2017. dec. 11.
Előzö cikkírónk szerette volna bebizonyítani nektek, hogy alkalmas a feladatra. Emiatt egy másik próbamunkát küldött be nekünk, amelyben leginkább a hétvége eseményeit próbálta feldolgozni. A kérdés továbbra is az, hogy szívesen olvasnátok-e tőle hétről hétre? ^^
Wanna One Park Ji Hoon-ja azt
nyilatkozta, hogy az anyukája mondta neki, hogy fogyjon le
Wanna One Park Ji
Hoon-ja felfedte, az anyukája rákiabált, hogy túl sokat eszik.
Az Mnet Wanna One Go: Zero Base december 8-i adásában Park Ji
Hoon ezt mondta: „Az anyukám felhívott,
miután látta az adást. Azt mondta, hogy hagyjam abba az evést, és hogy csak azt
látta, ahogy eszem. Amikor rákeresett a jeleneteimre, azok mind evés közbeni
képek voltak rólam. Az anyukám szigorúan azt tanácsolta, hogy fogyjak le.” Lee
Dae Hwi hozzátette: „ Az édesanyáinknak
köszönhetően, végre elkezdtünk mozogni.”
BTS RM vicces bakija
megnevettette a fanokat
A BTS Wing Tour koncertjük
alatt a Gocheok Sky Dome-ban, december 9-én, RM egy vicces hibát követett el, a
Best of Me éneklése közben.
Az alábbi videóban láthatjuk, hogy RM annyira el volt
foglalva a rajongók üdvözlésével, és minden támogatásuk elfogadásával, amit az
ARMY-k a csapatnak küldtek, hogy lekéste a saját részét, de gyorsan, kissé
frusztráltan visszarázódott, miközben a rajongók V-vel együtt kuncogtak a
hibán.
A The Boyz-t 1000 fan üdvözölte
debütáló színpadukon és mini fan meetingükön
A The Boyz nevű banda hivatalosan is debütáltak a ’Boy’-jal
három napja, de már 1000 rajongó ment el megnézni a debütáló fellépésüket a Show! Music Core-on!
Az ügynökségük, a Creker Entertainment ezt nyilatkozta: „Körülbelül 1000 rajongó jött el, hogy
megnézze a Show! Music Core-on a forgatásukat, és vett részt a mini fan
meeting-ükön, és forró támogatással teljesítették a debütáló fellépésük
forgatását.”
A The Boyz a mini fan meeting-et csak előtte egy nappal
jelentették be, de a rajongók így is időt szántak, hogy elmenjenek megnézni
őket.
Az egyik tag, Sunwoo,
így fejezte ki érzéseit: „Nagyon nagy
büszkeséggel töltött el a rajongóinkat látni. Még újoncok vagyunk, akik még csak 3 napja debütáltak. Úgy
érezzük, hogy keményebben kell dolgoznunk, a sok rajongó érdeklődése miatt.
Köszönjük szépen, hogy eljöttetek a hideg ellenére!”
Még mielőtt debütáltak volna a Boy-ja, a 12 tagos idol banda
már bemutatta magát a Flower Boy Snack
Shop valóság show-on keresztül.
Jung Hyung Don Yang Hyun Suk-nak: „Mondd meg az iKON-nak,
hogy szereted őket”
Az iKON Idol School
Trip-je alatt Jung Hyun Don komikus
rákiáltott Yang Hyun Suk-ra, hogy fejezze ki a szeretetét a csapat felé.
Az Idol School Trip december 9-i utolsó részében, Jung Hyung
Don lehetőséget kapott, hogy telefonon keresztül beszéljen a YG Entertainment
alapítójával. A komikus ezt mondta: „Igazgató,
amint befejeztük a menetrendben lévő eseményeket, kilépési ünnepséget fogunk
tartani.”
Yang Hyun Suk így válaszolt: „Az iKON albuma hamarosan kijön, remélem, jól fog végezni.” Jung
Hyung Don nem volt elégedett a visszajelzéssel, és felemelte a hangját: „Ahelyett, hogy ilyen dolgokat mondasz,
mondd meg nekik, hogy jó munkát végeztek és hogy szereted őket.”
Yang Hyun Suk válaszolt: „Nem szoktam meleg szavakkal
beszélni.”
De, a komikus ragaszkodott, hogy az vállalat alapítója
kivételt tegyen: „Csak most az egyszer
mondd, kezdheted” mondta, ami mindenkit megnevettetett.
A Hero Planet CEO-ja
elhunyt
December 2-án, a Hero
Planet vezérigazgatóját (35 éves) holtan találták, öngyilkosság
cselekedetében. A helyszínen, egy öngyilkos levelet/jegyzetet találtak: „Nagyon nehéz pénzügyileg. Nagyon sajnálom
a családomnak.” A rendőrség arra
következtetett, hogy a személy pénzügyi gondokban szenvedett, ami a halálához
vezetett. Mivel nem volt külső behatolásra, se traumára utaló jel, ezért
öngyilkosságnak könyvezték el. A Hero Planet ügynökség olyan művészeknek az
otthona, mint Tei.
Tei felszólalt, a CEO-jánal
öngyilkosságával kapcsolatban
Az Instagramjára posztolt az aggódó rajongóiról:
Köszönöm.
Múlt hétvégén, elküldtük útjára.
Tudom, hogy mind döbbentek vagytok,
de mindenki aggódót értem, bátorítást és támogatást küldött, és egyrészt nagyon
sajnáltam, másrészt őszintén hálás voltam. Ezt óvatosan írom, remélve, hogy nem
lesznek több aggodalmak és félreértések. Még egyszer őszintén köszönöm
mindenkinek, aki aggódott értem. Köszönöm!
A hyung, aki elhunyt, több volt, mint
egy vezérigazgató, testvérem. Ő egy hyung volt, akinek hálás voltam, akit
családomnak és barátomnak tekintettem, és valaki, akivel éveket töltöttem
együtt. Optimista, vidám, és nagyon sok szeretete volt. Bár már régóta
ismertem, csak pár hónapja volt, hogy elkezdtünk arról beszélgetni, hogy együtt
dolgozzunk. Ez egy ígéret volt, ami jó érzéssel töltött el, mert megígértük
egymásnak, hogy jó emberekkel fogunk dolgozni szép időben, és szorosabban
kapaszkodunk egymásba rossz időkben. Dühös vagyok, amiért nem voltam képes
szorosabban tartani őt a valóságban.
A múlt hétvége megdöbbentő és
elszomorító volt. Útjára küldtem, és csöndben csináltam, amit tennem kellet, és
most azért írok, hogy válaszoljak arra a kérdésre, amit nem tudunk elengedni:
Miért?
Hyung barátai, akik ledöbbentek, és
sebzettek voltak, szintén elkezdtek beszélni elővigyázatosan a történetükről és
szomorúak és megértőek voltak felváltva.
Mindenki lesokkolva lehet. Ez valami,
amitől mindenkinek a szíve leáll, ahogy szembe jön a hír. Aggódom, hogy a hírt
rosszul/ hibásan fogják jelenteni.
Több, mint az én CEO-m volt, sok más
embernek a vezérigazgatója volt, akikkel együtt dolgozott régebb óta. Ő egy
társ volt, aki velem várta az albumomat, és valaki, akivel élvezetes volt
lenni.
Kérlek, ne legyetek eltökéltek a
történttel kapcsolatos elhatározásával, amit se a családja, sem a barátai nem
tudtak. Kérlek, ne töltsetek fel különféle információkat a kapcsolatairól és
más információkról, vagy a családjának és a barátainak, és azoknak, akik
aggódnak a családjáért és a barátaiért, ártotok.
Nehéz lesz neki rögtön egy jó helyre
mennie. Egy olyan döntést hozott, ami olyan gonosz és fájdalmas volt. De azok
az emberek, akik szeretik, őszintén csalódottak, szomorúak és zaklatottak.
Remélem, hogy megkapja ezeket az üzeneteket és imákat és egy jó helyre megy,
ahol nincsenek fájdalmak. Kérlek, imádkozzatok neki!
Nem tudok nyugodt lenni, elengedni mást elmenni,
akárhányszor átmegyek rajta. A legjobbat fogom nyújtani, hogy jól elküldjem az
útjára, szóval ne aggódjatok miattam, és köszönöm! Köszönöm a meleg
kívánságokat!
2017. dec. 8.
Visszatér a közkedvelt rovatunk? Talán, nemrég küldte be egy kedves olvasónk a próbamunkáját, ezért most a TI véleményetekre vagyunk kíváncsiak, hogy a továbbiakban olvasnátok-e tőle? Hiszen hétről hétre hozná az aktuális hét legfontosabb híreit. Jó olvasást!
Lee Soo
Man (SM Entertainment alapítója) felfedte terveit, miszerint egy új NCT
egységet debütáltat, ami Vietnam felé irányulna. Jelenleg 3 NCT alegység van:
NCT U, NCT127, NCT Dream NCT-nek a világ minden pontjáról vannak tagjai,
belevéve Kínát, Japánt, az Egyesült Államokat, Kanadát, de Vietnámból még
nincsenek. Lee Soo Man felfedte, hogy az a terve, hogy a V-Pop-ot az új K-Poppá
teszi. Egy NCT egység felállítása lenne az első lépése Lee Soo Man-nak, hogy
megvalósítsa a terveit. Jelenleg helyi tehetségeket casting-ol Vietnamban, hogy
segítse őket nem csak Ázsiában, de az egész világon sztárokká válni.
Radió
Disney meghívta a tagokat egy exkluzív interjúra, hogy a rajongók jobban
megismerhessék őket. Az interjú során a házigazda megkérdezte, mely zenészek
befolyásolták őket és mely zene irányzatok felé hajlanak. V jelenleg Daniel
Caesar megszállottja. J-Hope A$AP Rocky-5, A$SAP Mob-ot, és Will Ferrel-t
kedveli. RM-nek Drake a kedvence. Jin megemlítette, hogy imádja Shawn Mendes-t,
és reméli, hogy egy nap együttműködhet vele. Suga senkit nem említett meg,
csak a BTS-t, mint minden idők kedvenc zenészei. Utolsóként Jungkook Justin
Bieber-t, Troye Sivan-t, és Charlie Puth-ot nevezte meg, akiket bálványoz.
A Radio
Disney alatt a házigazda megkérdezte, mit jelent a BTS. RM meglepte a világot,
hogy mást is jelent a Bangtan Sonyeondan-nál. "Módosítottuk a jelentését,
most azt jelenti, hogy "Beyond The Scene" vagyis a jelenetek mögött.
Eredetileg azt jelentette, hogy golyóálló fiúcserkészek." Tehát Beyond The
Scene-t jelent a BTS Amerikában!
Bejelentettek,
hogy WANNA ONE Kang Daniel-je nagyon megfázott. Egy belsős szerint, Kang
Daniel már akkor rosszul érezte magát, amikor elment felvenni a következő
menetrendjét. De az állapota rosszabodott, ezért a személyzet leállt a
forgatással. Azért, hogy újra lábra tudjon állni, bevitték Dánielt a kórházba,
hogy kezeljék, de az állapota még nem javult. A betegsége olyan súlyos, hogy
nehézségei vannak a beszélgetésben és egyedül nem tud rendesen sétálni. Az
ügynökség jelenleg azon van, hogy módosítsa a menetrendjét, hogy
besegíthessék Danielt a kórházba további kezelésekért.
2017. dec. 7.
Úgy gondoltam, hogy azoknak is kijár a része a koreai webtoonokból, akik
nem értenek olyan jól angolul, így úgy döntöttem, hogy elkezdek lefordítani nektek egy írtó édes webtoon-t. Az Eper És Tejeskávé-t :) Egyelőre csak a 0. bevezető fejezetet fordítottam le és a ti visszajelzésetektől függ, hogy folytatom-e. Ha nem kapok semmi reakciót nem fogok belekezdeni sem, ha pedig hétről hétre érdeklődtök felőle, nekem is lesz kedvem fordítgatni munka és iskola mellett. Szóval jó olvasást az Eper És Tejeskávé bevezető részéhez :) Rebeka
1. TTS - Dear Santa
Ez a trio a Girls' Generation Taeyeon-jából, Tiffany(ex)-jából , és Seohyun(ex)-jából áll. A Dear Santa egy nagyon jó, ha nem a legjobb 2015-ben kiadott Karácsonyi dal. A Lányok koreai és angol nyelven is felvették a számot,hogy minden egyes rajongójuk, a világ összes táján élvezhesse.
2. JYP Nation - This Christmas
Mi lehet annál jobb, minthogy JY Park, Miss A, Wonder Girls,2AM,-és 2PM közösen felénekelnek egy karácsonyi számot? Remek énekesek, családias hangulatban. Meglehet azóta ( kicsit visszasírom az akkori éveket) ezeket a bandákat lecserélték, az olyanok, mint a Got7, vagy a TWICE, esetleg a DAY6 ,akiket szintúgy szeretünk,hiszen borzasztóan tehetségesek. A JYP Nation már soha nem lesz ugyan az, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb lesz. Szeretünk mindenkit. A dal maga nem mellesleg 2010-es.
3. EXO- Miracles in December
Hát számomra ennél fájdalmasabb karácsonyhoz köthető szám nem is létezik. Debütálásuk óta követem a fiúkat, és ezek a tagkiválások nagyon megviseltek..gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Elég csal hallgatnod, és valami azonnal megmozdul benned, a fiúk, a stáb..mindenki érti a dolgát. Hiába énekel csak 3 tag, (+1 a Kínai verzióba. - LUHAN T-T- ) amikor ez felcsendül, szerintem mindekinek a régi, egyben lévő 12 tagú EXO jut eszébe. Szeressétek őket és az ex-kínai tagokat is. A saját országukban is sokra vitték. Ez az srácok! A szám maga pedig 2013-as.
4. Cube United - Christmas Song[2013]
A komornak tűnő kezdéshez képest a bevezetés ezzel a sorral nyílik meg - ,, Ez a szám minden törött szívű embernek szól."- Ez a régi jazznek ható szám lassan felveszi saját maga tempóját, és egy szívmelengető dallá változik. Ez a dallam a Cube (többnyire ex) alatt tevékenykedő idolokat mutatja be, mint G.NA(ex), 4minute(ex), Apink, valamint a BEAST (ex) , és a BTOB. Emellett ne feledkezzünk meg Huh Gak-ról sem.* Akit, hogy őszintén megmondjam , sehova nem tudok behatárolni. Fogalmam sincs,hogy most maradt, vagy elment. Kétes információkat találtam róla.*
5. Starship Planet - Snow Candy [2013]
Nem mertem elmenni emellett a szám mellett. Amolyan alap kpop karácsonyi dalnak tartom, személy szerint. Starship Planet-néven emlegetve, ötvözi magát a céget, az elképesztő Sistar-t (ex T_T), a Boyfriend-et (annyira el vannak tűnve, pedig én még emlékszem az első számukra, micsoda idők voltak..kekeke~), és a szóló énekest K.Will-t.
+ Ráadás. Yang Yoseob(ex-Beaat, most HIGHLIGHT) ft. Daniel(DMTN már feloszlottak)- Fist Snow and Fist Kiss [2010]
Életem kedvenc karácsonyi száma. Simán meg tudnám hallgatni egymás után 8x-is akár. Nincs karácsonyi vásár hangulata a számnak, de a srácok mindent összetettek, hogy eltudják hozni nekünk egy téli szerelem hangulatát. Tömör gyönyör.
IDE kattintva pedig elérhettek egy jó nagy csokornyi listát, ahol még több karácsonyi számot találtok.^^ Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!
Rebeka











































































