KÉrdekesség

2018. júl. 14.

július 14, 2018

VIXX: Voodo Doll ~ Teória

VIXX: Voodo Doll ~ Teória
A "Fly" és a "Honeymoon" után ismét elérkezett az ideje egy teóriának. A VIXX mondhatni a sötétség koronázatlan királyai, hiszen volt egy pár sötét koncepciójuk. Ide sorolható a Voodo Doll is, melyet most elemezni fogok. 
Egyesek szerint a Voodo Doll egy trilógia része, hiszen 2013-ban a csapat koncepcióit leginkább a "jó" és a "rossz, a "fény" és a sötétség" szó párokkal lehetett leírni. Egyfajta tükör effektként mutatják be a két oldalt. Emlékezzünk csak a Hyde című MV-re, mely Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetét dolgozta fel. Jekyll a jó, míg Hyde egy pszichopata. Ezt követi a GR8U című MV-jük, amely a Hyde prológusa -gondoljunk csak vissza az MV kezdésére, ahol a Hyde daluk szól és a tévében a klip megy. Ez azért van, mert a GR8U a Hyde visszafele, tehát a rosszból/ gonoszból lesz a jó. Ebből arra lehet következtetni, hogy az MV-k ebben az időszakban párban voltak, gondoljunk csak erre a párhuzamra. 2013-ban a GR8U - Hyde páros volt, míg 2014-ben az Error és a Love Equation esett egy párba. Mi a helyzet a Voodoo Doll című dalukkal? A párjára 2 évet kell várnia, hiszen egyesek szerint a Chained Up a "társa", gondoljunk csak a videoklipben szereplő szobákra, amelyekben a tagok megfordulnak, s ezeknek lesz később jelentése.

Az első ember, aki megjelenik az MV-ben az Hyuk -jobban mondva a keze. Ha jobban megfigyeljük a kezén fakérgek kezdenek megjelenni, ami indokolja a szimbólumát. Szimbólumának lényege, hogy kifejezze a kopár fa érzetét -Hyuk karján ugye fakérgek jelennek meg. A képen látható jel közepe jelképezi a talajt, ami szükséges ahhoz, hogy egy fa felnőjön, de  ugyan akkor ki is száradhat, ahogy a test is, ezért kívülről befelé terjed a betegség az egész testre. 
Aztán ott van Leo szobája, amelyet egyetlen egy kapu őriz, itt is igazolható a szimbóluma. Leo szimbólumánál a bal oldalon lévő kör lyukas, mely azokat a sebeket jelképezi, amelyek csak akkor láthatóak, hogyha megvilágítja őket a fény. A jobb oldalon lévő kör tele van, mely azokat a rejtett sebeket jelképezi, amelyek miatt egy ember egyre mélyebbre süllyedhet a sötétségben.
Ezután jelenik meg N, akinek a bőrét kapcsok tartják össze, ezzel elrejtve a sebeit, ami szintén igazoló hatással van, hiszen a szimbóluma is ezt mutatja. E szerint olyan sebek jelennek meg, amelyeket nem lehet meggyógyítani, ezért kell varrással összeölteni. A szimbólum középső egyenes vonala jelképezi a a "tűt", míg a rá merőleges vonal a "sztent" (szerk.megj.: a sztent egy sűrű fémhálóból készült cső).  Amikor a két vonal metszi egymást, olyan alakzatot vesznek fel, amit többé már nem lehet bevarrni. 
A következő tag Ravi, aki egy üvegbörtönbe/csapdába esett, amire vélhetően matematikai egyenletek vannak írva. Ő az egyetlen tag, aki keresi a lehetőséget, módot egy másik életre, vagy egy második életre. Viszont a szimbóluma azt jelképezi, hogy nincs lehetőség egy második életre, ez lehetetlen. Emiatt a piktogram egyfajta iróniát fejez ki. Egyszerűsítve ahol a téglalap bemegy, ott egy törött szívet hagy maga után. 
Ezután jön Ken, aki szintén egy üvegcsapdában van, a bőrén tele égési sérülésekkel. Ken szimbóluma az égető, lángoló tűzet jelképezi egy kályhában. A rombusz alakú láng a szénből származik, és ki fejezi a lángok által okozott sebeket, emberi sérüléseket. A szimbólum közepén lévő "X" jelképezi a faszenet, ami ugyebár szükséges lehet a tűzrakáshoz. 
Az utolsó tag pedig Hongbin, akinek a kezeit üvegdarabok borítják. Szimbólumának jelentése egy olyan fájdalom, ami minden oldalról csapdába esett, s nem tud tőle szabadulni (az illető). A vonalak, amelyek átnyúlnak a másik oldalra, a hegyes háromszögek képviselnek egy üvegdobozt - Hongbin pedig egy üvegdobozba van zárva, ezért kap értelmet. 
De mi következik ezután? Lássuk a Chained Up Mv-ben lévő szobákat. Vélhetőleg kiszabadultak a pokoli fogságból. Nézzük meg jobban Ken szobáját, ugyan úgy maradt egy üvegcsapdában, de virágok veszik körül. Viszont mi magyarázza az égési sérüléseket? A sisakvirág nevű növény, ami a mondák szerint megégeti a vámpírok és a vérfarkasok bőrét. Ebből feltételezhetjük, hogy Ken a Voodo Doll-ban vámpír volt, és most is az. A következő N, aki egy szobában van, ahol törött üvegek vannak. Fentebb említésre került, hogy N bőrében kapcsok voltak, hogy a sebeket összefogja. A törött üvegek ezt szimbolizálják, hiszen maga a szoba is szétesősben van, nem tudja megjavítani a tükröket, ahogy a saját sebeit sem tudta. A szó szoros értelmében nem tudta összevarrni őket. Nézzük Leo szobáját, ami láncokból áll. Az elméletek szerint Leo a Voodo Doll-ban meghalt, és már csak láncon tért vissza a lelke. Ott van a szobája a Voodo Dollban, a börtönben, amiben van, ha jobban megfigyeljük összegyűrt alumíniumfólia van, ami megakadályozza a visszatükröződést a durva felülete miatt. Ezzel egyfajta gyengeséget szimbolizálva.

A következő Ravi, aki a függönyök mögött keres valamit, vagy valakit. Ha visszaemlékezünk a Voodo Doll-ra, akkor ő volt az egyetlen, aki próbált tenni valamit egy másik életért, egy második esélyért. A Chained Up-ra kiderül, hogy ez nem sikerült neki, ezért keresgél. Viszont a VD-ban a matematikai egyenletek, valójában egy szerelmi képlet volt. Hyuk szobája nagyon zavaros, a szobájánál van egy lépcső, ami felfelé vezet, de tulajdonképpen hiába sétál felfelé a lépcsőn a semmibe vezet, sose lesz vége a lépcsősornak. Ez az aggodalmait szimbolizálja, miszerint fél attól, hogy jelentéktelen. Ez valószínűleg azzal hozható párhuzamban, hogy a Voodo Doll-ban a mestertől kapott büntetése csekély volt, szinte jelentéktelen, míg a többi tag a kínok kínját élte át, addig Hyuk bőrén csak fakérgek nőttek. A következő tag Hongbin, aki egy kínzó szobában találja magát. A Chained Up-ban vízzel kínozza, míg a Voodo Doll-ban a bőrébe üvegszilánkokat rakott a mestere, emellett egy üvegdobozban tartotta fogva Hongbin-t. 

A két említett MV-t a "mester" tartja össze, aki az a lány, aki a Voodo Doll-ban kínozta a fiúkat különböző módszerekkel. 

Összességében tehát a Voodo Doll valóban egy trilógia tagja, amely a párokon alapul az első tagja a Hyde & GR8U, a második az Error & Love Equation, a harmadik tag pedig a 2 éves csúszás miatt a Voodo Doll & Chained Up. Viszont fenn marad egy kérdés továbbra is? A lány, valamilyen formában az összes tagot kínozta, de miért Hongbin-t a legjobban? Az is érdekes, hogy egyedül Hongbin-t tette teljesen a bábjává (vudubabájává). A legjobb indok erre az, hogy Hongbin teste volt az egyetlen, ami alkalmas volt a vudu szertartáshoz. Viszont az sem hagyható figyelmen kívül, hogy valószínűleg más oka is van, ami nem más, hogy ő volt az egyetlen, aki nem tudott a lánytól megmenekülni, próbálkozásai ellenére sem, és végül ez lett a büntetése, de egyben az életben maradásának a kulcsa is. Gondoljunk csak az Error című MV-re, ahol az összes tag robot (vagyis halott), egyedül Hongbin él. 
Egy másik teória szerint Hongbin valóban vudubaba lett, gondoljunk csaz az MV végére, ahol a lány/ mester átszúrta a karját egy fémrúddal. Nem csöppent ki vér, emellett amikor ez a rituálé megvolt Hongbin szemeiben egy X jelent meg. Ez megmagyarázza azt is, hogy míg a többiek megszöktek ő miért maradt, vudubabaként teljes volt már a bizalom a mestere felé. 

Itt tudjátok megnézni a CENZÚRA mentes verziót:
július 14, 2018

Koreai hírességek szexbotrányai

Koreai hírességek szexbotrányai
Legyen bármennyire is liberális, nyitott, szabadelvű egy nemzet, egy közösség, egy ember a szexualitásról nem szívesen beszél az ember, az ember nem szívesen osztja meg hálószobatitkait egy random emberrel, de közeli barátaikkal sem. Persze egy-két dolgot el-elárulunk legjobb barátnőnknek, de a részletekbe nem megyünk bele.
A mostani kis cikkünket mindenki SAJÁT FELELŐSSÉGRE olvassa el!

01. Baek JiYoung és a menedzsere 
2000-ben Baek JiYoung egykori menedzsere,  Kim ShiWon feltöltött az internetre egy olyan videót, melyen az énekes és a menedzser lefeküdnek. A videó egy szállodai szobában készült, ám Ji Young nem is volt tudatában a történteknek. Kim ShiWon a felvétellel szerette volt az énekesnőt fenyegetni, mivel JiYoung le szerette volna váltani őt. Kim ShiWont sikeresen elkapták és letartoztatták, miután az USA-ba menekül. Videó link.

02. Seo HaJoon maszturbálós videója
2016 végén felkerült az internetre egy 9 perces videó, amelyben egy fiatal férfi maszturbál.A videó vírusként terjedt, később a netizenek arra jutottak, hogy a személy nagy valószínűséggel Seo HaJoon hasonló arcszerkezete, testfelépítése és nyaklánca miatt. A színész Seo HaJoon még ugyanabban az évben elismerte, valóban ő szerepel a videóban. Videó link.

03. A volt Miss Korea ügye
Han SungJooról, az egykori Miss Korearól is került fel az internetre olyan kínos videó. A videót Miss Korea exe, Christopher Hsu tette közzé azzal a váddal, hogy Han SungJoo és családja bántalmazta Christophert. Han SungJoo pert indított a férfi ellen, de azt sajnos nem tudom, mi lett a vége. Videó link.

04. A-JAX HyeongKon/DoWoo a zuhany alól
Miután napvilágot látott a videó HyeongKon priváttá tette instagram fiókját, majd törölte azt. Videó link.

05. Seo JunYoung az otthonából
Nos, erről nem találtam semmit, de annyi biztos, hogy 2016/2017 óta nem szerepelt egy filmben vagy sorozatban sem. Videó link.

2018. júl. 13.

július 13, 2018

Ügynökségek nyomában: JYP egy volt japán gyakornok szemszögéből

Ügynökségek nyomában: JYP egy volt japán gyakornok szemszögéből
Nem minden gyakornokból lesz idol, hiszen van, aki nem debütálhat, de van, aki ott hagyja egy idő után az adott ügynökséget, és a jobb lehetőségek reményében egy másik céghez megy, vagy teljesen otthagyja az ipart. A JYP Entertainment egykori japán gyakornoka is így tett, aki benn fektes információkat árult el az ügynökségről, a TWICE nevű lánycsapatról, valamint a JYP egykori túlélő showjáról a SIXTEEN-ről. A lány, egyébként az SM Entertainment-nél is megfordult, így egy kis összehasonlítást is végzett. Most pedig lássuk a tényeket egy volt gyakornok szemszögéből.
1. Mina és Sana voltak a japán csapat arcai (szerk. megj.: van hogy nemzetiség szerint csoportosítják a gyakornokokat).

2. Mina nagyon népszerű volt a férfi gyakornok körében, amikor a srácok megdicsérték a szépségét a lány csak mosolygott.

3. Momo volt a japán csapat legidősebb tagja, de egyben a leggyerekesebb is.

4. A japán lány szerint Nayeon volt a legcsinosabb gyakornok mindenki közül.

5. Cecilia és Lena, volt 6MIX tagok egy súlyos probléma miatt hagyták ott a JYP Entertainment-et, de a pontos okát a japán gyakornok se fedte fel.

6. Egyik gyakornokot se terrorizálták/ bántalmazták, de így is voltak olyanok, akiket kirekesztettnek tartottak. Sok pletyka volt a gyakornokok között is.

7. Mina tudja magáról, hogy csinos, ennek ellenére sose dicsekedett, hencegett vele. Szimplán szeret selfieket gyártani és azokat megosztani másokkal.

8. A japán gyakornokok vezetője, Sika volt az első, aki otthagyta az ügynökséget. Még a SIXTEEN című műsor előtt hagyta el a JYP-t, amelyből a TWICE tagjai kerültek ki.

9. Nayeon, Jeongyeon és Jihyo, korábban 6MIX tagok voltak és már akkor közel álltak egymáshoz, mielőtt kiderült volna, hogy mindhárman benne lesznek a TWICE nevű csapatban.
10. Mina, Sana és Momo, akik a japán csapatban voltak benne, szintén közel álltak egymáshoz még a TWICE megalakulása előtt.

11. Ugyan ez a helyzet Dahyun és Chaeyoung között, ugyan abban a gyakornoki csapatban gyakoroltak, majd pedig a lánybanda megalakulása előtt jó barátok lettek.

12. Tzuyu két gyakornokkal volt jóban, Yerin-nel és Cher-rel, de sajnos Cher-t arra kérték, hogy hagyja el a JYP Entertainment, melynek okáról a japán lány nem beszélt.

13. Somi (volt SIXTEEN versenyző) az összes gyakornokkal jóban volt.

14. Nayeon gyakornok korában nem tudta megcsinálni a spárgát.

15. Natty eredetileg nem szerepelt volna a SIXTEEN című műsorban, egy másik gyakornok helyét vette át, aki a műsor előtt távozott az ügynökségtől. Ugyan ez a helyzet Tzuyu-val, egy Lena nevű gyakornok lány szerepelt volna a fentebb említett műsorban, de az ügynökségtől való távozása utána Tzuyu vette át a helyét, aki valójában nem is jelentkezett a SIXTEEN-be.

16. Gyakornoki ideje alatt Tzuyu-t csak a japán gyakornokok tartottak szépnek, akik mindig a tudtára adták, sokszor bókoltak neki.

17. Momo extrém hangosan síkit.

18. A SIXTEEN című műsor nem volt megrendezett. A TWICE tagokat tényleg a műsorból választották ki, nem volt elrendezve a műsor előtt, nem volt megírva, hogy kiknek kell nyernie.

19. A TWICE és a DAY6 tagok nagyon jóban vannak egymással, hiszen egyszerre gyakoroltak. Nayeon és Sungjin különösen közel állnak egymáshoz.
20. Momo pukizott már a többi gyakornok előtt.

21. Mina és Momo ritkán kezdenek másokkal beszélgetést, mert inkább befelé forduló a személyiségük, introvertáltak. Amikor mérgesek nem szólnak senkihez. Sana pont ennek az ellenkezője, hiszen nagyon extrovertált, amikor pedig dühös kiabál, hogy tudassa az emberekkel, hogy ő bizony az, emellett olyankor nagyon sokat beszél.

22. Momo a JYP Entertainment legjobb táncosa.

23. Nayeon, Dahyun, Jihyo és Jeongyeon angol nyelvórákat vettek, míg gyakornokok voltak.

24. Mina már akkor tehetséges táncos és énekes volt, amikor a JYP-hez került, mint gyakornok.
És, hogy mi a különbség az SM és a JYP között? A japán gyakornok elmondása szerint, az, amit egy gyakornokban keresnek. A személyiség és az etika megjelenik a JYP-nál, míg az SM-nél ez nem fontos. A lány 2 évig volt JYP, 10 hónapig pedig SM gyakornok, a további terveiről viszont már nem beszélt. 
július 13, 2018

DoKyun

DoKyun
Színpadi név: DoKyun
Születési név:  Na DoKyun
Becenevek:  -
Foglalkozás: Énekes, modell
Születési idő: 1991. február 01.
Születési hely: Dél-Korea, Daejeon
Magasság: 184 cm
Súly: 65 kg
Vércsoport: 0
Horoszkóp: Vízöntő
Kínai horoszkóp: 
Egyéni fanclub: -
Ügynökség: FAVE Ent.
ex-Banda: HISTORY, Buzz
#KÉrdekesség
  • Kedvenc étele: Hús 
  • Kedvenc színe: Fekete, sárga 
  • Kedvenc sportja: Labdarúgás, bowling, kosárlabda 
  • Hobbi: Kosárlabda, zongora
  • Ideálja: Egy kedves, aranyos és ártatlan lány
  • Szabadidejében szeret vásárolni
  • A Buzz idején Nayul volt a művészneve  és énekes pocizót töltött be a bandában
  • Egyke
  • A tagok szerint DoKyun volt az anya a bandában
  • Szereti az alkoholt
  • Akát 8 üveg sojut is meg tud inni 
  • 2014-ben örökbefogadott egy máltai selyemkutyát
  • Jól főz
  • Általában DoKyun keltette a tagokat.
  • Szeret online játékokkal játszani 

2018. júl. 12.

július 12, 2018

6 személy, aki elutasította a Big3 ajánlatát

6 személy, aki elutasította a Big3 ajánlatát
Egy-egy ügynökséghez nemcsak felvétel alapján lehet bekerülni, hanem külön kérhetnek rá, hogy náluk dolgozz. Persze, ehhez az kell, hogy vagy egy kicsit ismertebb legyél, vagy nagyon tehetséges -de az sem árt, ha mindkét tulajdonságod megvan. Mielőtt tovább haladnánk elsőnek nézzük meg, kik tartoznak a Big3-be: SM, YG és a JYP Entertainment uralkodik még a koreai zeneipar fölött. Most 6 olyan személyt mutatok nektek, akik kikosarazták legalább az egyik ügynökséget, és figyelmen kívül hagyva az ajánlatukat más Entertainment-et választottak. 

1. Bang Jae Min
Jae Min elutasította mind a YG Entertainment, mind az SM Entertainment ajánlatát, hiszen mikor felajánlották neki, hogy legyen a gyakornokuk, nem úgy látta magát, mint aki idol szeretne lenni. Végül részt vett a "High School Rapper" című műsorban, ahol meggondolta magát, és híres rapper szeretne lenni, most pedig az álmát próbálja követni, ezért is vesz részt a műsor második évadjában. Mindeközben felröppentek, olyan pletykák, miszerint aláírt egy szerződést az Amoeba Culture-nál.

2. Clara
A modell és színésznő a JYP és az SM Entertainment-től is kapott ajánlatot, amelyet elutasított, mert nem érdekelte az énekesi pálya, de ez nem akadályozta meg abban, hogy belépjen a szórakoztatóiparba. Keresett modell, emellett számos drámában és filmben vállalt szerepet. Legutóbbi projektje a "Meloholic", ahol Yun Kyung Ae-t alakította. 

3. Park Hyung Sik
Amikor Hyung Sik középiskolás tanuló volt, elutasította mind az SM, mind a YG Entertainment ajánlatát. Nem sokkal később fogadta el a Star Empire Entertainment ajánlatát és debütált 2010-ben, mint a ZE:A tagja. 2012-ben pedig színészként debütált az "I Remember You" című doramában. Az eltelt időszakban többet láthattuk színészkedni, mintsem énekelni. Legutolsó projektje a "Suits" volt, mely 2018. április 25-én kezdődött. 

4. Vivian Cha
Vivian Cha-t lehet van, aki ismeri, hiszen Yuri (Girl's Generation) unokatestvére, emellett nagyon keresett és sikeres modell hazájában, Dél-Koreában, így lehet nem meglepő, hogy az SM és a JYP Entertainment ajánlatát is elutasította. Vivian eredetileg klasszikus fuvolát tanult, de 21 évesen indult egy modell versenyen, amelyet megnyert, s azóta ível felfele a modell karrierje. 

5. Jessi
2016-ban robbant a hír, miszerint Jessi az SM Entertainment gyakornoka. A rapper nem tagadta, hogy járt az ügynökségnél, de azért, hogy elutasítsa az ajánlatukat, s azóta se bánta meg a döntését. Nagy hírnévre tett szert a koreai hip-hop világban, tavaly pedig kiadta első mini-albumját "UN2verse" címmel, melynek címadó dala a "Gucci". Jelenleg Flowsik-kal dolgozik együtt. 

6. Ryu Hyun Kyung
Amikor Hyun Kyung 7 éves volt, részt vett a Jinusean hip-hop duó fan találkozóján, ahol egy YG menedzser felfigyelt rá. A lány elutasította az ajánlatot, hiszen már akkor is tudta, hogy ő színésznő akar lenni. 12 éves volt, amikor beindította színésznői karrierjét, s azóta is sikert sikerre halmoz. Számtalan sorozatban és filmben szerepelt, valamint megállta a helyét a produceri székben is. 
július 12, 2018

KyungIl

KyungIl
Színpadi név: KyungIl
Születési név:  Song KyungIl
Becenevek:  -
Foglalkozás: Énekes, modell, rapper
Születési idő: 1987. november 28.
Születési hely: Dél-Korea,
Magasság: 183 cm
Súly: 72 kg
Vércsoport: A
Horoszkóp: Nyilas
Kínai horoszkóp: Nyúl
Egyéni fanclub: -
Ügynökség: FAVE Ent.
Banda: HISTORY
#KÉrdekesség
  • Gyakornoki idő: 3 év
  • Hobbi: Vásárlás
  • Kedvenc előadó: Kendrick Lamar
  • Első gondolata, miután látta a többi tagok: Olyanok, mint a kisgyerekek 
  • A tagok szerint KyungIl a megjelenése alapján komolynak és határozottnak tűnik, valójában nagyon kedves és érzékeny személyiség 
  • A HISTORY előtt egy rövid ideig modellként tevékenykedett 
  • 16 éves korában kezdett el táncolnI
  • A modern táncra specializálódott 
  • Saját véleménye alapján minden sportban jó 
  • A csapaton belül az apa szerepét töltötte be 
  • Van egy fekete macskája Yuki
  • Egyke
július 12, 2018

HISTORY

HISTORY
HISTORY
>Név: HISTORY
>Tagok száma: 5 fiú
>Debütálás időpontja: 
  • Koreában: 2013. április 26.
  • Japánban: 2014. november 26.
>Feloszlás időpontja: 2017. május 12.
>Hivatalos fandom: STORIA
>Mottó: -
>Ügynökség: FAVE Ent.

Tagok
KyungIl (Leader, Rapper, Sub-Vocal) (2013-2017)
DoKyun (Main Vocal) (2013-2017)
SiHyoung (Rapper, Visual) (2013-2017)
JaeHo (Rapper, Sub-Vocal) (2013-2017)
YiJeong (Main Vocal, Maknae) (2013-2017)
július 12, 2018

Palacsintázós, szép, jó reggeltett

Palacsintázós, szép, jó reggeltett
Az éjszaka kellős közepén, közel az éjfélhez (Egészen pontosan 23:44 óra van), inszomniás  állapotban a YouTube-n böngészve belefutottam néhány palacsintába és gondolta, ezt nektek is látnotok kell. Többnyire hypeolt bandákról van most szó, aki az ilyesmit nem bírja az SZALADJON!

01. BLACKPINK - Lisa

02. BTS - V

03. BALCKPINK - Jennie

04. BTS - RM

05. BLACKPINK - Rose

06. BTS - Jungkook chibi

07. BTS - Jimin

08. BTS - V

09. BTS - V Chibi

10. BTS-es valamik/kabalák/nem tudom, nincs energiám utánanézni 

11. EXO logó

12. BTS - J-Hope Chibi

13. TWICE - Nayeon

14. Wanna One - Daniel

15. BTS - Jungkook

Így a cikk végére érve pont egy perce múlt éjfél. Remélem tetszett ez a rövidke kis összeállítás~~~

2018. júl. 11.

július 11, 2018

Hány oktávot tudnak kiénekelni az idolok?

Hány oktávot tudnak kiénekelni az idolok?
Az oktáv jelentése a Wikipédia szerint: Az oktáv (latin octava = 'nyolcadik') a zenében a diatonikus hangsor nyolcadik fokát jelenti, illetve azt a hangközt, amely az első fokot a nyolcadiktól elválasztja. Jelölheti még az egy oktáv hangközön belüli hangok összességét is. Az oktávhang frekvenciája kétszerese az alaphangnak, ez 1200 cent hangköznek felel meg.

Egyéb érdekesség: Létezik olyan férfinév, hogy Oktáv. Az Oktávok március 22.-n és augusztus 06.-n tartják a névnapjukat. Ha engem kérdeztek, sose nevezném el így a gyerekemet. :)

BTS
Jungkook - 3 oktáv, 1 hang és 1 félhang
Hangtartománya: G2 ~ Bb5
Hangtípus: Tenor

V - 3 oktáv, 5 hang és 1 félhang
Hangtartománya: Eb2 ~ D6
Hangtípus: Bariton

EXO
D.O. - 3 oktáv és 1 félhang
Hangtartomány: F2 ~ F#5
Hangtípus: Tenor

Chen: 3 oktáv és 3 hang
Hangtartomány: E2 - Bb5 
Hangtípus: Tenor

Baekhyun - 3 oktáv, 3 hang és 1 félhang
Hangtartomány: F#2 – C#6
Hangtípus: Tenor

Super Junior
Henry - 2 oktáv, 5 hang és 1 félhang
Hangtartomány: C3 – B5
Hangtípus: Tenor

Yesung - 3 oktáv és 1 hang
Hangtartomány: G2 ~ A5
Hangtípus: Tenor

Ryeowook - 3 oktáv és 3 hang
Hangtartomány: G2 ~ C#6
Hangtípus: Tenor

Kyuhyun - 4 oktáv (a 4 oktáv nagyon ritka!!)
Hangtartomány: D2 ~ D6
Hangtípus: Tenor

B.A.P 
YoungJae - 3 oktáv, 3 hang és 1 félhang
Hangtartomány: E2 ~ B5 
Hangtípus: Bariton

Daehyun - 3 oktáv, 3 hang és 1 félhang
Hangtartomány: F#2 ~ C#6
Hangtípus: Tenor

VIXX
Leo - 3 oktáv, 2 hang és 1 félhang
Hangtartomány: B2 – E6
Hangtípus: Tenor

Ken - 3 oktáv és 4 hang 
Hangtartomány: Bb2 ~ F#6
Hangtípus: Tenor

2018. júl. 8.

július 08, 2018

18 idol, aki más előadónak írt dalt

18 idol, aki más előadónak írt dalt
Nagyon sok kpop idol ül be a dalszövegíró vagy a produceri székbe, akár magának, akár a csapatának írja vagy komponálja a dalokat, például RM (BTS) vagy Zico (Block B). Viszont arról kevesen tudnak, hogy más előadóknak is írnak dalt. Most 18 idolt mutatok be nektek, akikről nem gondolnád, hogy esetleg a kedvenc dalodban segédkeztek vagy akár teljesen ők írták, komponálták. 

JooHeon (MONSTA X)
A MONSTA X fő rappere igencsak jeleskedik a dalírásban. JooHeon részt vett a Boyfriend "I Yah", a Starship Planet "Snow Candy" és a Mad Clown "Bad Blood" című dalok megírásában. Emellett több MONSTA X dal megírásában is segédkezett, mint a "Rush", "Dramarama", "Jealousy" vagy a "Beautiful"

Jonghyun (SHINee)
Ismert tény, hogy Jonghyun nagyon sok SHINee dalt írt, vagy segédkezett a megírásában -ilyen dalok például a "Symptoms", "Selene 6.23" vagy a "View"-, de azt kevesebben tudják már, hogy bizony más előadónak is írt dalt. A nevéhez fűződik Lee Hi "Breath", Son Dam Bi "Red Candle", Lim Kim "No More", IU "Gloomy Clock", Taemin "Pretty Boy" és az EXO "Playboy" című dala. 

YongHwa & JongHyun (CNBLUE)
A dalok elkészítése YongHwa és JongHyun számára nem ismeretlen fogalom, hiszen csapaton belül is ők a legaktívabb zeneszerzők, valamint  komponálásban is jócskán kiveszik a részüket. YongHwa komponálta és írta az AOA "Love Is Only You" című dalát, és Juniel "Fool" című kislemezén is dolgozott. JongHyun pedig társszerző volt Ailee "Fill Your Glass" című dalában, valamint Nam Young Joo kislemezénél, melynek címe "Fragile & Kind".

ChangMin (TVXQ)
ChangMin kiváló énekes és évről évre nagyszerű dalokat hoz. Viszont azt kevesen tudják róla, hogy szívesen ül a másik oldalon is, mint dalszerző. Több dal megírásában is segédkezett, mint például Taemin "Ace" és a SHINee "Sleepless Night" című számában, de Kyuhyun szóló dalát a "My Thoughts, Your Memories" ő írta.

MoonByul (MAMAMOO)
MoonByul a koreai R&B-ben jártas leginkább, amit mit sem bizonyítana jobban, hogy Kye Bum Zu dalát a "Secret Love"-t ő írta.

Kim Boa (ex-SPICA)
Aki egy kicsit régebb óta ismeri a k-popot, biztos ismeri a KARA ikonikus dalát a "Step"-t, melyet Kim Boa-nak köszönhetünk, hiszen társszerző volt. Olyan dalok fűzödnek még Boa nevéhez, mint a "Good For You" és "I'm Ok" (Eric Nam), "Play Ur Love" (After School), "Kiss" (Rainbow), "Bad Habit" (ZIA).

Bobby & B.I (iKON)
Az iKON rapperei szintén jeleskednek dalszövegírásban és komponálásban, valamint a produceri székbe is beülnek. Hivatalos debütálásuk előtt a Winner "Empty" című debütáló kislemezén dolgoztak, valamint több iKON dalon is dolgoztak közösen - például "Rhythm Ta", "Dumb & Dumber" és a "B-Day" című dalok is a nevükhöz fűződik. Bobby emellett társzerző volt a BLACKPINK "Whistle", Lee Hi "Video" és PSY "Bomb" című dalának megírásában. B.I szintén segédkezett a BLACKPINK "Whistle", WINNER "Empty" és PSY "Autoverse" című dalának megírásában.

RM & SUGA (BTS)
RM és SUGA szintén nem csak a BTS dalok elkészítésében segédkezik, hanem más előadónak is írtak már dalt, ezzel megcsillogtatva tudásukat. RM nevéhez fűződik a GLAM nevű lánycsapat "I Like That" és a "Party (XXO)" című dalainak szövege, valamint a Homme  duó "Dilemma" című dala. SUGA pedig Suran "Wine" című dalában segédkezett.

Woozi (SEVENTEEN)
Az I.O.I rajongók biztos emlékeznek a lányok búcsúdalára a "Downpour"-ra, melynek dalszövegét Woozi írta, és a dal komponálásában is részt vett. A nevéhez fűződik még Ailee "A New Empire" című albuma, hiszen két dal megírásában is segédkezett, a "Feelin" és a "Live or Die" került ki a kezei közül.

LE (EXID)
Nem is gondolnánk, hogy LE több ismert dalt is írt, vagy segédkezett benne. Társszerzőként volt jelen a Boy's Republic "Round" című dalánál, de segédkezett Jewerly' "Look at Me", a Secret "Talk That" és HyunA "French Kiss" című dalának megírásában. LE nevéhez köthető még K.Will "Sweet Girl", Verbal Jint "Under The Eras", a Troublemaker "Now" és "Troublemaker", valamint HyunA "Blacklist" című dala.

JunHyung (HIGHLIGHT)
JunHyung magának írja a szóló dalait, valamint több BEAST/HIGHLIGHT szám is a nevéhez köthető, mint a "Ribbon", "Butterfly", "Who Am I" vagy a "Can You Feel It?". Társszerzőként pedig részt vett az APink "I Got You", az EXID "Think About", Kriesha Chu "Trouble", 4Minute "Huh", C-CLOWN "Cold" és "Do You Remember" című dalának megírásában.

Kevin (ex-ZE:A)
Kevin leginkább csapatának a ZE:A-nak írt dalokat, a csapattársaival összedugva a fejét, de azt biztosan tudjuk, hogy a B.A.P "Take You There" című dala az  ő nevéhez köthető.

ChangJo (Teen Top)
ChangJo zenei tehetségét többször is megmutatta, nemcsak csapatában nyújtott teljesítményével, hanem a dalszövegíróival is, hiszen két UP10TION kislemez is köthető a nevéhez, hiszen ő komponálta és írta a "Party2nite" és a "Never Ending" című dalokat. A nevéhez köthető még Nam Young Joo "Anyone" című dala is.

Zico (Block B)
Zico is több előadnak írt már dalt, olyan számok fűződnek a nevéhez, mint az "I Luv It" (PYS), "Flower Road" (Sejeong, Gugudan), "Tonight" (Taeyang), "Turtle Ship" és a "Fear" (Mino).

YongGuk (B.A.P)
Szinte nem is tudjuk, de YongGuk is ír dalokat más előadóknak, valamint a komponálásban is részt vesz, mindezt titokban. Nemrég derült ki, hogy Andrew Baag néven alkot, ezért az egyetlen egy alkotás, amit jelenleg ismerünk tőle a VIXX "Love Me Do" című dala, melynél a komponálásban vett részt.