KÉrdekesség

2020. jan. 16.

január 16, 2020

Dél-Korea sötét arca ~ Miért alakult ki az időskori bűnözés?

Dél-Korea sötét arca ~ Miért alakult ki az időskori bűnözés?
Dél-Korea népessége nagyon gyorsan öregszik, egyre inkább szükség lenne arra, hogy az állam gondoskodjon róluk, ennek ellenére az ország vezetői nem érzik az ügy súlyosságát, prioritást sem adnak az ügynek. Noha elindítottak három féle nyugdíjrendszert: szociális, magán és állami, ennek ellenére sem javult az idősek helyzete -főleg, hogy egy 1988-as törvény miatt a koreai idősek 60%-a nem jogosult az állami nyugdíjra. A halálozási arány a modern országok alacsony szintjén van, ezért is lenne létszükségletű az intézkedés. Nagyon sok "nyugdíjas" alultáplált és egészségügyi problémákkal küzdenek, hiszen a nálunk is működő társadalom biztosítási rendszert csupán az idősek 9%-a tudja igénybe venni, mivel Dél-Koreában magánorvosok vannak javarészt, állami intézmény csekély van. Társadalmi vonzata is van a dolognak, hiszen a mai napig úgy vélik, hogy a szép korúak ellátása magánügy, az a család feladata. A fentebb felsorolt okok miatt pedig kialakult az időskori bűnözés, hiszen a fiatalok sem tudják az időseket eltartani. A társadalom magukra hagyott tagjaivá váltak, ezzel esélyt adva a deviancia (szerk.megj.: olyan magatartási forma, mely megszegi egy közösség vagy a társadalom által felállított normákat) megjelenésére, egészen az apróbb bűncselekményektől a legsúlyosabbig. 
Mindent egybe vetve a Korea Herald statisztikai adatai szerint 2013 és 2017 között 70%-kal nőtt az idős korban (65+ év) elkövetett súlyos bűncselekmények száma ide értve a gyilkosságot, gyújtogatást, nemi erőszakot és a rablásokat, míg 43%-kal nőtt a fizikai támadások aránya. Ugyan akkor Dél-Koreában visszaesett a bűnözés aránya. Az időskori bűnözéshez hozzá járul a kiszolgáltatott helyzet, az egyre inkább növekvő szegénység, a társadalmi elszigeteltség, a mentális egészség romlása, valamint az egyre inkább növekvő élettartam. A The Lancet 2017. évi tanulmánya szerint 2030-ra Dél-Korea lenne az első olyan ország, ahol a nők várható életkora meghaladná a 90 évet. Míg a 65 év vagy annál idősebbek 48,6%-a él relatív szegénységben (szerk.megj.: ez azt jelenti, hogy nem elég a keresetük arra, hogy fenn tartsák magukat, illetve nem csak anyagi vonzatban, de társadalmi és kulturális szempontból is szegénynek számít). Hivatalosan 2017-ben nyilvánították Dél-Koreát "idősödő társadalommá", amikor elérték a 14%-ot a 65 év és annál idősebb korúak arányával, a kutatók szerint 2026-ban válik az ország "szuper idősödő társadalommá", amikor is az idősek aránya eléri majd a 26%-ot, így nem meglepő, hogy újabb problémákat vet fel társadalmi szempontból az esemény.

Az OECD adatai szerint 2010-ben 100 000 idős korúra 82 öngyilkosság jut, ami a 2000-ben csupán 35 volt. A Sungkyunkwan Egyetem társadalom kutatói az időskorú férfiak étkezési szokásait vizsgálta, ekkor derült ki, hogy csupán a 25%-uk eszik egy nap legalább háromszor, ami tartalmazza a hideg és meleg étkezést is. Míg az Egészségügyi és Jóléti Minisztérium felmérései szerint 21%-uk szenved depresszióban. 

Egy-egy bűncselekmény elkövetése után gyakori a börtönbüntetés (szerk.megj.: erről nem találtam pontos statisztikai adatot), de a börtönökben sem könnyű a helyzetük, még ha a lakhatást vagy étkezést xy időre megoldottnak tekintik az idősek, hiszen van olyan, aki csak azért lop, hogy börtönbe kerülhessen és pár hónapig nem kell nélkülöznie, de van olyan idős néni is, aki azért árulja a testét, hogy legalább az étkezését tudja belőle biztosítani. 
A CNN stábja 2018 decemberében forgatott Nambu (Szöul) börtönében. A riportokból kiderül, hogy nem könnyű a büntetésvégrehajtó intézmények dolga se, hiszen telítettek, emellett az idős emberek több veszélynek vannak kitéve az egészségügyi problémák széles skálája miatt, hiszen van olyan idős "rabjuk", aki rákban, demenciában, vesebetegségben stb... szenved, ezért őket el kell szegregálni a börtön többi lakójától. "Nemcsak, hogy fizikailag gyengébbek, mint a fiatalabbak, de a generációs szakadék és kulturális különbségek miatt nagyobb eséllyel kerülnek konfliktusba, de akár harcba is a börtönökben" - nyilatkozta Lee Yun Hwi, vezérigazgató. Nambu-ban a kettes szárnyban élnek az idősek, ahol a közös helységekben biztosítva van számukra kerekes szék, vérnyomás mérő, mérleg és egyéb egészségügyi eszköz. 

A CNN stábja egy átlagos keddi napot vett fel a börtönben, ahol a nap 9 órakor kezdődik és vidám zenével tudatják ezt a lakókkal. Körülbelül 30 fő 65 év feletti van az intézményben, akik két részes egyenruhában és fehér cipőben indulnak aerobik órára. Az oktató mutatja a mozdulatok és figyel arra, hogy mindenki elvégezze a gyakorlatokat, hiszen ez a testmozgás fontos, mivel sok rab kis cellákban él. Egy 71 éves bácsit kérdeztek meg az óráról, aki azt nyilatkozta, hogy "Jó a demencia megelőzésében és azt hiszem érzelmileg is gyógyító." Park-ot tovább kérdezték, aki már 2 éve töltötte a büntetését Nambu-ban, hogy mi lehet az oka az ő korában elkövetett bűncselekményeknek, véleménye szerint az idősek támogatásának a hiánya, illetve, hogy már nem találnak munkát csupán azért, mert idősek, majd hozzá tette "...a bűnözés aránya növekszik, ha az embereknek nincs pénze."
Egy másik fogvatartott a 70 éves Noh azt kívánja, hogy a dél-koreai társadalom jobban gondoskodjon az időseiről. A férfi az 1940-es években született, amikor hatalmas káosz és instabilitás jellemezte az országot, miután felszabadították a japán megszállás alól. Majd következett a polgárháború, amikor Korea ketté szakadt és családok milliói szakadtak szét, valamint több, mint százezer gyermek lett árva. Azt mondta a bácsi, hogy nemzedéke a koreai történelem legsúlyosabb időszakai miatt szenvedett, mégis megtakarítások vagy szélesebb társadalmi támogatás nélkül maradtak. 

A börtön csak megnehezíti az idősek társadalmi re-integrációját (visszailleszkedését), hiszen kb. 30%-uk visszaeső "bűnözővé" válik. Cho kriminológus szerint egy működő szociális támogató hálózat kiépítésével megszüntethető lenne a probléma. 

Viszont jelenleg sok idős számára csupán a  börtön az egyetlen biztos pont az életében, amikor a rabokat szabadon engedik "nincs hová menniük, nincs hol aludniuk és még pénzük sincs ételre" - nyilatkozta Noh. Miközben magát szerencsésnek tartotta, hogy van felesége és gyermekei, akik továbbra is támogatják és látogatják, de hozzá tette: "...azok a foglyok, akik 10-15 éve bent vannak rettegnek attól, hogy egy nap kiengedik őket, mert nincs hová menniük."

2020. jan. 1.

január 01, 2020

A "100 legszebb arc 2019-ből" közönség szavazás idol helyezettjei

A "100 legszebb arc 2019-ből" közönség szavazás idol helyezettjei
Nemrég hoztam el a verseny férfi idol helyezettjeit és írtam egy kicsit a versenyről is, ezt ITT tudjátok elolvasni, így nem is szaporítanám a szót nézzük, hogy melyik női idolok kerültek fel a listára 2019-ben.

99. Sejeong - gugudan

91. Mina - TWICE

86. Yeji - ITZY

78. Jisoo - BLACKPINK

73. Dahyun - TWICE

68. Yuna - ITZY

66. Rosé - BLACKPINK

60. Suzy

58. Sorn - CLC

54. Taeyeon - Girl's Generation

53. Deesee - UHSN

51. Irene - Red Velvet

48. Sana - TWICE

27. Seulgi - Red Velvet

24. Solar - MAMAMOO

19. Jennie - BLACKPINK

15. YooA - Oh My Girl

13. Nancy - MOMOLAND

7. Nana - After School

3. Lisa - BLACKPINK

1. Tzuyu - TWICE

A teljes listát itt tudjátok megnézni:

2019. dec. 29.

december 29, 2019

A "100 leghelyesebb arc 2019-ből" közönség szavazás idol helyezettjei

A "100 leghelyesebb arc 2019-ből" közönség szavazás idol helyezettjei
Szinte minden évben megrendezi a TC Candler a "The 100 Most Handsome Faces" nevű közönség szavazáson alapuló versenyét. Ennek az eredményét hozták 2019. december 27.én nyilvánosságra, amit meg is osztanék veletek. Évről évre egyre több idol kerül be a versenybe és a százas listába is, ami valószínűleg  Hallyu terjedésének köszönhető, de nem is szaporítom inkább a szót nézzük is, hogy idén kik szerepelnek a listán, lesznek meglepetések. 

99. TEN - WayV/NCT 

90. Mark - GOT7

88. WinWin - WayV/NCT

82. BM - KARD

75. Chanyeol - EXO

71. Luhan - (ex)-EXO

69. Felix - Stray Kids

65. Lucas - WayV/NCT

63. Kai - EXO/Super M

61. Taeyang - BIGBANG

59. Takuya Terada - (ex)-Cross Gene

56. Taemin - SHINee/Super M

52. Jung Hae In

47. Siwon - Super Junior

44. Jin - BTS

41. Jackson - GOT7

33. Sehun - EXO

27. Taeyong - NCT

24. Mingyu - SEVENTEEN

22. Cha Eunwoo - ASTRO

19. Jimin - BTS

16. Kang Daniel

12. Lay - EXO

4. V - BTS

1. Jungkook - BTS

A teljes videót itt tudjátok megnézni:

2019. dec. 22.

december 22, 2019

7 alkalom, amikor a Super Junior átírta a K-Pop történelmet

7 alkalom, amikor a Super Junior átírta a K-Pop történelmet
Néha hajlamosak elfeledkezni az emberek arról, hogy a harmadik generációs bandák előtt is volt K-Pop. Első és második generációs bandák nélkül ma nem lenne se BTS, se BLACKPINK, se TWICE, hogy csak a híresebb bandákat említsem, hiszen ők taposták ki, majd kövezték le azt az utat, amin a mai felkapott idolok is járnak.
Gondolom a Super Juniort senkinek se kell bemutatni, a második generációs idolcsapatok közül az egyik legnépszerűbb banda, akik nagyban hozzájárultak a Hallyu- hullámhoz. Nincs olyan müfaj, amiben ne próbálták volna ki magukat a fiúk, a rágógumi poptól és az alternatív rocktól kezdve a kortárs R&B-ig és az EDM-ig mindenbe belekóstoltak már az évek során. 
Most nézzük meg azt a hét pontot, ami miatt beírták magukat a K-Pop történelemkönyvébe. 

01.: Az első csapat, akik Kínában is promotáltak
Köztudott tény, hogy a Super Junior az első olyan banda, akik több alcsoportra oszlottak, az egyik ilyen alcsoport a Super Junior-M (, mint mandarin). Debütálás idején az alegység tagja volt:  Han Geng, DongHae, SiWon, RyeoWook és KyuHyun mellett,  valamint Henry  és Zhou Mi, akik csak az M-ben voltak jelen, mint tagok. 

02.: 2008-ban elvitték a MTV Asia Awards "Favorite Artist Korea" díját
 2008-ban a Super Junior volt első és utolsó idolbanda, akik elnyerték a "Korea Kedvenc Művésze" díját az MTV Asia Awardson.


03.:A "Sorry, Sorry" világslágeré nőtte ki magát
A "Sorry, Sorry" névre keresztelt harmadik stúdióalbumuk elhozta a fiúknak a várva várt nemzetközi áttörést. A nagyszerű kritikák és eladások mellett a dal olyan szintű népszerűségre tett szert, hogy emberek százai, ezrei tartottak flashmobot, ami egyenes út volt a globális sztársághoz.


04.: Előadás az Oxfordi Egyetemen
A fiúk 2013-ban meghívást kaptak a Koreai Hallgatói Tanácstól és az Oxfordi Egyetem Ázsiai - Csendes-óceáni SzövetségétőlSzövetségétől, ahol előadták aThe Last Man Standing című dalukat. Az előadáson megvitatták a banda sikerét, valamint a K-pop és a Hallyu témájával kapcsolatos gondolataikat.


05.: 2015-ben két díjat is elvitt Teen Choice Awards-on
2015-ben behoztak két új kategóriát: a Choice International Artist és a Choice Fandom díjakat, amiket a fiúk rögtön el is vittek.


06.: Az első K-pop banda, akik felkerültek a Billboard Latin Songs listájára
A "Lo Siento" volt az első olyan K-Pop dal, ami belépett a Latin Digital Song eladási listájára, méghozzá azonnal a 13. helyre,  a Billboard World Digital Song listáján pedig a 2. helyre kúszott fel a megjelenését követően.


07.: Az első idegen nyelvű előadó, akik elnyerték az "Év művésze" díjat a 2019-es KKBOX Music Awardson
A Super Junior már több tajvani díjátadón is részt vett már az évek során, de az év művésze díjat még sose vitték el -, ahogy más K-Pop előadó se.

2019. dec. 21.

december 21, 2019

Mindennapi Korea: Érdekes változások, amik bekövetkeznek 2020-ban Dél-Koreában

Mindennapi Korea: Érdekes változások, amik bekövetkeznek 2020-ban Dél-Koreában
A koreai törvényhozásban is vannak érdekes, s olykor inkább meglepőbb, megdöbbentőbb dolgok. Most 7 olyan változást mutatok be nektek (és a rájuk adott reakcióját néhány koreai embernek), amik 2020-ban életbe lépnek Dél-Koreában.

1. Személyi igazolvány 
A bal oldali a jelenlegi koreai személyi, míg a jobb oldali a tervezett
- A "Taegeuk" (szerk. megj.: ez egy tradicionális koreai szimbólum, a koreai zászlóban is benne van) jel megváltoztatja a színét majd a személyiken, attól függően, hogy a fény milyen szögben vetül rá. 
- A név alá kerül a társadalombiztosítási szám.
- Lézerrel nyomtatnak az igazolványba.
- Az igazolvány sarkában lévő mini kép és születési dátum csak bizonyos szögben lesz látható.

2. Útlevél
- 32 év után megváltozik a koreai útlevelek színe, aki jövőre csináltat annak már nem kék, hanem zöld színű lesz az okmánya.
- Lézernyomtatásban rajta lesz egy kép az adott személyről, akié az útlevél.
- A társadalombiztosítási szám törölve lesz az útlevélről, 2020-ban már nem kell feltüntetni rajta.
- Az útlevél számához egy plusz betűt kell hozzá rendelni.

3. Mobil jogosítvány
- 2020-ban elérhető lesz egy applikáción keresztül a jogosítvány is, ami a vezetői engedélyt helyettesítheti, így elég csak felmutatni, ha kérik az adott személytől.

4. Növekedni fog a minimálbér
- Az órabért 8350 won-ról 8590 won-ra emelik (vagyis átszámolva az emelés 2030 forintról 2090 forintra történik).
- Míg a minimálbért 2,9%-kal kívánják növelni.

5. Koreai történelmi vizsga
- A koreai gyerekeknek külön vizsgát kell tenniük a koreai történelemből, 2019-ben 4 vizsgakísérletük volt, ezt emelik fel 2020-ra 5, míg 2021-re 6 alkalomra.
- A vizsgákat felfogják osztani felső-, közép- és alapszintre, illetve egyszerűsíteni fogják a vizsgákat. Lesz intenzív és alapvető vizsga.

6. Alkoholos reklámok kitiltása
- 2020-ban minden kiskorúnak szóló TV műsorból, filmből és játékból ki lesznek tiltva az alkoholt reklámozó hirdetések, mert úgy vélik, hogy ezek a reklámok hozzájárulnak ahhoz, hogy a kiskorúak alkoholt fogyasszanak.
- 2019-ben volt már egy szigorítás, ekkor lépett életbe, hogy reggel 7 és este 10 között nem hirdethettek alkoholos reklámokat kiskorúaknak szóló dolgokban, de utána már lehetőségük volt rá a csatornáknak.

7. Papírdobozok kitiltása a pénztárakból
- Dél-Koreában megengedett volt a papírdobozok tárolása a pénztárakban és ha a vevőnek szüksége volt rá a megvásárolt áru cipeléséhez, akkor kérhette az eladótól az ingyenes szolgáltatást. Ezt 2020-tól megszüntetik, többé nem lesz lehetőség papírdobozokat kérni az eladóktól.

A koreaiak reakciója a törvény módosításokra, új dolgok bevezetésére:
- Miért tiltják ki a papírdobozokat?
- A doboz betiltása, olyan ostoba törvény.
- Kíváncsi vagyok, hogy miért döntöttek úgy, hogy megváltoztatják az útlevél színét.
- Ha betiltják az alkoholos reklámokat, akkor betilthatnák a plasztikai műtétek hirdetését is.
- Imádom, hogy betiltják az alkoholos reklámokat, mivel az összes embert, aki alkoholt fogyaszt úgy állítják be, mintha lúzer lenne.
- Ha megakarják akadályozni a fiatalok alkoholfogyasztását, akkor tiltsák be azokat a dalokat is, amik erről szólnak.
- A gazdaságunk folyamatosan romlik. Ha folytatják a minimálbér emelését, akkor a munkahelyek kevesebb embert fognak alkalmazni, felvenni, ami kevesebb lehetőséget fog eredményezni. A minimálbér emeléshez nem gratulálni kellene.
- Azok, akik örülnek a minimálbér emelésének nagyon rövidlátók. Ha továbbra is emelik a minimálbért a főnökök kevesebb részmunkaidőst fognak alkalmazni és kevesebb lehetőség lesz.