14 érdekes tény, amik elsőre hamisnak hangzanak, de 100%-ban igazak - KÉrdekesség

2019. okt. 4.

14 érdekes tény, amik elsőre hamisnak hangzanak, de 100%-ban igazak

Az internet világában többször találkozunk hamis vagy elferdített hírekkel, mint azt gondolnánk, ezért kétszer is átkel gondolni, hogy amit olvastunk igaz-e vagy sem. Most 14 olyan tényt hoztam el nektek, amik első hallásra hamisnak tűnhetnek, de valójában 100%-ban igazak.

1. Minho (SHINee) háttérbe szorította Melania Trump-ot
Az eset 2017. november 7-én történt, amikor Melania Trump Dél-Koreába látogatott a 2018-as  Pyeongchang-i téli olimpia diplomáciai rendezvényére, ekkor a first lady több olyan eseményen is részt vett, ahol középiskolás lányoknak tartott beszédet és foglalkoztak közösen női kérdésekkel. Ezeken az eseményeken Minho is részt vett Melania Trump mellett, és eddig tartott a first lady sikere is. Többen izgatottak lettek az énekes miatt és konkrétan háttérbe szorult Mrs. Trump Minho mellett. 

2. Egy FIN.KL tag szerepelt egy amerikai játék koreai kiadásában
A Tony Hawk’s Pro Skater 2 nevű játékban feltűnik egy ismert koreai énekesnő is Lee Hyori, aki egy saját karaktert kapott.

3. Amikor 2005-ben debütált a Super Junior az NCT maknae-ja Jisung csupán 3 éves volt. Ekkor még nem gondolhatták, hogy egy ügynökségnél lesznek.

4. A 2013-mas MAMA-n Hyolin fellépet a többszörös Grammy és Oscar díjas amerikai énekessel Stevie Wonder-rel

5. Mina (TWICE) az USA-ban született
Az énekesnő Texas-ban született és ott is nevelkedett egy ideig (megkapta a kettős állampolgárságot), pár éves volt, amikor a családja visszaköltözött Japánba.

6. 2009-ben a Wonder Girls nyitotta meg a Jonas Brothers koncertjeit

7. Míg a Crayon Pop tagjai Lady Gaga-val turnézott

8. A 2NE1 "Hate You" című dalának eredetileg "Fuck You" volt a címe, 
de mivel Minzy ekkor még kiskorú volt, a dal címváltáson esett át tiszteletben tartva a fiatalkorú rajongókat is.

 9. Minzy (ex-2NE1, 1994-ben született) csupán egy évvel idősebb, mint a BLACKPINK legidősebb tagja Jisoo (1995-ben született)

10. Elon Musk amerikai üzletember és mérnök (aki a Tesla CEO-ja) LOONA rajongó
Érdekesség egyébként, hogy a videoklipet, amit repostolt Magyarországon forgatták.

11. 2012-ben a Wonder Girls tagjai és J.Y. Park közösen szerepeltek egy Nickelodeon filmben, mely a "TeenNick the Wonder Girls" címet viselte

12. Az USA egykori elnöke Barack Obama megemlítette a SHINee-t a 2017-es "Asian Leadership" konferencián tartott beszédében

13. A SISTAR egy nagyon sötét videoklipet forgatott az olasz énekessel, Giorgio Moroder-rel
Az "One More Day" egy biszexuális szerelmi háromszöget mutat be, de olyan témákat is feszeget, mint a családon belüli erőszak és a bosszúból elkövetett gyilkosság. 

14. A TVXQ furcsa predebut nevei
Olyan csapatnevet is fontolgatott az SM Ent., mint a “The Five Visceras” (ami az öt belső szervre utalt volna, valljuk be ez nem valami vonzó), vagy a “Whale That Eats Legends” (vagyis a bálna megeszi a legendákat, nos igen...).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése