A Kimchi világnapja: Random tények a kimchiről - KÉrdekesség

2018. nov. 22.

A Kimchi világnapja: Random tények a kimchiről

A kimchi a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele, a koreai étkezések elengedhetetlen része. A legfontosabb összetevő a kínai kel, a retek, a zöldhagyma és az uborka. A kimchi erjesztéssel készül. Több száz fajtája létezik és más ételek alapját is képezheti, például készítenek belőle levest és sült rizses egytálételt is. A kimchit a világ egyik legegészségesebb ételének tartják a dietetikusok. A kimchiben kimutatták a tejsavbaktériumok egy fajtáját, melyet Lactobacillus kimchii névre kereszteltek.
A bevezető szöveget a wikipédiáról másoltuk át, köszönjük szépen a cikk megírójának!

A kimchi megközelítőleg 2600-3000 éves múlttal rendelkezik.

Egy átlagos koreai évente körülbelül 18 kg kimchit fogyaszt el.

A kimchi eredetileg fehér volt. A japán megszállás ideje alatt hozták be a chilit.


Az első koreai űrhajós Yi SoYeonnak köszönhetően a kimchi még az űrbe is kijutott.

Megfelelő körülmények között akár három évig - vagy akár tovább- is eláll.

2010-ben volt egy úgynevezett "Kimchi válság". A rossz időjárási körülmények miatt fele annyi termést takaríthattak be, mint amennyire szükség lett volna. 2010-ben hat alkalommal is drasztikusan megemelkedett a kimchi ára, magyar forintban mérve: 650 forintról 3750 forintra emelkedett.


A kimchit légmentesen lezárt tartályban kell tárolni 0-5°C között, ezért a koreaiak a kimchi tárolására egy speciális hűtőt fejlesztettek ki, ami nem ritka a koreai háztartásokban.

Több, mint 200 féle kimchi van dokumentálva. Van olyan kimchi, amit káposztából, uborkából vagy retekből készítenek, de van fehér, nem fűszeres és csípős kimchi.

Koreai élelmiszer-mérnökök kifejlesztették a tökéletes kimchi illatot.

Ez egy kimchi pizza.

A boltokban kapható kimchi-lé/dzsúsz.

Van egy olyan jelenség, hogy kimchi-pofon, ami nemzetközileg az "Everybody, Kimchi!" egyik epizódjának ikonikus jelenete miatt vált népszerűvé. Azóta vírusként terjed ez a kimchi-pofon az interneten és ennek a jelenetnek köszönhetően lett nemzetközileg is ismert a jelenség Link a jelenethez: *link*. 

A koreaiak mindenhez esznek kimchit, így nem meglepő, hogy akár az édes kekszhez is, amit még Jung JoonYoung  is letesztelt a"My Little Television" című műsorban. Link e videóhoz: *link*

Ez meg a kimchi dzsúsz.
A koreaiak, amikor fotózkodnak azt mondják, hogy kimchi.

Dél-Korea  "harcban" áll Kínával a kimchi miatt, mert Kína sokkal gyorsabban és sokkal több kínai kelt tud termelni, mint a koreaiak, így a kínai termékek is jelen vannak a koreai piacon, hogy lépést tudjanak tartani az igényekkel.

2013-ban Chicago-ban (konkrétan a koreai negyedben, Chowdown-ban) megrendezték az első kimchi evő világbajnokságot, melyet Miki Sudo nyert, aki 4 kg kimchi-t evett meg 6 perc alatt. Megnyerve a kérkedés jogát és 1750$-t, ami körülbelül fél millió forintot jelent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése