A legnevetségesebb indokok, amik miatt betiltottak K-Pop dalokat - KÉrdekesség

2019. jún. 7.

A legnevetségesebb indokok, amik miatt betiltottak K-Pop dalokat

Manapság egyre többször tiltanak be dalokat, videoklipeket (vagy éppen átalakíttatják azokat), mely a legnagyobb neveket sem kíméli. Legtöbbször a KBS teszi meg ezt, Dél-Korea egyik legnagyobb televíziós és rádiós műsor szolgáltatója, ami miatt a rajongóktól megkapta a "Korean Banned System" és a "Korean BullShit" gúnyneveket. A KBS mellett előszeretettel tilt be dalokat még az SBS és az MBC. A három nagy műsor szolgáltató csak 2012-2015 között több, mint 1300 dalt tiltott be/ki. Most lássuk a legnevetségesebb indokokat, amik miatt ki lettek tiltva vagy éppen átalakítva dalok.

WINNER - Island (2017) & Everyday (2018)
Maga a dal nem lett betiltva, annál semmilyen kifogást nem talált a KBS, de a videoklipet mégis kitiltották a csatornáról, amit azzal indokoltak, hogy túl sok volt az MV-ben a "homoszexuális ábrázolás és megnyilvánulás". Személy szerint egyik kedvenc dalom/videoklipem a srácoktól és nem értettem mi baja a KBS-nek, hol van benne ilyen? Szerkesztőségen belül elkezdtük kivesézni a dolgot, arra jutottunk, hogy Mino és Jinu túl sokszor volt egymás közelében, az MV-ben tényleg pár pillanat erejéig az egyik tag megfogta a másik fenekét, illetve volt benne egy kézfogás, ami betette a KBS-nél azt a bizonyos ajtót. (Szerk.megj.: A srácok válaszként reagáltak a tiltásra, amit itt megnézhetitek.) Viszont nemcsak ez az egy daluk van, ami nem tetszett a KBS-nek. Az "Everyday"-t az MBC és az SBS is betiltotta, jobban mondva átalakíttatta a dalszöveget, mert több márkanév is elhangzott a szövegben, illetve a "lotto" szót is kivetették belőle, azzal indokolva, hogy ez káros a koreai fiatalokra nézve (szerk.megj.: Dél-Koreában ugye illegális a szerencsejáték, mind belföldön, mind külföldön).
Crayon Pop - Uh-hee (2014)
A Crayon Pop "Uh-hee" című dala és videoklipje is be lett tiltva a KBS által. Az MV-t konkrétan betiltották a csatornán, amit természetesen nem indokoltak, míg a dalt átalakításra visszaküldték. Mi volt a probléma a dallal? Mindössze azért lett betiltva a dal, mert a szövegben benne van a "Pika" japán szó. A "pika pika" azt jelenti japánul, hogy "ragyogó".

Brown Eyed Girls - Abracadabra (2010)
Az egyik legikonikusabb K-Pop dalnak is mondhatjuk az "Abracadabra"-t, de a "ban hammer" őket sem kímélte, országos szinten be lett tiltva az MV. A nyilvánosság imádta a lányok dalát, de a műsor szolgáltatók úgy ítélték meg, túl sok a szexuális téma, amit érint a klip, ami káros a kiskorúak számára (szerk.megj.: női oldalról ez volt az első MV, ahol látható volt leszbikus csók és szerelem). 

TVXQ - Mirotic (2008)
A TVXQ-t sem kímélték, itt sem feltétlen az MV-vel volt a baj, hanem a dalszöveggel, jobban mondva az "I got under my skin" résszel, amit túlságosan szexuálisnak ítélt meg a KBS, illetve szerintük ez a része a dalnak aggodalomra ad okot (bővebben nem indokolva a dolgot). Másfelől a kritikusok sem fogadták jól a dalnak ezen részét, szerintük ez "kannibalizmusra" való utalás.

BTS - Boyz With Fun (2015)
A srácok a dalban kínai szavakat mondanak, amivel alapvetően nem is lenne probléma, de a KBS-nek nem tetszett, hogy azoknak a szavaknak a hangzása kiejtve megegyezik néhány koreai káromkodással.  

T.O.P - Turn It Up (2010)
A műsor szolgáltatóknál nem is a dal és nem is a videoklip verte ki a biztosítékot, hanem a márka nevek elhangzása a dalszövegben, mint a Gucci, Dior, Louis Vuitton, John Galliano stb... 

Dalshabet - B.B.B. (2014)
Nem ez az első Dalshabet dal, amit betiltott a három legnagyobb műsor szolgáltató, de a BBB indoka talán a legnevetségesebb az összes közül. A videoklip konkrétan egy táncmozdulat miatt lett betiltva országos szinten, mert a lányok keze a mellkasuk előtt "körözött", amit túl szexinek és kifejezőnek ítéltek meg.

Jesssica - Fly (2016)
Ahogy T.O.P esetében is, Jessica-nál is egy márkanév elhangzása verte ki a biztosítékot. A dalban egyedül a Mercedes Benz autó kerül megnevezésre.

EXO - Lotto (2016)
Az EXO esetében -ahogy a WINNER-nél is- a "Lotto" volt a legnagyobb baj, legalábbis a KBS szerint. A csatorna úgy vélte, hogy a "Lotto" egy márkanév, így automatikus ban-t kapott, de az okok közé sorolták még, hogy ezzel a fiatalokat szerencsejátékra buzdítják majd, ami Dél-Koreában illegális. A "Lotto" szót, így ki kellett venniük a dalból, amit "Louder"-re cseréltek.

PSY - Gentleman (2013)
A KBS-nél nem a dal tette be azt a bizonyos ajtót, hanem a videoklip egyik jelenete, konkrétan öt másodpercnyi dolog, mégpedig, amikor PSY felrúg egy útjelző bolyát. A KBS azzal indokolta a tiltást, hogy ez negatívan hat a nézőkre, az állami tulajdonban lévő dolgok pusztítására/rongálására buzdít, megbotránkoztatja az embereket.

Dean - Instagram (2018)
Dean-t sem kímélte a KBS, az egész dalt betiltották már a címe miatt is, ami "Instagram". Nos, Dél-Koreában automatikus tiltás jár azért, ha egy "márka nevet" említ a dal, mert úgy gondolják, ezzel a koreaiak vásárlási szokásait befolyásolhatják.

Jonghyun - Rewind & Shinin (2018)
A KBS nem indokolta meg, miért tiltotta be a Shinin-t, míg a Rewind esetében a számolós rész volt a baj. A KBS-nek nem volt baja a dallal, míg Jonghyun angolul, koreaiul németül és franciául számolt, de amint japánul az már baja volt a csatornának, amiért a dalt betiltották.

S.E.S. - Love (1999)
A '90-es években kicsit más világ volt a K-Pop, sokkal szigorúbban léptek fel egy-egy dal ellen. A S.E.S. - Love című dalát mai fejjel nézve egy elég nevetséges indok miatt tiltották be, nem is a dallal volt baja a műsor szolgáltatóknak, nem is a klippel. Mindössze annyi volt a bajuk, hogy a lányoknak szőke! haja volt, amiért az MBC, az SBS és a KBS betiltotta a videoklipet. A lányok ugyan felléphettek szőke hajjal, ezzel forradalmasítva a festet hajat, de a csatornák mégse nézték ezt jó szemmel.

Shannon - Love Don't Hurt (2017)
Szintén nyugatiasabb fejjel nézve elég nevetséges ok miatt került a dal betiltásra. A videoklipben látható tetoválás, dohányzás és meztelenség, ami miatt a KBS ismét lecsapott. Mintha ezek nem lennének mindennaposak Dél-Koreában, hiszen egyre többen tetováltatnak (idolok is), míg a mély dekoltázs megbotránkoztatónak számít, addig a mini szoknya viselése nem számít illetlenségnek, plusz érdekesség, hogy 2015-ben a koreai férfiak 40,3%-a, míg a nők 5,5%-a dohányzott napi szinten. Szóval, nem egy ilyen klip miatt fog valaki tetováltatni, mini szoknyát viselni, vagy dohányozni, hiába a szigorú szabályok.

F.Cuz - Dreaming I (2012)
A KBS mániája különböző indokok miatt betiltatni dalokat, ahogy látjuk nem hiába kapta a gúnyneveket. Az F.Cuz dalával az volt a baja a műsor szolgáltatnak, hogy az MV negatív, lázadó tartalmakkal van ellátva.

M.O.A - I'll Call Ya (2014)
Szintén a KBS tiltotta be a videoklipet arra hivatkozva, hogy túl alacsony költségvetésű/minőségű az MV.

Lee Hyori - Chitty Chitty Bang Bang (2010)
Hyori-nak több dalát is betiltotta a KBS, de a legfurcsább ok mégis a Chitty Chitty Bang Bang-nál van. Az ok pedig a biztonsági öv nélküli vezetés, az utakon és buszon való táncolás, ami a "közlekedést veszélyezteti".

Kang Min Kyung & Son Dong Woon - Udon (2010)
A címéből is ki lehet találni a tiltás okát, és azt is, hogy vajon melyik szolgáltató csőrét bökte. Igen, az Udon volt a baja a KBS-nek, úgy látszik a csatorna nem szereti se a márka neveket, se a japán szavakat, hivatkozva arra, hogy negatívan hat a fiatalokra.

Beenzino - January (2016)
Szintén a KBS tiltotta be a dalt, mert hiába nem szerepel a dalban konkrétan a Facebook, mégis utalás van rá, amiért pedig tiltás jár.

BTS - Dope (2016)
A KBS szerint a Dope dalszövege túl vulgáris, mert olyan kifejezések szerepelnek benne, mint az "idióta", "vesztesek" vagy "síróbabák", illetve a "mind túl gyengék vagytok" rész se nagyon tetszett a csatornának.

K.A.R.D - Oh Na Na (2017)
A KBS-nek tényleg baja lehet mind a Facebook-kal, mind az Instagram-mal (végül is a közösségi médiát is márkaként kezelik). A K.A.R.D dalát az utóbbi miatt tiltották be, hiszen benne van az "Insta" szó a szövegben.

BLACKPINK - Kill This Love (2018)
Nem ez az első BLACKPINK dal, amit a KBS betiltott, de talán ez a legröhejesebb indok mind közül. A csatorna baja az volt, hogy Rosé nem használt az autóban ülve biztonsági övet, úgy öt másodperc erejéig. Nem tudom, hogy hányszor nézik meg a klipeket, vagy mi alapján szelektálnak, de míg a KBS nem tiltotta be a dalt, nekem fel sem tűnt, hogy Rosé nincs bekötve.

AKMU - Galaxy (2014)
A végére hagytam a legröhejesebb indokot, amiért a KBS valaha betiltott egy dalt. Nem, nem a dalszöveggel volt baja a csatornának, hanem a címmel. Igen, jól olvastátok, azért tiltotta be a KBS a dalt, mert szerintük ez utalás a Samsung Galaxy nevű okos telefonra, ami pedig egy márka név, amiért pedig automatikus tiltás jár, mert ugye befolyásolja a koreaiak vásárlási szokásait~.
A többszöri reakcióm, miközben a cikket írtam, bónuszként itt hagyom~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése