KÉrdekesség: Mindennapi Korea
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mindennapi Korea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mindennapi Korea. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. jún. 24.

június 24, 2020

Kísértet járta helyek Dél-Koreában

Kísértet járta helyek Dél-Koreában
A világ számos országában előfordulnak elhagyatott, kísértet járta helyek. Ezek a helyek vagy valamilyen esemény miatt, vagy pedig szájhagyomány útján, pletyka szintjén terjedtek és váltak közismerté. Mindenesetre a történetükben egy valami ugyan az, a szellemek. Most hat olyan helyszínnel ismerkedhettek meg, amelyek a legismertebb kísértet-járta helyek Dél-Koreában.

Gonjiam Pszichiátriai Intézet
1995-ben zárták be a Gonjiam-ban található pszichiátriai intézetet/kórházat. A betegek és az orvosok miatt a mai napig Dél-Korea legnagyobb kísértet-járta helyeként tartják számon, hiszen folyamatosan titkolóztak az intézetről. A helyi legenda szerint a betegek titokzatos körülmények között haltak meg, ami arra kényszerítette a kórház vezetőségét, hogy bezárjanak. A pletykák szerint az orvosok őrültek voltak, a betegek egymást gyilkolták, úgy tartották a kórház igazgatója is beteg elme volt, aki fogva tartotta a betegeket, míg mások rossz bánásmódra hivatkoztak, de szóba került hétköznapibb jelenség is, mégpedig a rossz szennyvízkezelés. Sokan úgy vélik, hogy ez a hely az emberi jogok megsértésének a Mekkája volt és csak szenvedést okoztak a bent lakók számára. A legtöbb látogató hamar elhagyja a helyet, hiszen már nagyon benőtte a természet, illetve mai napig vannak ott személyes tárgyak és bútorok. Egyesek arról is beszámoltak, hogy nyögéseket, suttogást és sikolyokat hallottak, árnyakat láttak felbukkani, illetve nem szokatlan érzés, ha megérint vagy megkarcol valami. 2018-ban, ezért egy horror film is készült a helyről "Gonjiam: Haunted Asylum" címen. 

Yeongdeok kísértet járta ház
A pletykák szerint ebben a házban kísért 700 fiatalkorú katona szelleme, akiket az észak-koreai különleges erők katonái öltek meg az inchon-i csatában. A látogatók azt állítják, hogy a ház belsejéből gyakran hallani fiatalok sírását, könyörgését segítségért. A pletyka legdurvább része, hogy a holttestüket állítólag sose találták meg. Míg más pletykák szerint a ház tulajdonosa egy autó-balesetben meghalt és a szelleme jár vissza a mai napig kísérteni a házba látogatókat, illetve hogy minden tulajdonos, aki ebbe a házba költözött nagyon hamar elhalálozott furcsa körülmények között. A mai napig nem tudni, hogy a pletykák igazak-e, vagy ha igen, akkor melyik, mindenesetre van, aki hallja a sírást és érzi a szellemek jelenlétét, míg mások úgy vélik szimplán csak egy elhagyatott házról van szó. 

Yongma Land
A Yongma Land egy elhagyatott vidámpark Szöul északkeleti részén. A vidámpark csúcsa az 1980-as években volt. Található volt itt Viking hajó, bohóc tematikájú hullámvasút, félelmetes körhinták, autók és még sok más, ami abban az időben népszerű volt. A koncepció része volt a Sailor Moon című animéből a lányokat ábrázoló háttér, vagy azok, amiken Michael Jackson volt látható, egyesek szerint viszont szellemekben is gazdag volt a hely. Egyes pletykák szerint egy fiatal lány szelleme kísért a vidámparkban, aki itt vesztette életét 2011-ben egy hibás játék miatt. A tény viszont az, hogy a magas költségek és az alacsony bevétel miatt zárt be a hely, azt nem tudni, mennyi köze van az állítólagos balesethez. A Yongma vidámpark pedig a listán kivételt képez, hiszen a mai napig látogatható külön engedéllyel és 10 000 won (kb. 2600 Ft) megfizetése mellett, még a régi játékokat is bekapcsolják, ha a tulajdonost busásan megfizetjük. A helyszín ennek ellenére illegálisan működik, így nem biztos, hogy a lány szelleme a legnagyobb veszélyforrás ránk nézve. Az illegális működés azért is érdekes, mert ezen a helyen forgatták a TWICE debütáló MV-jét "Like OHH-AHH"-t, illetve a Crayon Pop "Bar Bar Bar" című videoklipjét is, de forgattak már itt olyan K-Pop csapatok/előadók is, mint B.A.P, N*White, Eric Nam & Wendy, Romantic J, Bloomy vagy a BEAST.

Nungnae állomás
Nungnae állomása nem kísértet sztori miatt került fel a listára (habár nem elfelejthető, hogy adhat egy kissé kísérteties érzést, hogy a természet kezdi visszavenni a helyet), hanem mert évek óta elhagyatott, hiszen 2008-ban bezárták és azóta vonat se jár erre. A koreaiak körében viszont nagyon népszerű fotótéma, főleg a vintage stílus kedvelői számára, illetve ide járnak, hogyha nosztalgikus hangulatra vágynak. Manapság egy régi vasúti kocsiba épített kávézó és piknikasztalok vannak a vasúti síneken, hogy élvezhessük a látványt. 

Jeju-sziget
Jeju híres kozmetikai termékeiről, gyönyörű látnivalóiról, zöld teájáról és a rengeteg turistáról. Azonban alig ismerik a sziget sötét és tragikus múltját. 1947 márciusától 1954 szeptemberéig 25-30 ezer falusi vesztette életét Dél-Korea egyik legerőszakosabb polgárháborújában, hiszen ekkor voltak az országban kommunista ellenes megmozdulások. Tragikus 7 év volt, főleg a túlélők számára, akik végig nézték családjuk, barátjaik elvesztését, szenvedését. A szigeten járva részt vehetünk egy sötét túrán, ahol bemutatják, hol zajlott a csata és megismertetik velünk a történetet.  Mivel sok ártatlan ember vesztette életét a harc miatt és legtöbben erőszak közepette, nem kétséges, hogy szellemük továbbra is a sziget körül járkál. Tizenkilenc elhagyott hely található a szigeten, iskoláktól kezdve szállodákon át egész falvakig, ami kísérteties atmoszférát teremt ennek a turisztikai látványosságnak a szigeten.
Yeonpyeong-sziget
A Yeonpyeong-sziget a két Koreát elválasztó határ közelében helyezkedik el, és a koreai háború 1950-es kitörése óta ezt a területet számtalan bombázásnak vetették alá. A legfrissebbre 2010-ben került sor, ami arra kényszerítette lakóit, hogy ideiglenesen elmeneküljenek a szigetről. Noha a kísértet észlelésnek nincs konkrét bizonyítéka, a helyiek úgy vélik, hogy itt számos szellem él, akik vagy bosszúállóak, vagy pedig elveszett lelkek. Figyelembe véve a katonák és ártatlan civilek számát, akik az évek alatt elvesztették itt az életüket, lehet ez nem is meglepő.

2020. máj. 2.

május 02, 2020

Átlagosan mennyi pénzt tartanak maguknál a koreaiak?

Átlagosan mennyi pénzt tartanak maguknál a koreaiak?
A napokban találtam egy 2017-es felmérést, amit a Bank of Korea készített. Egészen pontosan 2511 embert kérdeztek meg, a válaszokat korcsoportosították, majd átlagolták. Tehát a lent látható pénzösszegek nem teljesen fedik a valóságot, de megközelítik azt. Mivel ez egy 2017-es felmérés feltehetőleg az elmúlt három évben valamelyest változott néhány dolog, valamint kiemelném hogy a koreai won - magyar forint átváltásnál a mai árfolyamot vettem alapul.
Mellékes információ: A Bank of Korea /한국은행/ a Dél-Koreai Köztársaság központi banka, s egyben a pénzkibocsátó intézménye is.

Húszas korosztály:  46 000 wont tartottak maguknál /12 060 forint/

Harmincas korosztály: 78 000 wont tartottak maguknál  /20 500 forint/

Negyvenes korosztály: 98 000 wont tartottak maguknál /25 760 forint/

Ötvenes korosztály: 101 000 wont tartottak maguknál /26 545 forint/

Hatvan pluszos korosztály: 63 000 wont tartottak maguknál /16 560 forint/

Átlagosan: 80 000 wont tartottak maguknál /21 030 forint/

A netizen véleményeket alapul véve arra a következtetésre jutottam, hogy a mai koreai ember ma már inkább fizet telefonnal és/vagy bank/hitelkártyával. A legkedveltebb telefonos fizető alkalmazások a Samsung Pay és az LG Pay.

Néhány netizen vélemény a pann.nate.com-ról:
"Először kérdezze meg, van-e pénztárcám"
"Ha sok készpénz van nálam, csak idegessé tesz."
"A Samsung Pay-nek köszönhetően nem viszem magammal a pénztárcámat."
"A street food standok miatt csak 10000 wont /2 630 forint/ viszek magammal." 
"Alig használok készpénzt."

2020. ápr. 1.

április 01, 2020

Mindennapi Korea: Április bolondja

Mindennapi Korea: Április bolondja
A világ szinte minden táján ünneplik április 1-jét, vagyis a "bolondok napját", ez a nap arról szól, hogy többé-kevésbé megszívassunk valakit. A viccek és a csínyek napja egészen a 16. századig nyúlik vissza, egyesek úgy vélik, hogy a Franciaországban bekövetkezett naptár váltás miatt lett ez a nap, hiszen ekkor a franciák úgy döntöttek, hogy bevezetik a gregorián naptárat (más nevén Gergely-naptár), mely az újévet január 1-től számolja. Korábban a franciák április 1-jén ünnepelték az újévet. Sokan viszont annyira hozzá szoktak, ehhez a dátumhoz, hogy hiába minden váltás, ők továbbra is úgy vélték április 1-jén van új év. A középkori társadalom, ezért bolondnak titulálta őket és gúnyt űztek belőlük, s ezekre az emberekre ráaggatták az "április bolondja" címet. Ez a szokás pedig a mai napig fent maradt. Április 1 alkalmából pedig, ehhez a naphoz köthető koreai kifejezéseket és csínyeket hoztam el nektek.

Kifejezések
vicces ~ uggineun (웃기는)
vicc ~ nongdamhada (농담 하다)
hazugság ~ gyeojinmal (거짓말)
meglepetés~ nollada (놀라다)
alattomos ~ mollae (몰래)
tréfacsináló ~ jangnankkureogi (장난 꾸러기)
tréfa ~ jangnan (장난)
elsütni egy viccet ~ jangnaneul chida (장난 을 치다)
humor ~ yumeo (유머)
bolond, idióta ~ babo (바보)
megtévesztő ~ sogineun (속이는)
Április 1. ~ sawol iril (4. 일 1. 일)

Csínyek 
Most pedig nézzünk néhány, Dél-Koreában is népszerű csínyt, amit bárkin ellehet követni. Viszont, amikor másokat megtréfálsz fontos, hogy az senkinek se fájjon, illetve, hogy ne alázzuk meg az illetőt. 

1. Bogár áradat
Végy egy fekete papírt, majd rakj rá egy csótány alakú sablont és vágd körbe. Ha nincs csótányunk, akkor jó a pók vagy bármilyen más rovar, bogár. Ha ezzel megvagyunk ragasszuk be celluxszal egy asztali lámpa belsejébe. Pont úgy fog kinézni, mintha a lámpát bogarak szállták volna meg. Viszont, ha nincs kedvünk kreatívkodni játékboltban lehet kapni különböző műanyag bogarakat, amikkel nincs már dolgunk, mint valaki ágyára, asztalára vagy székére rakni, esetleg a kedvenc, mindennap használt tárgyára.

2. A kép keret
Ha tudjuk, hogy az egyik ismerősünk nem kedvel egy énekest, színészt vagy politikust nyomtassuk ki a híresség képét és rakjuk egy képkeretbe, majd helyezzük el azt a megviccelni kívánt emberünk asztalára. A hatás garantáltan nem marad el, ha szemfüles az illető, hiszen már az is vicces lehet, hogyha nem veszi észre.

3. Valami furcsa a WC-ben
A már jól bevált trükkök, mint az átlátszó körömlakk a szappanra, amitől a tárgy nem habzik sose megy ki a divatból. Viszont Dél-Koreában népszerű az a tréfa is, amikor a légfrissítőt kicserélik azt valami nem kellemes illatú "frissítőre". Van, hogy több időt ölnek bele egy-egy viccbe, bevett szokás, hogyha több fülkés a mosdó a munkahelyeken cipőt és nadrágot raknak a wc ülőkére, azt szimulálva, mintha az összes foglalt lenne. Utána már csak a panaszkodásokat kell megvárni és azt mire valaki rájön, hogy mindenki a helyén van, csupán áprilisi tréfa az egész.

4. Az ijesztő arc
Nyomtass ki egy A/4-es papír lapra egy nagyon ijesztő arcot, majd amikor senki se figyel helyezd azt egy kollégád, a testvéred, a szülőd vagy bárki fiókjában. Igaz, nem leszel utána túl népszerű, de a hallott sikoly elég öröm forrás lehet.

5. Az ajtó
Ez a legegyszerűbb és talán legbosszantóbb csíny, amit bizony a koreaiak is imádnak. Írj egy A/4-es lapra egy "Tolni" feliratot és ragaszd rá egy olyan ajtóra, amit "Húzni" kellene, vagy éppen fordítva. Ezután csak hátra kell dőlni a képzeletbeli székünkben és nézni, ahogy az emberek próbálják kitalálni mi lehet a gond.

2020. márc. 22.

március 22, 2020

Mindennapi Korea: 7 egészséges, tavaszi étel

Mindennapi Korea: 7 egészséges, tavaszi étel
Mostanában egyre inkább úgy néz ki végre beköszönt a jó idő és a tavaszi meleg. Ázsiában valamiért népszerű a szezonális étel, minden évszakra van valami jellemző ételük vagy fesztiváljuk, amit itthon még nem vettem észre, de javítsatok ki, ha tévedek. Most 7 olyan egészséges koreai ételt hoztam el nektek, amik nagyon népszerűek mind tavasszal, mind pedig nyáron. Ezek a fogások segítenek egy kicsit, hogy lehűljön az ember egy-egy melegebb, forróbb napon.

Bibimbap (비빔밥)
Koreaiul a "bibim" különféle összetevők keverését jelenti, míg a "bap" rizst jelent, vagyis alapvetően a "bibimbap" kevert rizst jelent. Ezt jól mutatja, hogy ezt az ételt általában melegen tálalják rizzsel, fűszeres zöldséggel, hússal (legtöbb esetben marhahúsból készítik, de előfordul, hogy csirke vagy disznó húsból), amire gochujang-ot (chili paszta), szójaszószt és/vagy doenjang-ot (erjesztett szójabab) raknak, a tetejére pedig egy félig átsütött tükörtojást tesznek és megszórják szezámmaggal, majd amikor elfogyasztanák összekeverik az ételt.  

Samgyetang (삼계탕)
Enyhe, mégis függőséget okozó íze van ennek a ginszenges csirke levesnek. Ez az étel egy egész csirkét tartalmaz, melyet rizzsel, fokhagymával és ginszenggel együtt főznek meg. Általában kimchivel együtt fogyasztják. A koreaiak hagyományosan évente háromszor fogyasztják ezt az ételt a Holdnaptárnak megfelelően, de annyira népszerű a Samgyetang, hogy külön éttermek specializálódtak erre az ételre, hiszen a receptet nagy titkok övezik. Ha pedig egy koreai beteg nagy valószínűséggel ezt az ételt fogja választani. 

Gimbap (김밥)
Ezt az ételt egyszerűen úgy nevezik, mint a "koreai sushi", ami csak félig igaz, hiszen valóban fel van tekerve, mint a japán társa, de nem tartalmaz nyers elemet, mint a japán verzió. Mindenféle gimbap létezik van vegyes zöldséges, bulgogival töltött, sonkás-sajtos, kimchis, tonhalas stb... Ez egy nagyon népszerű piknikezős étel, hiszen nagyon gyorsan kész van, ha gyakorlott az ember, könnyed ebéd is egyben, s nem mellesleg könnyű a tárolása is.

Bulgogi (불고기)
A bulgogi szó szerint "tűz húst" jelent, ami az elkészítés módjára utal. Előre pácolt marha vagy sertéshúsból készül, de ritkább esetben csirkéből is készítik. Ezt az ételt meglehet grillezni vagy a sütőben, serpenyőben sütni. Nagyon könnyű az elkészítése, ami miatt szintén népszerű. A bulgogihoz édes íze miatt népszerű köret a zöldség és a rizs. 

Japchae (잡채)
A japchae vagy chapchae egy nagyon népszerű étel Dél-Koreában, jelentése: "kevert zöldség". Története egészen a 17. századig nyúlik vissza, de ekkor még tészta nélkül fogyasztották. Manapság a legfontosabb eleme az édesburgonyából készült üvegtészta, zöldségek és a jól ízesített hús. 

Jangeo Gui (장어구이)
Jelentése szó szerint grillezett angolna. Ezt az ételt kifejezetten nyáron fogyasztják, így kicsit kilóg a sorból, mivel a koreaiak úgy vélik, hogy a jangeo gui javítja az állóképességet és véd a hőgutától/napszúrástól. Általában grillezés előtt kifilézik és bepácolják egy szójaszószos, szezámolajos lébe, amibe még cukrot, szezámmagot és gyömbért raknak, de fokhagyma, zöldhagyma vagy fehér bors is felhasználható az ízesítéshez. Az ételt vagy harapásnyira vágják fel, vagy valamilyen körettel tálalják, de előfordul az is, hogy kínai bazsalikomba (perilla levél) csomagolják és úgy fogyasztják. Van, hogy angolna helyett lazacot vagy ezüstös sertefarkúhalat használnak. Az ételt sojuval vagy borral fogyasztják.

Haemul Jeongol (해물전골)
Ezt a kiadós, fűszeres, csípős és ízletes ételt szinte az év minden szakaszában fogyasztják a koreaiak. A hidegebb időszakban azért, hogy felmelegítse őket, míg a melegebb időkben azért, mert úgy vélik ez segít a meleget jobban elviselni. A fő hozzávaló a tenger gyümölcsei, így ha valaki nem szereti, vagy allergiás rá valószínűleg nem fogja szeretni.

2020. jan. 25.

január 25, 2020

Az állatövek: A patkány

Az állatövek: A patkány
Mivel a blogon is jelöljük az idolok állatövi horoszkópját, valószínűleg már találkoztatok a kínai állatövi jegyekkel. Idén egy új  12 éves ciklus kezdődik meg a patkány évével. Mivel az idei év a változás éve, ezért most tartunk egy kis kitérőt és egy egész éves projektbe kezdek bele: Az év összes hónapjában elhozok nektek a kínai állatövi jegy egyik képviselőjét elmesélve a legendáját, miként került a naptárba, s hogy milyen jellemzőkkel születnek azok az emberek, akik az adott évben születtek.
A kínai holdnaptárt értelemszerűen a holdfázisok szabályozzák, amik pedig a nap és a föld viszonyára épülnek. Egy holdévet 12, körülbelül 29,5 napos hónap tesz ki. Minden kínai holdújévkor más-más csillagjegy veszi át az uralmat – ez egy folyamatos, 12 éves ciklust eredményez. Ez a Patkánnyal kezdődik és a Disznóval zárul.

A legenda:
Nefrit császár, az Ég uralkodója, aki a mennyben élt egy nap meginvitálta az állatokat egy versenyre: Az első 12 állat, akik megérkeznek a mennyek bejáratához, a Felhőpalotában helyet kapnak mellette, csillagképként, egy-egy övet képviselve. A részvevőknek egy hosszú úton kellett részt venniük, ám az Ég uralkodójának volt egy kikötése: Csak olyan állatokat fogad el, akik az emberek hasznára van, vagy aki legelsőnek ér célba.

A patkány, aki elsőnek ért célba:
Mivel a patkány tudta magáról, hogy se nem hasznos, se nem gyors egy cselhez folyamodat: Felpattant hát a Bivaly szarvai közzé, s megbújva ott megvárta, hogy a szorgos bivaly elsőként érkezzen meg a palota bejáratához, aki lelkiismeretesen várta a kapunyitást, ám a patkány gyors leugrott a bivaly szarvai közül és egy ajtórésen beszökve elsőként ért célba. Az Ég uralkodója betartva szavát nem taszította vissza a patkányt a Földre.

A patkány évei:
1972 február 15. - 1973 február 2.
1984 február 2. - 1985 február 19.
1996 február 19. - 1997 február 6.
2008 február 7. - 2009 január 25.
2020 január 25. - 2021 február 11.
2032 február 11. - 2033 január 30

A patkány tulajdonságai:
Pozitív: Kedves, kiváló humorérzékkel rendelkező, ragaszkodó, hűséges, őszinte, humoros, hódító, intelligens, kreatív, találékony, talpraesett, jó megfigyelő, aprólékos, 
Negatív: Nem tud titkot tartani, hiú, érzékeny, pletykás, ingerlékeny.

Patkány idolok:
ex-B.A.P - Zelo
Super Junior - Yesung
ATRO - JinJin
Lee Hi
Chungha