Idolok, akikről azt pletykálják, hogy melegek - KÉrdekesség

2019. jún. 24.

Idolok, akikről azt pletykálják, hogy melegek

Néha az idolok elszólják magukat valamivel kapcsolatban, vagy éppen félreérthető megjegyzéseket tesznek, vagy olyan dolgot, amit a nagy közösség máshogy reagál le, véleményez. Sok idolról pletykálják azt, hogy meleg/leszbikus, aminek a többsége rossz indulatú pletyka, hogy az adott idolt letudják járatni. Viszont néha pont az idolok megnyilvánulásai miatt indulnak be a pletykák, és az összeesküvés elméleteket gyártók fantáziája. Most olyan idolokat hoztam el nektek, akikről azt pletykálják, hogy melegek a megnyilvánulásaik miatt.

Kangmin (ROMEO) - meleg
Egy interjú során megkérdezték tőle, hogy számára milyen az ideális pár? Mire azt felelte, hogy :"Egy olyan ember, mint én". Ezt a mondatott kétféleképpen lehet értelmezni, hogy számára az ideális lány olyan, mint ő maga, vagy számára az ideális jelölt egy szintén férfi. Amikor másodjára ezt eljátszotta, a többi tagra nézett, mintha a reakciójukat szerette volna megfigyelni, hogy minden rendben van-e. Erre a többi tag kijavította őt, hogy "az olyan lány, mint...", de Kangmin továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy ne mondjon lányt. Később kiegészítette az ideális típusát arra, hogy "jóképű". Mielőtt pedig az interjúk megtörténtek volna a személyes kis cetlijére az ideális típusához azt írta, hogy "férfi". Mivel ő a maknae ugyan ebben az interjúban megkérdezték tőle, hogy kivel cserélne "helyet", vagyis kitől szeretne idősebb lenni, mire a válasz elmaradt, helyette azt mondta, hogy "Milo-val szívesen randizna". 

Ungjae (IMFACT) - biszexuális
Ungjae az egyik "Pops In Seoul" interjúban lett az áldozata egy elszólásnak? Ungjae megkérdezte a többieket, hogy "Milyen az ő ideális típusa?" mire Sang gondolkodás nélkül rávágta, hogy "Egy szexi pasi". Hamar rájött a bakira, így Jian-hoz fordult "Upsz, azt mondtam, hogy egy szexi pasi", ami annak felelt meg, hogy nem kellett volna ezt mondania. Később egy vLive adás során szólta el magát Ungjae-val kapcsolatban Taeho. Szintén Ungjae ideáljáról volt szó, mire egyből rávágta, hogy Lee Jong Suk az ideálja. Egy másik vLive-ban szintén szó volt Ungjae szexuális beállítottságáról, ahol azt mondta, hogy ez zavaros, mert már régóta van egyedül. 

Jian (IMFACT) - meleg/biszexuális
Az IMFACT tagjai jók egymás lebuktatásában? Szintén egy interjú, szintén az ideáljukról. Jian azt felelte a kérdésre, hogy szereti a felelősségteljes lányokat. Mire Ungjae megszólalt, hogy ő nagyon felelősségteljes. Jian erre megkérdezte őt, hogy Ő mióta is lány? majd folytatta, hogy: A fiúkat szereted. Jian kényelmetlenül kezdte érezni magát az interjú során, mindenki kínosan nevetett, mire ismét megszólalt: Tegnap azt mondtad, hogy a fiúkat szereted. Mire Taeho megbökte és egy sokat mondó pillantást vetett mire, és mielőtt megmagyarázhatta volna az incidenst Jian folytatta: Hupsz, ez egy titok lett volna. Az ominózus esetet 38:52-től itt nézhetitek meg

S.Coups (SEVENTEEN) - biszexuális
S.Coups-ról egy dalszöveg miatt kezdtek el pletykálni, miszerint biszexuális. A SEVENTEEN egyik mixtape-ja adta a pletyka alapját, aminek címe "Just For Fun". A dalt S.Coups, Wonwoo, Woozi és Vernon adja elő, de az érdekes rész S.Coups-nál van, a dalszövegben elhangzik egy olyan mondat, hogy "szeretem mindkettőt, nem bánom", ami arra utalhat, hogy szereti mindkét nemet.

Lee Joon (ex-MBLAQ) - biszexuális
A "Star King" című műsorban kérdezték meg Lee Joon-t, hogy sok barátnője volt-e az iskolában? Mire Joon azt felelte, hogy: "Volt barátnőm és barátnőm is". Amikor ez az interjú készült a koreai társadalom sokkal konzervatívabb volt, ezért hiába volt Joon arckifejezése komolya a műsorvezetők elkezdtek poénkodni, hogy Lee Joon csupán csak viccelt. Valószínűleg az igazat sose tudjuk meg.

Zico (ex-Block B) - biszexuális/pánszexuális
Mielőtt belekezdenék abba, hogy miért pletykálják ezt Zico-ról, azt hiszem a pánszexuális jelentését meg kéne magyaráznom. A pánszexualitás röviden azt jelenti, hogy a személy nem nézi a másik személy biológiai nemét és korát, ezeket teljesen figyelmen kívül hagyja, csak az embert nézi. Zico esetében egy 2014-es BLOCKBUSTER rész adja a pletykák okát, ahol Jaehyo nyakát megpuszilta, majd Jaehyo arra céloz, hogy Zico szexuális beállítottsága szokatlan.

Taeil (Block B) - biszexuális/meleg/pánszexuális
A "BLOCK B World Camp" DVD egyik felén található az a beszélgetés részlet, ami a pletyka alapjául szolgál. Taeil alábbi mondata indította el a lavinát: "Mint férfi a férfinak, Zico tényleg nagyon menő." Mire Zico: "Szeretsz engem, mint férfit?" Amit valószínűleg Zico viccnek szánt, de annyira komolyak hangzott, hogy a többi tag is beszállt: "Coming out? Taeil felvállalta magát?" Mire Zico: "Még nem egészen." Aztán szóba került egy részeg sztori. Zico elárulta, hogy Taeil egyszer a "furcsa érzéseiről" beszélt neki, amit iránta érez és azt mondta, hogy "tehetetlennek érzi magát", majd pedig arra kérte, hogy csókolja meg őt. P.O ekkor tette hozzá, hogy Taeil részeg volt és ilyenkor furcsa dolgokat csinál. A sztori mesélése közben mindenki csendben volt és kicsit feszengett, egyedül Taeil nevetett. A PD ekkor megkérdezte Taeil-t, hogy milyen lányokat szeret, mire ezt válaszolta: "Lányok... Nem igazán kedvelem őket." A többi tag ekkor furcsán nézett, Taeil pedig miután rájött, hogy ez nyilvánosan is meg fog jelenni *a beszélgetés*, gyorsan kijavította magát: "Á....Nem tetszik senki, aki átlagos?"

Suho (EXO) - biszexuális/meleg/pánszexuális
Egy Happy Camp (2013) rész indította el a pletykát. Baekhyun-on volt éppen a sor, amikor megemlítette, hogy Suho valakivel éppen beszélget a telefonján (itt Baek megemlítette, hogy minden nap beszélgetnek), aki egy férfi volt. Chanyeol ekkor azt mondta, hogy most távol kell lennie Suho-tól. Suho-ról ekkor már terjedtek pletykák, hogy furcsa barátság van közte és a színész Kim Donghwan között, akivel kollégista koruk óta barátok. Ekkortájt töltött fel egy közös képet Donghwan Suho-val az alábbi felirattal: #sauna #itsbeen3years #together. Az EXO-L-ek számára pedig furcsa volt az egész, hiszen nem tűnt igazán barátinak a dolog és többnek gondolták, mint egyszerű szaunázás. 

Taeil (NCT) - meleg/pánszexuális
Egy interjúban megkérdezték tőle, hogy a hosszú vagy rövid lányokat részesíti-e előnyben? Erre a kérdésre nem válaszolt, azt mondta azokat az embereket szereti, akiknek nincs hajuk. Az interjúztató ekkor megkérdezte, hogy pontosan mire is gondolt, mire Taeil: "Nem érdekel, hogy lány vagy férfi az illető."

Suga (BTS) - biszexuális/pánszexuális
Suga esetében is egy dalszövegrészlet miatt indult be a pletyka, amit ő maga írt. Az alábbi mondat hangzik e a "Cypher Pt.3" című dalukban: "Féri vagy nő, a nyelvem mozgásra fog késztetni", ami a szlengben azt jelenti, hogy valakinek erős orgazmust adni. A másik ok egy interjú, amit félrefordítottak, de lehet, hogy mégsem. Az interjú a lányokra vonatkozott, az ideális típus volt itt is a kérdés. Suga azt nyilatkozta, hogy számára a személyiség a fontos, amit arra fordítottak tévesen, hogy nem a lányokra fókuszál, illetve ha az ideáljáról kérdezik, sose úgy kezdi a mondatát, hogy "Egy olyan lány, aki...", hanem "Egy olyan személy/Valaki, aki...."

Taeyeon (Girl's Generation) - leszbikus/biszexuális
Egy interjúban a "Confession" című daláról volt szó, ahol az MC megkérdezte, hogy énekelt-e már egy olyan személynek, akit nagyon kedvelt/szerelmes volt belé? Mire Taeyeon azt felelte, hogy igen, már énekelt annak a személynek, mire az MC: "Egy srácnak?" erre Taeyeon csak nevetve annyit mondott, hogy nem. Plusz, ami a rajongók fantáziáját elindította, hogy az énekesnő a "Coming Out" hivatalos napján posztolt instagram profiljába egy szivárványos képet. Plusz, sokan úgy gondolják, hogy a Baekhyun-nal való kapcsolata álca volt, mert akkortájt pletykálták leginkább a netizenek azt Taeyeon-ról, hogy leszbikus. 

Yoohyeon (DREAMCATCHER) - biszexuális/pánszexuális
Taeil-hoz (NCT) hasonló Yoohyeon esete is. A lányt is megkérdezték az ideáljáról, aki azt mondta, hogy: "Valaki, aki keményen dolgozik/Szorgalmas." Az interjú további részében sem derültek ki olyan dolgok, mint a magasság vagy kinézet, ezért az MC kijelentette: "Tehát szereted a szorgalmas férfiakat", mire Yoohyeon kijavította: "A szorgalmas embereket!"

Key (SHINee) - meleg
Igazság szerint Key esete kicsit kilóg, hiszen róla már hosszú idők óta pletykálják azt, hogy meleg, főleg azután indult el a lavina, miután az egyik koncerten kapott pár pólót Jonghyun-nak adta. Key-ről a stílusa, megjelenése, cselekedetei, megnyilvánulásai és kisugárzása miatt feltételezik azt, hogy meleg. Konkrét oka nincs, csak szimplán olyan sokak szerint a srác, mintha lenne a magabiztos és néha dívás "Key", s lenne egy másik ártatlanabb énje "Kibum". A netizenek körében emellett egy gyakran keresett kulcsszó az, hogy "Key gay" vagyis "Key meleg". Kibum kijelentette, hogy gyakran nézi az online történéseket, tudatában van a pletykáknak, de nem kommentálta azokat.

Heechul (Super Junior) - meleg/biszexuális (férfiakat preferálva)
Heechul maga vallotta be, hogy identitásválságban szenved, maga sem tudja, hogy mit érez, melyik nem iránt. Róla köztudott, hogy talán az egyik olyan idol, aki a legjobban támogatja az LMBT+ közösséget, annak ellenére, hogy sokan ezért gyűlölik. Kiáll értük, támogatja őket, hogy a koreaiak egy kicsit elfogadóbbak legyenek. A fandom tudja, hogy elég nagy szája van, sokat beszél, különösen, ha azok az emberek, akiket kedvel vele vannak. Viszont, ha róla van szó és a szexuális beállítottságáról bizonytalanná válik, ha szóba kerül ez a dolog már csak nevetve annyit mondd, hogy igen, vannak róla ilyen pletykák (hogy meleg). Igyekszik elkerülni a témát, mostanában inkább tagadja, vagyis azt nyilatkozza, hogy nem meleg, de támogatja azokat az embereket, akik felvállalják másságukat. Viszont a lányok körében rendkívül kényelmesen érzi magát, ilyenkor nagyon menőnek tűnik, teljesen más, ahogy a férfiak és a nők körében viselkedik. 

Sehun (EXO) - meleg
Sehun-ról leginkább a Luhan-hoz való kötődése adta az okot a pletykálásra. Még a 12 fős EXO idején Luhan és Sehun nagyon közel álltak egymáshoz, szinte mindent együtt csináltak, emiatt elkezdődtek a pletykák, miszerint egy párt alkotnak, és a rajongók a HunHan ship-pel kiélhették a fantáziájukat a párosról. Egy idő után, lehet ezért, lehet másért, de Luhan távolságtartó lett Sehun-nal szemben. Néhány HunHan moment, ami miatt a pletykák beindultak: Sehun gyakornok korában nagyon szótlan volt, szinte csak Luhan-nal beszélt, gyakran vettek egymásnak pároknak való dolgokat, mint pólók, kulcstartók, nyakláncok stb...

Jaejoong (ex-DBSK/JYJ) - meleg
Jaejoong számtalanszor szólta el, buktatta le magát tetteivel, mimikájával, gesztusaival. Az öt fős DBSK idején számtalanszor tett célzást arra, hogy szívesen megcsókolná Changmin-t, amit az idő múlásával meg is tett- a fiú tudta nélkül; a tagok gyakran beszéltek Jaejoong furcsa hobbijáról, miszerint szerette/szereti a tagokat zuhanyzás közben fényképezni; vagy amikor kijelentette, hogy egy nő nevét sose tetováltatná magára- annak ellenére, hogy Yoochun és Junsu neve is a derekán virít; beszélt már arról is, hogy még sose írt dalt nőhöz. Lényeges bizonyíték a fanok szerint, hogy ahányszor csak megkérdezték tőle, kivel csókolózott utoljára, mindig az volt a válasza, hogy egy férfival volt X nappal/héttel ezelőtt.
Az interneten kering egy predebut fénykép, amin Jaejoong egy férfival csókolózik, hivatalos magyarázat azóta sincs rá. A Dr. Jin forgatása alatt Jaejoong annyira összebarátkozott Yihan-nal, hogy megkérte Yihan-t költözzön hozzá. Yihan így nyilatkozott a dologgal kapcsolatban: "Egy hetet töltöttem Kim Jaejoong otthonában. Kim Jaejoong nagyon szeret engem, és ezért azt mondta nekem: "Éljünk együtt!"". Jaejoong pedig így: "Amikor az emberek azt mondták, jól nézzünk ki együtt, furcsa érzés kapott el a Yihan Hyung-gal közös jelenetek alatt. Még én is megkérdőjeleztem azt, ahogyan nézett rám." Jaejoong többször is kijelentette, hogy addig nem kell neki barátnő, amíg a barátai mellette vannak.
Többször is tett arra megjegyzést, hogy nem szereti, ha lányok is vannak a baráti társaságában: Egy 2009-es interjúban arról beszélt, hogy ha a férfi barátaival van, nem szokta a lány barátait meghívni, mert akkor a férfi barátai figyelme a lány barátokra összpontosul, majd egy 2012-es interjúban elárulta, hogy egyszer azért szakított meg minden kapcsolatot egy lánnyal, mert a baráti társaságából többen is randira hívták a lányt. Jaejoong az egyik születésnapját, barátaival, akik közül ketten nyíltan melegek Itaewon meleg negyedében ünnepelte, ez után kezdtek el olyan pletykák terjengeni, hogy Jaejoong, Hong Seokcheon, nyíltan meleg televíziós személyiség párja, amit azonban maga Seokcheon cáfolt meg Twitterén keresztül.
Yunho-val való kapcsolata az egyik, ha nem a legbonyolultabb idol-idol kapcsolat, ami az elmúlt 30 évben napvilágot látott. Rengeteg Cassiopeia a mai napig hisz YunJae ship-ben, hiába szakadt ketté a banda és vált szét ezzel Yunho és Jaejoong is. Az öt fős DBSK ideje alatt a YunJae ship volt a leghíresebb, legforróbb és a legvalóságosabb ship, a fanok nem véletlenül voltak oda meg vissza kettejük kapcsolatáért. Jaejoong minden alkalmat megragadott, hogy Yunho közelében lehessen, illetve megérinthesse a férfit, s minden alkalommal, amikor egy harmadik fél Yunho közelébe merészkedett Jaejoong arckifejezése pillanatnyi időre megváltozott, tükrözve a féltékenységet, az egyik perdöntő bizonyítéknak ezt a videót tartják, amiben Jaejoong elszólja magát: Így kezd bele mondandójába: "Ha tehetném...", ám Changmin gyors kijavítja: "Ha lány lehetnél...", ezután kijavítja magát és ezt mondja: "Ha lány lennék, Yunho-val szeretnék randizni.". Maga a videó megérne egy külön elemzést, rengeteg érzelem és frusztráció szemtanúi lehetünk abban a másfél percben.

2 megjegyzés:

  1. Köszi a cikket, néhány megdöbbentő volt (pl. a Jaejoongos vagy a Lee Joon-os), de csodálkozom a G-Dragont kihagytátok. Róla már évek óta terjed, hogy meleg... nyíltan még nem is vállalt fel barátnőt, csak mindig célozgatások voltak, sőt képek is készültek róla melegbárokban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig Nana Komatsu-val és Kiko Mizuhara-val volt kapcsolatban.

      De igen, nekem is hiányzik az, hogy itt nem írtak az Ő esetéről.

      Törlés