KÉrdekesség

2020. ápr. 22.

április 22, 2020

Kérdezz-felelek a szerkesztőkkel ~ 2020

Kérdezz-felelek a szerkesztőkkel ~ 2020
És immáron negyedik alkalommal tartjuk meg az éves kérdezz-felelek játékunkat, amit minden egyes alkalommal óriási lelkesedéssel tartunk meg. Az első és második hasonló játékunk alkalmával több szerkesztőnk is volt, ám mára ketten maradtunk Minhyunnal. Az együtt letolt évek során egészen szoros kapcsolat alakult ki kettőnk között, talán barátomnak is nevezhetem - bár nem tudom, hogy ő mit gondol erről. Megkapta ő is az admin titulust, mindenhez van hozzáférése, teljes mértékben megbízom benne és annyi, de annyi dolgot tett a blogért, hogy csak ámulok és bámulok, hihetetlen eltökélt és lelkes. Gyakran utalok arra, hogy a blog a fiam, akit nagyon szeretek, Minhyun az évek alatt a blog keresztanyává avanzsálódott. /És ezt mind azért írtam le, mert ki kell tölteni a bevezető helyét és tudom, hogy senki se fogja ezt elolvasni./

A gifek az egymáshoz való viszonyunkat fejezik ki.
Kdoramával, esetleg színészekkel nem kívántok foglalkozni? Érdekességekre lennék kíváncsi.
~~~: Igazából már most is foglalkozunk doramakkal, igaz, hogy nem szoktunk ismertetőket írni vagy hasonlókat, de itt is kap egy egészen csöppnyi szerepet. Személy szerint nem szeretnék sorozat, film ismertetőket írni, de néhány színész profilját megcsinálhatjuk. Tudsz mondani 2-3 példát? Többre nincs most kapacitásom.
Minhyun: Ahogy a főadmin is írta valamilyen szinten foglalkozunk sorozatokkal és színészekkel is egyaránt, hogy minél sokszínűbb legyen a blog, de természetesen mi se tudunk mindennel törődni, illetve nem a színészek/drámák a fő profilunk jelenleg.

 Mióta szeretitek Koreát?
~~~: Őszintén nem tudom. Hetedikes voltam, amikor elkezdtem K-Popot hallgatni.
Minhyun: 16 éves voltam, amikor megismerkedtem a K-Poppal, szóval én onnantól számolnám, így egy jó 8 évet mondanék.

Ha valaha is abbahagyjátok a blog írását, magát a blogot is kitörlitek?
~~~: Nem. Sajnálnám a sok belefektet időt, energiát és pénzt. Valamint ki nem mondva, de a profilozást egy időre abbahagytuk, nem látjuk értelmét tovább csinálni és azokat se töröltük.  
Minhyun: Ez a főadmintól függne, de ahogy ő is írta sajnálnánk.
Szerintetek miért másabbak a koreai idolok, mint más celebek?
~~~: Ez a két szó két külön fogalom. Celeb: Felkapott, „ünnepelt” híresség, míg Idol: Bálvány, aka istenként vagy az istenség jelképeként tisztelt személy. Két teljesen különböző szó, össze se lehet hasonlítani. 
Minhyun: Nemcsak a két fogalom különbözik, de a kultúra is. Emellett hallani, hogy már gyakornokként milyen szigorúan vannak fogva a leendő idolok, arról nem is beszélve, amikor debütálnak.

Lesz folytatása a Seungri féle botránynak?
~~~: Nem tudok nyilatkozni.
Minhyun: Tervezem, de most több, nagyobb projektben is benne vagyunk, ami miatt ez most háttérbe szorult, de amint több szabadidőm lesz szerintem folytatva lesz. Túl sok időt és energiát fektettem bele, hogy ne frissítsem egy idő után. Plusz tavaly december óta nem sok minden történt.

Élnétek Koreában?
~~~: Huzamosabb ideig? Nem. Félő, hogy nem tudnák beilleszkedni a társadalomba, a dél-koreai szokások számomra kifejezetten idegenek, nem tudok velük minden esetben azonosulni, ráadásul a koreai ételek se ízlenek.
Minhyun: Nem. Szívesen lennék ott turista, ellenék ott 1-3 hónapot, de ennyi. Igazság szerint sose vonzott úgy Dél-Korea, mint más ázsiai ország, ahol szívesen élnék. Persze, ettől ugyan úgy érdekel a koreai kultúra, zene vagy sorozatok, de ennyi. 

Milyen érzés egy oldalt vezetni? Nem félsz, hogy egyszer elszúrod?
~~~: Elég lazán veszem a dolgot. Mivel ez elsősorban egy hobbi nem félek semmitől. Mit tudnék elrontani a blogon? A kinézetét? Az évek alatt megtanultam egy alapvető kódolást. A cikket? A helyesírásom még mindig csapnivaló a diszlexiám miatt, de igyekszem odafigyelni és a legjobbat kihozni magamból. Ha a legjobbat hozom ki magamból, akkor nem kellene büszkének lennem magamra? De. ☺️ Az első kérdésre a válasz: Semleges. Vannak jobb napjaink és vannak rosszabbak, van, amikor abba hagynám és van, amikor vigyorogva írok meg egy bejegyzést. Ez olyan, mint bármilyen másik hobbi.
Minhyun: Mit értünk elszúrás alatt? Kevés követőt, olvasottságot vagy abszolút egy olyan dolgot, amikor akkora hibát vétünk, hogy inkább bezárunk? Mert igazság szerint, ha az elsőt nézzük sokszor elszúrtuk. Vannak olyan cikkeink, amiken sok megtekintés van, de van olyan, amin alig van pár száz, mert egy kisebb réteg szereti az adott témát vagy pedig unalmasabb a dolog. Ilyen szempontból sokszor elszúrtuk, így úgy gondolom, hogy nem félek, hogy elszúrom, mert már elszúrtam. Hogy milyen érzés oldalt vezetni? Számomra ez egy hobbi, amit azért csinálok, mert élvezem, örömöt lelek benne, habár néha az idegbaj kerülget, de összességében imádom csinálni.
Van olyan ember, akivel régen sokat beszélgettetek akár személyesen, akár neten, de megszakadt a kapcsolatotok vele? Ha van, hiányzik az illető? Hogyan próbálnátok meg ismét felvenni vele a kapcsolatot?
~~~: Akad sajnos. Természetesen hiányzik az illető, szeretem a barátaimat, még akkor is, ha nem beszélünk. Én már próbálkoztam az egyikőjükkel, úgy volt, hogy kölcsön adom neki a Sarah Andersen képregényeimet, mert tudom, hogy imádja őket, de azóta se ír, mikor érne rá. Szomorú vagyok emiatt. Egy másik barátnőmmel a vírushelyzet után akarom felvenni a kapcsolatot, elhívom majd fagyizni és kiülünk majd a városház térre, ahogy régebben is tettük. Vele könnyű lesz, imád beszélni. 
Minhyun: Szerintem mindenkinek van ilyen személy az életében. Hazudnék, ha azt mondanám nem hiányoznak, hiszen hiába nem veszekedés miatt szakadt meg a kapcsolat, mégse keressük egymás társaságát. Az egyik személy csúnya szavakkal élve elhagyott, mert a srác megtiltotta, hogy velem beszéljen, aztán amikor szakítottak újra felvette velem a kapcsolatot, de érződött, hogy már évek óta nem beszéltünk és nem találtuk a közös nyelvet, vagy valami ilyesmi. A másiknál én szúrtam el, hiányzik, de valahogy nem tudtam magam rávenni, hogy "magyarázkodjak". Mivel hasonló helyzetben vagyok, halvány lila gőzöm sincs, hogy venném fel az illetővel újra a kapcsolatot.

1-2 éve sajnos már nem nagyon követem az újabb bandák újabb számait. Tudnátok ajánlani pár remek zenét főleg fiú bandáktól?
~~~: Eredetileg a SEVENTEEN-t akartam ajánlani, de rá kellett jönnöm, hogy 2015-ben debütáltak, pedig mintha tavaly lett volna a debütjük... Igazából én nagyon leragadtam a második generációs bandáknál, de néha szoktam hallgatni friss husikat is. Néhány kedvenc: W24 - 점퍼 챙겨 나와 (2018)IN2IT - Sorry For My English (2018)$ammy - Sammy-Pro (2019)elan - burning (2019). Mind a négy dal más és más stílusú, remélem az egyik tetszeni fog. ^^
Minhyun: Nem igazán hallgatok új kpop dalokat, persze, akiket követek azoktól megnézem az újdonságokat, de mostanában inkább a rock (amerikai/japán/finn) vonalat vettem fel, amiket mégis ajánlani tudnék az a SuperM - Jopping, iKON - Dive, ATEEZ - Answer, VAV - Give me more, SHINee - Countless és Key - One of Those Nights című dala.

Kaphatóak lesznek K-Pop ruhák Magyarországon?
~~~: Valamelyik fastfashion üzletben lehet/lehetett kapni BlackPink, BTS pulcsikat, ha jól tudom és a kínai boltokban is lehet találni BTS pulcsikat, azt hiszem. 
Minhyun: Ha jól emlékszem a Bershka árul "kpop fan cuccokat", de a Sakurazaka-n is elérhető ruházati termék. 

Mivel foglalkoztok, mi a munkátok a való életben? 
~~~: Én munkát keresek jelenleg, de a mostani járványhelyzet miatt nem igazán fog menni. 
Minhyun: Hivatalban dolgozok, mint ügyfél szolgálatos.

Hogy néz ki egy átlagos napotok?
~~~: Ugye most sokat ülök otthon. Felkelek, reggelizek, válaszolok közben az üzeneteimre, megnézem az emialjeimet, majd eltelik a nap. Vagy sorozatot nézek, vagy játszok valamivel, mostanában sokat játszok a Stardew Valley-el, néha segítek a húgomnak a tanulásban, olvasok vele stb. Ha nem lenne ez a helyzet valószínűleg a hónap első felében bejárogatnék Pécsre, tenném-venném magam, csinálnám a dolgaimat, munkát keresnék, a második felében pedig Kecskeméten pihiznék. Unalmas életem van.
Minhyun: Nekem hétfőtől péntekig ugyan az, reggel felkelek, reggelizek, összekészülök, elugrok a boltba és megyek dolgozni fél 8-ra vagy 8-ra, attól függ melyik nap van. Aztán a végzésem változó, van, hogy délután 4-kor már végzek, de ha olyan nap van vagy olyan a beosztásom bent ülök még 5 vagy 6 órakor is. A péntek a kedvencem, hiszen akkor 8-tól vagyok csupán 2 óráig. Ha végzek a munkában játszok a kutyámmal, Pamaccsal, vacsorázok és pihenek. A hétvége meg mikor hogy telik. A mostani helyzet miatt ugye nem tudok menni nagyon sehova, szóval pihenek, vagy a házimunkában segítek esetleg sütök/főzök.
Fogtok foglalkozni C-Pop, J-Pop bandákkal?
~~~: Nem hiszem. Ugyan nincs kimondva, de már nem foglalkozunk profilokkal, egyszer majd talán megint elővesszük őket, de jelenleg nincs hozzá se kedvünk, se energiánk, se motivációnk.
Minhyun: Egyenlőre biztos nem, hogy a jövő mit hoz még rejtély. 


Hogyan töltitek a karantén miatt a szabadidőtöket? 
~~~: Sorozatokat nézek és játszok. Néha beleolvasok néhány régebben elolvasott könyvembe, de semmi extra. Nem tudok magammal mit kezdeni. 
Minhyun: Ugyan úgy dolgozok, mintha mi se történt volna, annyi, hogy nem vagyunk annyira leterhelve és csökkentve van a kontaktus az ügyfelekkel, hiszen csak időpontra jöhetnek, de ha itthon lehetnék én is sorozatot néznék, játszanék, olvasnék. Talán többet mozognék mellé és lenne időm egészségesebben főzni.

Vannak kedvenc előadóitokat azok közül, akik az elmúlt pár évben debütáltak? 
~~~: Nincs, az utolsó banda, akiket tényleg nagyon szeretek az a SEVENTEEN, de ők ugye 2015-be debütáltak, pedig még mindig emlékszem arra a napra, amikor kijött a debütáló daluk. Hihetetlen hogy repül az idő.
Minhyun: Lányok közül a BLACKPINK, akik 2016-ban debütáltak, illetve utolsó fiúbanda, akiket követek és szeretek az a GOT7, de ugye ők 2014-ben debütáltak, ami szintén nem most volt. 

Melyik volt az utolsó koreai sorozat, amit néztetek? 
~~~: Jó kérdés. A The Best Hit című sorozatot néztem újra legutóbb, ha jól rémlik. Nagyon szeretem azt a sorozatot, érdemes megnézni. 
Minhyun: Legjobb emlékeim szerint a "The Heirs", de lehet a "The Lover", erre pontosan nem emlékszem. Mostanában rákaptam az amerikai krimikre, így egy picit háttérbe szorult a dolog, illetve néhány thai BL sorozatra.

Ha lenne lehetőségetek, melyik hírességgel randiznátok?
~~~: K-Pop berkekben? Mert akkor egyértelműen LeeTeuk /Super Junior/. Annyi, de annyi szeretetre van szüksége, amit csak egy szerelem tudna megadni neki, nagyon remélem, hogy hamarosan talál magának valakit vagy ha már van neki valakije, akkor igazán boldoggá teszi őt. Teukie túl sokat szenvedett már az életben, szüksége van egy biztos pontra az életében, ami boldoggá teszi, örömöt ad neki, aki mellett biztonságban érezheti magát. 
Minhyun: Ha K-Pop berkekben, akkor Key (SHINee), ha nem akkor Chris Motionless (Motionless in White) vagy Kai (the GazettE) vagy Taka (One ok Rock), de van még egy pár ember, akit szívesen megismernék és nem feltétlen romantikus értelemben, hanem, mint embert, egy ismerőst vagy egy barátot/havert.
Szerintetek melyik női, illetve férfi előadónak van a legeslegjobb hangja Koreában? 
~~~: Xia JunSu. Egyértelmű. Ezt tessék meghallgatni: 11am /Acapella/
Minhyun: Ha női előadó, akkor egyértelműen Ailee, ha férfi, akkor én is Xia JunSu-t mondanám.

Van jelenleg párkapcsolatotok? Vagy ha volt, mennyi idő volt a leghosszabb, amíg tartott?
~~~: Igen, jelenleg is van.
Minhyun: Nincs és kilátásban sincs.

Honnan jött az ötlet a bloghoz? Miért kezdtétek el a blogot?
~~~: Történt egyszer, hogy nagyon meleg volt egy éjszaka és nem tudtam aludni. Szóval gondolkodtam, kitaláltam mindenféle dolgot és jött az ötlet, hogy posztolok néhány érdekességet néhány idolról, akiket szeretek, aztán megcsináltam. És a blog csak később jött. Kezdetben egy csoportban volt jelen a #KÉrdekesség, majd körülbelül fél év múlva jött a blog. Szóval nincs mögötte semmilyen mögöttes tartalom vagy hátsószándék, egyszerűen csak kitaláltam és megcsináltam. 
Minhyun: Én csak csatlós vagyok, amikor az első pletyka rovatos kilépett akkor csatlakoztam 2016 augusztusában, immár lassan 4 éve vagyok a blog cikkírója. 

Mi inspirál titeket?
~~~: Nem tudok válaszolni. Van, amikor a versenyszellem, van amikor találok egy olyan témát, amivel MUSZÁJ foglalkoznom, akkor az. Rendkívül hangulatember vagyok. Természetesen a kommentek és követők is. Egy-egy hozzászólás után szinte szárnyra kapok.
Minhyun: Ahogy a főadmin is írta, van, amikor a versenyszellem, de van, amikor csak szimplán találok valamit, ami tetszik és megszeretném osztani veletek, illetve szeretem kitalálni azt is, mi az, ami tetszhet nektek, így leközlöm cikk formájában. Aztán vagy bejön az olvasóknak, vagy nem.

Mégis honnan van erőtök/motivációtok ahhoz, hogy ilyen rendszerességgel és igényesen vezessétek a blogot?
~~~: Alapesetben rendkívül motiválatlan vagyok. Csak zenére tudok írni, muszáj, hogy szóljon valami a fejemben, máskülönben elmegy az egésztől a kedvem, nem tudok leülni és megtölteni az üres fehér lapot. Nem tudom tovább ragozni, az eggyel feljebb kérdésben leírtam, mi a helyzet. 
Minhyun: A kommentek és a követők, illetve már kimerem jelenteni, hogy az évek során lett tapasztalatunk, amire tudunk alapozni és amiből erőt tudunk kovácsolni. Persze, mint minden hobbinál itt is van fent és lent. Amikor a válaszokat írtam aznap elég rossz reggelem volt, kb. sírni tudtam volna minden miatt is, sose gondoltam, hogy ugyan azon a napon én megírom a válaszokat és be is fejezem, amikor még reggel csak beakartam gubózni a szobámba. Van, amikor meg tele vagyok energiával, ötletekkel, amiket megakarok valósítani. Valami mindig ad erőt, motivációt vagy inspirációt.

Ha kíváncsiak vagytok az évszámokra kattintva elérhetitek az előző évek kérdezz-felelekjét is velünk ^^: 2019, 2018, 2017

2020. ápr. 21.

április 21, 2020

Próbamunka: Kpop idolok, mint Roxforti tanulók

Próbamunka: Kpop idolok, mint Roxforti tanulók
A Harry Potter nem kis meglepetésünkre, Dél-Koreában is hatalmas teret hódított magának. Csakúgy, mint Angliában itt is számos a Potter univerzumhoz köthető múzeum vagy park, vagy épp kávézók találhatóak. És minden show-ban legalább elhangzik az a kérdés.
 ,,Melyik Roxforti házba tartozol?” Ezekből az összeállításokból szemezgettem nektek egy kis gyorstalpalót.

„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél.  Oda csak az kerül, ki Semmitől se fél.” 
A BTS-t az igen nagy nemzetközi hírnevének is köszönhetően többször megkérdezték már őket, emiatt sokszor több féle választ lehet fellelni. De jelen állás szerint Jimin és Taehyung vallja magát hősies griffendélesnek, emellett RM hol ebbe a házba hol a Hugrabugba sorolta magát. Ők hárman mind vakmerőek és keményen dolgoznak a zenéiken. Mi sem mutatja jobban RM kitartását, mint a mostani tánctudása? Hatalmas a fejlődés nem? És vajon kviddicsben? RM vagy Jimin biztosan a fogó posztra pályáznának. Taehyung pedig őrzői posztra törne.

A Girls Generation hatalmas Harry Potter rajongó banda. Sunny és Hyoyeon mellett Taeyeon alkotja a GG arany trióját. Taeyeon nemrég járt a japán universal studioban, ahol, mint mardekáros  tanulót láthatjuk. Taeyeon csak nem átált a sötét oldalra?

A GOT7-ből YuGyeom és Jackson. Yugyeom tánctudásán és kitartásán látszik milyen griffendéles szív lakik benne mélyen. Jackson Team Wang szólójának hatalmas sikere, kitartása és a rajongókba vetett bizalmas is ezt bizonyítja számunkra.

Amin a legjobban meglepődtem, az a MAMAMOO-ból Hwasa. Ti melyik házba sorolnátok? Én valahogy mindig is marderkárosként tudnám elképzelni, de lehet ez csak a hatalmas magabiztos kisugárzása miatt van, de ez alatt ott a mindannyiunk által jól ismert soft és melegszívű Hwasa is, aki büszke Griffendéles. Biztosan kiharcolná magának a kvidics pályán a tekintélyt.

„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: A Mardekár való neked. Ott lelhetsz sok társra.”
A BTS Draco Malfoya nem lep meg minket, SUGA számára sem lehetne elképzelni más házat. SUGA nagyon hűvös természet keményen dolgozik és ő is ambiciózus. De emellett nagyon összetart a csapattársaival.

EX-4Minute tag és E’DAWN-al élő boldog párkapcsolatban a mi ravasz és realista Hyuna-nk. Hyuna a legjobb példája szerintem a Kpop iparban, hogy milyen, ha valaki igazán mardekáros. És varázsos. Kedves természete mellett ravasz oldala mutatkozna meg Roxforti tanulmányai alatt.

A GOT7 két tagja vagy inkább mondjam, hogy JJ Project? Jaebum a hűvös, de belül melegszívű leader, pozíciójához hűen igazi ravasz személyiség, talán még Malfoyal is jó barátságban lenne. Jinyoung akiről, sose mondanád meg, hogy mardekáros. Megtévesztő külseje mögött eltökélt és okos személyiség lapul meg. Nagyon magabiztos önmagával szemben, misztikus külsőjével tökéletes harmadik tag lenne a Draco-JB-JinYoung trióban. Ők hárman megállíthatatlanok lennének, a hölgyek körében főleg.

A kpop koronázatlan királya, és leadere G Dragon is egy interjú során elárulta, ő inkább Mardekáros, mivel munkájával kapcsolatban maximális teljesítményt vár el magától és ambiciózus nézetei vannak.

A bölcs öreg Hollóhátban Éles elmék várnak. Kiknek a tanulás kaland, Oda azok járnak.”
Akárcsak RM Jungkook is sokszor váltotta roxforti házát, néha Griffendélesnek vallotta magát. De Jungkook tanulásvágya mégis ide sorolta. Folyamatos fejlődésen megy keresztül mind tánc és ének terén, amit láthatóan nagyon élvez is és mindezek mellett kreatív és tehetséges.

Továbbra is Girls Generation. Seohyun és SooYoung akik igazán nyugalmasak a csapatban, mindketten kimagaslóan okosak és ének és tánc terén a tapasztalatukat erősen kamatoztatják. Ők a GG okos hercegnői akik mindig csillognának az iskolai fotókon.

Kicsit még régebi vizekre evezve a Super Junior maknae-ja, KyuHyunról tudjuk, mennyire okos matematikában és sokszor matematikai példák megoldásával kapcsol ki. Édesapja ügyvédi pályára szánta és nem zenészi pályára. Hol lenne a helye, ha nem a hollóhátban?

A SHINee bölcs és kedves, de ugyanakkor komoly Leadere Onew is a bölcs öreg hollóhát hírnevét öregbítené. Mind tudjuk, milyen komolyan a szívén viseli a SHINee sorsát, emellett énektudása, színészi képessége sem elhanyagolható, melyekben az elmúlt években sokat fejlődött sokrétűen megcsillogtathatta nekünk tudását.

„A Hugrabugnak nyájas népe Békés, igazságos. Oda mész, ha türelmes vagy S jámbor – ez világos.”
A BTS anyukáját Jint és az örök boldogság J-Hope-ot, tökéletes leírja a fent leírt idézet teszlegsüvegtől. Ők minden interjú során ezt a házat jelölték meg. Jin mint a csapat fő anyukája, tudjuk nagyon türelmes a többi taggal szemben. J-Hope, pedig a hiperaktivitása mellett mind tudjuk mennyire szeretetteljes és jámbor.

Exid Hyerin-je nagyon kedves személyiség és keményen dolgozik. Szeret a többi tagnak főzni és enni is nagyon szeret, gondoskodásban első! 10 pont a Hugabugnak! Emellett a Hugrabug van a legközelebb a konyhához, amit Roxfortos évei alatt biztosan sűrűn meglátogatna.

A VIXX leadere N is ugyanolyan keményen dolgozik, de rettentően édes személyiség. A rajongókért nagyon sok mindent megtesz, amit mi mindig örömmel fogadunk és ugyanolyan szeretet kap.

Mindemellett a csapat igazságos leadere.
GOT7 Mark és bambam. A csapat két softball tagja, akik rengeteg dolgoznak. Mark lojalitása és türelme határtalan (kivéve, ha Jackson és Bambam összekerülnek, ott zűrzavar szabadul el). Bambamet minden leírt jellemző leírja, de ő lenne az a tanuló, aki miatt az egész Hugrabug klubhelység zengene a nevetéstől.


Ezen a linken tudjátok értékelni a cikket: https://forms.gle/KgD3f1xT4Y3vqWRj9

2020. ápr. 20.

április 20, 2020

Termékvélemény ~ Etude House 0.2 Therapy Air Mask

Termékvélemény ~ Etude House 0.2 Therapy Air Mask
Nagy sikere ellenére, valamiért elfelejtkeztem a maszkokról, pedig több termékvéleményt is írtam és rendszeres használója is vagyok ennek a kozmetikai terméknek. Szánom-bánom a bűnöm, hogy ez az első ilyen jellegű termékvélemény a Holika Holika-s arcmaszkok óta. Viszont most itt vagyok újra és összesen öt darab maszkot mutatok be nektek az Etude House márkától.

Az öt maszk a "0.2 Therapy Air Mask" termékcsaládból származik, melynek -legjobb tudomásom szerint- 22 verziója van és a dolog érdekessége, hogy az arcmaszk csupán 0,2 mm vastag, szinte rá simul az ember bőrére. Ennyi rizsa után nézzük inkább, hogy melyik az az öt, amit kipróbáltam?

Pearl
Mit ígér a termék? A maszk fő összetevője a niacinamid, ami a tengeri gyöngy egyik alkotó eleme is. Élettani hatása a bőrre, hogy élénkíti, egészségessé varázsolja azt, miközben feszesíti a bőrt. A többi összetevőnek köszönhetően pedig hidratál is a maszk, ami nagyon fontos a hétköznapokban. 

Vélemény? Elsőnek magára a termékre térnék ki, hiszen nem szeretném mindegyiknél leírni. Ahogy fentebb már írtam 0,2 mm vastag az egész maszk, így teljesen rásimul használója bőrére, ami lehet valakit zavar, lehet valakit nem. Nekem kifejezetten tetszett, hiszen nem mozdult el, nem látszott az, hogy rajtam most egy fátyol maszk van, emellett nem volt nagy se a fejemre, ami az itthon kapható maszkokról már kevésbé mondható el, azokat kicsit túlméretezettnek érzem.

A második dolog az ára én tavaly szeptemberben vásároltam, amikor még 300 forint alatt volt az USA dollár, szóval átszámolva kb. 100-110 forintért vettem darabját, ami nagyon kedvező az itthoni árakhoz képest (mást is rendeltem, szóval nem tudom, hogy a postaköltség erre eső része mennyi lehetett, de ha 200-250 forintra jött ki, akkor is nagyon kedvező, hiszen itthon egy jobb arcmaszk 800 forintnál kezdődik és határ a csillagos ég).

A harmadik pedig maga az arcmaszk. A termék 7 anyag mentes, közé tartozik a parfüm is, de azért valamennyi illata volt a maszknak, amikor kinyitottam valamilyen szinten semleges illatot éreztem, de volt benne valami lágy, amire azt mondod kellemes, felrakva pedig semmi se érződik belőle, így ha valaki érzékenyebb az illatokra, nem lehet vele baja. A gyöngykivonatú maszk a képzeletbeli Top listám harmadik helyén áll, ami így is elég előkelő, hiszen nemcsak, hidratálta a nyúzott bőröm, de tényleg fényessé (a helyes kifejezés talán az lenne, hogy egészségessé) varázsolta a bőröm és még másnap is éreztem a hatását. Megvoltam elégedve vele, főleg, hogy eszencia alapú volt a maszk, amiket jobban szeretek.

Olive
Mit ígér a termék? Az olívabogyós maszk egy krémes, olajos jellegű eszencia, ami még a legszárazabb bőrt is táplálja, hidratálja és javítja a bőr természetes védekező képességét. 

Vélemény? Ezzel az eggyel nem kertelek, gyűlöltem és most senkit se szeretnék lebeszélni az arcmaszkról, hiszen akinek tényleg nagyon-nagyon száraz a bőre, annak biztos vagyok benne, hogy a tökéletes választás, de akinek nem olyan száraz, vagy zsíros kombinált a bőre nem feltétlen jó neki. Igen, hidratált, de nekem nem volt szükségem, olyan mély hidratálásra, amit ez a maszk nyújtott. Még másnap reggel is az eszenciát mostam le a bőrömről, hogy ne ragadjon tőle, mert inkább éreztem zsírosnak, mintsem pihe puhának. Emellett, ahogy fentebb írtam, ez egy krémes és olajos maszk, amiket nem igazán szeretek. Viszont, hogy valami pozitívat is írjak a maszkról, ha szereti valaki az olívabogyó illatát az szintén imádni fogja, mert nagyon kellemes az illata ilyen szempontból. Ha pedig már az előzőnél emlegettem, igen, ez a termék a dobogó utolsó, vagyis ötödik helyezettje.

Hyaluronic Acid
Mit ígér a termék? A maszk hialuronsavat tartalmaz, ami arról ismert, hogy kitűnő nedvességmegtartó képessége van, emellett intenzíven hidratál és simává varázsolja a bőrt. Ránctalanító hatása is van.

Vélemény? Ez az ampulla alapú maszk, semleges illatával a negyedik helyre küzdötte fel magát. Igazság szerint nem hagyott bennem különösebb nyomot, hiszen tette a dolgát hidratált, feszessé varázsolta a bőröm, kellemes az illata. Onnan tudom, hogy jó, hogy újrarendeltem, ha rossz lenne biztos, nem tettem volna. A hialuronsavas maszkok, olyanok, hogy minden lány polcán ott kell lennie, ha beütne a krakk. Igazi Jolly Joker, még a kis száraz foltjaimat az arcomon is eltüntette másnapra. A ránctalanító hatásról viszont nem tudok beszámolni, hiszen nekem (még) nincsenek.

White Flowers
Mit ígér a termék? A "Pearl" maszkhoz hasonlóan ez is hidratáló, ragyogó és feszesítő hatást ígér, emellett táplálják a száraz és megviselt bőrt. Plusz, ahogy az előbb említett maszk, úgy ez is tartalmaz niacinamidot és öt féle fehér virág kivonat van benne, amik a bőr táplálásáért felelősek.

Vélemény? Elérkeztünk a képzeletbeli dobogó második helyére, ezt a maszkot nemrég használtam és IMÁDTAM. Kellemes virág és méz illata volt, ennél sokkal jobban éreztem, hogy tapad a bőrömhöz és valami csodát művelt. Mostanában picit sikerült elhanyagolni a bőröm és jobban meglátszott rajta a folyamatos stressz hatása is, emiatt kész felüdülés volt ez az arcmaszk. Nemcsak, hogy hidratálta a bőröm, de látványosan feszesebbé varázsolta. Tényleg, egészséges, fényes arccal ébredtem másnap reggel (és az Olívás maszkkal ellentétben nem azért, mert túl sok(k) volt a bőrömnek), emellett puha volt a bőröm is. Tudjátok, az a simizni való, kis puha. Nem is zengek ódákat, mert tényleg imádtam, de van egy, amit még jobban.

Cherry Blossom
Mit ígér a termék? Javítja a bőr rugalmasságát és világosabbá teszi a bőr tónusát, emellett cseresznyevirág kivonatot tartalmaz, ami antioxidánsokban gazdag, javítja a bőr védekezőképességét és bőrnyugtató hatása is van. 

Vélemény? Ha a hialuronsavas maszkra azt mondtam, minden lány polcán ott kell lennie és használnia, akkor ezt kötelező. Nem meglepő, hogy ezt hagytam utoljára, hiszen ez a kis dobogóm első helyezettje, mivel megvan benne szinte az összes dolog, ami a fentiekben. Kellemes virág illata van, ami nem zavaró (lehet kicsit elfogult is vagyok, hiszen a cseresznyevirágos dolgok a kedvenceim). Hidratál, a megviselt, fáradt bőrt feszesíti, visszaadja a rugalmasságát, a pattanások után maradt kisebb foltokat világosította, a kipirosodást enyhítette és tényleg egészségessé varázsolja a bőrt. Persze, minden ember más, lehet valaki pont ezt a maszkot utálja, amiről én ódákat tudnék zengeni, annyira jó.

Viszont minden szépben van valami rossz, ha valaki véletlen érzékenyebb az alkoholra, akkor lehet nem fog neki tetszeni a maszk, hiszen az összesben van alkohol, erre sajnos vagy nem sajnos nem mentes.

Az összes termék 7 dologra mentes: imidazolidinil-karbamid (tartósítószer), poliakrilamid (befolyásolja a nedvesség tartalmat), trietanol-amin (pH szabályozó), ásvány olaj, szilikon olaj, parfüm/illatszerek, pigment.

Tippek:
  • Ha megviseltebb a bőröd, érdemes 15-20 percig az arcodon hagyni a terméken feltüntetett alap 10 perc helyett. 
  • Ha speciálisabb maszkot szeretnél (gondolok itt azokra a maszkokra, amik bizonyos feltételek mellett melegíthetők/hűthetők és ezért dupla vagy tripla árat kérnek el), nem kell olyat venned, hiszen ezek a maszkok alkalmasak hűtésre is, ha berakod őket 10 percre a hűtőbe. 
  • Hipó-allergének, így elvileg minden bőrtípusú ember használhatja. 

2020. ápr. 19.

április 19, 2020

Disney-s kedvenceink hanbok-ba öltöztetve

Disney-s kedvenceink hanbok-ba öltöztetve
Biztos, sokatok elképzelte már, mi lenne, hogyha kedvenc, gyerekkori Disney meséink koreai köntösbe öltözne. Egy koreai művész, név szerint Wooh Nayoung pont ezt az elképzelést ragadta meg műveiben, hiszen az illusztrátor előszeretettel készít, olyan rajzokat, amikben Disney vagy mesebeli szereplőket öltöztet hanbok-ba. Most néhány karaktert hoztunk el nektek a műveiből, illetve kettő bónuszt, mert valamiért közel állnak a szívünkhöz szerkesztőségen belül.

Szépség és a Szörnyeteg
A Disney féle verzióban:

A művész elképzelése, ha koreai mese lenne: 

Szörnyella de Frász (101 kiskutya)

Ursula (A kis hableány)


Jafar (Aladdin)

Zordon (Oroszlánkirály)

A királynő (Hófehérke)

Alice Csodaországban

Hófehérke

Elza (Jégvarázs) 

Anna (Jégvarázs)

Jack (Karácsonyi Lidércnyomás)

Jack és Sally (Karácsonyi Lidércnyomás) 

Demóna (Csipkerózsika)

Tiana (A hercegnő és a béka)

Hook kapitány (Pán Péter)

Bónusz
Jonghyun (SHINee)

Halott Menyasszony (A halott menyasszony)

2020. ápr. 18.

április 18, 2020

Készen állsz egy iskolai kalandra?

 Készen állsz egy iskolai kalandra?
Még az Instagram oldalunkon kezdtünk meg egy hasonló ajtós játékot, ami egy különleges iskolába repít el minket. A sztori egyszerű: Új iskolába kerültünk, s megpróbálunk beilleszkedni az osztályközösségbe vagy pont ellenkezőleg, a meghozott döntéseink alapján folytatódik tovább kalandos, iskolás életünk. A történet még nem teljes, az első teszt az iskolába töltött első két napunkat, a megalapozást dolgozza fel. Két héten belül érkezik a folytatás, ami ebben a cikkben lesz elérhető. 

2020. ápr. 17.

április 17, 2020

6 legendás női-férfi partner fotózás

6 legendás női-férfi partner fotózás
Szerintem nincs, olyan rajongó, aki ne shippelt volna néhány idolt egymással, mert szerinte jól néznének ki együtt, passzol egymáshoz a személyiségük, vagy mert a képzeletükben egy párt alkotnak. Aztán várva egy közös projektre lehet lett belőle valami, de lehet csak álom maradt. Pedig nemcsak szólóban vagy csapatostól vannak az idolok magazinokban egy-egy fotózás erejéig, hanem bizony van, hogy a női és férfi idolok összeállnak pár kép erejéig, aminek vagy örülnek a rajongók vagy nem. Most 6 olyan fotósorozatot hozok el nektek, amik a netizenek szerint legendásak a párosok miatt. 

1. Sehun (EXO) és Irene (Red Velvet)
Nézzük csak meg a CeCi magazinban szereplő közös fotójukat 2016-ból. 

2. Kai (EXO), Krystal /f(x)/ és Taemin (SHINee)
Az SM művészei még 2015-ben pózoltak közösen a W Korea magazin kedvéért.

3. Kai (EXO) és Yoona (Girls' Generation)
A két idol már dolgozott korábban együtt, hiszen 2012-ben a W Korea magazinban már szerepeltek, de igazán legendásnak a 2016-os ELLE Magazinban való szereplésüket tartják.

4. Jackson, Jinyoung (GOT7) és Somi
2017-ben, amikor mindhárman a JYP Entertainment szárnyai alatt dolgoztak kérte fel őket a High Cut magazin, hogy egy fotósorozat kedvéért dolgozzanak közösen, illetve, a Calvin Klein "CK All" nevű parfümjét is promotálják ezzel. Somi azóta a The Black Label (a YG leányvállalata) művésze. 

5. Changmin, Yunho (TVXQ) és Seohyun (Girls' Generation)
A CeCi Magazin boronálta össze a három idolt egy fotózás kedvéért, ami mindhárom művésznek jól jött, hiszen ez a 2012-es fotózás egybe esett a TVXQ világ körüli turnéjával és a Girls' Generation "Flower Power" című daluk japán promóciójával.  

6. Minhyuk (CNBlue) és Seolhyun (AOA)
Az FNC Entertainment művészei a HIGH CUT magazin kedvéért álltak össze még 2015-ben. A netizenek abszolút kedvence ez a páros lett, ami nem meglepő, elnézve a képeket a fotózásról.

2020. ápr. 16.

április 16, 2020

12 alkalom, amikor az SM Entertainment embereinek egy dolga volt, de azt is elrontották

12 alkalom, amikor az SM Entertainment embereinek egy dolga volt, de azt is elrontották
Azt hihetnénk, hogy a K-Pop legnagyobb ügynöksége, az SM Entertainment nem vét hibákat, olyan alapvető dolgoknál, mint a rajongói tárgyak, gondolok itt az albumokra, táskákra, egyéb kiegészítőkre, vagy a köszöntéseknél. Pedig de, sőt... Most 12, olyan alkalmat hozok fel példának, amikor az SM grafikusai, szakemberei nagyon csúnyán felsültek. 

1. SuperM
Szegény Ten-t átnevezték Tae-ra, mindezt egy nagy vászon táskán.

2. Taemin esete
Nos, Taemin se úszta meg a névcserét, az új művészneve Taenin lett, hála az SM dolgozóinak.

3. TVXQ
A TVXQ viszonylag viccesen megúszta, hiszen egy pénztárcán lett a vezető daluk átkeresztelve. Itt a "Fate" helyett "Faith" lett. 

4. Rossz cím
Az egyik JTBC-TV felvételnél rossz címet adtak meg a kép szerkesztői. "Goyang-ee" helyett "Goyang-si-t" írtak. 

5. NCT DREAM
Egy újabb átkeresztelésnek lehetünk szemtanúi, hiszen egy 2018-as képen az "NCT DREAM-ből" "NTC DREAM" lett. 

6-7. Girls' Generation
A 11. évfordulójuk alkalmából történt egyszer egy elírás, az angol "11th Year Anniversary"-ből lett "11th Yrar Annivrrsar". Ugyan ezen alkalomból a csapat nevét is elírták, hiszen a lányok neve "Girls’ Generration" lett . 

8. EXO
Az egyik tag, Baekhyun lett névcsere "áldozata", hiszen a számlistán a neve "Backhyun-ként" szerepel. A rajongók betűmatricával korrigálták a hibát.

9. SHINee
A SHINee "SHINee World IV in Seoul" DVD-jén a számlistán az intronál az EXO szerepel a csapat helyett. 

10. Red Velvet
A dalszerzők közzé tették a lányok "Umpah Umpah" című dalához tartozó fan chant-ját, amiben hibát vétettek (nem meglepő módon, hiszen nem szerepelne a listán). A hiba az volt, hogy az első versnél a rajongók része a "szemedbe nézek", míg a másik versnél a "tartsd a lépést" jönne, de a szerzők benne hagyták az első vers kiáltását. 

11. EXO
A csapat egyik hirdetményében véletlenül TVXQ-t írtak az EXO helyett. 

12. Super Junior
Hibásan írták le Yesung első szóló lemezének a címét. A debütáló albuma "Here I Am" címen jelent meg, míg a képszerkesztők "Hear I Am"-et írtak a plakátra, ami megjelent a Coex épületén.