8 koreai TV show, amit visszasírnak a rajongók - KÉrdekesség

2019. dec. 12.

8 koreai TV show, amit visszasírnak a rajongók

Valószínűleg mindenkinek, vagy legalábbis a legtöbb embernek van olyan TV műsora, show-ja, amit szíve szerint élete végéig nézne, de sajnos, egyszer minden jó véget ér, hiába nincs ínyünkre a dolog. Most 8 olyan TV műsort szeretnék nektek bemutatni, amit a rajongók visszasírnak a televíziók képernyőjére, ám erre nagyon kevés esély van.

Hello Baby
A fiatal, tehetséges idoloknak az volt a feladata, hogy egy vagy több 5 évnél kisebb gyerekre vigyázzanak, s ezáltal megtapasztalják, milyen lehet a szülői lét minden kihívással együtt. Megtapasztalva ezzel a szülői örömöket és bizony a kudarcokat is. A "Hello Baby" 2009 és 2013 között futott. A hét évad alatt olyan csapatok tagjai lesznek hirtelen szülők, mint a Girl's Generation, SHINee, T-ARA, a Sistar-os lányok Leetuk (Super Junior) segítségével, az MBLAQ és a B1A4 srácai. 

Invincible Youth
Ez a műsor szintén 2009-ben indult, ahogy a "Hello Baby" is, de az "Invicible Youth" népszerűsége ellenére csupán két évadot élt meg. Az első évadban, olyan idolok szerepeltek, mint Narsha (Brown Eyed Girls), Sunhwa (ex-Secret), HyunA, Hyomin (T-Ara), Sunny és Yuri (Girls’ Generation), valamint Hara (ex-Kara). A lányok a G7 nevet kapták és egy farmon kellett mezőgazdasági munkát végezniük. A második 2012-ben indult, de a szereplőkről sok mindent nem tudni, hiszen leforgatták az évadot, de a szereplők gyakran visszamondták a forgatást, így egy nagy katyvasz lett az egész, "hála" a konfliktusoknak, amik a háttérben zajlottak.

Hit the Stage
A "Hit the Stage" 2016 júliusa és szeptembere között volt jelen a koreai képernyőkön, a műsor egyfajta táncverseny volt az idolok között. Nemcsak, hogy nagyon népszerű volt a műsor, de a fellépő, versenyző idolok is megmutathattak egy-egy újdonságot magukból. A műsorban fellépett többek között Taemin (SHINee), Hoya (INFINITE), Yugyeom (GOT7), Chungha, Momo (TWICE), Hyoyeon (Girl's Generation) és még sokan mások.

Night Goblin
A "Night Goblin" egy valóság show volt, olyan idolok szereplésével, mint Lee Soo-geun, Jeong Hyeong-don, Park Sung-kwang, Lee Hongki (F.T. Island) és JR (NU'EST), mely 2017 júliusa és 2018 márciusa között futott. Az epizódban a szereplők népszerű helyeke próbáltak bejutni, mint például éttermekbe, tematikus parkokba, élelmiszeres kocsikba vagy standokba, ahol bemutatták az adott helyszínt a nézőknek, ahogy ízletes ételeket ettek. Az utolsó részt 2018 márciusában vetítették, de a nézők szóvá tették, hogy szívesen néznék még a műsort tovább.

Roommate
A "Roommate" című valóság show két évadot élt meg. Az első évad 2014-ben startolt, olyan idolok szereplésével, mint Park Bom (ex-2NE1), Park Chanyeol (EXO), Lee So Ra, Seo Kang Joon (5UPRISE) és még egy páran. Míg a második évad 2015-ben futott Jackson Wang (GOT7), Sunny (Girl's Generation), Ryohei Otani, Nana (After School) stb... szereplésével. Mind a két évad ugyan arra a sémára épült az idolok össze vannak zárva és együtt kell élniük xy ideig, együtt játszani, beszélgetni és közösen végezve a házimunkát. A házban öt szoba volt és vagy hatvan kamera volt elrejtve, így teljesen megtudták figyelni az idolokat. Viszont a második évad nem volt olyan népszerű, mint az első, szinte bukás volt a 2014-es nagy siker után, így elkaszálták a műsor folytatását.

Strong Heart
A műsor 2009 és 2013 között sugározták Dél-Koreában, ami a közelmúlt egyik legnépszerűbb beszélgetős show-ja volt. A műsor lényege az volt, hogy hívtak egy-egy részbe néhány idolt, csapatot, akiknek mesélniük kellett az életükből egy nagyon szomorú vagy nagyon vicces történetet, és akinek a történetén a legtöbbet sírtak (vagy a szomorúságtól vagy pedig a nevetéstől) nyerte meg a legjobb mesélő címet az epizódban. A rajongók, azért is szerették ezt a műsort, mert többet is megtudhattak szeretett idoljukról, de olyan embereket, hírességeket is megismerhettek, akikről eddig tudomásuk se volt.

Star Golden Bell
Az eddigiekhez képest ez a műsor kicsit különc. A műsor 2004 és 2010 között futott, s összesen 311 része volt. A műsorba csapatokat hívtak és az idoloknak helyes válaszokat kellett adniuk, ahhoz, hogy egy arany csengőt meghúzhassanak. Minél több volt a helyes válasz a mini játékoknál, annál több pénzt tudtak összegyűjteni, amelyet a rész végén a KBS eladományozott jótékony célokra. Hiába volt évekig a legnépszerűbb műsor (mindig benne volt a Top20-ban), egy idő után csökkent az értékelése, így kénytelenek voltak elkaszálni a műsort és átadni a műsor időt valami újnak.

Cool Kiz On The Block
A "Cool Kiz On The Block" egy sport műsor volt 2013 és 2016 között. A lényege az volt, hogy idolok versenyeztek hétköznapi emberek ellen. A versenyszámok között volt asztalitenisz, bowling, tollaslabda, kosárlabda, taekwondo, futball, tenisz, röplabda, kerékpározás, úszás, judo, birkózás és ijászat. A jó értékelések ellenére a műsor 2016-ban véget ért, összesen 174 epizódot ért meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése