10 emlékezetes pillanat a SHINee-ról, amitől biztos mosolyogni fogsz - KÉrdekesség

2018. jan. 18.

10 emlékezetes pillanat a SHINee-ról, amitől biztos mosolyogni fogsz

Sokan tudjátok, hogy ma egy hónapja, hogy Jonghyun itt hagyta a Föld nevezetű bolygót. Igazság szerint nem terveztem ezt a cikket, de ahogy láttam ezt a cikket az angol soompi oldalán úgy éreztem, hogy muszáj belőle néhány dolgot megmutatnom nektek. 

1. A "Hello Baby" szereplésük Yoo Geun-nal
2010-ben szerepelt a SHINee a "Hello Baby" című műsorban, ahol az akkor 4 éves Yoo Geun-ra kellett vigyázniuk, miközben gondoskodtak róla, főztek neki vagy éppen játszaniuk kellett vele. Az első részben még mindegyik tag máshogy állt a "megmérettetéshez", de a forgatás alatt nagyon szoros kapcsolat alakult ki a SHINee és a kisfiú között, s mint kiderült a mai napig tartják a kapcsolatot vele. 

2. "Kő, papír, olló" aegyo-val megspékelve 
Nincs olyan k-pop fan, aki ne ismerné a Weekly Idol című műsort, és a műsorvezetők által kiadott feladatokat. Nos, ennél az aranyos jelenetnél is az MC-k voltak a hunyók, hiszen a tagoknak be kellett volna mutatni aegyo tudásokat, de a műsorvezetők végül megelégedtek azzal, hogy a tagok döntötték el "kő, papír, ollóval", hogy kié legyen a nemes feladat.  

3. Ahogy szeretik a kisállataikat 
Ehhez nem kell sok mindent hozzáfűznöm, hiszen, akinek van kisállata tudja, hogy milyen érzés az a szeretet, amit kapunk tőlük.

4. A közös vacsorák
A tagok többször is megmutatták a közösségi médiában azokat a pillanatokat, amikor közösen vacsoráztak. Emellett mindig arra törekedtek, hogyha elértek egy mérföldkőhöz, vagy hogyha volt valami olyan alkalom, akkor azt közösen ünnepeljék meg.

5. Karizmatikus Minho "Dibidibidib" rap
Minho-t az elején nagyon zavarba ejtette a "dibidibidib" rapje, de még ha el is telt azóta jó pár év, sose lesz elég öreg. 

6. A vicces arcok, amiket vágtak
Szintén meséljen a kép, hiszen leírhatatlan milyen arcokat tudtak vágni közösen.


7. Ring ding dong
Szintén, ami sose lesz elég régi, hogy újra elővegyük és leporoljuk, akár a dalról, akár a táncról van szó. Teljesen érthető, nem? Nézzük csak a fiúkra.

8. A tagok szeretete Taemin felé
Teljesen mindegy, hogy a maknae hány éves, mindig a legkisebb marad. A tagok mindig támogatták és biztatták Taemin-t. Vagy éppen megóvták, ha félt, vagy pedig kezelték a dühkitöréseit, ahogy a "We Got Married" című műsorban is láthattuk. Az egyik legaranyosabb pillanat volt, amikor a tagok rohantak, hogy a "kis" maknae segítségére, hogy láthassa telefonon keresztül a "felesége" Na Eun (APINK) szereplését, hiszen Taemin telefonja, pont az ominózus pillanatban romlott el, ami miatt dühös lett. Nézzétek 2:00-tól.

9. Az egymás iránti szeretetük és tiszteletük
A fiúk nem egyszer hangoztatták azt, hogy olyanok egymásnak, mint egy család. Szinte sose harcoltak egymással, hiszen mindig elmondták egymásnak, hogyan éreznek. Ők valóban közel állnak egymáshoz, szoros kapcsolatot ápolnak és tisztelik egymást. 

10. Az első Tokyo Dome fellépés
Nem csak megtöltötték az 50 000 fős stadiont, de a koncert elején a rajongók is készültek számukra egy apró meglepetéssel. Ez pedig egy óriási ugródeszka, minden előadó, banda számára, hiszen ez is megmutatja, hogy mennyit dolgoztak ezen pontig. 

+1 2013-mas győzelem a "Melon Music Awards-on"
2013-ban kapta meg a SHINee azt az elismerést és jutalmat, melyet már korábban is megérdemeltek volna. 2013 volt az az év, amikor a "Melon Music Awards-on" megnyerték a "Legjobb előadónak" járó díjat. Talán ez volt az egyik olyan pillanat, amikor még az is büszke volt rájuk, aki nem volt a rajongójuk, hiszen a sok küzdelemnek meg lett a jutalma. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése