Idolok, akik rendszeresen adományoznak a gyerekek szebb jövőéjért - KÉrdekesség

2018. dec. 14.

Idolok, akik rendszeresen adományoznak a gyerekek szebb jövőéjért

Egyre közelebb vagyunk a Karácsonyhoz, ami a szeretett ünnepe, ilyenkor pedig már javában zajlanak azok az akciók, amelyek során rászorulóknak, s leginkább gyerekeknek gyűjtenek különböző szervezetek. Sajnos, egyre több a szegény, rászoruló gyermek, akik a felnőttek segítsége nélkül képtelenek lennének egészségesen felnőni, hiszen védtelenek. Pont ezért, szeretet ünnepe alkalmából szeretnék nektek néhány olyan idolt (és projektet) bemutatni, akik rendszeresen adományoznak azért, hogy a gyerekeknek szebb jövőjük lehessen. Ezen idolok igazi példaképek lehetnek, s aki egy kicsit is teheti karácsony alkalmából bármilyen szervezetnek adományozzon, hiszen sok kicsi sokra megy ^^.  

IU
Nemcsak a Sewol kompbaleset áldozatai számára adományozott, de több jótékonysági szervezetet is támogat köztük a "Zöld Esernyő" gyermek jótékonysági szervezetet is, akiknek 100 millió won-t (vagyis közel 25 millió forintot) adományozott. Emellett minden évben ösztöndíj lehetőségeket biztosít, azon diákoknak, akik nem tehetnék meg, hogy a Dongguk Leány Főiskolán tanuljanak, erre évente 10 millió won-t, vagyis közel 2,5 millió forintot költ. 

Ahn Jae Hyun és Ku Hye Sun
A pár a "Blood" című kdrama forgatásán találkozott és alkotott egy párt, a televízió képernyőjén keresztül, melynek köszönhetően magánéletükben is egy pár lettek és 2016. május 21-én összeházasodtak, de előtte egy gyermekkórháznak adományoztak.

Xia Junsu
Junsu híres adományozási szokásairól, hiszen rengetegszer adományozott -főleg gyerekeknek vagy elesetteknek. Legutóbb a musical fellépéseiből származó bevételével a kenyai kórust szponzorálta, miközben egy iskolát építtetett a rászoruló gyerekeknek, ami az ő nevét viseli. 

Bazaar akciója az egyedálló anyák és gyerekeik megsegítésére
2017. november 1-én indította a Bazaar az egyedülálló anyák és gyerekeik megsegítésére szolgáló akcióját. Közel 200 koreai híresség vett részt a projektben, akik kedvelt tárgyaikat ajánlották fel s azt értékesítették. Az akcióban olyan hírességek vettek részt, mint G-Dragon és Seungri (BIGBANG), Xiumin (EXO), Hyoyeon (Girl's Generation), Sunmi, Kim Jaejoong (JYJ), GFRIEND, Bolbbalgan4, Chungha, Hong Jin Young, RAINZ, JR és Ren (NU'EST), Kim Yeon Kyung, Kangnam, Haha és Byul. A felajánlott tárgyakat 2017. december 1-től értékesítették 1-300 000 won (~76 000 Ft volt a felső határ) között. 

Park Hae Jin
A színész Park Hae Jin ismert arról, hogy szeret önkénteskedni és jótékonykodni, de csupán 2016-ban derült ki, hogy 2011 óta minden egyes évben más jótékonysági szervezetnek szokott adományozni, mind Dél-Koreában, mind külföldön. A " Mountain Movement Management" nevű szervezet számolta össze, hogy a színész mennyit is adományozott, 2011-2016 között 1,7 milliárd won-t (kb. 430 millió forint). Adományozott többek között a Sewol komp katasztrófa áldozatainak, finanszírozta egy gyermek rehabilitációs kórház építését, a szegény gyerekek felzárkóztatását segítő programokat támogatta, és így tovább. Közel 430 millió forintnak megfelelő összeget adományozott szerte Dél-Koreába, míg a közel 30 millióval a külföldi elesetteket támogatta. Shanghai-ban szintén több jótékonysági szervezetet támogat, akik a gyerekeknek taneszközöket és különböző szükséges felszereléseket vásárolnak.

Yoon Doo Joon (HIGHLIGHT)
Doo Joon az elmúlt hat évben többször is adományozott gyerekeket segítő szervezeteknek. 2012 májusától kezdve minden hónapban 200 000 won-t adomány egy zambiai oktatási központnak. Az elmúlt hat évben eddig összesen 14 millió won-t, vagyis kb 3,6 millió forintot ajánlott fel az oktatási központnak. Annak ellenére, hogy folyamatosan adományozott sokáig sikerült titokban tartania. Az iskolát a "Korea Food for the Hungry International (KFHI)" nevű szervezet tartja fenn, akik elárulták, hogy közel 300 gyerek tanul náluk, akiknek eddig nem volt rá lehetősége, hiszen a környéken nem volt iskola. Doo Joon adományából pedig élelmiszert és írószereket vesznek a gyerekeknek.

Song Hye Kyo
A színésznő Song Hye Kyo gyereknap alkalmából adományozott 100 millió won-t (vagyis kb. 25 millió forintot) a "Seoul National University Hospital"-nak, melyet titokban szeretett volna tartani, de később ügynökségének is meg kellett erősíteni a hírt, miszerint Song Hye Kyo rendszeres véradó és miután látott egy dokumentumfilmet a gyógyíthatatlan beteg gyerekekről úgy érezte, hogy sokkal többel szeretne hozzájárulni az ügyhöz.

Song Il Gook
Song Il Gook nemcsak remek színész, hanem háromszoros apuka is, hiszen családjában hármas ikrek születtek: Dae Han, Min Gook és Man Se. Ezen alkalmat megragadva 100 millió won-t (átszámítva kb. 25 millió forintot) adományozott a Szöuli Nemzeti kórháznak, ahol ikrei is születtek. Az összeget kutatási célokra adományozta, hogy az ikreket szülő nők biztonságosabban tudjanak életet adni gyermekeiknek. 

Kim Dong Wan (Shinhwa)
2015-ben Kim Dong Wan 50 millió won-t (kb. 12,5 millió forint) adományozott olyan gyermekek számára, akik szerény körülmények között élnek. Dong Wan is ismeretlenül adományozott a ChildFund nevű jótékonysági szervezetnek (akik azon dolgoznak, hogy a szegény gyerekeknek jobb legyen), ami kiderítette, hogy ki ő valójában. Az énekes így nyilatkozott az ügyben "Bár mi egy kényelmes szobában alszunk és mindennap meleg vízben tudunk mosakodni, ez nem mondható el a szegény gyermekekről s azok családjáról. A tél pedig egy olyan időszak, amikor nagyon sajnálom ezen gyermekeket felnőttként, ezért adományoztam." Kim Dong Wan elárulta, hogy ő maga is szerény körülmények között nevelkedett, de sose érezte a nehézségeket. Majd pedig, így folytatta: "Remélem, hogy azon gyermekek, akik szenvednek ebben a hideg és kemény időszakban nem fogják feladni és követni fogják az álmaikat."

BTS
A BTS most nem a "Love Myself" projektje miatt került a cikkbe, hanem a Sewol kompkatasztrófa áldozatainak segítése miatt. A BigHit elismerte, hogy a srácok -annak ellenére, hogy feketelistára kerülhettek volna a koreai kormány által- 2014-ben és 2017-ben is adományoztak az áldozatok s családjaik részére összesen 137 millió won-t (kb. 34 millió forint).  

Suzy (ex-Miss A)
Suzy a BTS-hez hasonlóan szintén a kompkatasztrófa áldozatainak és családjaik részére adományozott egy nagyobb összeget, összesen 100 millió won-t (ami kb. 25 millió forintnak felel meg).

Chen és Sehun (EXO)
Az EXO tagjai rendszeresen részt vesznek különböző kampányokban és sokszor adományoznak, különösen Chen és Sehun. Chen egy non-profit szervezetnek adományozott 19 millió won-t (kb. 5 millió forint), míg Sehun 10 millió won-t (kb. 2,5 millió forint) adományozott egy olyan szervezetnek, akik bántalmazott gyermekekkel foglalkoznak, menedéket nyújtanak nekik és harcolnak a gyermekbántalmazás ellen.

G-Dragon
GD egy igazi angyal, ha adományozásról van szó, hiszen rendszeresen nagy összegekkel támogat különböző jótékonysági szervezetek. A nevéhez egy nagyon szívmelengető történet is fűződik. Tudomást szerzett arról, hogy született egy kisfiú az ő nevével, Kwon Ji Yong-nak hívták őt is, de egy nagyon ritka betegséggel született (hipoglikémia/alacsony vércukorszint), viszont a családja nem tudta a kisfiú drága gyógyszereit megfizetni. G-Dragon és a rajongói közösen összefogtak, hogy adományokat szerezzenek a kisfiúnak. GD pedig nemcsak, hogy adományozott, de személyesen látogatta meg a kisfiút és a családját, játékot vitt a kis Ji Yong-nak és testvérének, valamint a szülőknek személyesen adott át 3,8 millió won-t (kb. 965 ezer forintot). A rajongók pedig egy honlapon keresztül gyűjtöttek adományokat a kisfiúnak, s nemcsak neki tudtak segíteni, hanem egy vesebeteg kislánynak is a befolyt összegből.

Bang Yong Guk (ex-B.A.P)
Yong Guk nemcsak sokat adományozik azért, hogy a gyerekeknek jobb legyen, de több kampányban is részt vett, és többször felszólalt a témában. Emellett több olyan szervezetnek is tagja -mint az UNICEF, World Vision, Save the Children-, akik azon dolgoznak, hogy a gyermekeknek megfelelő körülményeket tudjanak teremteni az élet számos területén. Twitter fiókján keresztül pedig a követőit is arra buzdítja, hogy csatlakozzanak egy ilyen szervezethez és gyakran oszt meg képeket a szponzorált gyerekekről,- két kambodzsai gyermeket szponzorál, pénzt és a mindennapi dolgokhoz szükséges tárgyakat küld nekik, az egyik gyerek Mim még egy kézzel írott köszönő levelet is küldött neki. Yong Guk pedig elárulta, hogy szeretne ettől többet is adni, hiszen számára fontos a rászoruló gyermekek helyzete. Elárulta azt is, hogy szeretne saját gyerekeket, de szeretne majd örökbe fogadni is. Emellett a karácsonyt gyakran tölti árvaházakba, hogy az ott élő gyerekekkel legyen. Egyszer egy Sunghoon nevű gyereket is meglátogatott, akinek agybénulása van és fogyatékos gyermekeknek fenntartott óvodában él. A rajongóitól kapott játékokat (babák, plüssök, könyvek) pedig szintén jótékony célokra fordítja -természetesen miután a fanoktól engedélyt kért erre.

Jimin (15&)
Jimin az afrikai gyerekeket segítő szervezeteknek adományozott 200 millió won-t (kb. 50 millió forint).
Onew (SHINee)
Még 2010-ben Onew az éhező észak-koreai gyerekeknek adományozott 1,44 tonna rizst, annak ellenére, hogy a két Korea a mai napig feszültségben él egymás mellett. Korábban pedig szegény körülmények között élő dél-koreai gyermekeknek adományozott 770 kg rizst. Az adományt a rajongók segítettek neki összegyűjteni, hiszen két musical szereplése után került sor az adományozásra. 

2017 WeAja Projekt 
 2017-ben a WeAja jótékonysági szervezet adománygyűjtésbe kezdett, melynek keretein belül koreai idoloknak és színészeknek lehetőségük volt tárgyakat adományozni, amit a szervezet aukcióra bocsájtott és a befolyt összegből koreai családokat támogattak, de mielőtt belemegyek a dolgokba elsőnek a WeAja jelentését kéne levezetnem nektek. A"We" előtag azt jelenti, hogy készen állnak ("We Start") arra, hogy kampányok által támogassák a 12 éven aluli gyerekek oktatását, egészségét és jólétét. Az "A" tag takarja az "Areumdaun Gage" (kb azt jelenti, hogy Gyönyörű Áruház Alapítvány) kifejezést, vagyis a szervezet egy olyan társadalmi vállalkozás, amely pénzeszközöket használ fel arra, hogy támogatást nyújtson a hátrányos helyzetű közösségeknek, melyből a WeAja nem profitál. Míg a "ja" takarja a "Jawonbongsa" (önkéntesség) kifejezést, vagyis, hogy tevékenységükkel a társadalmukat egy szebb és egészségesebb helyé szeretnék tenni. Ennek tükrében, ez a projekt 2017. október 25-én kezdődött és 30-án zárult, ekkor volt az idoloknak lehetősége adományozni, amit aukcióra bocsájtottak a szervezet tagjai, az eseményt október 31-én lezárták.

A projektben olyan idolok vettek részt, mint V és Jimin (BTS), akik pólókat adományoztak. A Wanna One mind a 11 tagja, ők dedikált sapkákat adományoztak. Leetuk (Super Junior) egy dedikált kalapot, míg volt munkatársa Henry (szóló, ex-Super Junior-M) szintén egy kalapot és egy aláírt mini-albumot dobott a közösbe. A NU'EST W felajánlotta, azokat a ruhákat, amik rajtuk volt az egyik rajongói találkozójukon. Woozi, The8 és Mingyu szintén azokat a ruhákat ajánlották fel, amelyek rajtuk voltak az egyik koncertjük során. Jeong Sewoon a kordbársony kabátját, míg a VIXX tagjai dedikált CD-t adományoztak. Sunmi egy bor színű pólót, ruhát, rózsaszín kalapot, és egy albumot ajánlott fel. IU egy Bluetooth hangszórót adományozott, melyen rajta volt az aláírása. Seolhyun (AOA) egy bőr táskát, Dahyun (TWICE) egy fotókönyvet és tornacipőt, míg a GUGUDAN tagjai egy dedikált albumot ajánlottak fel. Természetesen nem ennyien adományoztak, hanem sokkal többen, a teljesség igénye nélkül megemlíteném még az alábbi idolokat/ színészeket: Lee Yeon Bok, Jung Ho Young, Yoo Hyun Soo, Sung Si Kyung, Park Sung Woong, Lee Dong Wook, Park Seo Joon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése