Pletyka Rovat: A heti igaz/ hamis hírek - KÉrdekesség

2016. okt. 16.

Pletyka Rovat: A heti igaz/ hamis hírek

Sziasztok! ^-^
Egy kis kihagyás után, de visszatért a pletyka rovat, melyet most már minden héten tudok frissíteni. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket újra, és ismét olvasni fogjátok a rovatot ^^, de lássuk is, hogy mi történt a héten.

A BEAST nevű fiúcsapat 2009-ben debütált a Cube Entertainment szárnyai alatt, ám a hét éves közös munka úgy látszik, hogy véget ért. Október 15-én bennfentesek is megerősítették, hogy a most már 5 tagú csapat nem szándékozik ügynökségüknél maradni. Ennek oka, hogy a szerződésük lejárt, és nem újították meg, hanem új tervvel álltak elő miszerint saját ügynökséget alapítanak, ezáltal új dolgokat kipróbálva közösen a Cube nélkül. Doojoon utalt már erre, és szerinte ez egy nagy mérföldkő lesz a BEAST és a rajongók számára. A bennfektessek azt is elárulták, hogy nem haraggal váltak el egymástól, a fiúk nagyon hálásak azért, amit tett értük volt ügynökségük. A fiúknak sok siker, hogy létre tudják hozni saját, független kiadójukat! ^-^

Egy sasaeng fannak sikerült szállodai felvételeket készíteni az EXO-ról. A srácok éppen tengerentúli ütemtervüket végezték, melyhez hozzátartozik, hogy szállodában szállnak meg. Viszont egy rajongónak az adott szálloda tornatermébe sikerült becserkésznie egy kamerát, melyet sikeresen elrejtett. Suho vette észre a rejtett kamerát, miközben edzett, majd rögtön szólt a biztonsági őröknek. Nem csak az EXO-ról sikerült felvételeket készíteni, Luhan-ról (ex-EXO) is készítettek ilyen felvételeket, miközben sminkelték őt. Kamera felvételeket készíteni valakiről az engedélye nélkül a személyi jogok megsértésének számít, ám egyenlőre még nem tudni, hogy ebből lesz-e ügy. Egy biztos valaki(k) felvételeket készítettek engedély nélkül, melyeket az interneten publikáltak.

A Block B alegysége a BASTARZ kiadni készül legújabb mini albumukat, melyhez megjelenítették teaser fotóikat. P.O, U-Kwon és B-Bomb új oldalukat szeretnék megmutatni rajongóiknak, melyre már nem kell olyan sokat várni. Új daluk október 24-én fog megjelenni, illetve a V app-ról is elkezdenek bejelentkezni, és új infókat fognak elmondani visszatérésükről. Az al-csapat 2015. januárjában debütált "Zero for Conduct" című számukkal, illetve a BLOCK B most tért vissza japán albumukkal és legújabb videoklipjükkel, mely a "My Zone" címet viseli.

Szeptemberben debütált a BTOB alegysége, a BTOB-Blue, illetve a csapat márciusban adta ki 8. mini-albumát "Remember That" címmel, de már a visszatérésükön dolgoznak. A Cube Entertainment elmondása szerint a csapat novemberben fog visszatérni, de még nem döntötték el, hogy a ballada vagy a tánc vonalt fogják-e erősíteni, így semmi konkrétummal nem tudtak a rajongóknak kecsegtetni csak a titokzatossággal, mely ez a comeback hozni fog. 

Uhm Tae Woong ügye úgy látszott, hogy a végéhez érkezett, hiszen a nemi erőszak vádja alól felmentették, és ártatlannak bizonyították. Sajnos, ismét gyanú alá keveredett egy pletyka és egy videó miatt, itt már prostitúció vádja alá is került. A pletyka szerint létezik egy videó, mely rögzítette az eseményeket a "masszázsszalonban", ahová a színész is ment. Október 14-én az SBS funE című műsorában interjút készítettek az ott dolgozó hölgyekkel. Az egyik azt nyilatkozta, hogy májusban többször visszajárt, míg a másik azt hallotta, hogy a színészt zsarolják egy videóval, amit felvett. A masszázsszalon és a masszőr ellen jelenleg is folyik a nyomozás. Jelenleg Uhm Tae Woon ügynöksége is tehetetlen, hiszen a KeyEst is azt nyilatkozta, hogy nem tudnak semmit a nyomozásról és arról mi folyik jelenleg a rendőrségen. 

Október 13-án, 88 éves korában hunyt el IX.Ráma (Bhumibol Adulyadej) thaiföldi uralkodó, ezért az országban számos eseményt töröltek vagy halasztottak el 30 napig, hiszen ez az időszak a gyászé és a veszteségé lesz. A YG Entertainment és az FNC Entertainment is tiszteletben tartotta a thai emberek gyászát, így a BIGBANG és az FT Island thaiföldi koncertjeit elhalasztották, illetve részvételüket fejezték ki. 

Október 14-én sugározták "A Man Who Gives Dog Food" című műsort, ahol Dongho volt a vendég. A U-KISS volt tagja mesélt arról, hogy hogyan élte meg az idol életet, illetve szülei is megszólaltak, hiszen sok gyűlölködő kommentet kap a család, azért mert Dongho apa lett. A volt énekes szülei kifejezték fájdalmukat a megjegyzések miatt, és óvatosan is beszéltek a témáról. A kommentek arról is szóltak, hogy Dongho túl fiatal ahhoz, hogy apa legyen, de az énekes szülei kiálltak fiúk mellett, mindenben támogatják őt és családját, amiben csak kell és büszkék rá.

Seogoong a Topp Dogg volt tagjai kiadta első, szóló dalát és videoklipjét, mely az I'm címet viseli. Debütáló száma csodálatos lett, hiszen egyedi, az éneke megnyugtatja az embert, és nagyon gyengéden adja át az érzelmeit a dalon keresztül. Egyszerre van jelen a szomorúság és a boldogság. További sok sikert neki ahhoz, hogy sikeres szólókarriert fusson be!

Nemrég tért vissza a IOI nevű lánycsapat a "Very very very" című számukkal, melyben Jay Park is közreműködött, de már egy szomorú hír is társult hozzá. A csapat 2017 januárjában feloszlik. Egy rajongói találkozón jelentették be a hírt, ott pedig készült egy videó, ahol Choi Jung Yoo sír, mely bejárta az internetet. A netizenek úgy gondolják, hogy szomorú a csapat feloszlása miatt, emellett sokan nem tetszésüket is kifejezték, hiszen az IOI egy nagyon jó lánycsapat.

2 megjegyzés:

  1. Juuj, végre pletyik *-* nagyon sajnálom a BEAST bandát, a szívemhez nőttek, főleg az IOI, hát fuu.qwq
    Mostanában egyre több a kilépés/feloszlás a bandáknál, de lehet csak én látom rosszul.:)
    Végre, Jay is megjelent valamiben, a botrányhős nagyon el volt tűnve idáig:D
    Woong körül is forog az élet, kiakaszt, hogy egyik bitrányból a másikba csöppen...
    Végezetül a kis cuki és édes, Seogoong, remélem jól fog boldogulni a szólókarrierjével... Mindenesetre sajnálom, hogy kilépett.:(
    Neked pedig köszönöm a frisst, rettentően vártam már a heti pletyka rovatot! ❤

    VálaszTörlés
  2. Most találtam rá erre a blogra és kijelenthetem, hogy nagyon tetszik. Bár ezek közül néhányat már tudtam eddig is, a legtöbbet nem, ezért jó volt olvasni.
    Seogoong nagyon tehetséges srác, mikor megtudtam hogy újra debutált I'Mként és újra hallhattam a hangját nagyon boldog voltam^^ Sajnos a napokban a Hunus bejelentette Jenissi távozását is a bandából, tehát még egy taggal kevesebben lesznek comeback előtt.
    Dongho életét nem követtem nyomon, viszont gyereket vállalni idolként bátor tett volt tőle.
    Az IOI feloszlása viszont sokkolt.. Nem rég találtam rájuk, de A Whatta man számukkal a szívembe férkőztek.
    Köszönjük a frisseket
    c:

    VálaszTörlés