Pletyka rovat: Produce 101 különkiadás - KÉrdekesség

2017. márc. 15.

Pletyka rovat: Produce 101 különkiadás

Több csoportban láttam, hogy érdekel benneteket a Produce 101, és annak második évada, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom időrendi sorrendbe szedni az eddig történt, legfontosabb eseményeket a műsorral kapcsolatban. Nézzük is, miről is "beszélek". Ezt a külön rovatot az allkpop, koreaboo és a Kmusic hírei alapján állítottam össze.
A Produce 101 eredetileg női/ lány gyakornokoknak adott lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat, mint előadóművész egy verseny keretein belül. 101 lány gyakornok került ki 46 ügynökségből. A 11 győztes került ki, akik 10 hónapig alkottak egy bandát, melynek neve I.O.I volt és Dél-koreában promótáltak Pick me című dalukkal. Az első évad népszerűségén felbuzdulva tervezte meg az Mnet a második évadot, melyben már a fiúké a főszerep.

2016. június 23.-án jelentette be az Mnet nevű csatorna, hogy miután lezáródott a Produce 101 szeretnének egy újabb évadot készíteni csak ezúttal férfi verzióban. Ekkor még csak ennyit árultak el "Jelenleg tervezzük a Produce 101 férfi verzióját. Dolgozunk rajta figyelembe véve, hogy a premier januárban lesz. Az előkészületeket már augusztusban elkezdjük." 

2016. november 28.-án látott napvilágot a következő hír, a második évaddal kapcsolatban, miszerint a BIG3 közül az SM Entertainment és a YG Entertainment nem kíván gyakornokokat küldeni a műsor számára. Jogosan fellehetett tenni a kérdést, hogy két olyan ügynökség, akik a legnagyobbak, miért nem vesznek hát részt egy ilyen versenyben? Mindkét oldalról a válasz és röviden annyi volt (s lényegre törően) nekik ez nem éri meg, hiszen nem elég a külső segítség egy debütáláshoz, illetve alacsony az esélye a nyerésnek is. Egy bennfektes ekkor elárulta, hogy az SM és a YG részéről várható volt a döntés, viszont ekkor a JYP-ről, mint a harmadik legnagyobb, még semmit sem lehetett hallani, hiszen ekkor még folytak a viták arról, hogy küldjenek-e gyakornokokat vagy sem. Véleményük szerint hiába volt nagyon sikeres az első évad, sokkal nehezebb 101 férfi gyakornokot összeszedni. A JYP egyébként küldött női gyakornokot az első évadra, Jeon Si Mi-t. 

2016. december 12.-én maga az Mnet árult egy egy kisebb "pletykát" az új évaddal kapcsolatban. Ekkor kijelentették, hogy nagyon sok ismerős arc lesz a műsorban, de targogatnak a nézőknek természetesen meglepetéseket. Sokan izgatottak lettek a második évad után, hiába kételkednek a sikerességben. Több gyakornokról szóló információ napvilágot látott a neten, így ekkor már feltételezni lehetet, hogy kiket válogattak be eddig. Ilyen "gyakornok volt": Punch (1Punch-ból ismert Samuel), Lee Daeyeol (ToHeart "Tell me why" c. videóklipjében szerepelt, INFINITE és a Tasty háttértáncosa is volt, Woolim gyakornoka), Jung Jinhyung (volt YG gyakornok, az iKon-nal debütálhatott volna, jelenleg KQ Produce gyakornok), Jang Moonbok (SuperstarK műsorból ismerhetjük), Roh Ji Hoon (Cube Entertainment szóló énekese), Im Jun Hyuk (ex-Day6 tag, volt JYP gyakornok), Kim Moonkyu (HOTSHOT tag, volt SM gyakornok), Yoonho (volt Starship gyakornok, No Mercy műsorból ismerhetjük, jelenleg a KQ Produce gyakornoka), Seok Daehwan (volt SM gyakornok, jelenleg KQ Produce gyakornoka), Park Yongju (szintén volt SM gyakornok, az ügynökség elhagyása után egy tajvani ügynökséghez került, majd a Produce 101 miatt visszament Dél-Koreába).

2016. december 21.-én megjelent egy teaser videó, melyet itt tudtok megnézni. Ekkor bennfektesek elárulták, hogy sokkal bonyolultabbnak igérkezett a felvétel, mint amilyenre számítottak. Leginkább a gyakornokok számával volt a probléma, hiszen a szervezők és a műsorért felelős személyzet azt hitte, hogy sokan majd ugranak a lehetőségre, ahogy az az első évad női verziójánál volt (szerk. megj.: valószínűleg, hogy ez lehet az oka, hogy már debütált csapatok is részt vehetnek a műsorban). Olyan ügynökségek mondták vissza a lehetőséget, mint az SM és a YG, de kisebb ügynökségek is, mint a BigHit, Starship, Woollim és Cube is visszautasította a rendezőket, ezért olyan ügynökségekhez is mentek, akik leginkább színészekkel foglalkoznak, de itt is csekély visszajelzést kaptak. Egy bennfektes véleménye szerint hiába volt sikeres az első évad, nagyon sok konfliktus volt a műsor rendezői, szervezői és az ügynökségek között, hiszen nagyon sok ügynökség szerepelt ekkor az első évadban, és nagyon nehéz volt a műsor felvételt, fellépéseket és az egyéni menetrendeket összeegyeztetni, ezért a második évadnál kisebb ügynökségeket próbáltak csalogatni a műsorhoz.

2017. január 17.-én hivatalossá vált, hogy se az SM, YG és JYP Entertainment nem küld férfi gyakornokot a műsor számára, viszont ahogy fentebb is írtam nem gondolta meg magát se a Cube, BigHit és a Woollim se. Nem csak a kevés gyakornok problémájával kellett szembe nézniük a szervezőknek, hanem a színész Jang Geun Suk, aki az első évad műsorvezetője volt, visszamondta a második évadra való felkérést egyéb, színészi elfogláltságaira hivatkozva, így egy új, lehetőleg férfi MC-t kerestek. A nagy akadályok ellenére is tervben van a műsor, bár a januári kezdés az eredeti tervekhez képest elmaradt (szerk. megj.: tekintve, hogy most már március közepe van.). Ekkor röppent még fel a hír, hogy az év második felére tervezik a műsort. 

2017. február 13.-án jelentette be az Mnet, hogy a meglévő gyakornokokkal elkezdték a bemutatkozó filmeket forgatni, és hamarosan elkezdik közé tenni a remélhetőleg végleges profilokat. Bejelentették emellett, hogy szeretnék, ha már az év első felében (vagyis júniusig) elindulna a műsor. 

2017. február 20.-án egy újabb hír érkezett, miszerint a Cube Entertainment az utolsó pillanatban elfogadta a felkérést, és küld gyakornokokat a műsor számára, emellett csatlakozott a sorba a Jellyfish, Pledis, Brand New Music, RBW és a Fantiago. A tervek szerint az első felvételeket február 26.-án kezdték volna felvenni. Viszont a bennfektesek szintén elárulták (szerk.megj.: vagy már inkább panaszkodnak?), hogy hiába volt az első évad sikere, ha nem tudnak annyi ügynökséget most maguk mellé állítani, ezért már nem csak gyakornokok, hanem már befutott idolok is szerepelni fognak a műsorban, ezért már nem lesz olyan szintű meglepetés, mint az első évadban volt, hiszen az idolok miatt több az elvárás. 

2017. február 22-én pedig bejelentették az új műsorvezetőt, aki nem más, mint BoA lesz, az SM Entertainment méltán népszerű és sikeresen énekesnője. Egy bennfentes elárulta, hogy BoA egy olyan előadóművész, akinek már 17 év tapasztalata van a szakmában, ezért ő veszi át Jang Geun Suk helyét, mint mentor és műsorvezető, akinek az a feladata, hogy segítse és bátorítsa a gyakornokokat. Emellett ekkor már biztossá vált, hogy február 26.-ai dátum, mely meg is valósult.

2017. február 23.-án pedig hivatalossá vált, hogy a NU'EST a műsor miatt hiátusra, vagyis szünetre megy, egyedül Aron nem fog a műsorban szerepelni, melynek okáról egyenlőre nincs hír. Emellett a JJCC és a KNK is fog a műsorban szereplni, mint már befutott fiúcsapat. Ha ez pedig nem lenne elég A-TOM is kilépett a Topp Dogg-ból. A hírekkel ellentétben egyébként nem egyedüli eset, hiszen az első évadban is volt már olyan, aki nem gyakornokként ment oda, hanem már egyszer debütált, ilyen volt a DIA egykori tagja Jung Chae Yeon.

Végül a szerencse az Mnet mellé állt, hiszen február 26-án eltudták kezdeni a forgatást. Meglett a műsorvezető és mentor, aki nem más, mint BoA lett, mellett kiderült a trénerek kiléte is. A műsor során találkozni fogunk az After School volt vezetőjével Kahi-val, Jang Hyunseung-gal, Lee Suk Hoon-nal (SG Wannabe), és a koreográfus Kwon Jae Seung-gal. Bemutatkoztak a gyakornokok, akik elfoglalhatták a műsor idejére táborukat. Ezután minden adott volt, hogy eltudják kezdeni a második évadot.

2017. március 3.-án pedig újabb részletek kerültek a nyilvánosság elé. Az Mnet elárulta, hogy míg az I.O.I számára csak 10 hónap promóció jutott, addig a fiúk 18 hónapot kapnak, így 2018. december 31.-ig vannak a szerződések megkötve. Emellett jóval több promóciós teret kapnak majd a srácok, mind dél-koreai szintéren, mind külföldön. Oknak azt jelölték meg, hogy általában a fiúk sokkal népszerűbbek, ezért még világkörüli turnét is terveznek. A stratégiát se rejti véka alá a csatorna, hiszen a műsorral leginkább a népszerűség növelése a cél, illetve egy stabil rajongó tábor kialakítása, hogy a terveik létre tudjanak jönni, s ezzel kitudják bőviteni a promóciókat. A gyakornokok március első hetében fejezték be az edzőtábort a Paju Hallyu Training Center-ben.  

Végezetül 2017. március 8.-án elkezdték sugározni a fiúkról szóló részeket, egyéni előadásokat, bemutatkozásokat, és megtudhattuk, hogy a műsor 2017. április 7.-én fog útjára indulni. A bemutatkozásokat youtube-n is megtalálhatjátok (darabokban a 0. részt): itt.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése