáltak ismét. A kívülállók csak azt tudják meg, amit a média akar, így nem tudnak igazán tájékozódni az emberek az ügyben. Hwang Ha Na-ban bízott a rendőrség, egy szavát se kérdőjelezték meg. Kim Young Sam a videóját úgy zárta le, hogy: "Ki az a Hwang Ha Na? Egy drogfogyasztó, eladó, egy bűnöző. Lehet-e egy ilyen ember szavára adni? Úgy érzem, hogy a rendőrség titokban akarja tartani Hwang Ha Na ügyeit."

Május 3.
A Naver értesülései szerint lezárult annak a petíciónak a határideje, amely azért jött létre, hogy a Burning Sun 6 db VIP szobáját vizsgálják át. Ebben a 6 VIP szobában történt a nők és a kiskorúak szexuális kizsákmányolása és bedrogozása. A koreai média értesülései szerint a VIP szobákat a rendőrség sose vizsgálta át, csupán a gyanúsítottakat hallgatták ki, mint például Seungri-t ebben az ügyben. A JTBC jelentései szerint vannak olyan dokumentumok, amelyekre feljegyezték, hogy kik és mikor használták azokat a szobákat, s mire használták azokat. A petíció a koreai állampolgárok indítványozták, kifejezve, hogy nem bíznak a Szöuli Rendőr-kapitányságban, illetve kérték, hogy védjék meg a gyermekeiket és a családokat, megbüntetve a bűnösöket, akik érintettek a Burning Sun ügyében. A petíciót 141 421 ember írta alá. 

A rendőrség kitolta Seungri letartóztatási parancsának kérelmét a jövőhétre. A Yonhap járt utána annak, hogy a Szöul Fővárosi Rendőr-kapitányság kitolta a letartóztatási parancsok kérelmét jövőhétre, holott erre a hétre ígérték azt, mind Seungri, mind Yoo In Suk esetében. A Yonhap értesülései szerint a rendőrségnek azért van erre szüksége, mert a Burning Sun-hoz kapcsolódó adócsalásban és bizonyítékok eltüntetéseben új bizonyítékot találtak, amit ki kell vizsgálniuk. Seungri-t most azzal is vádolják, hogy a Burning Sun-tól átcsoportosított pénzösszegeket a saját klubjához, a Golden Monkey-hoz és egy másik céghez Junwon Industries-hez. A rendőrség mindeközben megerősítette a hírt, miszerint némely japán befektető valóban kért szexuális szolgáltatásokat, amelyhez Seungri keresett lányokat. Továbbá a YG Entertainment vizsgálata is folytatódott a bankkártyát illetően, miszerint az ügynökség valóban megengedte Seungri-nak a céges bankkártyával való fizetést (vagyis ezzel fizette ki a japán befektetők szállás költségeit), de az ügynökség szabályzata tiltja az ezzel történő nyereséget. A rendőrség korábban 8 dologgal vádolták Seungri-t, amely lecsökkent 4 dologra: prostitúció kereskedelem, sikkasztás, illegális anyagok terjesztése és egészségügyi törvények megsértése. A rendőrség az énekest eddig összesen 17 alkalommal hallgatta ki, ez összesen 80 órát jelent. A koreai média szerint viszont aggodalomra ad okot, hogy az ügyészség elutasíthatja a letartóztatási parancsot azzal az indokkal, hogy kevés a bizonyíték, vagy nem eléggé terhelő, amire már korábban volt példa. 

Mindeközben az "A" megnevezésű japán üzletember instagram fiókján keresztül fakadt ki a koreai rendőrségre, és elmondta saját véleményét, miszerint a bulikon nem történt prostitúció, a vádak alaptalanok, saját magát, barátait és Seungri-t is ártatlannak vallotta az ügyben. Az üzletember állítása szerint a koreai rendőrség úgy vádolta őt bűncselekmény elkövetésével, hogy előtte nem keresték meg és ki sem hallgatták.

A Szöul Fővárosi Rendőr-kapitányság egyik embere nyilatkozatot tett közé, miszerint a kapitányság számítógépes bűnözés nyomozó csoportja megvizsgálta az összes KakaoTalk beszélgetést, amely szerint 200 olyan média- vagy szórakoztatóiparban jártas személy van, aki érintett valamilyen mértékben a szexuális támadások, az illegális felvételek készítésében/terjesztésében vagy köthető a Burning Sun-hoz. A nyomozócsoport az átvizsgálásnak köszönhetően okosabb lett az üzenetek tartalmát illetően, kiderült, hogy nemcsak illegális felvételeket osztottak meg a chat-szobákban, hanem az áldozatok személyes adatait, pornográf anyagokat, valamint a prostitúciós kereskedelem árait is. A rendőrség csoportja három további chat-szobát talált, ahol ezeket a tartalmakat megosztották. A rendőrség egy forrása hozzátette, hogy továbbra is nyomoznak az ügyben, mert jelenleg csak tényekkel állnak szemben.

A Section Tv egyik vendége volt Kim Hee Jun, aki már többször felszólalt Park Yoochun ügyében. Az ügyvéd szerint az énekes a rendőrség félrevezetése és drogfogyasztás miatt 7,5-15 év közötti börtönbüntetésre számíthat, attól függően, hogy hányszor használt kábítószert. Mindeközben az MBC értesülései szerint Yoochun 2018 nyarán is használt amfetamint, amit saját maga fecskendezett be, miután Hwang Ha Na neki adta a philophon-t. Yoochun elmondása szerint összesen 7 alkalommal használt drogot, 6 alkalommal Ha Na-val közösen. Viszont mind az énekes, mind volt menyasszonya teljesen mást állít, ami miatt még mindig folyik a nyomozás mindkettőjük ügyében.

A Burning Sun egyik bennfentese további infókat árult el Hwang Ha Na-ról. A JTBC "Spotlight" című műsorában derült ki, hogy Hwang Ha Na gyakori látogatója volt a Burning Sun-nak, melyről már korábban is szó volt. A munkatárs elárulta, hogy Ha Na gyakran találkozott valamelyik VIP szobában Lee Moon Ho-val a Burning Sun egyik tulajdonosával, Madam Li-vel és Seungri-val. A munkatárs feladata Ha Na fogadása volt, s elmondása szerint Seungri-val és Lee Moon Ho-val különleges kapcsolatot ápolt. 

Park Yoochun egyik rokona is megszólalt az énekes ügyében, miután a  JTBC "Spotlight" című műsor munkatársai felkeresték őt és interjút készítettek vele. A rokon elárulta, hogy Ha Na zsarolta Yoochun-t meztelen fényképekkel, ahol az énekes látható alvás közben. A rokon azt is elárulta, hogy őt is megkereste Ha Na, volt olyan eset, miszerint, hogyha 5 percen belül nem találja meg az énekest, akkor az egyik meztelen fotót kiszivárogtatja. A képet a rokonnak elküldte, aki folytatta azzal, hogy szerinte a lány sokat fenyegette Yoochun-t, de mindvégig szerelmesek voltak egymásba, míg tartott a kapcsolatuk. A rokont a drogokról is megkérdezték, mire azt felelte, hogy Yoochun mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy ártatlan és nem értette, hogy történhetett ez vele, még az USA-ba is küldtek mintákat kivizsgálásra, hogy szexuális úton kerülhetett-e drog a szervezetébe Ha Na-tól. Az ügyben, ezért Kim Eun Mi-t is megkérdezték, aki a Koreai Tudományos Kutató Intézet egyik képviselője, nyilatkozata szerint egy férfi átveheti egy nőtől a kábítószer nyomait, hogyha a szexuális együttlét előtt kábítószert használt. A képviselő folytatta, hogyha ez is történt, akkor is nagyon nehéz ezt kimutatni.

Május 2.
A mai nap folyamán a rendőrség ismét kihallgatta Seungri-t. Délelőtt 10 órakor lépett be a Szöul Fővárosi Rendőr-kapitányságra a KBS értesülései szerint. A rendőrség egyik belső forrása elárulta, hogy konkrét kihallgatás a sikkasztás ügyében most történik először Seungri-val, így a kihallgatás valószínűleg késő estig elhúzódhat. Április 1-jén tartóztatták le Seungri-t és Yoo In Suk-ot sikkasztásért, amikor a Golden Monkey és a Burning Sun nevű kluboknál gyanús pénzmozgást észleltek. Továbbá a rendőrség olyan gyanús bankszámlákat talált, amelyek a Burning Sun-tól vontak le pénzt, olyan bankszámlákra, amelyek valójában Seungri tulajdonában voltak. A rendőrség azt gyanítja, hogy az énekes közel 200 millió won-t (kb. 473 millió forint) sikkasztott. Seungri-t és Yoo In Suk-ot azzal is vádolják, hogy a Yuri Holdings-ot felhasználva fizették ki a Golden Monkey DJ-it, mindeközben ebben a klubban is vizsgálják, történt-e szexuális jellegű támadás. Seungri-t a mostanival együtt összesen 17 alkalommal hallgatták ki. Valószínűleg az énekes még ki lesz hallgatva, hiszen a rendőrségnek további kérdései vannak a YG Entertainment bankkártyájának használatával kapcsolatban, valamint a sikkasztás miatt is. 

Mindeközben a rendőrség kézzel fogható bizonyítékot talált az "A" jelölésű japán vezérigazgató ellen, miszerint, amikor Dél-Koreában tartózkodott, Seungri 2015-ös karácsonyi buliján kért szexuális jellegű szolgáltatást prostituáltaktól. A rendőrség megerősítette a hírt, miszerint feleségével utazott akkor Dél-Koreába, de korábban nem találtak semmi gyanúsat ellene, ami bűncselekményre utalt volna. A bizonyíték egyenlőre nem elegendő a vádemeléshez, de a rendőrség vizsgálja a japán üzletembert, kísérőit, valamint szexuális szolgáltatás ügyében is nyomoznak. Yoo In Suk korábban elismerte, hogy a karácsonyi bulira prostituáltakat fogadtak fel, és azt egyeztették KakaoTalk-on, míg Seungri tagad mindent.

A rendőrség őrizetbe vette a Burning Sun korábbi főrészvényesét, Lee-t a Junwon Industries elnökét és képviselőjét Choi-t, A Burning Sun közös képviselőit Lee Moon Ho-t és egy másik Lee-t, Madam Li-t, és egy koreai vezetőt Ahn-t, akiket a Burning Sun-nal kapcsolatban fognak a továbbiakban kikérdezni. 

Park Yoo Hwan, Park Yoochun öccse kifejezte, hogy a történtek ellenére is a bátyja mellett áll és támogatja őt. A színész Twitch-en keresztül jelentkezik be, és árulja el a rajongóknak a legfrissebb híreket testvére állapotával kapcsolatban is. Yoo Hwan elárulta, hogy megígérte testvérének, hogy anyukájával közösen meglátogatják őt, s azóta is így tesznek. Yoochun a rajongók leveleit is elszeretné olvasni, így Yoo Hwan továbbítja azokat neki és az üzeneteket is, amiket üzennek neki. A színész elárulta a testvérének, hogy a történtek ellenére is sokan támogatják őt. Yoo Hwan azt is elárulta, hogy bátyja fél a médiától, az emberek véleményétől, ezért alig eszik és alszik, hiszen az elmúlt hetekben többször is címlapra került, főleg, amikor az emberek kritizálták őt. A színész a rajongóknak is megígérte, hogy amikor tud, frissíti az állapotát és bejelentkezik az oldalra a legfrissebb fejleményekkel. 

Május 1.
Véget ért Choi Jong Hoon és Seungri kihallgatása, április 30-án jelentek meg mindketten a Szöul Fővárosi Rendőr-kapitányságon. Seungri-t a prostitúció, az illegálisan elrejtett kamerák, készített felvételek miatt hallgatták ki, míg Choi Jong Hoon-t szexuális erőszak vádja miatt kérdezték ki a rendőrök. 

A Channel A nevű csatorna "Strike Show" című műsorában jogászok gyűltek össze, hogy megvitassák Park Yoochun ügyét, hogy a tagadásából mi vezetett ahhoz, hogy beismerje bűncselekményét. Kim Kwang Sam, egykori ügyész tárta fel az okokat, miszerint az énekes hitt abban, hogy letartóztatás nélkül megúszhatja a botrányt, de a lakásán talált lábszőr bizonyítékként szolgált. Az ügyész hozzátette: "Park Yoochun hitt abban, hogy szőkítéssel és gyantázással képes lesz arra, hogy elpusztítsa a bizonyítékokat, megúszva mindent és visszatérve a szórakoztatóiparba, de miután letartóztatták, elveszítette szabadságát. Amikor szabad volt képes volt megpróbálni mindent. Viszont egy kis szobában korlátozva volt és ellenőrizték a dolgait. A szabadság korlátozása miatt hatalmas félelem és nyomás nehezedett rá." - ezért ismerhette be végül a drogokkal kapcsolatos vádakat, illetve egyes források szerint a családjának sem akart több csalódást okozni. 

Április 30. 
A Gyeonggi Nambu Tartományi Rendőrség nyilatkozata szerint Park Yoochun április 29-én és április 30-án beismerte, hogy volt menyasszonyával, Hwang Ha Na-val közösen fogyasztott philopont. A kábítószer vásárlások számát továbbra is tagadja. A rendőrség további kihallgatásokat tervez a hétre, valamint azt, hogy az ügyészség felé küldi az ügyet. Az énekes ügyvédje, Kwon Chang Bum bejelentette, hogy visszalép az ügyből, kifejezve, hogy Yoochun együttműködni kíván a rendőrséggel. A nyomozás még folyamatban.

Április 29.
A rendőrség lezárni kívánja Seungri és Yoo In Suk ügyében a nyomozásokat. Won Kyung Hwan, a Szöul Fővárosi Rendőrség szóvivője nyilatkozta április 29-én, hogy a Burning Sun-nal kapcsolatos nyomozás már nagyon a vége felé tart és még a héten szeretnék ezt lezárni három hónapos nyomozás után. A szóvivő elárulta, hogy hamarosan a teljes letartóztatási parancsot benyújtják az ügyészség számára, amit eddig végül, azért nem tettek meg, mert azt csak akkor fogadják el, ha potenciálisan fenn áll a bizonyítékok megsemmisítése, menekülési próbálkozás, vagy ha súlyos a probléma. Seungri-t a három hónap alatt összesen 15 alkalommal kérdezték ki. A rendőrség szóvivője kijelentette, hogy ezen a héten kívánja beadni Seungri ellen a letartóztatási parancsot, ahogy másik 23 ember ellen is, akiknek köze van a Burning Sun-hoz. A szóvivő hozzátette, hogy ugyan ők beadják a letartóztatási parancsot, de a bíróság dönti el, hogy elfogadják-e azt, vagy sem. Seungri ellen prostitúció kereskedelem és sikkasztás vádjával adják be az elfogató parancsot. 

A KBS hírei szerint több nő állítja, hogy Jung Joon Young áldozata lett. Az eddigi jelentések szerint hét olyan nőt talált a rendőrség, akik nemi erőszak és szexuális támadás áldozatai lettek Joon Young miatt. A módszer az összes nőnél ugyan az volt, alkoholos italba kevertek randi drogot, amitől a lányok elvesztették az eszméletüket. A chatszobából, ahol a készült felvételeket megosztották, egyeseket szexuális zaklatás miatt vettek őrizetbe, míg mások további kihallgatásra várnak, köztük az F.T Island volt tagja, Choi Jong Hoon is.

A YG Entertainment elismerte, hogy Seungri céges bankkártyával fizette ki előre a költségeit (ami a japán befektetőket illeti), de az ügynökség állítása szerint később visszafizette azokat a cég számára. A YG szóvivője elmondása szerint bevett szokás a népszerű idoloknál, hogy az ügynökség megelőlegezi a kiadásait, amelyet később visszafizet az adott idol. 

Hwang Ha Na újra aktív instagram fiókján annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van. Ha Na-t április 4-én tartóztatta le előzetesen a rendőrség drogfogyasztásért, terjesztéséért és illegális, szexuális videók megosztásáért. A lány bevallotta a kábítószer fogyasztást, míg a többit tagadja, továbbá azt állította, hogy a volt vőlegényével, Park Yoochun-nal együtt fogyasztotta azokat. Yoochun-t azóta letartóztatták, míg Ha Na előzetes letartóztatásban van, de ahhoz képest szabad életet élhet. Instagram fiókját folyamatosan frissíti különböző helyekről, új embereket követ be, másokat ki, míg azokat a képeket törli folyamatosan, amely a Burning Sun-hoz kötheti őt, vagy valamelyik barátját például a Lee Jong Hyun-nal és Choi Jong Hoon-nal közös képeit is törölte. 

Park Yoochun végül javarészt elismerte, hogy volt menyasszonyával Hwang Ha Na-val együtt drogozott, s akkor szokott rá, amikor megismerte Ha Na-t. 

Április 28.
Park Yoochun nevét eltávolították az incheon-i cseresznyevirág parkból, amely leginkább Yoochun rajongóinak közreműködésével jöhetett létre, miután az énekest letartóztatták kábítószer használat miatt. A Gyeyang Önkéntes Szervezet szóvivője, Lim Jung Soo bejelentette, hogy az énekeshez kapcsolódó összes festmény és névtábla eltávolításra került azon a 280 méteren, amit a rajongók készítettek. Mind a 34 névtábla, valamint a "Park Yoochun, we missed you" felirat is ellet távolítva. A Blessing Yoochun rajongói klub közel 5,5 millió won-t (kb. 1,5 millió forint) adományozott a szervezetnek, hogy a park létre tudjon jönni. A szóvivő elmondása szerint a felek közösen állapodtak meg.

Mindeközben Yoochun továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat, miszerint sose fogyasztott kábítószert és nem érti, hogy lehetett az utolsó tesztje pozitív, ami miatt április 27-én kérelmet nyújtott be egy újabb teszt elvégzésére. A rendőrség április 29-én három órán keresztül faggatta Yoochun-t, majd a kihallgatás véget ért Yoochun kérésére. A rendőrség egyik belső forrása szerint az énekest nagyon megdöbbentette a letartóztatásáról szóló döntés, illetve a rendőrség nevében kijelentette, hogy lesznek még újabb kihallgatások. A rendőrség Hwang Ha Na állítása alapján úgy tudja, hogy 1,5 gramm philophont vásárolt a két híresség, és három különböző alkalommal használták azokat 2019 februárja és márciusa között és ötször fecskendeztek be drogot közösen. A rendőrség talált egy felvételt is, ahol Park Yoochun pénzt utalt egy számlára, amit eredetileg úgy gondoltak, hogy egy kábítószer kereskedőnek utalt pénzt, de később kiderült, hogy Hwang Ha Na részére utalta azt. A két ügyben továbbra is nyomoznak.

Korábban Park Yoochun drog tesztje során a Nemzeti Törvényszéki Szolgálat philopont fedezet fel az énekes lábszőréből vett mintájában, ami a hatodik tesztje volt és emiatt került letartóztatásra. Yoochun továbbra is tagadja a kábítószer-használatra vonatkozó állításokat és kérte a kábítószer teszt újbóli megismétlését. Az április 10-én tartott sajtótájékoztatón elárulta, hogy depresszióval kezelték (szerk.megj.: valamint asztmás és allergiás, amire szintén szed gyógyszert). Ennek okán egy rajongó, aki laboratóriumi technikusként dolgozik megkérdőjelezte a rendőrség munkáját több pontban, utalva arra, hogyan lehet hamis pozitív eredményeket kapni. A technikus érvei, amely kétségeket ébreszthet az emberekben (szerk.megj.: a lényeget emelem ki, mert túl hosszú lenne, ha leírnék mindent):
  1. A philophon, amit "megtaláltak" Yoochun szervezetében gyógyszer és drog is lehet. A média azt hangoztatja, hogy a szőrtüsző minta lett pozitív, viszont ez a fajta eljárás a rendőrségnél nem rutin eljárás, csak akkor végzik el, ha (A) azt feltételezik az illetőről, hogy az elmúlt 90 napban fogyasztott valamilyen drogot, (B) gyanúja merül fel huzamosabb drogfogyasztásnak. Ez alapján elmondható, hogy a rendőrség mindig is úgy tekintett Yoochun-ra, mint bűnös, meg sem adták neki a lehetőséget a tisztázásra.
  2. A tüszővizsgálat azért sem tekinthető rutin vizsgálatnak, mert valójában a hajszálat csupán beszkennelik, és ez alapján a gép kidob egy eredményt, ezért sem megbízható, így kell mellé egy pozitív GC-MS (gázkromatográfia-tömegspektroszkópiai) vizsgálat, vagy CLSI (klinikai laboratóriumi szabvány vizsgálat) vizsgálat. E nélkül nem tekinthető teljesnek a tüszővizsgálat.
  3. A japán katonák használták ezt a drogot, még a második világháború idején és gyilkos drognak is nevezik, mert nagy dózisban halált okozhat.
  4. Továbbá a metamfetamin-hidroklorid az amfetamin egyik formája, amit a mai napig használnak antidepresszánsok készítéséhez.
  5. Ennek következménye, hogy szintén kimutatható a tesztekből úgy, mintha az illető drogot használt volna, miközben csak egy depresszió elleni gyógyszert szedett (Yoochun orvos által felírt antidepresszánsokat szedett).
  6. A hasonló vegyi anyagok miatt, így nem kizárható az, hogy hamis lett a pozitív teszt, hiszen a philopon is egy amfetamin és egyik alkotója a metamfetamin-hidroklorid. 

Április 27. 
Az SBS nyolc órási híreiben jelent meg az a riport, miszerint Park Yoochun újabb drogtesztet kért a rendőrségtől, hiszen nem tudja elképzelni, hogyan lett az utolsó tesztje pozitív. Az énekes állítása szerint egyedül Hwang Ha Na-nak adott pénzt, valamint nem érti, hogy került a szervezetébe amfetamin, amikor nem fogyasztott kábítószert. Mindeközben, április 26-án a Suwon Kerületi Bíróság elfogadta a letartóztatási parancs kérelmét, így az énekest átszállították a kerületi börtönbe, további vizsgálatok céljából. A bíróság nyilatkozata szerint legfeljebb 10 napig lehet előzetes letartóztatásban, utána az ügyet büntetőeljárás alá helyezhetik. 

Április 26. 
A Channel A értesülései szerint a 2015-ös karácsonyi partin ott volt Choi Jong Hoon és Jung Joon Young is, valamint egy "A" megnevezésű vezérigazgató, akit kihallgattak a rendőrségen és, aki tagadja a vádakat, miszerint a feleségével vett részt a partin, így megerősítheti, hogy semmilyen prostitúciós dolog nem történt ott. A vezérigazgató állítása szerint Seungri közeli barátja és semmilyen szexuális szolgáltatást nem kapott, a családja mindig vele utazott Japánból Dél-Koreába az üzleti utak során. Viszont a Channel A feltárta azt is, hogy a rendőrség a vezérigazgatót szembesíteni akarja azzal a 17 nővel, akit korábban őrizetbe vettek prostitúció vádja miatt. 

Seungri-ról olyan képek láttak napvilágot, ahol "Happy Ballons"-t szív, ami egy olyan dinitrogén-oxidot tartalmazó drog, ami jókedvre deríti a fogyasztóját (és egy viszonylag új kábítószer Dél-Koreában, 2017-ben került a köztudatba). Kim Hee Jun jogász szerint, ezért Seungri 5-7,5 év közötti szabadságvesztésre ítélhető. Az énekes a jelek szerint 2015-2016 között szívott ilyen jellegű lufit, valamint 2017-ben készültek róla a képek egy Vietnami buliban. A jogász elárulta, hogy a "Happy Balloons" nem teljesen tekinthető drognak, hiszen rövid ideig, de nagyon intenzíven hat az egyénre és nagyon hamar kimegy a szervezetből, szinte csak pár percig tart a hatása.

Park Yoochun április 26-án helyi idő szerint délután 1:55-kor érkezett meg a Suwon Kerületi Bíróságra, ahol nemcsak kihallgatták, de letartóztatásáról is döntöttek. Az énekes a riporterek kérdéseire nem válaszolt, amelyek a kábítószer fogyasztására irányultak, hiszen az eddigi tesztjeivel ellentétben (közel öt tesztje volt eddig hajtüszőből, vizeletből és vérből) az utolsó pozitív lett, melyet a lábszőréből vettek. Az énekes a bíróságról már bilincsben távozott, annyit tudni jelenleg, hogy a bíróság további kihallgatásra küldte Yoochun-t a rendőrségre. A letartóztatási parancs iránti kérelem elfogadásáról egyenlőre nincs hír. 

Április 25. 
A Chosun.com hírei szerint Yoo In Suk, a Yuri Holdings volt vezérigazgatója és Seungri volt üzleti partnere beismerte, hogy 2015 decemberében, a karácsonyi bulijukban valóban prostituáltakat rendeltek és fizettek a japán befektetőik számára. Április 23-án volt Seungri és a volt vezérigazgató kihallgatása, összesen 7-9 kísérőről tud a rendőrség Yoo In Suk vallomása alapján. Mindeközben Seungri mindent tagad, miszerint semmi köze sincs semmihez, de a rendőrség feltárta, hogy közel 30 millió won-t (kb. 7,5 millió forint) fizetett a szállodának, ahol volt a karácsonyi parti a befektetők számára, az énekes a YG Entertainment cégkártyáját használta. Ezt Seungri elismerte, mert úgy gondolta, hogy amit külföldről kapott bevételt, az Dél-Koreában fekteti be, viszont állítása szerint nem tudott a prostituáltakról. A YG-t is megkérdezték az ügyben, az ügynökség nyilatkozata szerint Seungri a magán számlájáról fizette a buli költségeit. Mindeközben a rendőrség tovább nyomoz az énekes ügyeiben, valamint a YG Entertainment alkalmazottjait is kivizsgálják a bankkártya ügyében, és vizsgálják az ügynökség érintettségét volt előadójuk ügyeiben.

A rendőrség viszont őrizetbe vette azt a 17 nőt, akik prostituáltként részt vettek Seungri valamelyik buliján és, akik köthetőek az énekeshez. Seungri ellen többek között továbbra is prostitúció közvetítés miatt nyomoznak, a rendőrség vizsgálja az egyik 2015-ös Club Arena-ban tartott bulit, ahol leginkább külföldi befektetők voltak jelen, a 2015-ös karácsonyi partit, ahová japán befektetőket hívott, illetve a 2017-es Fülöp-szigeteki születésnapi buliját. A nők közül van, akit közvetítésért, van akit prostitúció miatt vettek őrizetbe. A vallomásukban közös, hogy Seungri kereste fel őket, s közvetítette őket leginkább japán befektetői felé, hogy szexuális szolgáltatást nyújtsanak nekik. Seungri és Yoo In Suk a prostitúciós vádak miatt négyszer voltak eddig kihallgatva. További 17 tisztviselőt és 27 egyéb személyt kérdeztek ki, szintén emiatt. Az ügyet tovább súlyosbítja Jung Joon Young, Choi Jong Hoon és Seungri utazásai, amelyeknél illegális felvételeket is készítettek. 

Mindeközben Choi Jong Hoon számára megtiltották, hogy elhagyja Dél-Koreát, mert több ügyben is nyomoznak ellene. A YTN értesülései szerint a rendőrség a tiltás miatti kérelmet már korábban benyújtotta, melyet 2019.április 25-én fogadtak el. A vizsgálatok miatt az összes embernek megtiltották az ország elhagyását, akik valamilyen formában benne voltak a chat-beszélgetésekben KakaoTalk-on. Az ittas vezetésén, rendőrség megvesztegetésén és illegális felvételek készítésén/terjesztésén túl jelenleg két szexuális támadás miatt is nyomoznak ellene. Az első 2016 januárjában, Gangwon-ban történt, a másik 2016 márciusában, Daegu-ban. A rendőrség nyilatkozata szerint befejezték az áldozatok kihallgatását, illetve további kihallgatást terveznek Choi Jong Hoon, Jung Joon Young és a többiek esetében. 

Park Yoochun és az ügyvédje továbbra is tagadja, hogy az énekes philopon-t fogyasztott volna. Kwon Chang Bum közleményt adott ki 2019. április 25-én, miszerint nem lehet megtagadni a Nemzeti Törvényszéki Szolgálat eredményeit, de pártfogoltja álláspontja továbbra sem változott abban a tekintetben, hogy drogot fogyasztott volna, és jelenleg is azt vizsgálják, hogy kerülhetett philopon Yoochun szervezetébe. Egy szakértő szerint, ha a bíróság elítéli Yoochun-t akár 7,5 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat. 

Április 24.
Még április 10-én tartott Park Yoochun sajtótájékoztatót, ahol bejelentette visszavonulását a szórakoztatóiparból. Ma, április 24-én a C-JES Entertainment hivatalosan is bejelentette az énekes visszavonulását, valamint a szerződése felbontását (hivatkozva a kölcsönös bizalomra, miszerint bíztak Yoochun ártatlanságában) miután kiderült, hogy a drogtesztje amfetaminra (philoponra) pozitív lett. Az ügynökség bocsánatát fejezi ki, amiért nem figyelt eléggé idoljára és mostantól intézkedéseket fog tenni annak érdekében, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyesmi. Mindeközben Yoochun összes további programját törölték. Az énekes kihallgatása és a letartóztatási parancs kérelmének eredménye április 26-ra várható. Mindeközben a japán netizenek támadják a koreai médiát, miszerint Yoochun drog-botrányával akarják elterelni a figyelmet a Burning Sun ügyéről. Yoochun drogtesztje hajból és négy vizelet mintából negatív lett, de a lábszőréből vett minta pozitívnak bizonyult, ami miatt egyből beadták ellene a letartóztatási parancsot, miközben a kihallgatása még folyamatban van. Az énekes korábban tartott egy sajtótájékoztatót, miszerint nincs köze a drogokhoz. A japán rajongók mindeközben támogatják és védik az énekest, s hisznek az ártatlanságában. Többen azt sérelmezték, hogy Yoochun ügye sokkal nagyobb médiafigyelmet kap, mint a Burning Sun-ban történtek (gondoljunk itt a VVIP szobára vagy a gyermek kereskedelemre), illetve azért is neheztelnek, hogy a VVIP tagok neveit nem hozzák nyilvánosságra, holott sokkal nagyobb és súlyosabb a bűnük, mint Yoochun-é. Van, aki Seungri vizsgálatát követeli, hiszen még a mai napig nincs arról semmilyen információ, hogy köze van-e a szexuális bántalmazásokhoz, az emberkereskedelemhez stb... eddig csak az adócsalás ügyeit vizsgálták az esetében.

Jung Joon Young, Choi Jong Hoon, Seungri és más férfiak esetében is bővült a bűnügyi repertoár. Ma megkapta a Seoul Shinmun nevű hírlap Jung Joon Young vádiratának egy fénymásolatát. A vádak szerint összesen 9 alkalommal készített illegális felvételeket, míg 14 alkalommal osztotta meg azokat valamely KakaoTalk-os chat-csoportban/beszélgetésben, ami jóval több, mint amit a rendőrség nyilvánosságra hozott. Seoul Shinmun riportja Joon Young, Seungri és Jong Hoon 2015 decemberi tajvani kiruccanását elemzi, ami szintén új információ az ügyben. A tajvani sajtó akkori értesülései szerint a barátok csak kiruccantak, ám azt senki se tudta, hogy hotel szobákba vittek fel lányokat és ugyan úgy bántak el velük, mint a korábban leírtakban. Joon Young itt is készített felvételeket, amiket 2015. december 11-én töltött fel egy chat-beszélgetésbe. Mindeközben a rendőrség Seungri-t is vizsgálja a beszélgetésekbe írtak miatt, nyomoznak a Fülöp-szigeteki bulija kapcsán, illetve egy gangnami klubba tajvani befektetők számára keresett lányokat, akiknek az előkészítéséről beszélt, mindkét esetben azt vizsgálják, történt e prostitúció kereskedelem. A Channel A jelentései szerint Jung Joon Young, Choi Jong Hoon és a chat-beszélgetésekben szereplő férfiak belföldön is egyaránt támadtak, 2016 januárjából is beszámoltak egy ilyen eseményről Gangwon-ban. Kim, a Burning Sun egyik volt alkalmazottjának az ügye is tovább haladt. A rendőrség szerint összesen 9 illegális felvételt készített, míg 11 felvételt osztott meg a beszélgetésekben. 2016 áprilisában még az Amerikai Egyesült Államokban is vádolták szexuális erőszakkal. Seoul Shinmun értesülései szerint Gangwon-ban 2016 januárjában és novemberében fordult meg Joon Young, s mindkét látogatásából származnak felvételek. Jung Joon Young első tárgyalására május 10-én helyi idő szerint 11 órakor kerül sor.

FIGYELMEZTETÉS! Egyeseket érzékenyen érinthet az itt leírtak egyes pontjai, csak saját felelősségre olvassátok el ezt a bekezdést! 
A Burning Sun állítólag részt vett snuff és kínzásos videók készítésében, szemtanúk beszámolója szerint több nőt is kikötöztek. A legújabb jelentések szerint a VVIP szobákban vagy a klubhoz közeli szálláshelyeken készítették ezeket a felvételeket, ahol kihasználták a bedrogozott lányokat. Az MBC is úgy definiálta a "snuff filmeket", mint egy pornográf emberölés a kamera előtt, hiszen a bántalmazás nem szimulált, hanem valódi, így az áldozatokban valódi károkat tettek. Az MBC jelentéseiben szintén szerepel az úgynevezett "hamvasztó csoport", akiknek az volt a dolga, hogy a kábítószer és vér nyomait eltakarítsák. Erre találtak írásos bizonyítékokat is, amelyet elemeztek a szakértők, konkrét rendelésekről volt szó. Az egyik üzenetben ez olvasható: "Takarítsák ki az XXX Apartmant. Minden, ami szükségtelen kidobható." Ez egy ártatlan üzenetnek is tűnhet, de valójában az volt a megrendelés, hogy a drog, a szexuális erőszakra és filmezésre visszavezethető nyomokat tüntessék el. Minden, ami szükségtelen kidobható" rész az elemzők szerint olyan valódi tárgyakra utal, amelyek közvetlen bizonyítékok lehettek volna, mint például megmaradt gyógyszerek, drogok, tűk.

A beszélgetések viszont bizonyítják azt, hogy ezt a szolgáltatást, vagyis a "hamvasztó csoportot" ténylegesen megrendelték. A helyszínekről a drog eltakarítása egy megelőző lépés a szakértők szerint, hiszen elvágják a nyomvonalat ezzel, így elkerülhető a feltűnés és nem lehet visszavezetni az elkövetőkhöz az eseményeket. Ez a rész viszont utalhat még arra is, hogy készültek "snuff filmek". A hamvasztó csapat feladata az is, hogy a véres anyagoktól, ruháktól megszabaduljanak, kitisztítsák azokat, hiszen ezek szintén nyomok lehetnének és közvetett bizonyítékok. A jelentések szerint feltehetőleg a klub vezetősége rendezte el ezeket és a bizonyítékokat Gangnam kerületén kívül semmisíttetették meg a csoport tagjaival. Egy volt tag elárulta a riportereknek, hogy a fő feladatuk a vérnyomok eltávolítása volt a szobákból. A mai napig emlékszik arra a nőre, akit látott bedrogozva, eszméletlenül, véresen, s akin vérátömlesztést hajtottak végre orvosokkal.
Érzékeny rész vége!
A dolgokra korábban Kim Sang Kyo is utalt, aki miatt kirobbanhatott az egész Burning Sun botrány, miután egy eszméletlen lánynak segített a klubból kimenekülni, s akit a biztonságiak rajtakaptak a dolgon, megvertek, majd pedig a rendőrség Sang Kyo-t gyanúsította szexuális erőszakkal. Az MBC Straight című műsorában valójában nem erősítette meg, de nem is cáfolta a gina és a snuff ügyet, hiszen a rendőrség még mindig nyomoz, jelenleg is tanúvédelmi programban van, így nem adhat ki semmilyen információt, ami akadályozhatná a nyomozás menetét. Instagram-ján viszont elindított egy kisebb, egyéni projektet #BurningSun_ToGoPublic_Project névvel, amiben azt követeli, hogy a rendőrség hozza nyilvánosságra a Burning Sun ügyét, amit a kormányzati tisztviselők eddig nem engedtek. Érdekesség, hogy az egyik insta bejegyzése alatti hashtag a gina és a snuff, egy idézettel "Ha az ország megpróbálja megállítani az igazságot, majd az állampolgárok megkeresik maguknak."

Április 23.
A MAKEUS Entertainment-nek közel 300 millió won-os (kb. 74 200 000 Ft) kártérítést kell fizetnie Jung Joon Young-nak, mert két hónappal az exkluzív szerződés megkötése után felbontották azt, miután márciusban kiderült Jung Joon Young szexuális zaklatásos, illegális felvételek készítésének és terjesztésének ügye. Az Ilgan Sports hozta le a hírt, amely megkereste az ügynökséget, a MAKEUS csak annyit felelt a hírre, hogy: "Ez a helyzet most nehéz számunkra, kérlek, értsétek meg." A News1 is leközölte a híreket, hozzátéve, hogy Jung Joon-nak csak annyi dolga lett volna, hogy részt vesz különböző műsorokban és zenét készít, továbbá az a 300 milliós won volt az előleg, amit most kártérítésként ki kell fizetniük.  

Park Yoochun ellen letartóztatási parancsot adott be Gyeonggi Nambu Tartományi Rendőrség az ügyészség felé kábítószer, konkrétan philopon intravénás használata miatt, ahogy Hwang Ha Na ellen is. Az ok itt is az volt, hogy félnek Yoochun elhagyja az országot. Mindeközben az énekest leghamarabb április 24-én hallgatják ki ismét. A rendőrség eredetileg konfrontációs vizsgálattal akarták Ha Na-t és Yoochun-t kihallgatni, de annyira ellentmondásosak az eddigi vallomások, hogy elvetették ezt, továbbá a rendőrség szerint elegendő bizonyítékuk van a két híresség ellen. Mindeközben miután kiderült Ha Na pozitív drog tesztje a hír hirtelen eltűnt a koreai médiából, amelyről az SBS is beszámolt, a híreket a japán médiából vették át a koreaiak ismét, a japánok gyors fordításának köszönhetően fent maradtak a hírek. Mindeközben Yoochun ügyvédje, Kwon Chang Bum beadta a kártérítési per formanyomtatványait az MBC ellen, hamis információk terjesztése véget még április 22-én. 

Majd pár óra csúszással kiderült, hogy Yoochun drogtesztje is pozitív lett a lábszőréből vett minták alapján. A mintákat a Nemzeti Igazságügyi Szolgálat tesztelte. Mindeközben április 16-án végeztek az énekes lakásában és kocsijában "házkutatást", de a rendőrség nem talált semmit, ezután vették le a hajtüsző mintát. A hajtüsző eredménye negatív lett, ezután vettek szőrtüsző mintát, amely már pozitív eredményeket mutatott. Yoochun kihallgatását, ezért elnapolták április 26-ra, ekkora meglesz a letartóztatási parancs bírálatát is. 

FIGYELMEZTETÉS! Egyeseket érzékenyen érinthet az itt leírtak, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE olvassátok el ezt a bekezdést! 
Az MBC "Straight" című műsorában leleplezték a Burning Sun-ban történteket, amelyek jóval durvábbak és megrázóbbak, ahogy eredetileg gondoltuk volna. A vizsgálati program kiterjedt a kínzásokra, koholt vádakkal elintézett szabadságvesztésre, gyermek szexkereskedelemre, bizonyítékok megsemmisítésére, a burjánzó rendőri korrupcióra és a rendőrség megvesztegetésére. A vizsgálati program felfedései(ha nem bírod tényleg ne olvasd tovább ugorj az előző napokra):  
  1. A Burning Sun tetején van egy szoba, ahová csak VVIP személyek léphettek be és egy úgynevezett "hamvasztó csoport", akiknek az volt a dolga, hogy a kábítószer és vér nyomait eltakarítsák. Ebben a szobában kötöztek ki nőket vagy verték meg őket, mindeközben vérátömlesztést végeztek rajtuk orvosi felügyelettel. Mindeközben mindent felvettek, mintha egy filmet forgattak volna. A "hamvasztó csoport" tagjait speciálisan válogatták be, olyan emberek alkotják ezt a csapatot, akik értenek a nyomok eltakarításához. 
  2. Elhallgattatták az adócsalásról szóló pletykákat egy ügyvéd segítségével, hogy a rendőrség prostitúciós ügyei ne derüljenek ki, illetve, tovább tudják azt folytatni. 
  3. Kiskorú lányok (szinte gyerekek) kerültek be a szexiparba, akikről meggyőződtek, hogy nincs hová menekülniük. Miután megtudták, hogy nincs hová menniük, megígérték nekik, hogy a szórakoztatóiparban, hírességként debütáltatják majd őket, így csalogatva magukhoz őket. Konkrétan prostitúcióra használták őket, majd eldobták a lányokat. Egy pap két tinédzser lányt kitudott onnan szabadítani, de az egyik lány poszt-traumás stresszben szenvedett, a másik lánynak meg annyiszor volt abortusza (ami Dél-Koreában még illegális), hogy ki kellett venni a méhét. A lányokat drogkereskedőknek is szállították és egy jutalom pontrendszer alapján futtatták őket, azt mondva nekik, ezzel többek, mint egy "normál prostituált". 
  4. Az egyik kereskedő Lee Sihyung (Kim Moo Sung politikus, törvényes fia) volt, az egyetlen, akinek a nevét nyilvánosságra hozták és azóta letartóztatták kábítószer használat miatt, mivel kapcsolatait kihasználva akarta megúszni a dolgot. 
  5. Masszív volt a rendőrségi összejátszás, csupán azok a rendőrök megbízhatóak jelenleg, akiknek semmi köze nem volt a Burning Sun-hoz. 
  6. Kim Sangkyo háza előtt rengeteg rendőr járőrözik, aki jelenleg informátor és megfigyelés alatt állt (szerk.megj.: ez olyasmi lehet, mint a tanúvédelmi program). 
  7. Már 5 hónap eltelt Kim Sangkyo ügye óta és a rendőrség még mindig nem akar semmit se rendesen felfedni a Burning Sun botrányról, főleg nem arról, hogy ki volt az a lány, akit megmentett Sangkyo. 
DURVA RÉSZ VÉGE! 

Április 22. 
Április 22-én a "Channel A" egy újabb jelentést tett közé egy másik szexuális támadáshoz köthető chat-szobáról, amelynek tagjai többek között Jung Joon Young és Choi Jong Hoon voltak. Egy csapat hölgy kereste fel a rendőrséget, miszerint Hongcheon-ban Joon Young-gal, Jong Hoon-nal és más férfiakkal italoztak, de egy idő után furcsán kezdték magukat érezni, majd elvesztették az eszméletüket. A jelentések szerint 2016 januárjában történt az eset, amikor JJY Hongcheon-ba szervezett egy kisebb kiruccanást, ahová meghívta szokásos haverjait és több lány ismerősét. A rendőrség megvizsgálta a szóban forgó chat-beszélgetést 2016 januárjából, amelyek mind arra utalnak, hogy az üdülőhelyen a nőket megerőszakolták. Továbbá több videót is megosztottak, amelyek valószínűleg illegálisan készültek. A források szerint Seungri nem volt jelen az eseménynél, de vicces fejeket küldve reagált egy Park és egy Kim nevű férfi képeire, videóra. A rendőrség a KakaoTalk-os üzeneteket tovább vizsgálja, és átkerült az ügy a Szöul Fővárosi Rendőrségi Hivatal nőkre és fiatalkorúakra specializálódott osztályára.

Jung Joon Young 2019. május 11-én vesz részt az első tárgyalásán, helyi idő szerint 11:00-kor. A vád szexuális zaklatás, illegális fényképek és videók készítése, valamint terjesztése. Az előkészítő tárgyaláson a bíróság dönti el, hogy milyen módon állapítják meg az énekes bűnösségét, illetve, hogy mennyire veszik figyelembe az alperes, vagyis Joon Young vallomását. Az alperes a tárgyaláson nem köteles részt venni. A "Maeil Business" értesülései szerint, ha Joon Young és az ügyvédje elfogadják az ügyészség által hozott bizonyítékokat, akkor a vizsgálatok hivatalosan két-három héten belül kezdődhetnek. Az ügyet "bonyolítja" a tanúk megjelenése Lee, "A" és az üdülőhelyen ott voltak ügye, ami miatt JJY-nek nem lesz könnyű dolga.

Mindeközben őrizetbe vették azt a két rendőrt, akik eltusolták 2015-ben Hwang Ha Na drog ügyét.

Április 19. 
Choi Jong Hoon az ügyvédjén keresztül tagadja a szexuális erőszak ügyét, miszerint ismeri az "A" azonosítású hölgyet, találkozott vele, de Jong Hoon elmondása szerint nem létesített vele szexuális tevékenységet. Mindeközben az SBS funE egy olyan chat-beszélgetést tett közzé, amely megerősíti azt a tényt, hogy volt szexuális tevékenység, az "A" azonosítású hölggyel, Choi Jong Hoon és Jung Joon Young is ott volt, Joon Young hangüzenetet küldött a dologról a chat-ben szereplő személyeknek, amelyben benne volt a Burning Sun egyik alkalmazottja Kim és egy "B" azonosítású hyung is (a két idollal és "B"-vel még másik két férfi is volt), aki akkor szintén ott volt és videózta a lányt. Ezután a chat-ben szereplő egyének töröltették "B"-vel a felvételeket. A KBS is leközölte a chat-beszélgetést, amelyben több helyen cenzúrázni kellett a vulgáris, szleng kifejezéseket, a használt szavak mind szexuális zaklatásra/támadásra utalnak.

 A Gangnam Kerületi Hivatal úgy döntött, hogy eltávolítja azt a táblát, amelyen Roy Kim neve is szerepel és átnevezik az idolról elnevezett erdőt. Az énekes rajongói hozták létre ezt a parkot 2013-ban miután megjelent Roy "Love Love Love" című első stúdióalbuma a "Superstar K4" győzelme után. Április 19-én nyilatkozatot tett közé a Gangnam Kerületi Hivatal, miszerint az énekest illegálisan felvett felvételek terjesztésével gyanúsítják, ami miatt nagyon negatív lett Roy Kim megítélése és sok panaszt kaptak a parkot látogatóktól emiatt, így úgy döntöttek a "Roy Kim Erdeje" név megtartása helytelen lenne. Egyes források szerint a Hivatal nem tárgyalt az énekes rajongóival egy független döntést hoztak meg a név eltávolítását illetően.

Park Yoochun törvényes képviselője pert indított az MBC ellen a "Newdesk" című műsorukban megjelent hamis hírek miatt. A képviselő elárulta, hogy április 22-én kártérítési pert kezdeményeznek a Nyugat-Szöuli Kerületi Bíróságon az MBC riportere ellen, aki április 18-án a "Newsdesk"-en, majd április 19-én a "News Today" című műsorban közölte le ugyan azokat a hamis híreket Yoochun-ról. (Szerk.megj.: itt a hamis CCTV felvételekről van szó, ahol az MBC azt állította Yoochun látható drogvásárlás közben. A Dél-Gyeonggi Tartomány Rendőrségi Hivatala is megerősítette a hírt április 18-án, miszerint a hírek hamisak voltak az énekesről.) Roy Kim erdős esete után ment a találgatás, miszerint Park Yoochun esetében is hasonló fog történni, hiszen Incheon-ban egy cseresznyefavirág út az énekesről van elnevezve. Április 19-én a Gyeyang Kerületi Önkéntes Szervezet egyik forrása elmondta, hogy nem tervezik Yoochun nevét eltávolítani a parkról, míg ítélet nem születik az ügyében. A forrás elmondta, hogy a 2,6 km hosszú szakaszból 300 métert Yoochun rajongóinak köszönhetnek továbbá 2013-ban 14 falfestményt készítettek a rajongók, amelyeket ugyan át kell festeni, hiszen az évek alatt megkoptak, de az önkéntes szervezet szóvivője elárulta, hogy ennek nincs köze Yoochun helyzetéhez. A rajongók által készített szakaszon Yoochun addigi összes dorama szerepe fel van tüntetve kis táblákra írva. A szervezet továbbá elárulta azt is, hogy ők szeretnének függetlenek maradni a médiától, az eseményektől, hiszen a park adományból jöhetett létre, amiért a mai napig hálásak és nem feltétlen szeretnének a közvélemény miatt megszabadulni Yoochun nevétől, aki ellen most droghasználat miatt nyomoz a rendőrség. 

Április 19-én megszületett a letartóztatási parancs ítélete Anna és Lee Moon Ho ellen. A Burning Sun vezérigazgatójának az esetében elfogadta a Szöul Központi Kerületi Ügyészség a letartóztatási parancsot kábítószerhasználat végett, de Anna esetében elutasították azt, aki a Burning Sun egyik promótere volt. A letartóztatási parancsra vonatkozóan az ügyészség azt nyilatkozta, hogy új információk derültek ki az első benyújtás óta, amelyek már terhelő bizonyítékok, emiatt a főbíró aggodalmát fejezte ki a bizonyítékok "biztonsága" miatt, félő, hogy valaki megsemmisíti azt. Lee Moon Ho ennek ellenére továbbra is tagad minden vádat, a hajtüsző és vizeletvizsgálatát a Nemzeti Törvényszéki Szolgálat végezte, a teszt pozitív lett. Anna esetében azért lett elutasítva a letartóztatási parancs, mert a rendőrség még mindig nyomozza a Burning Sun-ban működő kábítószer-elosztási rendszert, így kézzel fogható bizonyíték alig van a hölgy ellen. Továbbá Anna elismerte a drogfogyasztást, de az elosztást nem, és a kábítószer elosztás sem szerepelt a letartóztatási parancsban.

Egy új áldozat is megszólalt a Burning Sun botrány ügyében, mely bizonyíték lehet a tengerentúli szexuális támadások ügyében is. Az SBS 8 órási híreiben egy Lee nevű hölgyet említettek meg, aki külföldről érkezett Dél-Koreába, hogy vallomást tegyen a rendőrségnek. FIGYELMEZTETÉS! Egyeseket érzékenyen érinthet az itt leírtak, csak saját felelősségre olvassátok el ezt a bekezdést! Egy barátja, aki ismerte Seungri-t hívta meg 2016-ban egy összejövetelre Lee-t. Ezt az összejövetelt külföldön tartották és készült az eseményhez egy chat-szoba is, amelynek tagjai többek között Seungri, Roy Kim és Yoo In Suk, a Yuri Holdings volt vezérigazgatója voltak. Az SBS leközölte, hogy Seungri azt írta a chat-ben, hogy nyolcan fognak érkezni, mire egy Park nevű férfi azt írta, hogy "Váó, nagyszerű." Lee nem ismerte konkrétan a férfiakat a barátján kívül, de meghívást kapott ő és több barátnője is az eseményre. Azért ment bele a meghívásba a hölgy, mert azt ígérték neki, hogy az esemény után a nők számára külön szálláshely lesz bérelve. Az SBS-nek elárulta, hogy kulcskódot kaptak, amivel csak a nők tudtak belépni. Az SBS arról számolt be, hogy az eseményt a férfiak lakosztályán tartották, ott kezdték a vacsorát és együtt ittak. Lee elárulta, hogy nagyon hamar rosszul lett, holott bírja az alkoholt. Annyira emlékezett, hogy a barátnői is a nappaliban feküdtek. A barátai azonban az ágyukban ébredtek és elkezdték keresni egy idő után Lee-t, akit egy másik szobában találtak meg a női lakosztályon belül. Amikor megtalálták a lányt meztelen volt, és amikor kinyitotta a szemét a barátait látta, akik kiabáltak neki, hogy ébredjen fel, egy fél óra hosszáig próbálták felkelteni őt kiabáltak neki, csipkedték, de semmire se reagált ennyi ideig. Az SBS-nek elmondta Lee, hogy három év kellett neki ahhoz, hogy rájöjjön mi történt azon az éjszakán vele, amikor elvesztette az eszméletét, miután ezek a chat-beszélgetések az idolokról nyilvánosságra kerültek. Egy Kim nevű férfi videózta az eseményeket és osztotta meg a szexuális támadást másokkal. A chat-beszélgetésből kiderült, hogy Choi Jong Hoon a videóra azt mondta, hogy túl rövid volt, mire Kim küldött egy másikat. Jung Joon Young is hozzászólt a dolgokhoz, miszerint szerinte ez nem volt nemi erőszak. Lee sose kapott bocsánatkérést a történekért, sőt Kim azt mondta, hogy a felvétel illegális volt, a szex "konszenzuson alapuló" volt. Seungri törvényes képviselője kijelentette, hogy Seungri nem tudott semmiről, nem emlékszik semmire, mert nagyon régen volt.

Érzékeny rész vége!  
Lee elárulta, hogy azért vállalta fel azt, ami vele történt, mert nem akarja, hogy azok, akik ezt tették vele és másokkal szabadon járkálhassanak, hogy azt higgyék a törvények rájuk nem vonatkoznak. Nem szeretné, hogyha mások is úgy járnának mint ő, hiszen bárki lehet áldozat. Reméli a lány, hogy nem lesz több áldozat és a bűnösök elnyerik a méltó büntetésüket. A rendőrség is megerősítette, hogy a lány a videóban Lee, aki tanúskodni fog többek között Jung Joon Young és Choi Jong Hoon ellen is. Jong Hoon ügyvédje tagadja a vádakat.

Április 18. 
Dél-Gyeonggi Tartomány Rendőrségi Hivatala közzé tett egy nyilatkozatot, miszerint az MBC Newdesk jelentése "alaptalan" Yoochun CCTV felvételeiről. Az SBS funE riportere, Kang KyungYoon egy exkluzív riportjában arról beszélt, hogy az egyik áldozat, "A" tanúvallomást tett. "A" múlt hónapban felkereste Bang JungHyun ügyvédet, aki az eredeti bejelentő nevében elküldte a KakaoTalk beszélgetéseket a Korrupcióellenes és Polgári Jogi Bizottságnak. "A" elmondta az ügyvédúrnak, hogy az erőszak egészen pontosan mikor és hol történt, majd az ügyvédúr megerősítette, hogy egy hangfelvétel, hat fénykép és egy beszélgetés utal arra, hogy a nőt megerőszakolták.
FIGYELMEZTETÉS! Egyeseket érzékenyen érinthet az itt leírtak, csak saját felelősségre olvassátok el ezt a bekezdést!
"A" tanúvallomása szerint 2016 márciusában találkozott Jung JoonYounggal, Choi JongHoonnal, a Burning Sun egyik munkatársával, Kimmel, egy YG Entertainment alkalmazottal, Heoval és egy üzletemberrel, Parkkal. JoonYoungot már korábbról is ismerte, egészen pontosan 2012-ben találkoztak először, Kimet 2013-ban ismerte meg SeungRi áltat, SeungRit pedig az egyik barátja mutatta be neki. JoonYoung 2016 elején felkereste a lányt, meghívta egy italra, amit el is fogadott. Ugyan a nő már részeg volt, nem aggódott, hiszen két híresség is volt a társaságban, ráadásul az öt ember közül kettőt már régebbről ismert. A férfiak azt mondták neki, hogy lefoglaltak egy hotelszobát, menjenek oda inni, amibe a részeg lány bele is ment, viszont ahogy a szállodába értek és ivott még néhány pohárral elvesztette az eszméletét. Másnap egy ágyban, meztelenül ébredt, miközben JongHoon nevetve feküdt mellette. A lány megkérdezte: "Mi folyik itt?", mire JongHoon válasza az volt, hogy "Nem emlékszel?" és kacsintott egyet. Mind az öten körbevették a lányt, azt mondták neki, keresse meg a fehérneműjét, mindeközben Heo vicces megjegyzéseket tett, amivel azt sugallta, szeretkeztek. "A" rájuk szólt, hagyják abba, mire visszaadták neki a fehérneműjét, megkereste a többi ruháját, gyors felöltözött és elrohant. Ez az, amire emlékszik, másra egyáltalán nem. A riporternő miután megkérdezte "A"-tól, hogy az eset után felkeresték-e őt, mire "A" azt válaszolt igen, de úgy tettek, mintha semmi se történt volna, JongHoon még azt is mondta neki, hogy "Később találkozunk.". "A" arról is beszélt, hogy azért nem beszélt eddig erről, mert kínos és fájdalmas számára a tudat, hogy egy egyszerű eldobható tárgyként kezelték, szégyelli magát. "A" nagyon fél attól, hogy kiderül a személyazonossága és az emberek megtudják, mi történt vele.

Az MBC Newdesk adása szerint JYJ YooChun készségesen válaszolt a rendőrség összes kérdésére. YooChun elismerte, hogy ő látható a CCTV felvételeken, de nem tudta, hogy drogot szállít, az egészre Hwang HaNa, a volt menyasszonya kérte meg. Tagadja a vádat, miszerint tudta volna, hogy részt vett volna drogkereskedelemben. A rendőrség további kérdéseket tett fel YooChunnak, ugyanis a felvételen jól kivehetően a karját zúzódások és feltehetőleg tűnyomok borítják, erre YooChun azt felelte, hogy éles tárggyal felsértette a karját, a sebeknek semmi köze a drogokhoz.

Április 17.
A News1 tudósítása szerint a gangnami lakosok kényelmetlenül érzik magukat Roy Kim botránya és a róla elnevezett erdő miatt, "Roy Kim Forrest" miatt. Roy Kim fandomja, a Royrose még 2015-ben egy adománygyűjtő akciót követően létrehozta a Myunghwa Gyerekkönyvtárat a Suseo Myunghwa Szociális Jóléti Központjában, Gangnamban. Roy Kim hazai és külföldi rajongói által küldött rozs, száraztészta adományokat az alacsony jövedelmű, rászoruló, gangnami családok között osztották szét, ami miatt Roy Kim népszerű és közkedvelt volt Gangnamban. Az erdőt 2013-ban hozták létre, miután Roy megnyerte az MNet túlélő műsorát, a Superstar K-t. S bár nem valószínű, hogy a környéknek rossz hírneve megy a botrány következtében a helyiek kényelmetlennek érzik, hogy az erdő róla van elnevezve. A szociális intézmény igazgatója nyilatkozata szerint már intézkednek az ügyben, azonban minden Roy Kim rajongói táborán múlik, mivel az ő adományaikból jöhetett létre a könyvtár és az erdő is, emiatt is kifogják kérni a véleményüket.

A Szöul Kerületi Ügyészség nyilatkozata szerint Jung Joon Young előzetes letartóztatásban marad a tárgyalás végéig.

 JYJ YooChun megérkezett Dél-Gyeonggi Tartomány Rendőrségi Hivatalába, hogy felelhessen az ellene irányul vádakra, miszerint kábítószert fogyasztót. YooChun a sajtó által feltett kérdésekre azt válaszolta, hogy "szorgalmasan" részt vesz a nyomozásban. 

Az MBC Newdesk jelentése szerint rendőrség olyan CCTV felvételek birtokában van, amelyeken jól kivehető, hogy JYJ YooChun épp kábítószert vásárol. A felvételek azt bizonyítják, hogy YooChun egy úgynevezett "dobási módszerrel" szerezte be a drogot, a módszer lényege, hogy miután a vevő átutalta az összeget az eladó bankszámlájára, az eladó egy előre megbeszélt helyen elrejti a drogot, ahol a vevő megtalálja, így a vevő és az eladó se találkozik.   

Április 16.
Sports Chosun jelentése szerint a a rendőrség elegendő bizonyítékot talált a letartoztatási parancshoz. A Szöul Fővárosi Rendőrkapitányság a pénzügyi tranzakciókat bizonyítékként felhasználva büntetőjogi eljárást indított SeungRi ellen. A prostitúció közvetítési feltételezése miatt a rendőrség azt tervezi, hogy letartoztatási parancsot kér SeungRi ellen. A rendőrség véleménye szerint ha SeungRi nem is kérte közvetlenül, hogy a nők szexuális szolgáltatást nyújtsanak, a megvizsgált pénzügyi tranzakciók egyértelműen arra utalnak, hogy a lányoknak kifizetett pénzösszegek nem tartoznak az "utazási költségek"  kereteibe. Mindezen felül tovább nyomoznak, az eddigi nyomozás során nyolc vádpont fogalmazódott meg SeungRi ellen, beleértve a prostitúció közvetítést, sikkasztást, illegális felvételek terjesztését, megvesztegetést, élelmiszer-higiéniai törvény megsértését, adócsalást, szerencsejátkozást és a nemi erőszakot is.

A rendőrség megerősítette, hogy SeungRi szoros kapcsolatban állt Yoon rendőrfőkapitánnyal. Az állítások szerint SeungRi, a Yuri Holdings volt vezérigazgatója, Yoo InSeok és Yoon rendőrfőkapitány gyakran találkoztak, golfoztak és vacsoráztak együtt. Yoon rendőrfőkapitány korábban azt nyilatkozta, hogy a golfjátékok és a vacsoradíjakat is mind ő fizette, viszont ez az állítás hamisnak bizonyult,. Múlt hónapban a rendőrség felkereste a golfpályát, ahova gyakran jártak golfozni és megerősítést nyert a tény, hogy az összes költséget Yoo InSeok fizette, nem Yoon rendőrfőkapítány.

rendőrség letartoztatási parancsot kér a Yuri Holdings volt vezérigazgatója, Yoo InSeok ellen.

Dél-Gyeonggi Tartomány Rendőrségi Hivatalának kábítószer vizsgálati egységének nyilatkozata szerint megkezdték JYJ YooChun kivizsgálását. 11 rendőr kezdte meg Yoochun házának, kocsijának és telefonjának átkutatását, valamint hajmintát is vettek tőle a kábítószer-vizsgálat miatt. A rendőrség Hwang HaNa tanúvallomása miatt kezdték meg YooChun kivizsgálását, ugyanis a nő tanúvallomása szerint egy hiresség barátja kényszerítette arra, hogy gyógyszereket vegyen be.  Ezután különféle spekulációk láttak világot, miszerint JYJ YooChun ellen, ugyanis YooChun és Hwang HaNa jegyesek voltak. YooChun egy korábbi sajtótájékoztatóban tagadta a vádakat.


Április 15.
Kiadtak egy újabb rendőrségi nyilatkozatot. A jelentés szerint a rendőrség két olyan személyt vizsgál, akik részt vettek SeungRi Fülöp-szigeteki születésnapi partiján. Valamint a rendőrség rájött arra, hogy pontosan mennyi pénzt is fizetett a lányoknak az utazási költségeikre, jelenleg a pénz pontos forrása után is kutatnak. SeungRi jogi képviselő oldala is megszólalt: Elismerik, hogy nőket hívtak meg a születésnapi buliba, de azt tagadják, hogy a pénzt szexuális szolgáltatásért kapták volna a lányok

Április 14.
Szöul Fővárosi Rendőrkapitányságának különleges nyomozóosztálya közzétette a SeungRi pénzügyi tranzakciónak nyilvántartását, rámutatva arra a tényre, hogy SeungRi átutalt egy olyan összeget a kísérő escort lányoknak, ami meghaladja az utazási költségeiket. SeungRi kijelentette, hogy az összes résztvevő utazási költségét fizette nem csak a lányokét. A rendőrség azonban azt gyanítja, hogy ez prostitúció közvetítése, mivel a lányok nem voltak a barátai, mégis fizette az összes költségüket, sőt még többet is fizettet a lányoknak. A rendőrség gyanúja szerint a lányok a kiegészítő összeget prostitúcióért kapták. "Minden lehetőségre nyitottak vagyunk, beleértve az előzetes letartoztatási parancs kérelmét is." - a rendőrség.

Április 13.
Szöul Fővárosi Rendőrkapitányságának különleges nyomozóosztályának nyilatkozata szerint bizonyítékot találtak SeungRi ellen. A jelentés szerint SeungRi Fülöp-szigeteki születésnapi buliján a meghívott prostituált nők és befektetők között történt szexuális értelembe vett interakció.  A nők azonban kijelentették, hogy önként, mindenféle kényszer és utasítás nélkül léptek szexuális kapcsolatba az érintettekkel. Viszont a rendőrség álláspontja szerint ugyan nem érkezett közvetlen utasítás SeungRitól a teljes utazási költségek kifizetése egy felkérés volt a lányok felé, hogy a külföldi befektetőknek szexuális szolgáltatást nyújtsanak. SeungRi továbbra is tagad.

Április 12.
Bang Jung Hyun ügyvéd elárult néhány érdekességet az üggyel kapcsolatban. Ez az ügyvéd volt az, aki az eredeti bejelentő nevében elküldte a KakaoTalk beszélgetéseket a Korrupcióellenes és Polgári Jogi Bizottságnak. Látta a beszélgetéseket, a videókba is belenézett, így ő tudhatja a legjobban, hogy mik is történt a pontosan chat-szobákban. Jung Hyun a "Lee Gyu Yeon’s Spotlight" című műsorban volt vendég és több érdekes infót is megosztott a botrányról és a hozzá kapcsolódó ügyekről. Az ügyvédúr elárulta, hogy érdekes módon a telefonokban több illegális, erotikus tartalommal bíró felvételt találtak, ám a chatekben nem találták meg az összes ilyen felvételt. Nagyjából 10 felvételről tud a rendőrség, amelyeket nagy valószínűséggel a gyanúsítottak készítettek. Ezek a felvételek eszméletlen, "alvó" nőkről készültek, így ezek nemhogy az áldozat személyiségi jogait sérti, de nemi erőszaknak számít, ami tovább súlyosbítja az esetet. Mint kiderült az ügyvédúr felkereste azokat az áldozatokat, akikről találtak felvételeket a "Golden Phone"-ban (szerk.megj: ez akkor még JJY telefonja volt, most már az összes telefont "golden phone" néven jegyzik). Az áldozatok megdöbbentek, egyáltalán nem tudtak arról, hogy róluk ilyen felvételek készültek. Hiába látták a felvételeket, ismerték fel magukat, egyáltalán nem emlékeztek magára az aktusra. Néhány áldozat olyan képeket is látott magáról, amin épp vetkőztetik őt, még erre se emlékeztek. "Az ügy különleges jellemzője, hogy az áldozatok nem is tudták, hogy áldozatok." -mondta Bang Jung Hyun ügyvédúr. Az ügyvéd úr elmondta, hogy a Jung Joon Young "arany telefonján" volt egy videó, ami "különösen zavaró" volt, abban a videóban tisztán kivehető, hogy nemi erőszak történt, mint kiderült nem egyszerű nemi erőszak, hanem súlyosbított nemi erőszak. A súlyosbított nemi erőszak abban különbözik az "egyszerű" nemi erőszaktól, hogy kettő vagy több személy is részt vesz a szexuális zaklatásban/erőszakban. Az egyik videóban a csevegőszoba egyik tagja megtámadott egy nőt, ám az akciója nem járt sikerrel, ezért egy másik, már "alvó" nőt erőszakolt meg. Végül az ügyvéd így nyilatkozott: "Nyilvánvaló, hogy a chatszoba résztvevői nem látják a nőket embernek. Úgy gondolkodnak róluk, mint egy eszközről, egy eszközről a szexuális vágyaik kielégítésére". Bang Jung Hyun, az ügyvéd segített az áldozatoknak a panasz benyújtásában.

Seungri-t újabb dologgal vádolják, eszerint a Burning Sun-ból elsikkasztott pénzből fizette ki a menedzsere költségeit. Az MBC "Newsdesk" című műsorában volt szó arról, hogy a rendőrség megvizsgálta Seungri gyanús pénzforgalmait a bankszámláján és kiderült, hogy minden hónapban több, mint 30 millió won-t (vagyis több, mint 7,5 millió forintot) utalt át Mr.Ji-nek, a volt menedzserének. Mr.Ji YG Entertainment alkalmazottja volt, nem pedig a Burning Sun-é, mégis a klub könyvelésében 3 millió won (kb. 750 000 Ft) szerepel havonta a menedzser fizetéseként. Seungri volt ügynöksége, a YG Entertainment tudott a dologról miután kitört a "Burning Sun botrány", ezért rúgták ki akkor Ji-t. Az ügynökség nem válaszolt a megkeresésekre, a rendőrség pedig jelenleg nyomoz, hogy Ji a Burning Sun-tól, a YG Entertainment-től vagy mindkét helytől felvette-e a fizetését. Ezzel Seungri-nak ez a harmadik sikkasztós ügye. 

Április 12-én az MBC teljesen betiltotta Jung Joon Young fellépéseit, szerepléseit és műsorait a csatornájukon, miután letartóztatták. Seungri és Choi Jong Hoon esetében korlátozták ezeket, hiszen őrizetben vannak, kivizsgálás alatt és a csatorna a bűnük súlyossága szerint cselekszik. Nem sokkal később a KBS követte az MBC-t és kiterjesztette a tiltó listáját az SBS-re is. A vezetők részéről ez egy hallgatólagos döntés volt, nem volt konkrét vita, megbeszélés az ügyben. 

Jun Won Corporation nyilatkozatot tett közé a Burning Sun botránnyal kapcsolatban. A vállalat vezetője tagad minden vádat. Korábban szó volt arról, hogy ennek az ügynökségnek a vezetője és Seungri sikkasztott a Burning Sun-tól együtt közösen 600 millió won-t (kb. 145 millió 475 ezer Ft). A vezérigazgató szerint ezek a vádak hamisak, minden bevételük, kiadásuk le lett könyvelve és meg lett küldve az ottani Nemzeti Adó Hivatalnak. A vezető viszont azt nem tagadta, hogy kapott segítséget a Burning Sun vezérigazgatóitól vállalkozása beindításához. 

A rendőrség nyilatkozata szerint nyomozást indítottak Park Yoochun ellen drogfogyasztás vádjával, továbbá megtiltották neki, hogy elhagyja Dél-Koreát. Az MBC értesülései szerint az énekes Hwang Ha Na-val közösen fogyasztott drogot, melyet maga a színésznő állított és ennek hatására kezdett el a rendőrség nyomozni. A tanúvallomás után állítólagosan objektív bizonyítékokat találtak Yoochun ellen, így az ügyet megküldte a rendőrség az ügyészség felé. Az énekes április 10-én tartott sajtótájékoztatót, miszerint sose használt kábítószert, Ha Na-tól csupán altatót kért. A pár 2018 májusában szakított, de a rendőrség állítása szerint továbbra is tartották a kapcsolatot egymással. A rendőrség Yoochun kihallgatását a jövő hét folyamán tervezi. 

Április 11.
Georgetown Egyetem bejelentette, hogy meg fogják vizsgálni Roy Kim-et, aki nemrégiben beismerte, hogy tagja volt Jung Joon Young egyik chat-szobájának, valamint hogy erotikus tartalommal bíró felvételeket osztott meg abban. A Szöul Fővárosi Rendőrkapitányság április 10-én hívatta be Roy Kim-et, mint gyanúsítottat. A rendőrségi közlemény szerint Roy erotikus felvételeket osztott meg, illetve terjesztett a csoportos beszélgetésben. Roy elismerte, hogy a vádat, miszerint videó felvételeket osztott meg, de azt tagadja, hogy maga készítette volna a felvételeket. Matt Hill, Georgetown Egyetem szóvivője elmondta, hogy ki fogják vizsgálni az esetet. "Ezt a munkát rendkívül komolyan vesszük, elkötelezettek vagyunk." - mondta Matt Hill. Az egyetem hivatalos honlapja szerint a szexuális vétség szigorúan tilos, és fegyelmi felfüggesztést vagy akár elbocsátást is eredményezhet.

Seungri-t és Yoo In Suk-ot, a Yuri Holdings volt vezérigazgatóját sikkasztás vádjával őrizetbe vették. A rendőrség becslései szerint több tízmilliókat sikkasztottak el a Burning Sun-tól, de a rendőrségi jelentés szerint ez a szám még növekedhet. A vizsgálat még mindig tart, korábban a gyanús bankszámla forgalom keltette fel a rendőrség figyelmét, illetve az, hogy Seungri-nak és Yoo In Suk-nak volt a legmagasabb a részvény aránya a Burning Sun befektetői között. A rendőrség a Jeonwon Saneop vezérigazgatóját is őrizettbe vette, akinek 42% volt a részesedési aránya a részvényeknek köszönhetően (szerk. megj.: ez azért is érdekes, mert a két vezérigazgatónak 8% és 10% volt a részvények aránya).

Április 11-én a Szöul Fővárosi Rendőrkapitányság különleges nyomozóosztálya nyilatkozott egy sajtótájékoztató keretein belül, miszerint Choi Jong Hoon ügyét továbbítják az ügyészség felé. Jong Hoon elismerte, hogy egy felvételt saját maga készített el, míg ötöt "csak" továbbított. Roy Kim és Eddy Kim elismerte, hogy az interneten keringő, onnan letöltött videókat osztották meg a chat-szobában. Összesen 5 személy ügyét továbbították az ügyészség felé, Jong Hoo-n kívül többek között a Club Arena volt promóterének (Mr.Kim) az ügyét is, aki illegális felvételeket készített és osztott meg. Seungri-t jelen állás szerint prostitúció közvetítés, megvesztegetés és adócsalás/sikkasztás miatt őrizetbe vették. Az illegális fényképek, videók készítését és terjesztését, valamint a drog ügyeket nem tudják rábizonyítani, elegendő bizonyíték hiánya miatt, de a rendőrség nyomoz az ügyben még mindig, hamarosan pedig tervezik az ügyét megküldeni az ügyészség felé.


Április 11-én egy "A" nevezetű nő felszólalt, miszerint 2012. márciusában az Egyesült Államokban együtt koktélozott Choi Jong Hoon-nal, majd elvesztette az eszméletét. "A" úgy gondolja, Jong Hoon GHB-t, vagyis dzsinát adott be neki, majd megerőszakolta. "A" csak azután mert erről beszélni, miután kiderültek ezek a dolgok a chat-szobával és felvételekkel kapcsolatban. Jong Hoon volt ügynöksége, az FNC Entertainment is nyilatkozatot tett, miszerint "Sose hallottunk erről az ügyről." és "Már felbontottuk a szerződést Choi Jong Hoonnal (...).". Az idol ügyvédje is megszólalt. "Beszéltünk Choi Jong Hoon-nal és elmondása szerint, bár igaz, hogy az Egyesült Államokban találkozott a nővel, de nem emlékszik rá, hogy megerőszakolta volna."

A Dél-Gyeonggi Tartomány Rendőrségi Hivatalának kábítószer vizsgálati egysége kiadott egy nyilatkozatot Hwang Ha Na és Park Yoochun vizsgálatával kapcsolatban. A rendőrség elárulta, hogy Ha Na ügyét április 12-én fogják az ügyészség felé megküldeni. A szóvivő hozzátette, hogy jelen állás szerint a színésznő 2015 májusában és júniusában, 2015 szeptemberében, 2018 áprilisában és 2019 februárjában és márciusában fecskendezett be magának philopont, Ha Na-t, ezért április 6-án letartóztatták. A színésznő ellen 2015-ben indult már eljárás ezért, de bizonyítékok hiányában kénytelen volt a rendőrség lezárni a nyomozást. Park Yoochun ex-menyasszonya Ha Na, ezért az énekest vették elő, mint a lehetséges "A" személyt, aki a színésznő állítása szerint kényszerítette őt a drog fogyasztásra. Yoochun tagadta a vádakat és a rendőrség is csak azért kezdte el kivizsgálni, mert romantikus kapcsolatban állt a színésznővel. A rendőrség nem nyilatkozott abban, hogy az énekes gyanúsított lenne.

4 megjegyzés:

  1. Émelyítő, hogy mi folyik abban az országban. Egyszerűen hihetetlen, hogy a "gazdagok" a törvények felett állónak tartják magukat, ez még mindig a régi kasztrendszer maradványa, amiből képtelen ez az ország kikeveredni. Minden esetre erősen megváltozott a véleményem róluk és már nem is rajongok annyira értük. Borzasztó! És most ne jöjjön senki azzal, hogy másutt is van ilyen!!! Mert ilyen jellegű tuti, hogy kevés helyen van, és az hogy a "padtársam egyest kapott, nem indok az én egyesemre" nemde???!! Mindig túlzásnak gondoltam a "sötét kelet" elnevezést, már kezdem érteni a lényeget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na igen teljesen egyetértek még ezt nem olvastam el! de elfogom de és mindig is tudtam hogy milyen korea... zsigerből éreztem/láttam a k-pop-on keresztül! hogy hogyan bánnak az idolokkal... hát igen sajnos az ország felépítése majdnem ugyan az mint észak korea...

      de hát akkor is hogyan lehet ilyeneket tenni! ártatlan fiatal lányokat eladni megerőszakolni bedrogozni! aki meg bele is egyezett na az meg egy nagy qurva! még is mit gondolt hogy szexel valakivel csak hogy híres lehessen?! mi ez?!!!! a koreaiak is ugy kezelik ha egy idol jár valakivel mint ha botrány lenne... pedig semmi köze hozzá... ha már szexelni akarnak akkor ne azért hogy kapjanak érte valamit... mert ez ugyan olyan mocskos dolog sőt csak őket bátorítják hogy folytassák ezt!

      sőt remélem hogy minden idolról kiderül ha benne volt de még ha csak áldozat is volt! ugy gondolom ennyit megérdemel az ember ha már pénzel támogatja őket (bár én nem pénzelem őket mert a 99%-a a cégzsebébe megy)

      meg amugy szerintem még a blackpink cége is qurvára benne van... elvégre azokat a kicseszett idolokat örzik/figyelik 24/7-ben!

      Törlés
  2. Sziasztok!
    Ez a cikk fog még frissülni? Nem találtam sehol semmi infót róla (de lehet vak voltam).
    Előre is köszönöm a válaszotokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Egy új cikket kezdtem el, melyet itt tudsz elérni: https://kedekesseg.blogspot.com/2019/08/a-burning-sun-botranytol-napjainkig-33.html, ha véletlen nem lehet rálépni, akkor az archívumnál augusztus résznél megtalálod "A Burning Sun botránytól napjainkig 3/3" címen, illetve a Burning Sun címke alatt is ^^. Illetve ide is belinkelem a cikkbe, most látom, hogy ezt a részt elfelejtettem, köszönöm, hogy szóltál ^^.

      Törlés