8 idol, akit zaklattak/bántalmaztak korábban - KÉrdekesség

2019. dec. 15.

8 idol, akit zaklattak/bántalmaztak korábban

Manapság egyre több fiatal lesz zaklatás, bántalmazás áldozata valamiért. Ez a dolog megjelenik verbálisan, testileg, de már az interneten keresztül is, aminek a megoldására sajnos még mindig nem jöttek rá az illetékesek, főleg az iskolák berkein belül, ami nagyon fontos lenne. Most 8 idol sokkoló történetét hoztam el nektek, akiket a legkisebb dolog miatt is zaklattak, bántalmaztak a környezetükben.

Hwayoung (T-ARA)
A T-ARA volt tagjáról, Hwayoung-ról az a pletyka járta, hogy a többi tag súlyosan zaklatta őt, amelyre a netizenek "bizonyítékok hosszú listáját" találták. A felvetések vírusként terjedtek a neten és nagy vitát generált a lánycsapatot illetően. Az egész dolog alapja egy 2012-es japán koncert volt, ahol Hwayoung nem tudott részt venni egy sérülés miatt. A félreértések és a rossz kommunikáció miatt Hyomin, valamint a többi tag SNS üzenetein keresztül az jött le, hogy a lányt a többiek piszkálják, mert hogy nem lépett fel a koncerten és ezt az akaratának a hiányának tudták be, emiatt pedig robbant a pletyka a zaklatásról. A netizenek azóta számos bizonyítékot gyűjtöttek össze, hogy alátámasszák a pletykát például, amikor Eunjung erőteljesen Hwayoung szájába tömte a rizstortát, Hyomin szembe könyökölte, Jyeon ignorálta vagy amikor Boram eltörte az esernyőjét. A T-ARA tagjai megpróbálták megmagyarázni a dolgokat, de a többség nem hitt nekik. Eunjung adott végül ki egy nyilatkozatot, miszerint az egész egy félre értés, és, hogy nem zaklatták Hwayoung-ot, végül a lány kilépett a bandából és nem derült ki a teljes igazság a netizenek bizonyítékait illetően, hiszen Hwayoung, mint később kiderült zaklatta és zsarolta a többi tagot.

Kang Daniel (ex-Wanna One)
Kang Daniel elárulta, hogy általános iskolában nagyon sokat csúfolták, zaklatták a társai, mert szerintük csúnya volt. Majd hozzá fűzte a gondolataihoz, hogy ennek hatására rájött, hogy az önbecsülés belülről jön.

Somi
Somi elsőnek a "Sixteen" című műsorban mesélt sírva a rossz emlékeiről, amit a kinézete miatt kapott. Sokat piszkálták az iskolában, azért, mert félvér és máshogy nézett ki, mint társai, hiszen édesapja kanadai-holland nemzetiségű, míg édesanyja koreai származású. Azt is elárulta, hogy plasztikai műtétet is akart végeztetni magán, hogy "ázsiaiabbnak" nézzen ki, de édesapja segítségével legyőzte ezt a nehéz időszakot és megszerette önmagát.

Holland
Holland-ot azután bántalmazták az osztálytársai, miután kiderült, hogy meleg. A középiskolában jött rá a szexuális beállítottságára, s miután megbizonyosodott erről megosztotta a titkát egy nagyon közelinek gondolt barátjának, aki elterjesztette a dolgot a suliban, innen kezdődött Holland bántalmazása. Három éven keresztül zaklatták verbálisan és testileg is, elárulta, hogy egyszer kötelet kötöttek a nyakába és így húzták végig az iskola udvarán, míg a többi diák nevetett az egészen, vagy amikor egyedül volt az osztályban többen bementek a terembe, hogy megtámadják őt. Annyira félt, hogy ebédelni se mert menni vagy kávézóba, mert rettegett attól, hogy a zaklatói is ott lesznek. Már az öngyilkosságot tervezte, amikor egy igaz barátot talált, aki azt mondta neki, hogy a létezése nem rossz dolog. Egy új esélynek gondolta ezt a fiatal idol és megtanult küzdeni, a "Neverland" című dalát annak a barátnak szánta, aki ismerte a történetét és tapasztalta a dolgokat.

Som Hein
Som Hein az "Idol School" című műsor versenyzője volt, aki akkor került a zaklatás középpontjába, amikor elkezdtek róla pletykálni, miszerint középiskolában zaklatta az egyik osztálytársát. Az áldozat SNS-en keresztül osztotta meg a történetét. A történet szerint együtt mentek karaokézni, amikor Som Hein hozzá vágta a mikrofont a fejéhez, térden rúgta, amitől a padlóra esett, a magassarkú cipőjével rálépett a testrészeire, valamint a megjelenése miatt csúfolta. Az áldozat több fényképet is feltöltött, amivel bizonyítani akarta, hogy bántalmazták. Som Hein bocsánatot kért a nyilvánosság előtt, majd pedig az "Idol School" első része után távozott a műsorból, miután anorexiával diagnosztizálták.

Asol
Asol-t annyira bántalmazták és zaklatták középiskolában, hogy kénytelen volt iskolát váltani. Nemcsak verbálisan és testileg bántalmazták, de többször még az egyenruháját is ellopták. Miután elmesélte a szüleinek a történteket, édesanyja bement a tanárához, de mindent úgy állítottak be, mintha Asol tehetne a bántalmazásról. Végül iskolát váltott.

Yoo In Na
Egyik középiskolai tanára nagyon kedvelte Yoo In Na-t, emiatt pedig az osztálytársai kínozták. Elárulta, hogy mivel gyakornok volt ugyanúgy fodrászhoz kellett járnia sűrűn váltogatva a hajhosszát, színét stb..., mint az idoloknak, ami az iskolai szabályzat szerint tiltott volt (a lányok esetében hosszú, egyenes hajnak kellett lennie), de In Na esetében elnézőek voltak, ami nem tetszett a többi diáknak. Többször volt rá példa, hogy a székét kicserélték egy töröttre, vagy, miután megebédelt az asztalát összekoszolták, mintha ő csinálta volna.

#SHARP
A képen Lee Jihye látható napjainkban
A #SHARP két tagja Seo Jiyoung és Lee Jihye került zaklatási botrányba, mely a csapat feloszlását eredményezte még 2002-ben. A bandát Seo Jiyoung családja hozta létre, akik akkoriban az egyik leggazdagabb család volt az iparágban és nyilván elégedetlenek voltak Lee Jihye csatlakozása miatt, aki utólag került a csapatba, ezért Jiyoung zaklatta a másik lányt (akire féltékeny is volt), gyakran az anyjával és az akkori barátjával (Ryu Si Won) közösen. Seo Jiyoung még a promóciók alatt is zaklatta Lee Jihye-t és a többi tagot is arra kérte, hogy tegyenek úgy, mint ő a szerződésükre hivatkozva. Viszont ez a terve nem jött össze, így kérte az apját (aki létrehozta a SHARP-ot még 1998-ban, hogy Jiyoung debütálhasson, mint énekesnő) és az ügynökséget, hogy tegyék ki a csapatból a másik lányt, amit elutasítottak vállalaton belül, hiszen jól ment a szekér, de ez Jiyoung gyűlöletét csak még jobban fokozta. Amikor pedig kirobbant a botrány Jiyoung a menedzserüket is le akarta fizetni, hogy hazudjon az érdekében. Végül a menedzser kitálalt a médiának a zaklatási ügyről.

A feloszlás után néhány évvel újra akarták egyesíteni a csapatot, de Lee Jihye még kórházban volt, hiszen miután feloszlott a csapat a zaklatás, bántalmazás miatt kezelésre szorult, ekkor Seo Jiyoung meglátogatta és krizantémet vitt neki (a koreai kultúrában ez a virág a halált jelképezi, csak temetésre viszik, vagy a hallottaknak a temetőbe), ezzel kifejezve a még mindig tartó gyűlöletét. A sors viszont nem volt kegyes, hiszen míg Seo Jinyoung megházasodott és fényűző életet él, addig Lee Jihye-nek nincs pénze albumot kiadni, így a tehetségét alacsony színvonalú műsorokban pazarolja el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése