KÉrdekesség

2018. nov. 8.

november 08, 2018

Koreográfusok nyomában ~ Keone Madrid

Koreográfusok nyomában ~ Keone Madrid
Folytatódik új rovatunk a koreográfusok nyomában, hiszen nagyon népszerű volt a Kyle Hanagami-ról szóló cikk. Emiatt egy újabb koreográfust fogok nektek bemutatni, aki nem más mint Keone Madrid, majd pedig a cikk végén olvashattok az általa készített K-Pop koreográfiákról. 
Keone 1988. június 30-án született San Diego-ban (USA). Táncos pályafutását szülővárosában kezdte 15 éves korában. Olyan tánccsapatok tagja volt, mint a "Future Shock San Diego", "Culture Shock San Diego", és a "Formality". Évekkel később bebiztosította helyét a táncosok világában. 2012-ben például a Hyundai egyik reklámjában mutathatta meg tánctudását (feleségével együtt), ami miatt még az "Ellen Degeneres" című műsorba is meghívták. Nem sokkal később a " Choreo Cookies" nevű tánccsapat vezetője és táncosa lett. 2014-ben indultak a "World Of Dance" nevű versenyen, ahol az első helyet szerezték meg maguknak. 2016 óta pedig gyerekkori barátjának, Vinh Nguyen-nek köszönhetően csatlakozott a "Kinjaz" nevű tánccsapathoz. 

Tánctanárként pedig beutazta az egész világot előadásokat tartva, vagy éppen valaki személyi tánctanáraként. Ezen utazásai során találkozott későbbi partnerével, majd pedig feleségével Mariel Martin-nal (Mari).
Keone a BTS tagjaival
Feleségével együtt egy Youtube csatornát indítottak, ahol táncoktatást tartanak. Ennek az volt az előzménye, hogy Justin Bieber "Love Yourself" című dalánál háttértáncosok voltak, és akkora rajongói táborra tettek szert ezáltal, hogy az emberek sokkal többet szerették volna őket látni.

Így nem meglepő, hogy Keone nagy népszerűségnek örvend, olyan előadókkal dolgozott együtt többször is, mint Taeyang (BIGBANG), Jasmine Villegas, Jennifer Lopez, Ne-Yo, Derek Hough vagy Kim Hyun-Joong. Nem mellesleg munkájának köszönhetően, több K-Pop idollal is barátságot kötött, min N (VIXX) vagy a BTS tagjai, akikkel kölcsönösen támogatják egymást. 2017-ben pedig feleségével szerepeltek a "World of Dance" nevű táncműsorban, amiben egészen a döntőig jutottak. /Akit érdekel az egyik fellépésük a műsorban ITT elérhető./ 

Most pedig nézzük, hogy a K-Pop világából, milyen dalok koreográfiáját köszönhetjük neki. /Ismét katt a dal címére, hogy elvigyen a link a tánc verzióhoz, vagy egy fellépéshez./
2NE1 - Clap Your Hands (2010)

B1A4 - What's Happening (2013)

2PM - A.D.T.O.Y. (2013)

Troublemaker - Now (2013)

BTS - Dope (2015)

GOT7 - Just Right (2015)

MONSTA X - Rush (2015)

VIXX - Fantasy (2016)

BTS - Not Today (2017)

VIXX - Shangri La (2017)

Feleségével, Mari-val közösen készítették az alábbi dalok koreográfiáját.
Henry - Trap (2013)

GOT7 - A (2014)

B.A.P - Young, Wild & Free (2015)

BTS - Fire (2016)

GOT7 - Never Ever (2017)
november 08, 2018

Boun

Boun
Színpadi név: Boun
Születési név: Im JungHak
Becenevek: -
Foglalkozás: Énekes, rapper, modell
Születési idő: 1996. június 25.
Születési hely: Dél-Korea
Magasság: 174 cm
Súly: 55 kg
Vércsoport: 0
Horoszkóp: Rák
Kínai horoszkóp: Patkány
Egyéni fanclub: -
Ügynökség: JSL COMPANY
Banda: TARGET
#KÉrdekesség
  • Hangszer: Gitár 
  • Példakép: BTS JiMin
  • Különlegesség: Kölyökkutya imitálás
  • Tud főzni

2018. nov. 7.

november 07, 2018

GIRLKIND

GIRLKIND
GIRLKIND
>Név: GIRL KIND
>Tagok száma: 4 lány
>Ex-tagok száma: 1 lány
>Debütálás időpontja: 2018. január 17
>Hivatalos fandom: FANFORCE
>Mottó: One shot! One kill!
>Ügynökség: NEXTLEVEL Entertainment
Tagok
JK (Main Rapper, Lead Dancer)
XeHeun (Leader, Vocalist, Face of the Group)
Sun J (Lead Rapper, Main Dancer)
Ellyn (Vocalist, Visual, Maknae)

Ex-Tagok:
Medic Jin (2018)
november 07, 2018

Roi

Roi
Színpadi név: Roi
Születési név: Ju YoungWoong
Becenevek: -
Foglalkozás: Énekes, rapper, modell
Születési idő: 1996. június 12.
Születési hely: Dél-Korea
Magasság: 176 cm
Súly: 55 kg
Vércsoport: A
Horoszkóp: Ikrek
Kínai horoszkóp: Patkány
Egyéni fanclub: -
Ügynökség: JSL COMPANY
Banda: TARGET
#KÉrdekesség
  • Hobbi: Éneklés, rajz
  • Mindössze egy nappal idősebb, mint Hyun
  • Az egyik legcsendesebb tag
  • Egyszer második lett egy gyerek szépségversenyen 
  • Tudja mozgatni a füleit 
  • Szeret modellezni 
  • Tud ugrókötelezni
november 07, 2018

Villain

Villain
Színpadi név: Villain
Születési név: Lee DaeUn
Becenevek: heronamevillain
Foglalkozás: Énekes, rapper, zeneszerző, producer
Születési idő: 1997. szeptember 16.
Születési hely: Dél-Korea
Magasság: -
Súly: -
Vércsoport: -
Horoszkóp: Szűz
Kínai horoszkóp: Bivaly
Egyéni fanclub: -
Ügynökség: Planetarium Records
Banda: PLT
#KÉrdekesség
  • Debütált: 2016. december 09.
  • A Villian művésznév a heronamevillain (Hero Name Villain) becenevéből jött
  • Első, debütáló digital Single-je 2016-ban jelent meg
  • Gyerekkorában élt Dubajban és Kanadádban is 
  • Beszél angolul
  • Van egy tetoválás a lábán. A szöveg: "heronamevillain" 
  • Nagy Jay Park fan, szeretne együttműködni vele 
  • Katolikus
  • A BigHit producereként is tevékenyedet egy időben 
november 07, 2018

Hyun

Hyun
Színpadi név: Hyun
Születési név: Son MinHyun
Becenevek: -
Foglalkozás: Énekes, modell
Születési idő: 1996. június 11.
Születési hely: Dél-Korea
Magasság: 180 cm
Súly: 60 kg
Vércsoport: A
Horoszkóp: Ikrek
Kínai horoszkóp: Patkány
Egyéni fanclub: -
Ügynökség: JSL COMPANY
Banda: TARGET
#KÉrdekesség
  • Hobbi: Filmezés, zenehallgatás, dorama nézés 
  • Tus úszni 
  • Szeret futni
  • Szégyenlős 
  • Van egy anyajegy a jobb fülében 
  • Magas a fájdalomküszöbe 
  • Gyorsan olvas 
november 07, 2018

Gaho

Gaho
Színpadi név: Gaho
Születési név: Kang DaeHo
Becenevek: -
Foglalkozás: Énekes, zeneszerző, producer
Születési idő: 1997. szeptember 14.
Születési hely: Dél-Korea
Magasság: -
Súly: -
Vércsoport: -
Horoszkóp: Szűz
Kínai horoszkóp: Bivaly
Egyéni fanclub: -
Ügynökség: Planetarium Records
Banda: PLT
#KÉrdekesség
  • Debütált: 2018. május 03.
  • Több dorama OST-t is felénekelt már
  • Gaho nevéhez fűződik például a SHINee - I Say dala is
  • 2017-ben Lee Jong Suk - Come To Me dalát is Gaho komponálta
november 07, 2018

MGA 2018 díjazottai

MGA 2018 díjazottai
Az első MBC Plus X Genie Music, rövidítve MGA díjátadó az év legnépszerűbb művészeit ünnepeltette!
A rendezvényt november 6-án tartották Namdong Gymnasiumban. Mondani se kell melyik csapat vitte el a legtöbb díjat, sejthető volt. Azonban kíváncsiak lennénk a Ti véleményetekre, kommentbe írjátok meg, nálatok kik az elsők.


Male Artist Award/ Az év férfi előadója
DEAN
Jung SeungHwan
Roy Kim
Seungri
Yong Junhyung

Female Artist Award/ Az év női előadója
Chungha
Heize
Sunmi
Suzy
Taeyeon

Male Group Award/ Az év fiúcsapata
BTOB
BTS
iKON
SEVENTEEN
Wanna One

Female Group Award/ Az év lánycsapata
BLACKPINK
MAMAMOO
MOMOLAND
Red Velvet
TWICE

Male Rookie Award/ Legjobb férfi új előadó
HAON
Kim Dong Han
Stray Kids
The Boyz
VINXEN

Female Rookie Award/ Legjobb női új előadó
Celeb Five
fromis_9
(G)I-DLE
KHAN
LOONA

Discovery of the Year/ Az év felfedezettje 
Celeb Five
Jang Deok Cheol
MOMOLAND
Paul Kim
PENTAGON

Dance Track (Male)/ Legjobb táncelőadás (férfi)
BTS – “IDOL”
PENTAGON – “Shine”
SEVENTEEN – “Oh My!”
SHINee – “Good Evening”
Wanna One – “Boomerang”

Dance Track (Female)/ Legjobb táncelőadás (női)
BLACKPINK – “DDU-DU DDU-DU”
MAMAMOO – “Starry Night”
MOMOLAND – “BBoom BBoom”
Red Velvet – “Power Up”
TWICE – “What is Love?

Vocal Track (Male)/ Legjobb énekelőadás (férfi)
BTOB – “Missing You”
Jang Deok Cheol – “Good Old Days”
MeloMance – “Tale”
Roy Kim – “Only Then”
Wanna One – “Beautiful”

Vocal Track (Female)/ Legjobb énekelőadás (női)
Ben – “Love, ing”
Bolbbalgan4 – “Travel”
Davichi – “Days Without You”
Heize – “Jenga” (Feat. Gaeko)
MAMAMOO – “Rainy Season”

Rap/Hip Hop Music Award/ Legjobb Rap/Hip-Hop zene
BTS – “Fake Love”
Epik High – “Love Story” (Feat. IU)
iKON – “Love Scenario”
WINNER – “EVERYDAY”
Yong Junhyung – “Sudden Shower” (Feat. 10cm)

Band Music Award/ Legjobb banda előadás
DAY6 – “Shoot Me”
FTISLAND – “Summer Night’s Dream”
Hyukoh – “Love Ya!”
Jaurim – “For Ever and Ever”
NELL, GroovyRoom – “Today”

OST Award/ Legjobb OST dal
BEN – “Can’t Go”
ISU (M.C THE MAX) – “My Way”
MeloMance – “Deepen”
Paul Kim – “Every Day, Every Moment”
Sondia – “Adult”

Artist of the Year
(all artists nominated for the Male Artist Award, Female Artist Award, Male Group Award, Female Group Award, Male Rookie Award, Female Rookie Award, and Discovery of the Year categories)
BTS

Song of the Year
(all songs nominated for the Dance Track (Male), Dance Track (Female), Vocal Track (Male), Vocal Track (Female), Rap/Hip Hop Music Award, Band Music Award, and OST Award categories)
Wanna One – “Beautiful”


Best Selling Artist of the Year
Bolbbalgan4
BTS
MeloMance
Red Velvet
TWICE

Digital Album of the Year/ Az év legjobb digitális albuma
Bolbbalgan4 – “Red Diary Page.2”
BTS – “Love Yourself: Answer”
Epik High – “We’ve Done Something Wonderful”
iKON – “Return”
Wanna One – “1-1=0 (NOTHING WITHOUT YOU)”

Genie Music Popularity Award/ Legnépszerűbb csapat
(all artists nominated for any category)
BTS

MBC Plus Star - WANNA ONE
Legjobb producer - Bang Si Hyuk (Big Hit Ent.)
Legjobb Pop előadó - Charlie Puth
Legjobb koreográfus - Son Sung Deuk (BTS - Idol)
Az év legkeresettebb művésze: TWICE
Legjobb globális előadás: TWICE

2018. nov. 5.

november 05, 2018

Hyunjoong

Hyunjoong
Színpadi név: Hyunjoong
Születési név: Kim Hyun Joong
Becenevek: Dog, Cow, Baby
Foglalkozás: Énekes, színész, model, MC
Születési idő: 1986. június 6.
Születési hely: Dél-Korea, Szöul
Magasság: 182 cm
Súly: 68 kg
Vércsoport: B
Horoszkóp: Ikrek
Kínai horoszkóp: Tigris
Fandom név: Henecia
Banda: SS501
Ügynökség: Key East (2010- )
Ex-ügynökség: DSP Entertainment (2005-2010)

#KÉrdekesség
  • Vallása: keresztény.
  • Család: apa, báty, gyerek.
  • Hobbijai közé tartozik a gitározás, zongorázás, táncolás, úszás, kosárlabdázás és a focizás.
  • Lee Hyori énekesnőt jelölte meg az ideáljának.
  • Tanulmányok: Kyonggi University (elektronikus, digitális zene).
  • Legjobban a szemeit szereti magán.
  • Mottója: "Csak egyszer élünk."
  • Középiskolás korában a családi éttermükben dolgozott, ami Jamsil-dong-ban található. 
  • Középiskolás korában egy "Aksuseu" nevű banda tagja volt. 
  • Szerepelt a "Boys Over Flower" című doramában.
  • 2008-ban láthattuk a "We Got Married" című sorozatban, ahol "felesége" a hat évvel idősebb Hwang Joong énekes- és színésznő volt.
  • Ő volt a legnépszerűbb SS501 tag kisfiús arca miatt.
  • Többször is adományozott: 2011-ben a japán földrengés áldozatainak 100 millió koreai won-t és a Koreai Vöröskereszt Egyesületben 50 millió won-t. 2013-ban további 100 millió won-t adományozott a lushan-i földrengés áldozatainak. 
  • 2006-ban a "Cápa Csali" című mese koreai változatánál Max szinkronhangja volt.
  • Láthattuk még a "Can We Refill The Love?" (2005), "Playfull Kiss" (2010), "City Conquest" (2013), és az "Inspiring Generation" (2014) című sorozatokban.
  • Nem szereti a kávét és nem érti, hogy az embereket, hogy tudják meginni.
  • Hisz a földönkívüliekben.
  • 14 évesen vette meg az első gitárját, ami akkor 70 000 wonba (kb. 19 ezer Ft) került. 
  • Mielőtt debütált volna 2005-ben az SS501 tagjaként szakítania kellett az akkori barátnőjével.
  • Mindig ideges volt, ha karaokézni mentek.
  • Szabadidejében szeret horgászni.
  • Bárhol, bármikor el tud aludni minden gond nélkül, egyedül a felkeléssel van baja.
  • Volt egy nagyobb botránya, ami több évig is elhúzódott. Volt barátnője megvádolta erőszakkal, ami miatt eljárás indult Hyunjoong ellen. Az énekes elsőnek beismerte a tettét és nyilvánosan bocsánatot kért. Nem sokkal később bevonult a hadseregbe, hogy teljesítse a kötelező sorkatonai szolgálatot. A leszerelése után a per tovább folytatódott, miközben volt barátnője teherbe esett tőle és született egy közös gyerekük. Végül a barátnőt ítélték el rágalmazásért és csalásért, hiszen Hyunjoong-tól első körben 5 millió won-t (kb. 1,5 millió forint), követelt. 
november 05, 2018

SS501

SS501
SS501

>Banda neve: SS501
  • Miért? A banda neve számok és betűk kombináció. A két "S" szimbolizálja a "Superstar"és a "Singer" szavakat. Az "5", "0" és "1" jelentése pedig: "öt tag örökké együtt". 
>Tagok száma: 5 férfi 
>Debütálás: 2005. június 8. 
>Hivatalos fandom: TRIPLE S
  • Miért? A "Super Star Supporters" rövidítése, ami azt jelenti, hogy "a szuper sztárok támogatói".
>Hivatalos szín: Pearl Light Green
>Mottó: Hello! We are SS501!
>Sub-unit: SS301
>Ex-Ügynökség: DSP Entertainment (2005-2010)
>Ügynökség:
  • Japán: Pony Canyon
  • Tajvan: Warner Music
Tagok
Hyunjoong (Leader, Main Dancer, Vocalist, Rapper, Face of the Group)
Youngsaeng (Main Vocalist)
Kyujong (Main Rapper, Vocalist)
Jungmin (Lead Dancer, Vocalist, Sub-Rapper)
Hyungjun (Lead Vocalist, Rapper, Maknae)