10 KPOP csapat, akik sose debütáltak (hivatalosan) - KÉrdekesség

2017. dec. 26.

10 KPOP csapat, akik sose debütáltak (hivatalosan)

Nehéz út vezet ahhoz, hogy egy-egy gyakornok akár a debütálásig eljusson, vagy akár egyáltalán bekerüljön egy olyan csapatba, amivel kezdeni is akar valamit egy ügynökség. Még ha kész is van az a formáció, amit debütáltatni akar az adott ügynökség, se biztos, hogy erre sor kerül, hiszen valami mindig közbe szólhat. Most 10 olyan csapatot szeretnék nektek bemutatni, akik valamilyen oknál fogva sose debütáltak.  

10. NPI (2015-16)
A csapat a New Planet Entertainment szárnyai alatt debütált volna. A csapat kiadott egy elődebütáló single lemezt, de végül a csapattal kapcsolatos tervek megváltoztak. Az egyik tag egy másik csapatban lett vezető (ezáltal ott is debütált), akik Myteen néven futnak. Egyes hírek szerint a csapat "feloszlott", mások szerint pedig sose debütáltak. Egy biztos Eunsu jelenleg a Myteen tagja, míg a többiek várják debütálási lehetőségüket, és jelenleg cover videókat készítenek, hogy megtudják mutatni tehetségüket.

9. N-BULANCE (2016)
A New Planet Entertainment valamit nagyon nem jól csinálhat, hiszen az NPI után az N-BULANCE nevű lánycsapat is náluk debütált.... volna. A lányok nagyon sok fellépésen vettek részt, ahol sose a saját dalaikat énekelték, hanem csak "cover" dalokat. 2016-ban ugyan kiadtak egy digitális single lemezt "Exciting" címmel, de hiába voltak ígéretesek az ügynökség helyettük a H.U.B nevű bandát debütáltatták, a lányok pedig mai napig várnak az áttörésre. Szintén ahogy az NPI esetében, egyesek szerint ezt a formációt se láthatjuk többé, hiszen feloszlatták őket. A netizeneknek pedig ebben az esetben igazuk van, hiszen Eunbi a DayDay nevű csapathoz került, Rui pedig a H.U.B nevű csapatban debütált, míg a többiekről semmi hír.

8. IN4MAL (2014-15)
Az AllBlack Entertainment alatt gyakornokoskodtak a srácok, de végül sose debütáltak, és közösen is csupán egy munkájuk született. My Lovely Girl című sorozat egyik dalát énekelték fel, ezután pedig, mint formáció feloszlottak a tagok pedig másfelé vették az irányt. Akikről tudni lehet valamit: Son Seulgi a B-Crown nevű japán csapatban debütált, J-Feel a Pure nevű csapatban, Seung Heon és Jun Young az Afos nevű csapatban vannak, míg Yoonseok-ról semmit se tudni.

7. TWINKLE (2016-17)
Az Elephant Entertainment alatt voltak gyakornokok, de ahogy fentebb is olvastátok sose debütáltak, és a formáció is feloszlott. 4 tagot láthattunk a Produce 101 című műsor első évadában, de mint csapat cover dalokat és az elődebütáló számukat énekelték fellépéseken. Viszont azóta az ügynökség minden platformról igyekezett törölni az elődebütáló dalt, így ma már hozzá sem lehet férni, mintha a csapat sose létezett volna. A 7 tagból végül csak Go Y-B debütált az ACE nevű csapatban, ami miatt előadói nevet is változtatott (eredeti nevét vette fel az Eun Byul-t), a többiekről viszont szintén semmi infó.

6. DAYDAY (2017)
A lányok a HYWY Entertainment-nél debütáltak volna, de erre szintén nem került sor. Hiába övezte nagy érdeklődés a lányokat, amit annak köszönhettek, hogy néhány tag részt vett a Produce 101 és a Kpopstar című műsorban, illetve voltak tagok a The Ark nevű, korábbi lánycsapatból is. De mi vezetett ahhoz, hogy sose debütáltak? Nos, a válasz viszonylag egyszerű. A lányok és az ügynökség véleménye nem egyezett, így végül megállapodtak abban, hogy inkább nem is debütálnak.

5. Five Girls (2007-8)
A lányokat szintén nagy érdeklődés övezte, de végül mindegyik tag más ügynökséghez került mielőtt debütáltak volna, amelynek leginkább pénzügyi okai voltak, hiszen annak az ügynökségnek, akik debütáltatták volna a lányokat anyagi gondjai akadtak. De kikből is állt volna a csapat? Five Girls-nek tagja volt: Uee (After School), Yubin (Wonder Girls), Hyosung (Secret), Jiwon (SPICA), és G.NA, aki szólóban debütált végül.

4. B.O.I (2013-14)
A srácok ugyan kiadtak egy debütálás előtti, digitális kislemezt, amit népszerűsítettek is, de nem sokra rá valamiért feloszlottak, mint formáció, emellett ebben az egy évben is volt már tag kiválás.. Dal a Blast nevű csapathoz került, míg a többiekről semmi információ nem látott napvilágot.

3. BLACK SWAN (2014-15)
A lányok egy ének/rap duót alkottak, és több cover videót is feltöltöttek saját Youtube csatornájukra. Annak ellenére, hogy tehetségesek voltak sose debütáltak együtt, és valójában csak EB (aki a rapper volt a duóban) kezdett el szólózni.

2. Red-L (2015-16)
A lányok a LOUDers Entertainment szárnyai alatt debütáltak volna, de pénzügyi okok miatt erre nem került sor, ezért hamar szétszedték a formációt. Sajnos, ez egy olyan eset volt, amikor a lányok szerették volna azt, hogy debütálhassanak minél hamarabb, hiszen ennek érdekében saját Youtube csatornát hoztak létre, és cover videókat gyártottak. Két tag korábban már benne volt egy-egy csapatban is, Bo Sun-t az A.N.D.S, míg Jung Eun-t a Smile.G nevű csapatból ismerhettük.

1. LITTLES (2012-14)
A lányok egy énekes triót alkottak volna, mindössze 12-13 évesen. Kiadtak egy debütálás előtti számot, mely a "The Great Seer's" című sorozat egyik dala lett. Sajnos, a lányok együtt sose debütáltak, hiába voltak tehetségesek. Haeun volt az egyetlen, aki debütálni tudott ügynökség váltás után a Good Day nevű lánycsapatban. A többiekről szintén semmi hír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése