Hírességek, akik 2019-ben elhunytak - KÉrdekesség

2020. jan. 17.

Hírességek, akik 2019-ben elhunytak

2019 sokak szerint egy sivár, fájdalmas, borzasztó, botrányokban gazdag év volt, sokan minden idők legrosszabb évének is elkönyvelték. Való igaz, hogy ez az év botrányokban gazdag volt, jobban mondva egyetlen egy botrány miatt fordult ki magából az egész iparág, igen, most a Burning Sun-ra gondolok.
Ebben a cikkben azokat a személyekről szeretnénk megemlékezni, akik 2019-ben eltávoztak közülünk. Nyugodjanak békében!

Ha YongSoo - Színész divattervező 
Ha YongSoo 19 évesen, 1969-ben debütált színészként. Számos sorozatban és filmben szerepelt az évek során, majd később divattervezőként kezdett el tevékenykedni, azonban a színészkedéssel nem hagyott fel, utolsó szerepét 2018-ban kapta, egy támogató szereplő képében az A Living Being című filmben. A színész  a családja szerint január 05-én hunyt el, koreai idő szerint 2:45-kor, amikor is legyőzte a rák. A színész a májrák és epehólyagrák ellen küzdött. 

Jin Hyoung - Trot énekes
Jin Hyoung 2006-ban debütált a "Announcing the Breakup" című kislemezével, amit több sikeresnek mondható lemez is követett.2018-ban vette feleségül szerelmét. A fiatal énekest 33 évesen, január 07-én szívroham vitte el. 

Lee IlJae - Színész
Lee IlJae 1960-ban született, majd miután lediplomázott a Hanyang Egyetemen színház és filmművészet szakán 1981-ben debütált, mint színházi színész. 1990-ben szerepet kapott a "The General’s Son" című filmben, amivel kezdetét vette TV-s karrierje. 2000-ben feleségül vette szerelmét, akitől két lánya született. A színész 58 évesen április 05-én a Szöuli Szent Mária Kórházban hunyt el tüdőrákban.  

Koo BonIm - Színésznő
Koo BonIm 1969-ben született, aki hatalmas sikerre és népszerűségre tett szert aktív évei alatt. Többek között olyan népszerű sorozatokban és filmekben szerepelt, mint például a "A Werewolf Boy", "Panda and Hedgehog" vagy "The Hotel King". A színésznő egy év kezelést követően 50 éves korában orrgarat rák vitte el.

Han JiSeong - Színésznő
Han JiSeong 2010-ban debütált a B.Dolls lánybanda tagjaként, majd a bandából való kiválása után úgy döntött színészi karrierbe kezd. Első szerepét a 2016-os "Second to Last Love" doramaban kapta. A színésznő május 06-án autóbalesetben hunyt el, miután két autó is elütötte. A baleset az Incheon nemzetközi repülőtér gyorsforgalmi útján történt. A rendőrség szerint be lett kapcsolva az autón vészvilágítás, amikor a színésznő és a férje leparkoltak a háromsávos autópálya második sávján, mivel a férjének sürgősen könnyítenie kellett magán. A harmadik sávon haladó taxi sofőr (56 éves) látta, hogy a színésznő férje kilépett az autóból, ezért megpróbált sávot váltani, ekkor gázolta el a színésznőt, aki szintén kiszállt az autóból. Az ütközés következtében az első sáv közelébe esett a színésznő, majd áthajtott rajta egy Szudán sofőrje (73 éves).

Jeon MiSun - Színésznő
Jeon MiSun 1990-ben, 21 évesen debütált színésznőként. Koreai kor szerint 50 évesen hunyt el. MiSun ügynökségének nyilatkozata szerint a színésznő depressziós volt, ami miatt kezelést is kapott.A színésznő holttestére a menedzsere talált rá a szobájának fürdőszobájában. Az északi-jeollai tűzoltóság nyilatkozata szerint január 29-én koreai idő szerint 11:43 körül kaptak egy hívást. Amikor megérkeztek a színésznő eszméletlen volt, nem lélegzett, nem volt pulzusa, és a szíve se vert. A rendőrség szerint Jeon MiSun öngyilkosságot követett el.

Miwoo - Énekesnő
Miwoo, születésinevén Woo HyeMi 1988. áprilisában született. Először 2012-ben a The Voice of Korea tehetségkutatóban tűnt fel, amiben végül negyedik helyezettként kiesett. Első dalát 2012-ben adta ki "Stand Up for You" címmel. A rendőrséget az énekesnő ismerősei értesítették, mivel már napok óta nem tudták elérni. A halál oka nem ismert. 

 Song YoungHak - Színész
A színész számos területen jeleskedett, filmekben és doramakban is gyakran szerepelt, a legemlékezetesebb szerepeit a "Prison Life of Fools", "Life on Mars", "Lovely Horribly", "The Fiery Priest" és "My Fellow Citizens" művekben alakította. Song YoungHak kilenc nappal 43. születésnapja előtt, szeptember 24-én hunyt el. A halál okát nem fedték fel.

ex-F(x) Sulli - Idol
Sulli 1994-ben született, s karrierjét 2005-ben kezdte gyerekszínészként, majd 2009-ben idolként is debütált, mint az F(x) tagja. A Seongnam Sujeong rendőrkapitányság szerint Sullit a menedzsere október 14-én, körülbelül 15:21 órakor, a Gyeonggi tartománybeli, Seongnamban található otthonában holtan találta meg. A rendőrségi jelentés szerint Sulli valószínűleg öngyilkosságot követett el október 13-én éjszaka vagy október 14-én reggel. A pontos okot nem hozták nyilvánosságra. 

Ham JungAh - Énekes
Az énekes 1978-ban született. November 1-én egy busani kórházban hat évnyi küzdelem után tüdőrákban elhunyt. Tavaly a Life Documentary My Way című műsorban elárulta, hogy a sok alkohol miatt májcirrózisban (májzsugorodás) is szenvedett.

Goo HaRa - Énekesnő
 Goo HaRa 2008-ban debütált a KARA tagjaként, majd később szólóművészként kezdte meg karrierjét Japánban és Koreában. A szöuli Gangnam rendőrség közlése szerint Goo HaRa-t november 24-én 18 óra környékén holtan találták meg otthonában, Szöuli Cheongdamban. A rendőrség a családja kérését figyelembe véve nem történt boncolás, a halál lehetséges oka öngyilkosság.

Cha InHa - Színész
Cha InHa 1993-ban született, majd 2017-ben kezdte meg színészi karrierjét, miután debütált a Surpise 5 idol-színész csapat tagjaként. Elsőként a 2017-es "Temperature of Love" című doramban tűnik fel, utoljára pedig a 2019-es "Love with Flaws" sorozatban. A színész december 03-án hunyt el, holttestére az igazgatója talált rá InHa otthonában. A halál oka ismeretlen, a család nem kért boncolást, privát temetést tartottak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése