Pletyka rovat: A (múlt) heti igaz/hamis hírek - KÉrdekesség

2017. márc. 27.

Pletyka rovat: A (múlt) heti igaz/hamis hírek

A legutóbbi Sister's Slam Drunk epizódban Minzy (ex-2NE1) és Taeyeon (Girl's Generation) voltak a vendégek. Kim Sook, humorista megkérdezte Taeyeon-t, holy szívesen dolgozna e Minzy-vel, az éenkesnő pedig azt válaszolta, hogy nagy álma volt, hogy a két fentebb említett lány banda közösen dolgozzon, ezért elárulta, hogy szívesen dolgozna együtt Minzy-vel, akár egy alegységben is. Minzy félénken elfogadta az együttműködést, de hivatalosan még nem tudni, hogy lesz-e valami belőle, hiszen Minzy most áprilisban fog debütálni szólóénekesként, míg Taeyeon jelenleg is promótál "Fine" című dalával, illetve a Girl's Generation is hamarosan visszatérhet.

Március 17.-én adták le az MBC-n az "I Live Alone" című műsort, ahol Henry (Super Junior-M, szólóénekes) volt a vendég. A téma ebben a műsorban leginkább a szerelem, így az is szóba került. Elsőként az énekes legutóbbi kirándulásáról beszélt, hiszen nemrég síelni volt, amelyet instagramjáról is jól tudhatunk. Mielőtt elutazott volna Henry elhívta magával Jessi-t, de a lány tagadta a meghívást, mondván "Te őrült srác, miért kellett volna most síelnem mennem veled? Hagyj békén! Most mennem kell dolgozni, megyek az Mnet-be!" A következő személy, akit elhívott Jackson (GOT7) volt, de sajnos, el kellett utasítania az ajánlatott, hiszen akkoriban nagyon aktív volt Kínában, és kevés szabadideje volt. Végül Henry egyedül ment síelni. Emellett nemrégiben fény derült szerelmi életére is. Kiderült, hogy még nem volt komoly kapcsolata, hiszen a legutóbbi barátnőjével még Kanadában jött össze, aki végül megcsalta az énekest a legjobb barátjával. Tehát kb 9 éve nem volt már barátnője. Henry ezt a Knowing Brothers című műsorban osztotta meg, ahol Heechul is vendég volt, aki elárulta, hogy valóban nem volt még barátnője az énekesnek, amióta Dél-Koreába költözött, mert mindig véget értek a dolgok mielőtt még komolyra fordulhatott volna.

Még 2014-ben lépett ki Jessica a Girl's Generation nevű lánycsapatból, és hagyta ott ügynökségét az SM Entertainment, hogy valóra váltsa álmait. Nemrég adott interjút a Marie Claire Taiwan című újságnak, hogy ezalatt a több, mint két év alatt, hogyan változott meg az élete. "Amikor 2014-ben ott hagytam a Girl's Generation-t, nagyon féltem, de most úgy érzem, hogy egy új világ nyílt meg előttem" magyarázta az énekesnő. Elmondta, hogy ezáltal olyan lehetőségek nyíltak meg előtte, hogy saját divatmárkáját megtudta alapítani, folytatni tudta színészi karrierjét Kínában, illetve Dél-Koreában is megjelent legutóbbi albuma a "Wonderland". "Miután elhagytam a Girl's Generation-t képes voltam tovább folytatni a munkámat nagyobb mozgástérrel és hatósággal. Már majdnem 30 éves vagyok, ezért a saját álmaimat és életemet szeretném élni, és nem másokét. Ha még mindig a Girl's Generation tagja lennék, nem hiszem, hogy képes lettem volna arra, hogy találkozzak különböző lehetőségekkel."

Eunji (Apink) széleskörben ismert, hiszen nemcsak nagyszerű énekesnő, hanem népszerű televiziós személyiség is, de volt egy titka, melyet még csak most árult el a CéCi-nek adott interjúja során. Az énekesnőnek depressziós rohamai vannak. Hatalmas sikert aratott a szólóalbuma, melynek címe "Hopeful Sky", de ennek ellenére sem elégedett, mert úgy érzi, hogy üres és hogy hiányzik még belőle valami, mely leginkább betegsége miatt van. "Azt hittem, hogy egy nagyon erős és pozitív személyiség vagyok, de tavaly ez nem akart menni, megfelelni valami újnak. Nem tudtam irányítani a saját érzéseimet, és még akkor is elszaladtam, amikor valakivel találkoznom kellett volna. Általában élvezek új emberekkel találkozni, ahogy iszok, de a sok szomorú gondolat és egyedüllét ráébresztett engem arra, hogy áh van egy ilyen oldalam" nyilatkozta Eunji. Szerencsére az énekesnő azóta leküzdötte a depressziós állapotot, és kiderült, hogy sokkal jobban érzi magát. Azt nyilatkozta, hogy a zene ereje és a szomorú sorozatok segítettek neki átvészelni ezt az időszakját. A lánycsapat a mostani vietnámi koncertjükre készültek, de a próbák során megsérült Eunji háta, ezért miharabb kórházba szállították, melynek egyik oka, hogy már korábban is volt hátsérülése, melyet most újra megerőltett. Az énekesnő instagramjára posztolta, hogy most már jobban van, és ne aggódjanak a rajongók.

Lee Gikwang elárulta, hogy mit kívánt a 2017-es évre, mely nem más, hogy reméli a Highlight sokkal népszerűbb lesz majd, mint maga a BEAST volt. A riporter Shin Go Eun ellátogatott a srácokhoz, hogy meginterjúvolja őket az új kezdetről. Az első kérdés az volt, hogy miért a Highlight nevet választották csapatnévnek, melyre Dongwoon válaszolt: "Azért választottuk a Highlight nevet, mert ez volt az utolsó albumunk címe, melyet a BEAST-ként kiadtunk." Az együttes egy saját ügynökséget hozott létre, mely az Around Us Entertainment nevet viseli. Yoseob elárulta, hogy eredetileg a With Us Entertainment nevet szerették volna, de úgy hangzott, mint egy üzlet neve, így végül maradt az Around Us név. A kérdések sorra jöttek, míg szóba került, hogy mit kívánnak a 2017-es évre, melyre Gikwang őszintén válaszolt: "Szeretném, hogyha a Highlight sokkal népszerűbb lenne, mint a BEAST."

Kim Go Eun és Shin Ha Kyun 8 hónap randizás után szakítottak, melyet ügynökségük a HODU & U Entertainment is megerősített. Sajnos a sűrű időbeosztás miatt nem tudott elégszer találkozni a pár, így végül a szakítás mellett döntöttek februárban, de továbbra is jóban maradtak, mint munkatársak.Az egykori pár 2016 augusztusában kezdett el randizgatni a búvárkodásnak köszönhetően, hiszen mindkét félnek ez volt a legfőbb hobbija, mellyel letudták győzni a 17 év korkülönbséget.

Jackson (GOT7) március 25-ig pihenőn volt, hiszen a japán rajongói találkozón összeesett és kórházi kezelésekre szorult. Most a többi tag elárulta, hogy a sok stressztől és Jackson vérszegénysége miatt történhetett az eset, és ezért volt eddig kényszer pihenőn. A JYP Entertainment betartva a szavát, hogy addig pihen Jackson míg fel nem épül, egészen március 25-ig nem engedte színpadra énekesüket (eredetileg március 19-én már fellépett volna). Addig a többi hat tag promótálta a "Never Ever" számukat, és most már Jackson is feltud lépni velük. A srácok eddig már négy díjat nyertek meg legújabb dalukkal.

Amber (f(x)) egy újabb üzenetet hagyott rajongói számára
instagramján, melyben az ügynöksége iránti érzéseit fejezte ki. A énekesnő nemrég töltött fel egy képet legújabb tetoválásáról, és itt is beszélt az SM-ről. Azt mondta, hogy befejez minden személyes promóciót, beleértve a dalszerzést, videóklip rendezést, sőt minden marketing tevékenységét, hiszen ügynökségének nincs ideje rá. Amber utolsó hosszab projektje 2015-ben volt, amikor megjelent "Beautifull" című minialbumja. "Nincs elég időnk rád." Minden évben hetekig maradok othon, mert semmi sem következik. Ehelyett várakozok, már 5 éve annak, hogy saját dalokat írok, irányítom és szerkesztem a videóimat, kitalálom a koncepciót és a stílust, pályázatokat írok és bemutatom a marketing terveimet, és még én keressem a munkahelyemet, mindezt a szeretet rajongóim miatt tudtam eddig végig csinálni. Még 5 év után is ugyan azt a választ kapom. Még mindig azt mondják nekem, hogy nem vagyok elég jó. Mi több, ezt kell csinálnom?" írta a képhez az énekesnő. Ezután elindult a pletyka, hogy Amber elfogja hagyni az ügynökséget, sőt egy időre visszavonul a zenei ipartól. Egyenlőre ezeket a híreket ne higgyétek el, hiszen ha van is valóságtartama, még semmi sincs megerősítve. Nem csak Amber adott hangot elégedetlenségének, hiszen hasonló tartalmat közölt 2016 decemberében Henry is.

A BTS nevű fiúcsapat szerződést írt alá a legbefolyásosabb lemezkiadóval a Def Jam Records-sal, az amerikai kiadó japán vállalatánál. Magánál a kiadónál olyan nagy nevek vannak, mint Justin Bieber, Kenya West, Rihanna vagy éppen Jay-Z. Japán oldalról pedig Al, Teriyaki Boyz és most már a BTS is. Ez azt jelenti, hogy most már a japán kiadásokat, ez a lemezkiadó fogja felügyelni és végrehajtani. Magyarán már májusban a Blood, Sweat & Tears daluknak a japán verziója is ezáltal fog megjelenni.

Suga (BTS) megjósolta volna a csapat jövőjét? Az énekes Agust D néven debütált rapperként, 2016 augusztusában, s kiadta Agust D nevű dalát is, melyben elhangzanak a következő sorok: "A következő a Billboard lesz. Brazíliától egészen New Yorkig felégetem majd az útlevelem." Nos, nemrég adtak a Billboard-nak egy interjút, illetve jelenleg is folyik az amerikai turnéjuk, amelynek keretei között koncerteztek Brazíliában, illetve New York-ban. Emellett elhangzik a következő mondat is: "Ez a K-Pop műfaj nem elég nagy nekem." Nemrég írták alá szerződésüket az egyik legnagyobb amerikai lemezkiadónál a Def Jam Records-nál, mely a japán promóciókat fogja felügyelni, emellett kikerültek a csak K-Pop banda besorolásból.

Prince Mak (JJCC) elárult néhány felkapott és sötét titkott a k-
pop iparról az SBS PopAsia The Prince Mak Hour legújabb epizódjában. Prince Mak ausztrál-kínai énekes, aki jelenleg Kínában tevékenykedik, de hivatalosan még mindig tagja a JJCC-nek, melyet Jackie Chan alapított. Az interjúban az énekes elárulta a tapasztalatait, a szerződések súlyát, a látszatott, modort, munkaidőt és az érzéseit azzal kapcsolatban, hogy milyen külföldiként a k-pop iparban. A koreaboo nevű oldal rendszerezte az elhangzottakat, melyek a következők voltak:
1. Rabszolgaszerződés: Az egyik legismertebb rabszolgaszerződést az SM Entertainment mondhatja magáénak, mely miatt a mostani JYJ trió beperelte őket. A per elbukott, hiszen hamis vádnak ítélte meg a bíróság, azonban ezzel felhívták rá a figyelmet. Prince Mak megerősítette, hogy a szerződések 7-15 évre is szólhatnak, elárulta azt is, hogy az ő szerződése 7 éves. Elmondása szerint csak akkor kezdik el visszafelé számolni a szerződéseket, ha már az adott csapat/énekes debütált. "Ha 10 évig vagy gyakornok, és debütálsz egy 10 évre szóló szerződéssel, már 20 év elment az életedből" nyilatkozta az énekes.
2. Az idolok fizetése: Fény derült arra is, hogy a szerződésben az előadó és ügynöksége hogy "osztozik" a bevételen. A múltban azt állították, hogy az előadó jövedelme a bevétel 80% vagy 90%-a, mely nem tükrözi a valóságot. Az énekes elmondta, hogy ameddig nem fizeti vissza az adott előadó a "gyakornoki díját" (pl.: ének óra, tánc óra díja, étkezés, szállás), addig a bevétel 10-20%-át osztják el a tagok között. Tehát minél nagyobb egy banda, annál kevesebb fizetést kapnak a tagok, ezért van az, hogy sok idol akkor kap normális fizetést, hogyha már befutott és karrier van a háta mögött.
3. Munkaidő vs Alvásidő: Míg a nagyon népszerű csapatok kényelmesen tudnak élni, addig míg be nem fut egy csapat napi 20 órát is dolgozhatnak, míg alvásra csak 3-4 óra jut minden éjjel. "Minden nap átlagosan 3-4 órát alszok, a maradék idő munkára vagy képzésekre megy el" nyilatkozta az énekes. A kora reggeli ébredés a képzések és gyakorlás miatt kell, illetve a szépségápolási dolgok is szerepet játszanak (itt a haj és smink készítésre kell gondolni egy-egy fellépés előtt, videóklip forgatáskor, vagy valamilyen szereplés kapcsán).
4. Megjelenés és súly: Már a nyilvánosságot is megosztja az idolok extrém diétája. Sok művész komoly intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy mindig tökéletesen nézzen ki. Prince Mak kifejtette, hogy minden héten megmérték a súlyúkat ellenőrzés céljából. Azt is elárulta, hogyha több volt a súlyuk, mint amennyi egy héttel azelőtt volt tilos volt enniük, vagy nehéz gyakorlatokat kellett pluszban csinálniuk büntetésképpen. "Amikor a JJCC tagjai még gyakornokok voltak, ott volt egy szintén gyakornok lánycsapat a LABOUM. Nagyon szabályozták a súlyukat, és minden egyes alkalommal idegesek voltak, amikor a mérlegre kellett állniuk az igazgató, vagy más személyzeti tag előtt." Azt is elárulta az énekes, hogy etikett órát is kellett venniük, hogy a tökéletesség látszatát fen tudják tartani, illetve van olyan személy, akitől megkövetelták a plasztikai sebészeti beavatkozást.
5. Külföldiek a K-Popban: Mivel Prince Mak ausztráliai és kínai, ezért sok tapasztalata van abban, hogy milyen külföldiként a koreai popiparban. Elárulta, hogy sok nehézsége volt, hiszen nem éppen "idegenbarát" az ipar. Nagyon nehéz volt neki, míg nem sajátította el a koreai nyelvet: " A (k-pop) ipar nem éppen barátságos a külföldiekkel szemben. Nem fognak soha sem megbocsáltani, hogyha nem beszélsz nagyon jól koreaiul." Elmondta azt is, hogyha ázsiai vagy, akkor alap követelmény, hogy ismerd a koreai kulturát és nyelvet, de mivel nem értette egyiket sem, így többször került nehéz helyzetbe.

Az MBK Entertainment megerősítette, hogy feloszlik a T-ARA. Hyomin, Jiyeon, Eunjung és Qri újította meg a szerződését az ügynökséggel december végéig, míg Soyeon és Boram külön utakon fognak járni. A lánycsapat még egyszer, utoljára májusban visszatér. Új és egyben legutolsó albumjuk május 17.-én fog megjelenni, és hiába jár le a lányok szerződése május 15.-én szeretnék, hogyha mind a hatan promótálnák az új albumot, illetve megjelennének hazai és külföldi rendezvényeken. Az MBK Ent. megerősítette, hogy hiába nem újítatta meg a szerződését Soyeon és Boram támogatni fogják a lányokat egyéni tevékenységeikben.


Most már biztos, hogy L.Joe kilép a Teen Top-ból és ott hagyja ügynökségét a Top Media-t. Még februárban sokkolta a rajongókat a hír, miszerint L.Joe azt tervezi, hogy kilép a csapatból, hiszen ügynöksége nem engedi, hogy egyéni programjai legyenek, mint például önálló szólóalbum, vagy szereplések, emellett pert indított a Top Media ellen. Az ügynökség mindent megtett annak érdekében, hogy rendezze a konfliktust, de nem jártak sikerrel. Több, mint egy hónapig nem történt előrelépés a dologban. A Teen Top visszafog térni, mint 5 tagú csapat, és már készülnek a come back-re. A Top Media pedig megerősítette a hírt, hogy az eredeti tervekkel ellentétben L.Joe már nem vesz részt a promótálásban, és az új album elkészítésében, mely a tagok szólótevékenysége és L.Joe ügye miatt csúszott.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése